A modern háborúk egyik legnagyobb kérdése már nem az, hogy milyen páncélost gyártsanak a hadseregek, hanem hogy van-e még egyáltalán jövője a tanknak.
Ukrajnában néhány száz dolláros drónok pusztítanak el többmilliós páncélosokat, miközben a világ hadseregei még mindig a hidegháború logikájával készülnek a következő konfliktusra.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A háború, amelyet mindenki rosszul nézett
2022 februárjában, amikor az orosz hadsereg megindult Ukrajna ellen, a világ katonai elemzőinek többsége még mindig klasszikus páncélos háborúra számított. A nyugati televíziókban T–72-esek, T–80-asok és hosszú harckocsioszlopok képei jelentek meg, mintha újra 1967 vagy 1973 lenne.
Az első hetekben valóban úgy tűnt, hogy a háború ismét a tankokról szól. Aztán megjelentek a drónok.
Először csak kisebb videók kerültek fel az internetre: quadcopterekről ledobott gránátok, improvizált robbanószerkezetek, kamikaze FPV-drónok. Sok katonai vezető ezt kezdetben inkább technikai kuriózumnak tekintette. Két évvel később azonban már világos: a drón nem kiegészítő fegyver, hanem a modern hadviselés egyik központi eleme lett, és ezzel együtt a tank szerepe is megváltozott.
A tank igazából sosem volt „halhatatlan” vagy sebezhetetlen
A harckocsi mindig kompromisszum volt a tűzerő, a mozgékonyság, a védelem és a pszichikai nyomás között. A második világháborúban a német páncélosok villámháborús áttörései miatt a tank szinte mítosszá vált, de a harckocsik sérülékenysége már akkor is nyilvánvaló volt.
A németek Kurszknál már tömegesen veszítettek tankokat. Az 1973-as jom kippuri háborúban az egyiptomi gyalogság vállról indítható páncéltörő rakétákkal pusztított izraeli páncélosokat. Az amerikai hadsereg Irakban az improvizált robbanószerkezetektől és városi gerillaharcoktól szenvedett.
Két évvel ezelőtt a nyugati veszteségek érzékeltetésére május 1-jén az orosz kormány kiállította a kilőtt vagy elfogott tankok, lövészpáncélosok és egyéb járművek egy részét a II. világháborús győzelmi múzeum előtt Moszkvában. A helyszín is szimbolikus, ugyanis 1943-ban ugyanitt mutatták be a megsemmisített vagy megszerzett német fegyvereket is. Nem véletlenül fogalmazott így az orosz védelmi minisztérium közleménye:
„A történelem ismétli önmagát. Az igazság az erőben rejlik. 1943-ban is így volt ez, és ma is így van ez. Ezek a trófeák az erőnket mutatják, Minél több van belőlük, annál erősebbek vagyunk. Semmilyen nyugati fegyverzet nem fogja megváltoztatni a különleges katonai művelet végkimenetelét.”
Érdemes emlékezni a 2016-os török kudarcra is, amikor a szíriai Al-Bab nevű településen egyetlen összecsapásban elveszett 12 török Leopard 2A4 harckocsi. Ebből kettőt sértetlenül szereztek meg az iszlámisták.
Az eset vizsgálatakor kiderült, hogy nem kísérte védelmező gyalogság a harckocsikat, azok nem manővereztek, hanem egy helyben álltak, és amikor az Iszlám Állam katonái elkezdték lőni őket páncéltörő rakétákkal, a tankok nem válaszoltak, nem irányítottak lefogó, zavaró tüzet a dzsihádisták vonalaira. Tehát a rossz alkalmazás miatt szenvedett ilyen veszteséget a török hadsereg, nem pedig a Leopard hibái okozták ezt a helyi vereséget.
A tank mégis túlélte ezeket a korszakokat, mert képes alkalmazkodni
mégpedig a vastagabb és erősebb páncél, a reaktív védelem, a jobb szenzorok, aktív védelmi rendszerek és kombinált fegyvernemek segítségével.
A drónok azonban más és új problémát jelentenek, mert nem egyszerűen csak új fegyverek
A modern FPV-drónok egyik legfontosabb előnye nem technológiai, hanem gazdasági.
Egy Leopard 2A6 ára 10–15 millió dollár körül mozoghat. Egy Abrams ennél is drágább lehet, különösen teljes logisztikai háttérrel. Ezzel szemben egy egyszerű FPV-drón néhány száz vagy néhány ezer dollárból összerakható. Ez már nem pusztán árkülönbség, hanem hadigazdasági forradalom.
A klasszikus hadviselésben a drága eszközök domináltak, a páncélosok mellett főleg a vadászgépek, rakéták, hadihajók. A drónháborúban viszont a tömegtermelés, az olcsóság és a gyors adaptáció válik döntővé.
Ukrajnában ma gyakorlatilag napi szinten módosítják a drónok szoftverét, antennáit, frekvenciáit és vezérlőrendszereit. A fejlesztési ciklus néha rövidebb, mint egy hagyományos nyugati fegyverbeszerzés adminisztratív folyamata.
A Pentagon legnagyobb rémálma: az olcsó tömeg
Az amerikai hadsereg számára a probléma nem az, hogy nincs technológiája. Hanem az, hogy a teljes rendszer rendkívül drága.
A nyugati katonai gondolkodás évtizedeken át abból indult ki, hogy a technológiai fölény önmagában eldönti a háborút. Ez működött Irakban, Jugoszláviában vagy Afganisztán első szakaszában.
De Ukrajna mást mutat.
Most már a tömegesség számít, emellett a gyártási sebesség, a szoftverfrissítés, az elektronikai hadviselés, és hogy ki képes gyorsabban improvizálni.
A Pentagonban egyre többet beszélnek arról, hogy a következő nagy konfliktusban - például Tajvan körül - nem biztos, hogy elegendő lesz néhány rendkívül fejlett platform.
Ha az ellenfél több tízezer olcsó autonóm eszközt vet be, az egész költségszerkezet összeomolhat.
Az oroszok és az ukránok ugyanabban a laboratóriumban harcolnak
A különös az, hogy a modern drónháborút egyszerre fejleszti Oroszország és Ukrajna.
Mindkét fél folyamatosan kísérletezik, gyorsan módosít, egyre több civil technológiát használ, és valós időben tanul. A frontvonal gyakorlatilag egy gigantikus haditechnikai laboratóriummá vált.
A második világháborúban évek kellettek ahhoz, hogy egy új fegyverrendszer doktrínává váljon. Ukrajnában néha hetek alatt változnak a taktikák.
Ez a gyorsulás a nyugati katonai bürokráciák számára különösen veszélyes kihívás.
A tank nem tűnik el — csak elveszíti a trónját
A legtöbb komoly katonai elemző ma már nem azt mondja, hogy a tank „meghalt”. Inkább azt, hogy elveszíti korábbi domináns szerepét.
A jövő hadseregeiben a harckocsi valószínűleg kisebb számban, erős drónvédelemmel, elektronikai zavarórendszerekkel, integrált szenzorhálózatban, és sokkal óvatosabban alkalmazva jelenik majd meg. Vagyis a tank nem a csatatér királya lesz, hanem inkább csak egy elem a hálózatban. Ez önmagában óriási szemléletváltást jelent
A hidegháborúban a NATO és a Varsói Szerződés egész haditervei több ezer páncélos európai összecsapására épültek. Most viszont a világ hadseregei azt figyelik, hogyan lehet túlélni néhányszáz dolláros kamikaze drónok között.
A katonai kultúra lassabban változik, mint a technológia
A hadseregek egyik alapvető problémája, hogy a doktrínák lassan alakulnak át.
A tábornokok rendszerint az előző háború logikája szerint készülnek a következőre. Ez történelmileg újra és újra megismétlődött. Franciaország a Maginot-vonalban hitt, az amerikaiak Vietnámban a tűzerőben és a bombázásban, az oroszok Ukrajnában a tömeges páncélos áttörésben.
Most a világ hadseregei próbálják megérteni, hogy mit jelent a drónkorszak. És lehet, hogy mire megértik, már egy újabb fejlődési szakasz kezdődik:
- autonóm fegyverekkel,
- mesterséges intelligenciával,
- robotizált szárazföldi rendszerekkel,
- és teljesen automatizált felderítéssel.
A tank története ezért nem ér véget, csak ez már egy egészen más és szinte futurisztikus sztori lesz, olyan járművekkel, amelyek képességeiről korábban nem is álmodtak a hagyományos korszak tervező mérnökei.