„Még ha ez csak kis hozzájárulás is, azt szeretném, ha az emberek a körülöttük lévő talajból saját áramot tudnának termelni.”
Az éjszakában csillogva, egy japán domboldal közepén álló, üvegházra emlékeztető „Ku-An” kísérleti laboratóriumot olyan áram világítja meg, amelyet 1500, földdel és komposzttal teli fa ládából nyernek.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A tervező, Satoshi Nakagawa régóta hadakozik a kétkedőkkel, de meg van győződve róla, hogy az a technológia, amely 800 LED-et táplál, szerepet játszhat az emberiség energiaválságának megoldásában. Ha mégsem, legalább jól mutat, és gondolkodásra készteti az embereket.
„Ahogy a lakosság száma a 10 milliárd felé tart, az energia kérdései ugyanolyan kritikusak lesznek, mint az élelmiszeré” – mondja Nakagawa, a Tripod Design tervezőcég vezérigazgatója. „Még ha csak kicsi hozzájárulásról van is szó, azt szeretném, ha az emberek saját áramot tudnának termelni a körülöttük lévő talaj segítségével” – mondta az AFP hírügynökségnek a japán formatervező mérnök.
Áramhálózaton kívüli helyek és gazdaságok is profitálhatnak a technológiából
A 72 éves feltaláló szerint úttörője a „micropower collection (MPC)” nevű módszernek, amelynek segítségével parányi elektromos áramot lehet kinyerni a bortól kezdve egészen a francia kenyérig szinte mindenből.
Rendszere ugyanazt az elvet használja, mint a Volta-féle oszlop, a világ első, folyamatos áramot adó elektromos akkumulátora, amelyet Alessandro Volta talált fel 1799-ben. A módszer lényege, hogy cinkből, rézből vagy más anyagokból készült elektródákat helyeznek nedvességet vagy ionokat tartalmazó anyagokba, majd összegyűjtik az apró, de állandó elektromos áramot.
A távoli Hitachi-ota városban általa felállított, üveggel fedett „Ku-An” közelében található a tavaly megnyílt „Lu-An” is. Ez több mint 2000, talajjal és komposzttal töltött műanyag hengert használ, és 100 watt teljesítményt ad, ami elegendő egy rizsfőző és más háztartási készülékek működtetéséhez.
Nakagawa szerint a technológia például olyan helyeken is alkalmazható, ahol nincs áram, akár természeti katasztrófák után. Emellett elegendő áramot biztosíthat az áramhálózaton kívüli, kis fogyasztású eszközöknek, például a mezőgazdasági területeken kártevők okozta károk érzékelésére szolgáló szenzoroknak, az áradó folyók, földcsuszamlások, sőt akár betörésjelző riasztók megfigyelésére is.
A technológia a telepítést követően nem bocsát ki szén-dioxidot, és ellentétben más megújulókkal, például a nap- vagy a szélenergiával, nem függ az időjárástól, teszi hozzá Nakagawa.
A kritikusok szerint a mikroáram-termelés „nem praktikus”
A prototípus termékek között szerepel egy „stand-alone node”, egy talaj által működtetett, oszlopszerű eszköz, amely műholdas adatátvitelt tesz lehetővé.
A technológiát művészeti installációkhoz is felhasználta: hajlékony pálcákhoz, amelyek földbe szúrva, a sötétben világító végeikkel úgy fénylenek, mint a magas fűben repkedő szentjánosbogarak.
Mérnök szakértők szerint Nakagawa termékei esztétikusak és elgondolkodtatóak, a rendszere azonban nem praktikus. „A teljesítménye jóval elmarad a hagyományos elemek vagy autó akkumulátorok mögött” – mondja Nakao Maszajuki, a Tokiói Egyetem nyugalmazott mérnökprofesszora, aki évek óta ismeri Nakagawát.
„Ami azonban figyelemre méltó Nakagawa úr munkáiban, az az, hogy az általa létrehozott fények képesek hatni az érzelmeinkre. Az embereket megérinti, amikor látják ezeket a fényeket. Szépek” – teszi hozzá Nakao.
Nakagawa nem sokat törődik a kétkedőkkel, és úgy véli, a mérnököknek új termékeket kell fejleszteniük, amelyek kihasználják az MPC lehetőségeit. „Én mikroteljesítménynek nevezem, ezért végig kell gondolnunk, mire képes a mikroteljesítmény” – mondja.
„A különböző energia-visszanyerési technológiák kombinációját kell kulcsfontosságúnak tekintenünk az átfogó energiastratégiánk szempontjából” – folytatja. „A lehetőségeknek nincs határa.”