„Megosztották a titkot”: vészhelyzeti klimatájékoztató, amelyen a szakértők sírtak

Ki emlékszik még azokra a televíziós COVID-tájékoztatókra, amelyeket a válság csúcspontján Európa-szerte tartottak a kormányok? Az Egyesült Királyságban a miniszterelnök és vezető tudósok álltak a pulpitusok mögött, és komoly hangon tájékoztatták a nemzetet a halálesetek számáról, arról, milyen gyorsan terjed a COVID, és arról, hogyan kellene viselkednünk, hogy megvédjük magunkat.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Barátaim és családtagjaim körében az életünk azok körül a tájékoztatók körül forgott, amit ott mondtak nekünk. A csoportos üzenetváltásokban ömlöttek a beszélgetések arról, mit mondtak a szakértők, és hogy ez megváltoztatja-e majd a stratégiánkat a társasági élet vagy az otthonmaradás terén.

Egy ilyen adás közben jutott eszébe a tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó Simon Oldridge-nek egy ötlet: mi lenne, ha országos tévében is lennének tájékoztatók a klímaválságról? Szakértők, akik „újra az asztalra raknák a tényeket” arról, hogyan halad az éghajlatváltozás, hogyan hat mindenre az élelmiszerellátástól az egészségügyön át, és hogyan kellene reagálnia a társadalomnak. Így született meg a National Emergency Briefing (NEB) (forrás: angol).

„Végre kimondtak egy titkot”

Miután bevonta a testvérét is a munkába, az Oldridge fivérek úgy döntöttek, hogy saját tájékoztatóval indítják el a kampányt: azt tervezték, hogy a legjobb brit tudósokat politikusok és az ipar, illetve az üzleti élet befolyásos vezetői elé állítják. A szakértők részletesen ismertették volna a tényeket az éghajlatváltozásról, valamint annak jelenlegi és jövőbeni hatásáról az életünket fenntartó rendszerekre: az időjárásra, az élelmiszer-ellátásra, az egészségünkre és a nemzetbiztonságra. Ezután a közönség kérdéseket tehetett volna fel nekik.

A COVID-tájékoztatók hatására az ország felkapta a fejét, és többnyire engedelmeskedett az előírásoknak. Mi lenne, ha az éghajlatváltozás következményeiről szóló tájékoztató ugyanolyan sürgős cselekvéshez vezetne országos szinten? „Az a pillanat, amikor mindannyian a tévénk elé ültünk, és egy szakértőt hallgattunk, elég meghatározó volt, nem? Mert az ember rájön, hogy honfitársaink többsége tiszteletben tartja a jogállamiságot, értékeli a közösségeit, és mások érdekében akar cselekedni” – meséli Nick Oldridge klímatudománnyal foglalkozó kommunikátor egy videóhívás során.

Hogy ugyanazt a hangnemet üssék meg, mint a COVID-tájékoztatók, úgy döntöttek, hogy a rendezvénynek „úgy kell kinéznie, úgy kell hatnia és úgy kell szólnia, mintha mi lennénk a kormány” – magyarázza Nick. Az ötlet a munkatársaitól jött, akik korábban a hírhedten kegyetlen reklámipar kreatív igazgatói voltak.

„Elegáns öltönyben jelentünk meg, amit egyébként soha nem viselünk, és mindent úgy terveztünk, hogy vonzó legyen az iparban dolgozók, azok számára, akik a üzleti életben a szokásos kerékvágásban mozognak, és azt gondolják: »elpusztíthatatlanok vagyunk, semmi nem árthat nekünk«.”

Bevált, hogy úgy viselkedtek, mint azok az emberek, akiket el akartak érni. „Csak meghívásos volt az esemény, és hamar elszabadultak az indulatok. Olyan e-maileket kaptunk, mint: »Szia, én vagyok a kormány vezető tudósa, eljöhetek?« Olyan érzés volt, mintha egy nagyon híres éjszakai klub tulajdonosai lennénk.”

Végül majdnem 1300 embert ültettek le a Westminster Central Hallban, egy történelmi helyszínen közvetlenül a parlament épületeivel szemben, az Egyesült Királyság hatalmi központjában. A szakértőknek fejenként 10 percük volt, hogy a pulpitus mögül szólva bemutassák a diákon a tényeket, és egyesével végigmenjenek rajtuk. Létfontosságú volt, hogy a teremben mindenki közvetlenül ezekből a forrásokból hallja az információkat, „a média szűrője nélkül” – mondja Nick.

Annál sokkal több volt a rangos meghívott és annyira elfoglalt emberek ültek a nézőtéren, mégis néma csend lett, amikor a szakértők megtartották az előadásaikat. „Valami történt abban a teremben. Még a sokat látott civil szervezeti [NGO] munkatársak is kijöttek, és azt mondták: »Mélyen megérintett, amit hallottam.« Sokan sírtak. Erősen lehetett érezni azt az élményt, hogy a fájdalom inspirálóvá és felemelővé válik, mintha végre kimondtak volna egy titkot. Mintha végre olyasmit látnának, amit mindenki együtt vesz tudomásul. Hatalmas, szinte tapintható megkönnyebbülés volt abban a teremben.”

Mi az a People’s Emergency Briefing?

A tudósok előadásait felvették, és a társadalom különböző rétegeiből kiválasztott embereknek, valamint néhány hírességnek, például Jennifer Saundersnak vetítették le. A reakcióikat szintén rögzítették – ez egy újabb ötlet volt a korábbi reklámügynökségi vezetőktől, hogy a film még magával ragadóbb legyen. A végére egy 50 perces alkotás született, amelynek People’s Emergency Briefing lett a címe. Most az NEB csapata azt szeretné, ha 16 éven felüliek a társadalom minden szegmenséből megnéznék.

Láttam a filmet, de nem fogom elárulni a részleteket. Azt azonban elmondhatom, hogy a tudósok a tényeket könnyen érthető módon ismertetik. Világosan, egyszerűen beszélnek, és nem szépítik a helyzetet. Számomra az volt a legjobb, hogy mindannyian egyenes, cselekvésre ösztönző üzenettel zárják az előadásukat: elmagyarázzák, mit lehet tenni már most, hogy elkerüljük azt a katasztrofális jövőt, amely felé tartunk, ha mindent ugyanígy folytatunk.

Az előadások után interjút készítettek a szakértőkkel arról, mit éreznek mindazzal kapcsolatban, amit megosztanak. Különösen megrázó pillanat, amikor az egyik tudós elérzékenyülve arról beszél, hogy szeretné egyszer elmondani tinédzser fiának: mindent megtett, amit csak tudott, hogy elkerülje az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit.

Mi történik egy People’s Emergency Briefing vetítésén?

Annak érdekében, hogy a filmben elhangzó információk a klímaszakemberek és aktivisták „buborékán” kívülre is eljussanak, bárki ingyenesen levetítheti az Egyesült Királyságban egy helyi közösségi helyszínen.

Mike így fogalmaz: „Nagyon fontos, hogy beindítsuk a láncreakciót. Ezért egy vetítésen az első számú kérés az, hogy próbáljanak meg a közönségből egy, kettő vagy három csoportot toborozni egy újabb vetítéshez. Ez lehet a munkahelyükön, de lehet a közösség egy másik részében is.”

A csapat azt szeretné, ha bárki számára egyszerűnek tűnne egy vetítés megszervezése. Ezért a szervezők egy átfogó eszköztárat kapnak – én is láttam –, amely lépésről lépésre végigvezeti őket a teljes folyamaton, a meghívók elküldésétől kezdve a helyi sajtó meghívásán át egészen a film vetítésének technikai részleteiig.

Útmutatást kapnak ahhoz is, hogyan vezessék a film utáni beszélgetést. Ez a folyamat kulcsfontosságú része – és ez az oka annak is, hogy a filmet nem lehet online megnézni. Lehetőséget ad a nézőknek, hogy közösen, csoportban dolgozzák fel mindazt, amit hallottak. A neves klímakutató, Mike Berners-Lee, aki szintén előadott a tájékoztatón, valamint Linda Aspey a Climate Psychology Alliance-tól tanácsokat adtak arról, hogyan érdemes moderálni a beszélgetést, hogy a közönség „megtalálja magában a cselekvés erejét”.

Fontos, hogy a körzet országgyűlési képviselőjét (MP) is meghívják a vetítésre. Nemcsak azért, hogy jobban átlássa a klíma- és természetválság kiterjedt és gyorsan változó hatásait, hanem azért is, mert az NEB csapata arra ösztönzi a kormányt, hogy tartson saját, élőben közvetített, szakértők által vezetett rendkívüli tájékoztatót, és sugározza azt főműsoridőben a televízióban. Ehhez pedig szükségük van a képviselők támogatására egy parlamenti kezdeményezés (forrás: angol) formájában. Az Egyesült Királyság 650 képviselőjéből eddig 152 írta alá.

Idáig 1845 vetítést tartottak, és további 1089 van előkészületben. Egy interaktív felületen (forrás: angol) látható, hol terveznek újabb vetítéseket.

Egy tudományos igényű kérdőív, amelyet a vetítések után töltöttek ki a résztvevők, biztató előzetes eredményeket hozott: 58 százalékuk mondta azt, hogy reményteljesebbnek érzi magát (szemben 15 százalékkal, akik kevésbé), 88 százalékuk tájékozottabbnak, 87 százalékuk pedig motiváltabbnak érzi magát a cselekvésre.

Nemcsak helyi művelődési házakban vetítik a filmet. Számtalan különböző ágazat munkahelyei mutatják be a dolgozóiknak, köztük a BBC is. A nemzetközi közösségi csoportokat szervező Women’s Institute is vetítéseket tervez. Egy pedagóguscsoport a filmből tananyagcsomagot készített, és azt tervezik, hogy a rövidített változatot eljuttatják az Egyesült Királyság minden tanári szobájába. Sőt, a brit kormányon belülről is érkezett érdeklődés.

Európa más országai már azt vizsgálják, hogyan tarthatnának saját, tudósokra és a rájuk vonatkozó tényekre épülő rendkívüli tájékoztatókat. Németországban a rendezvény neve a Nationaler Risiko Gipfel (forrás: angol) (Nemzeti Kockázati Csúcs), és a szervezőknek sikerült megnyerniük előadónak az egyik világszerte ismert klímatudóst, Johan Rockströmöt.

Mi a People’s Emergency Briefing célja?

Hogy Nick és csapata mit vár attól, hogy az emberek a film megnézése után mit tesznek, arra azt mondja: ezt nem ők fogják megmondani. „Nincs egyetlen válasz, ez attól függ, ki hol tart a saját folyamatában. Nem a mi dolgunk előírni, mik a megoldások, sőt, az egyik oka annak, hogy ilyen hihetetlenül sokszínű csapat áll mögöttünk – például a WWF, a National Trust vagy az egyház –, éppen az, hogy nem kezdünk el felsorolni konkrét politikákat. A politikák azonnal vitát és nézetkülönbségeket szülnének a civil szervezetek között, és ez nem az a vita, amit le szeretnénk folytatni.”

Ebben a politikailag vezérelt félretájékoztatás korában az a céljuk, hogy „kiegyenlítsék a pályát, visszategyék a tényeket az asztalra, nagyon konkrétan beszéljenek az Egyesült Királyságról és a kockázatokról – nemcsak a tudományról, hanem az időtávokról és a teljes társadalomra gyakorolt hatásokról is”.

Az, hogy az embereket cselekvésre ösztönzik, a kampány egyik fő eleme. A vetítéseken a nézők szórólapokat kapnak olyan kampányszervezetekről, amelyekhez csatlakozhatnak vagy amelyeknek adományozhatnak, például a Climate Majority Project (forrás: angol), a WWF (forrás: angol) vagy a Friends of the Earth (forrás: angol).

„Azt próbáljuk megértetni az emberekkel, hogy a változás mindannyiunktól indul, és mivel mi az egész társadalomra kiterjedő megközelítést alkalmazunk, bárki bekapcsolódhat ennek bármelyik elemébe a saját közösségén belül.”