Az öt legnagyobb TV-társaság közölte: szolidárisak a kitiltott CNN-nel, ezért felfüggesztik a Fehér Ház ún. „pool” tudósításait. Hétfőn így két fontos eseményt sem közvetített élőben egyetlen televízió sem.
Az amerikai hírcsatornák hétfőn rendkívüli tiltakozó akciót tartottak a Fehér Ház CNN-re, MS NOW-ra és Politicóra vonatkozó tiltása ellen, és gyakorlatilag bojkottálták Donald Trump elnökről szóló valamennyi tudósításukat.
„A közvélemény alapvető érdeke, hogy pontos, független információkat kapjon a kormány működéséről. Egyetlen kormányzat sem korlátozhat egy sajtóorgánumot pusztán azért, mert kifogásolja annak tudósításait” – áll az ABC, a CBS, a CNN, a Fox és az NBC közös közleményében.
Más szerkesztőségek is szolidaritási lépéseket tettek. Számos hírügynökség és lap – köztük az AP, az AFP, a Washington Post és a The New York Times – úgy döntött, hogy hétfőn nem közöl fényképeket az elnöki eseményekről.
A vita következtében Trump nagy becsben tartott új Fehér Házi helikopter-leszállóhelyének megnyitása, valamint az ENSZ-Közgyűlésre tett útját sem közvetítette élőben televízió. A Déli pázsiton kialakított hatalmas gránit helikopterleszállóhely avatószalagjának átvágását kizárólag a Fehér Ház honlapján közvetítették, Trump hangját pedig a poolmikrofonok hiánya miatt egyáltalán nem lehetett hallani.
A kizárt médiumok pert indítanak
A CNN, az MS NOW-ra és a Politico tudósítóit szombaton teljesen kizárták a Fehér Ház területéről, sajtóbelépőiket pedig bevonták.
Mindhárom médium szövetségi szintű pert indít Donald Trump amerikai elnök és három tisztségviselője ellen. A perrel azt akarják elérni, hogy tudósítóik ismét bejuthassanak a Fehér Házba, szombaton ugyanis már nem engedték be őket oda.
Hozzátették, hogy ha nem érkezik megfelelő válasz, az veszélybe sodorja a sajtószabadságot és a közvélemény azon jogát, hogy független, kormányzati beavatkozástól mentes újságíráshoz jusson.
Arra kérik a washingtoni szövetségi kerületi bíróság egyik bíráját, hogy a lehető leghamarabb mondja ki alkotmányellenesnek Trump döntését, és akadályozza meg, hogy munkatársai végrehajtsák.
A médiumokat a Gibson Dunn ügyvédi iroda ügyvédje, Theodore Boutrous Jr. képviseli. A keresetet Trump, Susie Wiles kabinetfőnök, Steven Cheung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója, valamint Sean Curran, a titkosszolgálat igazgatója ellen nyújtják be.
A Politico cikkében rámutatott, hogy a régóta érvényes jogi precedensek lehetővé teszik a Fehér Ház számára, hogy korlátozza az újságírók belépését az épületbe, a bíróságok azonban kimondták, hogy ezeket a korlátozásokat nem alkalmazhatják oly módon, hogy azok nézőpont vagy tartalom alapján bárkit hátrányosan megkülönböztessenek.
"A Fehér Ház nem a szabad sajtó ellen hajt végre támadást, azt nagyra becsülöm. A hamis hírek elleni támadásról van szó, amely szeretett Amerikai Egyesült Államainkban rák módjára terjed. Korrupt, szándékos, mindent átható, teljesen összehangolt és teljesen ellenőrizhetetlenné vált. Veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra, és most már meg kell állítani!" - írta - reagálva a perre - Trump hétfőn kora reggel a közösségi oldalán.
A Fehér Ház azt követően zárta ki az újságírókat, hogy Trump pénteken bejelentette: "azonnali hatállyal" megtiltja a három sajtóorgánum újságíróinak belépését. Akkori bejegyzésében az elnök nem részletezte egyértelműen a kitiltás okait, azon túl, hogy kifogásolta az általa "álhíreknek", valamint "kitalációnak és hazugságoknak" nevezett tudósításokat. Később azt mondta: "Valójában az elmúlt néhány évben megjelent történetek összességéről van szó. Az embernek elege lesz belőle. Okos emberek, de szándékosan negatív híreket írnak."
Elindult a Trump TV
Hétfő este a Fehér Ház elindított egy „Trump TV” nevű streamcsatornát, amely – közlése szerint – „a legfontosabb videókat, jelentős beszédeket és kihagyhatatlan összefoglalókat” sugároz majd napi 24 órában, real time-ban frissítve.
Az adás induláskor archív felvételt sugárzott: Trump július 3-án elmondott beszédét a Rushmore-hegynél.
JD Vance alelnök azzal vádolta a médiumokat, hogy „lényegében szélsőbaloldali propagandát” terjesztenek. „Továbbra is tudósíthatnak. Továbbra is élhetnek a szólásszabadság jogával. Csak éppen ezentúl nem kapnak irodát a Fehér Házban” – mondta az újságíróknak.