Északi-tenger: drónészlelések, zavaros jelentési láncok és széttagolt felelősség növekvő vakfoltot tárnak fel
Lehetséges szabotázs, drónberepülések és tengeralattjárós feltérképezés: az Északi-tenger és offshore szélerőműparkjai ki vannak téve a hibrid hadviselésnek, ami Európa egyik létfontosságú megújulóenergia-forrását fenyegeti. De ki felel a biztonságért és a védelemért?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2026 elején több mint 100 offshore szélerőműpark működik az Északi-tengeren, Németország, az Egyesült Királyság, Hollandia, Dánia és Belgium kizárólagos gazdasági övezeteiben. A Német-öbölben és az Egyesült Királyság keleti partjai előtt kialakult nagy klaszterek a térséget a világ egyik legnagyobb tengeri szélerőmű-központjává teszik.
Drónvakság az offshore energiatermelés fölött
Ezeknek az offshore parkoknak az elhelyezkedése joghatósági kérdéseket vet fel: a nemzeti hatóságok, a magáncégek vagy maguk az üzemeltetők felelnek a biztonságukért?
A válasz jóval kevésbé egyértelmű, mint egy szárazföldi incidensnél. Németországban például, ha drónt észlelnek kritikus infrastruktúra közelében, a rendőrség az illetékes. Ha katonai objektum fölött repül, a fegyveres erők jogosultak védelmi intézkedésekre.
Ha azonban drónt észlelnek egy offshore energialétesítmény felett – amely akár videózhat vagy felvételeket készíthet –, azt gyakran sem nem rögzítik, sem nem jelentik. Sok esetben semmilyen lépés nem történik.
Albéric Mongrenier, az Európai Energiabiztonsági Kezdeményezés (EIES) ügyvezető igazgatója szerint az ilyen támadások „nemcsak gyakoribbá váltak, hanem egyre sokszínűbbek is, a szárazföldi és tengeri energialétesítményeket egyaránt érintve”.
Az offshore szélerőműparkok tehát nemcsak a funkciójuk, hanem az elhelyezkedésük miatt is célpontok, mivel „távolabb vannak és nehezebb őket megvédeni” – magyarázta Mongrenier egy zártkörű online kerekasztal-beszélgetésen, hozzátéve, hogy különösen sérülékenyek a parttal összekötő kábelek.
Ugyanott Dan Marks, a londoni Royal United Services Institute (RUSI) energiabiztonsági kutatója arra is rámutatott, hogy hiányzik az adatmegosztás.
„Az eseteket többnyire a rendőrségnek jelentik. Ők a rendelkezésre álló információk alapján járnak el, tanúvallomásokat vesznek fel, megpróbálnak utánajárni, de a folyamat korántsem átlátható. Hogy mi történik ezután, mi lesz a kimenetel – az sokszor bizonytalan” – mondta.
„A cégeknek kevés ösztönzőjük van az esetek jelentésére, sokan csak rövid fennakadást tapasztalnak. Látnak egy drónt, elgondolkodnak, mit keres ott, figyelik egy darabig, majd az eltűnik. És senki nem jelenti.”
Marks kizárta, hogy hobbidrónokról lenne szó, szerinte ezek a szerkezetek aligha „tévednek véletlenül több tengeri mérföldnyire a parttól, hogy ott lebegjenek”. Továbbra sem világos, ki irányítja őket, és honnan indítják.
Marks olyan eseteket is említett, amikor drónokat úgynevezett árnyékflotta-tankhajókról indítottak, amelyek eltüntetési technikákkal próbálnak szankciós árukat, például olajat csempészni, hozzátéve, hogy ezt nem tartja kifejezetten északi-tengeri problémának.
Képes-e Németország megvédeni offshore szélerőműparkjait?
A drónokhoz hasonló hibrid fenyegetésekkel szembeni védekezés továbbra is széttagolt, elsősorban azért, mert az országok eltérő rendszerekre és struktúrákra támaszkodnak. Mongrenier, az EIES képviselője szerint az egyik megoldás az lenne, ha a kormányok olyan keretrendszert hoznának létre, amely a magánszektor számára világos és érthető.
„Egyértelmű feladatmegosztásra van szükség az állami szereplők – a rendőrség, a hadsereg vagy az államigazgatás különböző ágai – között. A magánszektornak pontosan tudnia kell, ki miért felel az egyes szakaszokban: a támadás előtt, a támadás alatt és a helyreállítás során” – mondta, hozzátéve, hogy a megközelítések Európán belül még mindig nagyon eltérnek.
„A skandináv országok ezen a téren különösen erősek, főként Norvégia. Németország ezzel szemben nagyobb nehézségekkel küzd, mert szövetségi állam, sokféle hatalmi szinttel.”
Sabrina Schulz, az EIES németországi igazgatója ezzel egyetértve hangsúlyozta, hogy „a szövetségi rendszer összetettsége, valamint a rendőrség, a vízirendőrség, a haditengerészet, a Szövetségi Információbiztonsági Hivatal (BSI) és más hatóságok közötti feladatmegosztás bonyolultsága komoly kihívás. Alkotmányos okokból a szövetségi szint, például a védelmi minisztérium, nem egyszerűen ‘veheti át’ az irányítást” – mondta az Euronews Earthnek.
Ugyanakkor Schulz szerint Németország Tengerbiztonsági és Biztonsági Központja (Maritime Safety and Security Centre, MSSC) már most központi szerepet játszik, kulcsfontosságú kapcsolattartó pontként szolgál incidens esetén, és gondoskodik arról, hogy a megfelelő lépések megtörténjenek.
Schulz úgy véli, Németországot olyan országokkal, mint Norvégia, „alig lehet összehasonlítani”. „Németországnak azonban így is tanulnia kell más északi-tengeri országok bevált gyakorlataiból, és azokat a nemzeti körülményekhez kell igazítania.”
Miért olyan fontosak az offshore szélerőműparkok?
Amikor Oroszország 2022-ben megindította Ukrajna elleni teljes körű invázióját, Európa nemcsak védelem, hanem energiabiztonság terén is kijózanító figyelmeztetést kapott. Az orosz olajtól és gáztól való függőség csökkentése érdekében Németországgal együtt több ország is sietve próbált alternatív beszerzési forrásokat találni, részben a Katarról és az Egyesült Államokból származó LNG-import felé fordulva.
Ezt az irányváltást azonban szintén nyomás alá helyezték az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti feszültségek, miután Teherán akadályozni kezdte a globális olajszállítás egyik fő ütőerének számító Hormuzi-szoros forgalmát.
Daniel Greve, a német Szövetségi Gazdasági és Energiügyi Minisztérium (BMWK) szóvivője az Euronews Earthnek úgy fogalmazott, hogy „az offshore szélenergia a robusztus német és európai energiarendszer és ipari bázis stratégiai alappillére. Magas teljes terheléses üzemidejével és stabil termelési profiljával csökkenti az importtól való függőségünket.”
Európa az északi-tengeri szélre tesz
Már az Egyesült Államok és Izrael Iránnal vívott háborúja előtt is elkötelezték magukat az európai országok az energiabiztonság erősítése mellett a Hamburgi Nyilatkozatban, amelyet januárban írt alá kilenc északi-tengeri állam, köztük Németország és az Egyesült Királyság.
A megállapodás értelmében a kormányok 2031-től évente 15 gigawattal növelik az offshore szélerőművi kapacitást, cserébe az iparág alacsonyabb költségeket és 91 ezer új munkahelyet ígér. A program mintegy 1 ezermilliárd eurónyi gazdasági aktivitást is generálhat.
Greve elmondta, hogy az évi 15 gigawattos cél az egész Európára vonatkozik, és hangsúlyozta, hogy az északi-tengeri offshore projektek szorosabb összehangolása kulcsfontosságú lesz az eléréséhez. A 15 gigawattos kapacitás nagyjából 10,5 millió átlagos háztartás éves áramfogyasztását fedezné.
A térség országai azon dolgoznak, hogy jobban összehangolják tendereiket, az építési ütemterveket és az üzembe helyezés időpontját, elkerülve az aktivitás hirtelen csúcsait. A cél az ellátási láncokra nehezedő nyomás enyhítése és a késedelmek kockázatának csökkentése – tette hozzá Greve.
Egyre nagyobb biztonsági kihívásokkal néz szembe az offshore szélenergia
Németország offshore szélerőművi szektora valóban gyorsan bővül, de a létesítmények mérete és elhelyezkedése egyre nagyobb biztonsági kihívásokat teremt – magyarázta Schulz, az EIES németországi igazgatója. Szinte az összes szélerőműpark a Német- és a Balti-tenger kizárólagos gazdasági övezetében, Németország területi vizein kívül található, ami bonyolultabbá teszi felügyeletüket és védelmüket.
Hozzátette, hogy 2025 végére Németország mintegy 9,7 gigawatt offshore szélerőművi kapacitással rendelkezett, amivel Európában csak az Egyesült Királyság előzi meg, és a tervek szerint ezt 2045-re hétszeresére növelik. Schulz ugyanakkor azzal érvelt, hogy az offshore szélinfrastruktúra eleve ellenállóbb, mint az olaj- és gázipari létesítmények, mivel nincs egyetlen kritikus eleme, és nem jár volatilis anyagokkal vagy helyszínen dolgozó személyzettel.
„Ha a korábbi hibrid támadásokat nézzük, azok elsősorban a Baltikumra összpontosultak” – mondta. „Ennek ellenére fel kell készülnünk arra, hogy ezek a támadások a jövőben átterjedhetnek az Északi-tengerre is.”