Tényleg megtalálták a hosszú fiatalság titkát? Ők az elveszett magyar rokonaink? Hogyan kerültek ,,fehér hunok" a világ legmagasabb hegyei közé? Egészen Pakisztán legészakibb csücskéig utaztunk, hogy választ kapjunk kérdéseinkre.
Világunk az elmúlt évtizedben drasztikusan beszűkült. A repjegyakcióknak, fapados légitársaságoknak és vízumkönnyítéseknek hála szinte bárhová eljuthatunk 24 órán belül. A bolygónak alig maradtak felfedezetlen szegletei, a szinte teljes mobillefedettség miatt pedig már a legkisebb afrikai törzsekben is vannak ,,influenszerek". Egyetlen kattintással megtudhatjuk, hogy milyenek a harmadik világban élők hétköznapjai, és sajnos ők is sóvárogva nézhetik a - a sokszor torzító - nyugati jómódot.
Ebben a korban különösen nagy érték, ha az ember még talál valamit, ami ha nem is érintetlen, de legalább igazi. Az észak-pakisztáni Gilgit–Baltisztán régióban, a Karakorum vonulatai közt húzódik a Hunza-völgy, amelyet gyakran „a hosszú élet földjeként” emlegetnek. A terület majdnem 3000 méter magasan fekszik, és nem messze fut össze a világ három legnagyobb hegyvonulata, a Himalája, a Hindukus és a Karakorum.
Nem egy sétagalopp
A Hunza-völgybe két módon lehet feljutni: Iszlámábádból csavaros kis repülővel, vagy iránytaxival. Egyik mód sem könnyű, de éppen ez a szép benne. Helyi kontaktunk már az elindulás előtt figyelmeztetett, hogy a Gilgitbe tartó járatokat rendszeresen törlik. Azt viszont így sem gondoltuk, hogy a ,,rendszeresen" azt jelenti, hogy a téli időszakban körülbelül minden ötödik gép repül el. A hivatalos magyarázat szerint Gilgitben csak tiszta időben tudnak leszállni a repülők, akkor is csak délelőtt. A reptér ugyanis nem használ radarokat és a pilótáknak szemre kell belőniük a leszállást. Arról nem is beszélve, hogy a város hatezres csúcsok közt fekszik, így a süllyedést és emelkedést nagyon gyorsan kell végrehajtani. Azóta az is kiderült, hogy még verőfényes napsütésben is előfordulnak törlések, mert a nemzeti légitársaság rendszeresen pilóta és repülő szűkében van. Egy szó mint száz: légi összeköttetés úgy van, hogy lényegében nincs.
Ezt a helyiek is tudják, és vagy három napot számolnak a háromnegyed órás repülőútra vagy összezsúfolódnak többen egy taxiba. Az autóút a fővárostól a Hunza-völgyik 600 kilométer, ami a szezonon kívül 18 órát vesz igénybe. Nyáron azért rövidebb, mert akkor nyitva van a Babusar-átjáró, egy szűk utacska, amely 4200 méteres magasságban vezet át a hegyeken. Ezzel akár 6 órát is megspórolhat az utazó, de nem érdemes túl sok reményt fűzni hozzá, mert a környéken bármikor leeshet a hó és akkor azonnal lezárják a hatóságok.
18 óra egy megállóval
Nekünk végül hatalmas szerencsénk volt. A ,,menetrendszerű" járattörlés után egy órával már a családjához hazatérő Inam, HUNZA-111 rendszámú Toyotájában ültünk gyanútlanul. Akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz életünk legviszontagságosabb autóútja. Mondjuk az intő jel lehetett volna, hogy Iszlámábád külvárosában egy poros mobilos boltban még 15 példányban le kellett fénymásolnunk a vízumunkat, mondván, hogy az ellenőrzőpontokon kérhetik. Ebben az esetben a feltételes mód teljesen indokolatlan volt.
Amint az autó beér a hegyek közé, egymást érik a sorompós checkpointok. A katonák a pakisztániakat nem is ellenőrzik, de a külföldieket megállítják, összegyűjtik és kisebb konvojokban, fegyveres kísérettel engedik tovább. Ez főként az Afganisztánhoz közelebb eső Kohisztán megyében jellemző, ahol az utóbbi években számos külföldit elraboltak, hogy váltságdíjat követeljenek értük. Az emberrablások azután váltak kényelmetlenné a pakisztáni kormánynak, miután több kínai építőmunkás is eltűnt. Az esetek felháborították Pekinget, márpedig Pakisztánban alig van olyan gigaberuházás - legyen szó autópályákról vagy hidakról - amely ne kínai segítséggel valósulna meg. Az iszlámábádi vezetés ezért ma már hatalmas hangsúlyt fektet a turisták védelmére. A világ egyik legrégebbi városában, Multánban például mindenki kap maga mellé egy fegyveres őrt ingyen, a szállodáknak pedig országszerte le kell jelenteniük, ha külföldi száll meg náluk, így az utazókat lépésről lépésre figyelik a pakisztáni hatóságok.
Ez nem is lenne baj, ha a folyamatos igazoltatással nem mennének el újabb órák. Az úgynevezett Karakorum highway ráadásul az ország egyik legnagyobb építkezésén is keresztülhalad. Dasu településnél a kínaiak 40 kilométer hosszan robbantják ki a hegyoldalt, egyszerre építve gátat és autópályát. Ezen a szakaszon a sofőrnek úgy kell lavíroznia a Kínából érkező, cigánykaravánra hasonlító, túlterhelt teherautók között, hogy közben 10 centire tőle már a szakadék tátong, a háborgó Indus-folyóval alant. A fő nehézséget pedig az jelenti, hogy mindenhol mozog a hegy, így a kőomlások hetente elviszik az utat. Ha pedig ez sem lenne elég, a robbantások miatt naponta többször, órákra lezárják az egyetlen északra vezető átjárót. Természetesen ezt sem sikerült elkerülnünk.
Mindenért kárpótol
Pirkadatra érkeztünk meg a Hunza-völgybe, és abban a pillanatban megfeledkeztünk az egynapos zötykölődésről, amint megláttuk a nap sugarait a minket körülvevő hósipkákon. A völgynek éppen az a legnagyobb varázsa, hogy hat- és hétezres hegyek közt fekszik, ráadásul a csúcsok olyan közelinek tűnnek, mintha meg tudnánk érinteni őket. Elképzelni is nehéz, hogy ezekre a közeli kis ,,dombocskákra" csak profi hegymászók juthatnak fel oxigénpalackokkal. A levegő fagyos és kristály tiszta. A robosztus sziklák visszhangozzák, ahogy fellélegzünk: megcsináltuk.
A legendák népe
A hunzákat vagy magyarul burusókat évszázadok óta legendák lengik körül. A körülbelül 80 ezres népcsoport sohasem foglalkozott a birodalmakkal, gyarmatosítókkal. Megtehették, hiszen áthatolhatatlan hegyek közt éltek és mindent maguknak termeltek meg. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy 1974-ig királyok uralkodtak, és a hunzáknak csak 40 évvel ezelőtt ,,nyílt ki a világ". A Karakorum highway mentén, a távoli domboldalon még látszik egy csík. Az az eredeti Selyemút, egy helyenként mindössze 2 méter széles kaptató, amely évszázadokon keresztül a világkereskedelem ütőere volt. A hunzáknak ez azonban nem ezer éves történelem, hanem egy nagyon is közeli emlék. A Kínát Pakisztánnal összekötő Karakorum főutat 1986-ban nyitották meg. Jól mutatja a magashegyi munkálatok nehézségét, hogy az építkezés közben 810 pakisztáni és 200 kínai vesztette életét, főként a földcsuszamlások miatt.
Ez az út lezárt egy korszakot a hunzák életében. Addig három napot kellett sétálniuk a régi selyemúton, ha el akarták érni az első nagyvárost. Az elszigeteltség nagyban alakította a hunzák életét és hiedelemvilágát. A külvilág beszivárgása pedig a 80-as évektől sok varázslattól megfosztotta a népcsoportot.
A hosszú élet titka a kajszi
A legtöbb nyugati még sohasem hallott erről az aprócska etnikumról, ha pedig mégis szerepeltek egy ismeretterjesztő filmben, akkor biztos azt állították róluk, hogy ők 120 évig élnek. Ez az egyik olyan mítosz, amit sajnos le kell rombolnunk. Az tény, hogy a hunzák várható élettartama bőven a világ átlag felett volt az előző évszázad közepén. Ennek két oka is van. Egyrészt a fejlett világban akkoriban még bőven korábban haláloztak el az emberek, mint manapság, másrészt a hunzák kétségtelenül egészséges életet éltek.
A többnyire állattenyésztésből és földművelésből élő hunzák meredek hegyoldalakra építették otthonaikat. Egész nap kinn voltak a szabadban és hatalmas szintkülönbségeket tettek meg még idős korukban is. Ami ennél is fontosabb, hogy csak azt fogyasztották, amit megtermeltek. A völgyben szinte ismeretlen volt a cukor vagy a napraforgóolaj.
A különleges mikroklímának köszönhetően még 2000 méter fölött is termesztettek szőlőt és barackot. A kutatók úgy vélik, hogy a sárgabarack lehet a hunzák csodaszere. A helyiek sok barackmagot esznek és olajat is sajtolnak a magokból, amit főzésre és bőrápolásra használnak. Sőt az idősebbek máig a megmaradt csonthájjal mosnak hajat.
Sok természetes gyógymód is fennmaradt, hiszen 40 éve még napokba telt eljutni a kórházba. A nagyszülők szinte minden nyavalyára ismernek egy gyógynövényt vagy varázsigét.
Persze az út megépülése óta minden megváltozott. A hunzák még mindig sok gyümölcsöt esznek, de ma már az ő hűtőik is feldolgozott élelmiszerekkel vannak tele. Sőt a legtöbb háznál garázsnyi kamrák és tárolók vannak, mert télen nem mindig lehet eljutni Gilgitig, így ősszel sokan hónapokra előre bevásárolnak.
Ma elvileg már ,,csak" 80 évig élnek a hunzák, ami miatt nem kell szégyenkezniük, de ez azért jelentősen elmarad a sokat emlegetett 120 évtől. Persze a közelmúltban az is kiderült, hogy ez a mesésen magas életkor valószínűleg annak volt köszönhető, hogy száz éve még nem anyakönyvezték megfelelően az embereket a világnak ezen a szegletén.
Magyarok-e a hunzák?
Julianus barát óta a magyarokban töretlen a vágy, hogy megtalálják a sztyeppei vándorlás alatt elvesztett testvéreiket. Valószínűleg emiatt is terjedt el a XX. század végén az a tévhit, hogy a hunzák igazából az úgynevezett ,,fehér hunok", akik Attila népéből váltak ki. Sokan a nyelvi hasonlóságokból próbálták levezetni a rokonságot, de ez az elmélet mára többszörösen megdőlt.
Valamivel több alapja van a hunza-macedón rokonságnak. A hunza legendárium szerint a völgy fővárosát Baltirt (mai nevén Karimabadot) azon katonák leszármazottai alapították, akik Nagy Sándor hadseregében szolgáltak i. e. 330 körül. Ez a legenda amúgy eléggé jellemző a régióra, Afganisztánban is vannak olyan etnikumok, amelyek a nagy makedón hadvezértől eredeztetik magukat. Ugyanakkor egy genetikai vizsgálat bebizonyította, hogy a hunzákban mindössze 2 százalékos a görög genetikai összetevő.
Ez persze nem jelent akadályt a politikusoknak. 2008-ban a korrupciós pere miatt Magyarországra menekült Nikola Gruevszki protokoll utat szervezett egy hunza hercegi küldöttségnek. Az észak-macedón miniszterelnök, magasrangú elöljárókkal fogadta a hunza királyi család leszármazottait Szkopjéban, és többször is hangsúlyozta a közös gyökereket. Eközben a tudományos társadalom fogta a fejét, mivel a két népnek valószínűleg semmi köze sincs egymáshoz.
Nem európaiak, de nem is pakisztániak
Egy biztos: a hunzák bőrszíne sokkal világosabb, mint a legtöbb pakisztáninak, és csak nagyon kevesen hordják az országszerte elterjedt szalvárkamízt, a lenge nadrágból és hosszú ingből álló viseletet. A férfiakat így képtelenség lenne megkülönböztetni egy balkáni néptől. Ráadásul a hunzák kedvenc sportja a lovaspóló. Szinte minden apró faluban van egy nagy üres tér, ahol évente többször vérre menő pólóversenyeket rendeznek. És ezek a meccsek sokszor tényleg vérre mennek, ugyanis - ellentétben a brit úriemberek sportjával - itt alig vannak szabályok. A lovasok keményen ütköznek és az ütőkkel néha oda is csapnak egymásnak.
A hunzák rendkívül büszkék különutasságukra. Az iszlámnak egy misztikus, úgynevezett iszmáilita ágát követik, és néha napján az alkoholt sem vetik meg. Felső-, Középső- és Alsó-Hunzában három különböző nyelvet beszélnek és egyik sem hasonlít a környékbeli nyelvekre.
Kóborlásaink során idegenvezetőnk és sofőrünk, Nawaz többször is hangsúlyozta: a Hunza-völgy egy másik világ, nem tartozik egyetlen környező országhoz sem. És ez de facto is így van. A hunzák földje ugyanis a vitatott hovatartozású Kasmírban van, melyért különválásuk óta változó intenzitással harcolnak az indiaiak és a pakisztániak. A hunzákat se lenyelni, se kiköpni nem tudta a pakisztáni közigazgatás. Izoláltságuk miatt rendkívül nehéz ellenőrizni őket, a központi kormányzat pedig inkább előjogokat ad az embereknek, csakhogy a környéket ne neki kelljen fejlesztenie.
Az egyik legjellemzőbb ilyen szemet hunyás, hogy a hunzákra nem vonatkoznak a vámszabályok. Kínából szinte mindent vámmentesen hozhatnak be, amíg azt nem eladásra szánják. Persze ezt a kiskaput kihasználják, és sok helyi a fuvarozásból és a kereskedelemből hajt szép hasznot. Ennél is szórakoztatóbb, hogy létezik az ,,északi autó" fogalma. Ez azt jelenti, hogy a környéken szinte mindenkinek Afganisztánból vagy Kínából vámkezelés nélkül behozott járműve van, amit csak az északi országrészben vezethet. Iránytaxit éppen ezért úgy kell fogni, hogy a sofőrnek a fővárosban is használható autója legyen.
Néha jó bezárkózni
Az elszigeteltség 2020-ban is előnyt jelentett. Nawaz elmesélte, hogy náluk a koronavírus-járvány során nem voltak korlátozások és maszkot sem kellett viselni, ugyanis lezárták az egyetlen bevezető utat és csak az léphetett be, akinek negatív tesztje volt. A szűk völgyet nem volt nehéz ellenőrizni. Emiatt van az is, hogy a környéken szinte ismeretlen a bűnözés fogalma. Mindenki nyitva hagyja az autóját, hiszen a tolvaj csak egy irányba menekülhetne, ott pedig valamelyik ellenőrzőponton úgyis fülöncsípnék.
A hunzáknak az az alapélményük, hogy magukra vannak utalva, ezért mindenki ott segít a másiknak, ahol tud. Ez a segítőkészség pedig az évek során intézményesült is. Nincs olyan téma, amire ne jött volna létre egy civilszervezet. Olyannyira, hogy az oktatás is az iszlámábádi minisztériumtól függetlenül folyik. Nawaz szerint pont ez a nagy szerencséjük, mert így sokkal jobb az oktatás és minden gyerek tanulhat angolul. Itt a legmagasabb (90%) az írástudók aránya egész Pakisztánban.
Olcsó csúcsok
A mezőgazdaság és a kereskedelem mellett még egy húzóágazat van a völgyben, és ez a turizmus. A 2001-es New York-i ikertornyokat ért terrortámadásig hemzsegtek a turisták Gilgit-Baltisztánban. A régió a hegymászók és túrázók legkedveltebb célpontja volt. Nem csoda, hiszen ennyi hétezres hegycsúcsot sehol sem lehet találni ilyen kicsi területen. Ráadásul a serpák és túravezetők sokkal olcsóbban dolgoznak, mint máshol, így egy-egy csúcstámadás töredékéből jön ki az európai árnak.
Ma azonban szembetűnő, hogy úton útfélen elhagyatott panziók állnak. 9.11. után nagyon rossz lett Pakisztán marketingje, amin az sem javított, hogy Osama bin Laden terroristavezért a közeli Abbottabadban likvidálták 2011. május 2-án. Vezetőnk elmondta, hogy azóta rengeteget költöttek a látnivalók renoválására és a környék népszerűsítésére, de az aranykor azóta sem tért vissza. Egyedül annyit sikerült elérni, hogy egyre több maláj turistacsoport érkezik.
Márpedig a hunzák völgye tele van kincsekkel. 800 éves erődök magasodnak a kedvesen kanyargó, kockaköves utcák fölé. Bármerre néz az ember Svájcot megszégyenítő hegycsúcsokat, adrenalinvadászatra alkalmas függőhidakat és végtelen gleccsereket lát. Bár Nawaz szomorkásan azt is elmondta, hogy ők a bőrükön érzik a globális felmelegedést, ugyanis a legtöbb gleccser több száz métert húzódott vissza.
A hunzák a természettel élnek, nem csak benne
A hunzák amúgy is minden nap szembesülnek a természet erejével. Itt szinte folyamatosan mozognak a tektonikus lemezek. Egyik reggel hatalmas robajra ébredtünk, az első gondolatunk az volt, hogy az afganisztáni tálibok megtámadták a környéket, de aztán szállásadóinktól megtudtuk, hogy csak a hegy mozgolódik. A sziklák ropogása ágyúzásra hasonlít. Itt tényleg hétköznaposak a hegyomlások és minden autós tudja, hogy melyik szakaszon nem szabad lassítani, mert bármikor legördülhet egy több tonnás szikla.
A legnagyobb ilyen természeti csapás máig érezteti a hatását. 2010 január 4-én egy földcsuszamlás teljesen elzárta a Hunza-folyót. Az így keletkezett természetes gát mögött néhány hét alatt egy hatalmas tó alakult ki. A kék minden árnyalatában játszó Attabad-tó azóta a völgy egyik fő látványossága, ezért viszont sok ezer embernek kellett megszenvednie. A víz komplett falvakat öntött el, még mindig lehet látni a vízből kilógó tetőket. Ebből is látszik, hogy a Hunza-völgyben mennyire törékeny az egyensúly.
Ők maguk a titok
Néhány napos bolyongásunk során egy valamire rájöttünk: a Hunza-völgyben nem érdemes csodaszereket keresni, és az emberek sem élnek örökké, mégis rengeteget tanulhatunk tőlük. A hunzák ismerik és szeretik a természetet, amit nem feltétlenül leigázni akarnak, sokkal inkább együtt élni vele. Áramot napkollektorokkal termelnek, a vizet pedig az olvadó gleccserekből nyerik. Úgy tartják: ahhoz, hogy valaki sokáig éljen, nincsen szüksége drága gyógyszerekre vagy misztikus hókuszpókuszokra, elég egy séta a hegyekben és egy marék kajszibarack.
De ami ennél is megragadóbb az a családok összetartása. Nawaz is már a 40-es éveit tapossa, de még mindig egy fedél alatt él rokonaival, hiszen a hunzák csak egymásra számíthatnak. Tény, hogy a vályogházak nagy egybe tereit ma már vékony falakkal vagy takarókkal szabdalják fel, de a lényeg akkor is az, hogy a generációk tanítsák és segítsék egymást. Főleg akkor, amikor beköszönt a tél, az utakat járhatatlanná teszi a hó és mindenki eltorlaszolja az aprócska ajtókat, hogy benn maradjon a meleg. Akkor a hunzák még mindig úgy élnek, mint évszázadokkal ezelőtt. Büszkén, alázattal, mindentől távol.