Lassan levonul a Dunán az évtized árvize, ami jó pár ártéri ingatlant elöntött, de igazi nagy katasztrófát nem okozott Magyarországon. A világtörténelemben azonban sokszor előfordult, hogy egy-egy árvíz óriási pusztítást végzett. Íme az emberiség történetének 5+1 legnagyobb árvize.
HIRDETÉSAz emberiség fejlődésében mindig is kulcsszerepet játszottak a folyók: az embereknek és a háziállataiknak ivóvizet, a mezőgazdaságnak öntözővizet adtak, a távolsági kereskedelem közvetítőjeként szolgáltak, sőt, még a települések védelméhez is hozzájárultak, ha harcra került a sor. Nem véletlen, hogy az első civilizációs központok is nagy folyók völgyeiben alakultak ki az Industól a Nílusig, a Jangcétől a Tigrisig és az Eufráteszig. Ez azonban azt is jelentette, hogy az emberiség történetével egyidős az árvizek pusztítása: őseink hiába próbálták már az ókorban is védekezni a gyors vízszintingadozások ellen, időről időre kiderült, hogy azért a víz az úr.
A nagy árvizeket összegző internetes listákban van némi eltérés, ami nem meglepő: a legsúlyosabb árvizek jó része évszázadokkal ezelőtt történt, a pusztítás méretét ezért sokszor nem könnyű megbecsülni a 21. századból nézve. Fontos kiemelni azt is, hogy az árvizek esetében nincs olyan univerzális skála, mint például a földrengéseknél, ezért leginkább az áldozatok száma alapján szoktak rangsorolni. És persze az is lehet, hogy voltak a ma ismerteknél pusztítóbb árvizek is, az alábbiakban csak azokat tudjuk felsorolni, amelyekről készültek feljegyzések.
1. Másfél magyarországnyi területet öntött el az ár
Az áldozatok száma alapján az emberiség történelmének legsúlyosabb árvize valószínűleg 1887-ben történt, Kínában, a Sárga-folyó, azaz a Huangho mentén. A világ hetedik leghosszabb folyójánál az emberek hosszú évszázadok óta gátakkal védekeztek a gyakran hirtelen érkező vízszintemelkedések ellen, ez év szeptemberében azonban minden elővigyázatosság kevésnek bizonyult: a heves esőzések következtében a Huangho áttörte a gátakat Huajuanku közelében, és elöntötte a környező alföldeket.
A következményekkel kapcsolatban sok a homályos folt, de az biztosnak látszik, hogy összesen 130 ezer négyzetkilométer, azaz egy majdnem másfél magyarországnyi terület került víz alá. Az ár rengeteg emberrel végzett, az elvonulását követő járványok pedig még nagyjából ugyanannyi áldozatot követeltek, mint maga az árvíz. A halottak számát legalább 900 ezerre becsülik, de van olyan számítás is, amely arra jutott, hogy kétmillió ember veszítette életét az 1887-es árvízben. Nagyjából ennyien voltak azok is, akik ugyan túlélték a természeti katasztrófát, de elveszítették az otthonukat.
2. Három évnyi aszály után jött az özönvíz
A Sárga-folyó 1887-es árvize valószínűleg a legpusztítóbb árvíz volt az emberiség történetében, de volt Kínában egy olyan árvízsorozat is, amelyik könnyen lehet, hogy összességében még több áldozatot követelt. 1931-ben Kína több folyója is megáradt július és november között, a rendkívüli időjárási viszonyok következtében: 1928-30-ig meglehetősen aszályos volt az időjárás, 1931 tele viszont rendkívül hideg volt, és a nagy kínai folyók forrásvidékét adó magashegységekben óriási hó- és jégmennyiség halmozódott fel. Az olvadás idején, tavasszal aztán országszerte rendkívül heves esők is voltak, ami tetézte a bajt. Kína legnagyobb folyóján, a Jangcén rendszerint évente háromszor van magas vízállás, 1931-ben viszont tavasztól kezdve hónapokon át folyamatosan a szokásosnál sokkal több víz zúdult le a folyón.
Az alacsonyabb területeken élőknek már júniusban el kellett hagyniuk az otthonaikat, de a java még hátravolt: júliusban 600 milliméter eső esett a Jangce térségében, a folyó pedig elérte a rekordvízállását, és a többi környező folyóval együtt 180 ezer négyzetikilométernyi, két magyarországnyi területet öntött el. A koronavírus-járvány kiindulópontjaként ismertté vált Vuhanban augusztus 19-én a szokásosnál 16 méterrel magasabb vízszintet mértek. Eközben más, távolabbi folyók is kiöntöttek a medrükből, Mandzsúriától Szecsuánig elöntött területek pettyezték Kínát.
Az ország kormány akkoriban úgy kalkulált, hogy 25 millió embert érintett a katasztrófa, de a történészek manapság több mint 50 millióval számolnak. Az áldozatok számát kínai szakértők 422 ezer főben állapították meg, de a nyugati kutatók között olyanok is vannak, akik szerint 3,7-4 millió ember halt meg az árvizek miatt. Az áldozati listán ott vannak azok, akik megfulladtak, amikor jött az ár (ők is több mint százezren lehettek), valamint azok is, akik a katasztrófával járó éhínség miatt, vagy a víz elvonultát követő járványokban vesztették életüket.
Az árvíz gazdasági válságot is okozott, a terméskiesés miatt ugyanis az alapvető élelmiszerek ára megugrott. A korabeli beszámolók szerint az éhezők közül sokan arra kényszerültek, hogy földet és fakérget egyenek. Mások a gyerekeiket voltak kénytelenek eladni, de kannibalizmusról is érkeztek jelentések. A menekültek összezsúfolódva, szörnyű körülmények között éltek, a kolera, a himlő, a malária és a vérhas is pusztított a körükben. Az ország több nagyvárosa is óriási károkat szenvedett, például az akkori főváros, Nanking is, de a legnagyobb pusztítást talán Vuhan szenvedte el: a város három hónapig állt víz alatt, tízezrek haltak meg a és 780 ezer ember vált hajléktalanná a lakosai és a környékről az árvíz elől ide menekülők közül.
3. Kína feláldozott több százezer embert, hogy megállítsa a támadó japán csapatokat
A harmadik helyen ismét a kínai Sárga-folyó szerepel, ezúttal azonban egy olyan természeti csapásról lesz szó, ami nemcsak hogy elkerülhető lett volna, hanem egyenesen be sem következett volna emberi beavatkozás nélkül. 1938-ban a japán inváziós hadsereg már a teljes megsemmisüléssel fenyegette a köztársasági Kínát: a szigetország hosszú távú célja az volt, hogy elfoglalja az átmeneti fővárost, Csungkinget és a kínai hátország magját adó Szecsuán tartományt, ezzel pedig megszerezze magának az uralmat a szárazföldi Kína egésze felett.
Miután a nyár elején a kínai hadsereg Hszücsounál is vereséget szenvedett a támadó japán csapatoktól és ezzel védtelenné vált Vuhan és az ország közepe, a kínai hadvezetés úgy döntött, hogy „katonák hiányában vízzel" próbálja meg megállítani a japánokat: átvágták a gátakat az 1887-es árvíz kiindulópontjául szolgáló Huajuanku közelében, és a Sárga-folyó vize elöntötte a környező alföldeket.
A kínai hadtörténetben egyáltalán nem ismeretlen módszerhez nyúltak Csang Kaj-sekék, hasonló taktikát már időszámításunk előtt 225-ből is feljegyeztek Kínából, és aztán még jó párszor előfordult, hogy a gátak átvágásával próbáltak meg előnyhöz jutni a háborúzó felek az ország területén. A hatás azonban egyszer sem volt olyan pusztító, mint 1938-ban: húsz kínai megyében a települések fele víz alá került, hatalmas mezőgazdasági terület vált használhatatlanná, a Huangho folyó medre több száz kilométerrel arrébb került, és százezrek haltak meg, jórészt kínai civilek. Az áldozatok számát 400 és 900 ezer fő közé becsülik, közülük több tízezren azonnal megfulladtak, a többiek pedig az éhínség és a járványok miatt haltak meg a következő időszakban.
A kínai nép tehát óriási árat fizetett a japán hadsereg feltartóztatásáért, de katonai szempontból az akció végülis sikerrel zárult. Az árvíz elzárta a japánok útját attól a vasútvonaltól, amelyen át a szovjetek segélyszállítmányokat és hadfelszerelést küldtek Kínába, valamint megnehezítette a japán csapatok mozgatását a front és a hátország között. A japánok végül nem tudták elfoglalni Szecsuán tartományt, és nem tudták felszámolni a kínai államiságot. Az persze már sosem derül ki, hogy mindez sikerült volna-e nekik akkor, ha a kínai vezetés nem áldozza fel több százezer alattvalóját a stratégiai célok oltárán.
4. Egy romokban heverő országot öntött el az árvíz 1974-ben
A negyedik helyen elhagyjuk Kínát, de Ázsiát és a huszadik századot nem: a bangladesi 1974-es árvíz némileg más típusú történet, mint az előzők, de legalább annyira szomorú. Más típusú azért, mert ebben az esetben valószínűleg nem egy folyó - jelen esetben a Brahmaputra - áradása volt a domináns oka a katasztrófának, hanem az, hogy az éppen néhány éve függetlenné vált ország borzalmas állapotban volt, amikor az árhullám elérte.
Banglades 1971-ben függetlenedett Pakisztántól, egy több százezer (más számítások szerint több millió) áldozatot követelő háború után. A harcok végén az ország romokban hevert, a Time magazin megfogalmazása szerint egyenesen úgy nézett ki, mintha atomtámadás érte volna: az infrastruktúra romokban hevert, nagyjából 6 millió lakás pusztult el és 1,4 millió család vesztette el a földműveléshez szükséges eszközeit és állatait.
Az éhínség ezért egyre nagyobb fenyegetést jelentett a lakosság számára a következő években. 1974 tavaszán aztán a rizs ára is elkezdett jelentősen emelkedni, ami tovább rontott a helyzeten. Ilyen környezetben érkezett meg az árvíz a nyáron, ami további ültetvényeket pusztított el, és ezzel tovább emelte a rizs árát. Milliók voltak, akik nem jutottak elegendő táplálékhoz, és minél nagyobb volt az árvíz pusztítása egy-egy megyében, annál nagyobbnak bizonyult az éhezők aránya is.
HIRDETÉSA halottak számát a kormány hivatalosan 27 ezerben állapította meg, de a kutatók között van olyan is, aki 1,5 millióra teszi. A valódi szám a kettő között lehet, de a pontos adatot valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A helyzet novemberben kezdett normalizálódni, részben a külföldi segélyeknek köszönhetően, részben pedig azért, mert az államigazgatás országszerte több mint hatezer leveskonyhát állított fel, ahol az emberek élelemhez juthattak, ha nem is sokhoz. A kormány állítása szerint ezzel ötmillió ember életét sikerült megmenteni.
5. Egymást érték a történelem legsúlyosabb árvizei Kínában
A lista ötödik helyén is egy kínai árvíz áll, ráadásul az időpont és a helyszín sem esik messze a második helyezettől: mindössze négy évvel az 1931-es pusztító árvizek után, 1935-ben ismét hatalmas árhullám vonult végig a Jangce folyón, óriási károkat okozva az előző természeti katasztrófa után még éppen csak éledező környéknek. A 31-es árvízhez hasónlóan a 35-öst is egy aszályos év előzte meg, a gabonatartalékok ezért messze nem voltak elegendőek ahhoz, hogy pótolni tudják az árvíz okozta kiesést.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a Jangce egyik mellékfolyóján, a Han folyón is komoly áradás volt, ami pusztítóan hatott a térség stratégiai jelentőségű rizstermesztő ágazatára. Az 1935-ös árvízben végül nagyjából 145 ezer ember vesztette életét. Az áldozatok között ismét sokan voltak olyanok, akik a víz visszahúzódása után elindult járványokba haltak bele, más bőrbetegségek mellett a tuberkolózis is pusztított a katasztrófa sújtotta térségben.
A harmincas évek gyilkos árvizei nyomán egyre nagyobb igény mutatkozott Kínában a Jangce folyó biztonságosabbá tételére, a kínai polgárháború azonban a háttérbe szorította a problémát. A megoldásra a huszadik század végéig kellett várni: végül 1994-ben kezdték el építeni a Három-szurdok-gátat, ami beépített teljesítményét tekintve a világ legnagyobb erőműve, és az emberiség valaha volt egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása: annyira átrendezte a térségben a víz eloszlását, hogy az még a Föld forgását is befolyásolta. A gát a mérnökök szerint jelentősen csökkentette az árvízveszélyt a térségben, a megépítése óta azonban még nem volt olyan komoly árhullám a Jangcén, hogy ezt élesben is lehessen tesztelni.
HIRDETÉS+1. Az árvíz, amiben műkincsek milliói rongálódtak meg
Az 1966-os firenzei árvíz 101 ember életét követelte. Ez is súlyos természeti katasztrófának számít, de a világon számos olyan árvíz volt még, ami sokkal több áldozatot szedett, úgyhogy nem emiatt került fel a listára. Hanem azért, mert egyetlen olyan sem volt még, ami nagyobb pusztítást végzett volna az emberiség kulturális örökségében. Firenze folyója, az Arno hosszan tartó esőzések után november elején lépett ki a medréből, és nem sokkal később, amikor a hatóságok egy gát átszakadásától tartva megnyitottak egy víztározót, az áradat 60 kilométer per órás sebességgel zúdult rá a városra.
Az érintett részeken hamar megszűnt a víz-, gáz- és áramszolgáltatás, Firenze szűk sikátorai pedig csak még inkább felgyorsították az áradó folyót, ami egyes helyeken több mint 6 méter magasan öntötte el az utcákat. A város vezetése egyáltalán nem volt felkészülve a hasonló katasztrófákra, és így a lakosság sem: a helyiek 90 százaléka egyáltalán nem is értesült arról, hogy mekkora árvíz várható.
Az áradat november 4-én lepte el Firenzét, ami egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen időzítés: ez éppen a hadsereg napja Olaszországban, ezért sokan voltak vidéken a lakók közül, az üzletek is zárva tartottak. Egy átlagos hétköznapon valószínűleg többen haltak volna meg a városban, de a sok bezárt ajtó megnehezítette a műtárgyak mentését.
Merthogy az árvíz nemcsak 101 emberrel végzett, hanem több millió műtárgyban is kárt tett a város különböző gyűjteményeiben. Csak a Nemzeti Könyvtárban 1,5 millió könyv, irat és más dokumentum került víz alá. Városszerte 1500 freskót tett tönkre vagy rongált meg az ár, és ezen kívül is számos szobor, festmény és más műtárgy sérült meg a különböző állami és magángyűjteményekben.
HIRDETÉSAz ár elvonulta után intenzív helyreállítási munkák kezdődtek a világ minden tájáról érkezett önkéntesek részvételével, akikre hamarosan elkezdtek sárangyalokként hivatkozni. A restaurátorok végül rengeteg műemléket tudtak megmenteni, egyeseket több évtizednyi munka árán. Giorgio Vasari 1546-ban készült festménye, az Utolsó Vacsora helyreállításához például 50 évre volt szükség, de 2016-ra ez is sikerült.