Gabriel Attal, a kis Macronnak csúfolt új kormányfő a legnépszerűbb francia politikus

Gabriel Attal, minden idők legfiatalabb francia miniszterelnöke, 2024. január 9-én
Gabriel Attal, minden idők legfiatalabb francia miniszterelnöke, 2024. január 9-én Szerzői jogok AP Photo/Thibault Camus
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Negyven százalékos támogatottsággal az új kormányfő Franciaország legnépszerűbb politikusa. A remek retorikai képességekkel megáldott Attalt a szavak mesterlövészének nevezik, és ösztönös politikai tehetségnek tartják, pedig karrierjét csak bő egy évtizede kezdte.

HIRDETÉS

„Tudom, hogy számíthatok az energiájára és elkötelezettségére az általam beharangozott projektek megvalósításában” – ezt üzente a francia elnök az általa kijelölt új kormányfőnek. Kedves Gabriel Attal – így szólította meg Macron miniszterelnökét, bár nem ez a kormányfő teljes neve.

Franciaország a szuperlatívuszok korát éli. Emmanuel Macron még 40 sem volt, amikor 2017-ben államfőnek választották meg, Attal pedig csupán 34 évével az Ötödik Köztársaság legfiatalabb kormányfője, aki beköltözik a párizsi rue de Varenne 57. alá, azaz a Matignon-palotába, a francia miniszterelnöki hivatalba – emlékeztetett a Le Monde.

Negyven százalékos támogatottsággal decemberben Attal volt Franciaország legnépszerűbb politikusa az Ipsos-Le Point mérése alapján. Ugyanezen a rangsoron Marine Le Pen népszerűsége is felfelé ível, és már a dobogós harmadik helyre került, miközben a leköszönt Élisabeth Borne és Emmanuel Macron támogatottsága egyaránt süllyedt. Az elnök a 27 százalékával még a legjobb tíz közé sem került be.

A politikusi ambíciók

Élisabeth Borne egy percig sem titkolta: nem örült kikényszerített menesztésének. Az elnök előjogával élve 19 hónap elteltével gyakorlatilag kirúgta a 62 éves miniszterelnököt – Édith Cresson után a második hölgyet a francia kabinet élén. Borne arcán látszott a megbántottság. Az államfő intézkedéséből „egyedülálló módon hiányzott az elegancia” – jegyezte meg Sophie Coignard a Le Point című hetilapban.

Macron ugyanazzal a merész lendülettel Attalt kérte fel kormányfőnek, aki nemcsak a legfiatalabb, hanem az első nyíltan meleg miniszterelnök.

Beleszerettem egy fiúba

– a francia köztévé, a TF1 egyik novemberi adásában idézte fel, hogyan vallotta be vonzódását az azonos neműek iránt apjának.

A homoszexualitás napjainkban már nem megy ritkaságszámba az állam- és kormányfők körében. A hatalmon levő európai politikusok közül köztudottan meleg Edgars Rinkēvičs, lett államfő; Leo Varadkar, az ír Taoiseach, azaz kormányfő; Xavier Espot Zamora, andorrai miniszterelnök; Xavier Bettel, korábbi luxemburgi kormányfő, most helyettes, és Ana Brnabić – igaz, amint azt Aleksandar Vučić belengette, ő már nem sokáig marad a szerb kormány élén.

Joyce Jonathan egy zenei fesztiválon Cannes-ban, 2011-ben
Joyce Jonathan egy zenei fesztiválon Cannes-ban, 2011-benAP Photo/Lionel Cironneau

Attal kamaszkorában még egy mára befutott francia énekesnővel flörtölt – legalábbis ezt nyilatkozta 2019-ben. „Tizenévesként az egyik első szerelmem volt” – mondta Joyce Jonathanról. A fiú már akkor eltökélte, hogy politikus lesz, az énekesnő pedig a jelek szerint kötődött ehhez a „szakmához”, mert későbbi udvarlója Thomas volt, az egykori francia elnök, François Hollande fia.

Ettől függetlenül Joyce Jonathan és Gabriel Attal baráti kapcsolata mind a mai napig szoros maradt.

„Rendkívül büszke vagyok rá. Gabriel mindig is nagyon vicces és ambiciózus volt, mert például az iskolai évkönyvbe egy olyan fotót töltött fel, amelynek képaláírása szerint ő az elnök” – mesélte évekkel később Jonathan.

Gabriel Attal későbbi partnere éveken át, egészen tavalyelőttig Stéphane Séjourné, az EP Renew Europe képviselőcsoportjának elnöke volt, aki Franciaországban Macron Reneszánsz pártját vezeti. Az államfő a kormányátalakítás során őt nevezte ki külügyminiszternek, és ezek után Séjourné első külföldi útja Kijevbe vezetett.

Az üstökös

Amikor Attal az iskolai évkönyvben arról ábrándozott, hogy ő lesz az elnök, nem becsülte túl magát. Egy „igazi ösztönös politikai tehetség és egy népszerűtlen kormány legnépszerűbb alakja” – így jellemezte őt egy jeles francia író és politikai kommentátor. Alain Duhamel szerint azonban a hatalmas kihívás próbára teszi Attalt, mert „Macron második ciklusa nem egyértelmű, és a két népszerűtlen reformtól eltekintve a sodródás időszaka jellemzi”.

Az egyik a jobboldalnak tetsző, ugyanakkor a semlegesítését célzó bevándorlási szabályozás szigorítása volt, a másik pedig a nyugdíjreform, amely hónapokon át tömegek tiltakozását váltotta ki országszerte. A kormány ugyanis 62-ről 64-re emelte a nyugdíjkorhatárt.

Attal hat hónapja már oktatási miniszter volt, pedig politikusi pályafutását alig valamivel több mint egy évtizede kezdete gyakornokként a francia törvényhozásban. Öt évig az egészségügyi miniszter tanácsadójaként a parlamenti kapcsolattartás és a beszédírás volt a feladata. Később a szocialistákkal jutott az egyik párizsi, kertvárosi önkormányzatba, ahol a listavezető lemondása után ő lett az ellenzék vezetője.

Innen már egyenes út vezetett a Nemzetgyűlésbe, ahol 2017 óta képviselte Felső-Szajna választókerületét, és még abban az évben ő volt a felsőoktatási törvény jelentéstevője. Tíz hónappal később, 2018 októberében, már Macron tömörüléséhez csatlakozva, 29 évesen ő lett az oktatási minisztérium államtitkára – a legfiatalabb kormánytag az Ötödik Köztársaság fennállása óta.

A kisebbségi kormányzás

Az elnök felismerte a benne rejlő erőt és tekintélyt. Macron tavaly nyáron nevezte ki oktatási miniszternek, és Attal nem cáfolt rá az elvárásokra. Első lépésként – a hidzsáb után – száműzte az iskolákból az abaját is.

A hagyományos muszlim női viselet, az abaja
A hagyományos muszlim női viselet, az abajaAP Photo/Kamran Jebreili

Az állami középiskolákat érintő rendelete, amellyel megtiltotta, hogy a muzulmán lányok földig érő, bő köntöst viseljenek, újabb vihart robbantott ki a francia identitásról. A laïcité, vagyis a szekularizmus jegyében, csupán a külső jegyek alapján „nem szabad megkülönböztetni vagy azonosítani a diákok vallását” – érvelt a fiatal miniszter.

Döntése a népes muszlim közösség tiltakozását váltotta ki, amely nem tartja indokoltnak, hogy a nőknek megmondják, miként öltözködjenek. A francia jobbközép és a szélsőjobb tetszését, végül Macron pedig jóváhagyását is elnyerte az ügy. A rendelet a jövő évtől lesz hatályos. Attal emellett az iskolai fegyelem szigorítását is indokoltnak tartja – például az iskolai egyenruha bevezetésével.

HIRDETÉS

A többi között emiatt sem népszerű már a baloldalon, ahová egykor maga is tartozott. „Macron junior egy olyan alkat, aki az arroganciára és a megvetésre szakosodott” – így reagált miniszterelnöki kinevezésére Mathilde Panot, Nemzetgyűlés legnagyobb ellenzéki csoportjának tagja.

Az epés megjegyzés előrevetíti azokat a nehézségeket, amelyekkel Attal minden bizonnyal szembesül majd a 577 tagú törvényhozásban. Macron Reneszánsz pártja és koalíciós partnerei nem rendelkeznek abszolút többséggel: a centrista szövetség csupán 250 mandátummal rendelkezik.

A politikailag béna Franciaország

„Az lesz a célom, hogy kézben tartsam a sorsunkat, és szabadjára engedjem a francia potenciálunkat” – jelentette ki Attal kinevezése után.

Az átadási ceremónián, a csípős hidegben – miközben Élisabeth Borne is már megkönnyebbült derűvel hallgatta majdnem kétszer fiatalabb utódját – Attal a Matignon-palota udvarában arra utalt, hogy a saját és az elnök kora a „merészség és a mobilitás” szimbóluma. Elismerte ugyanakkor, hogy Franciaországban sokan kétkednek megválasztott, törvényes képviselőikben.

Élisabeth Borne, leköszönt, és Gabriel Attal, újonnan kinevezett francia miniszterelnök a Matignon-palota előtt, 2024. január 9-én
Élisabeth Borne, leköszönt, és Gabriel Attal, újonnan kinevezett francia miniszterelnök a Matignon-palota előtt, 2024. január 9-énAP Photo/Thibault Camus

Franciaországot kétségtelenül nem sújtja válság. A gazdaság az inflációs nyomásra ellenálónak bizonyult, és özönlenek a külföldi befektetések. Politikai tekintetben azonban megbénult, és a vezetés időnként arra kényszerül, hogy alkotmányos módon ugyan, de szavazás nélkül fogadtassa el a törvényjavaslatokat az alsóházban – állapította meg a New York Times párizsi tudósítója.

HIRDETÉS

A szavak mesterlövésze

Jóllehet félelmetes kommunikátornak tartják, amely tulajdonságával még kormányszóvivő korában jeleskedett, néha mintha bizonytalan lenne. Imázsának megszállottja – jegyezték meg róla a francia sajtóban –, így szorosabbra húzza a nyakkendőjét vagy idegesen gombolja be zakóját, amikor a nyilvánossághoz kell fordulnia. Hasonló vonások a magyar miniszterelnöknél is megfigyelhetők.

Gabriel Attal még kormányszóvivőként, 2020-ban
Gabriel Attal még kormányszóvivőként, 2020-banLudovic Marin, Pool via AP

Attal riválisai azonban kiüresedettnek tartják az új francia kormányfőt, gépiesnek írják le, elismerik viszont, hogy nem bujkál benne félelem. Ő maga azt mondja: „nincsenek tabui”, és a pragmatizmust – ami szerint az eredményesség garanciája – előnyben részesíti az elvekkel szemben.

Emmanuel Macron és Gabriel Attal, még oktatási miniszterként, 2023 októberében
Emmanuel Macron és Gabriel Attal, még oktatási miniszterként, 2023 októberébenLudovic Marin, Pool via AP

Az államfőnek hálás kinevezéséért, a lépést megkérdőjelezőknek pedig azzal vág vissza, hogy „a fiatalokba vetett bizalom jelképeként” mutatkozik be.

Politikustársaitól abban különbözik, hogy hajlandó nyilvánosan beszélni minden, vele kapcsolatos kérdésről, kifejezetten tehetséges pedig a frappáns, találó bon motok, a lényegre törő fordulatok alkalmazásában. Ezen képességével kiérdemelte a szavak mesterlövésze becenevet.

Az ortodox keresztény kékvérű anya és a zsidó apa

A Párizs gyönyörű negyedeiben nevelkedett Gabriel Attal egy elismert elzászi iskola diákja volt, ahová csak kiváltságos szülők csemetéi iratkozhattak be.

HIRDETÉS
Gabriel Attal és édesanyja, Marie de Couriss
Gabriel Attal és édesanyja, Marie de CourissForrás: X/@Festé 9_4

Édesanyja, Marie de Couriss kékvérű, egy odesszai nemesi orosz családból származik, aki gyermekeit ortodox keresztény vallásban nevelte. Ezzel szemben édesapja apai ágon tunéziai zsidó, anyai ágon pedig elzászi zsidó család sarja. Yves Attal producerként többek között Pedro Almodóvar és Bernardo Bertolucci filmjeit jegyezte. Hatvanhat éves volt, amikor 2015-ben váratlanul elhunyt.

Amikor a szülők elváltak, Gabriel – anyja kérésére – felvette az ő vezetéknevét is, így hivatalosan Gabriel Attal de Couriss-nek hívják.

Lehet, hogy ortodox vagy, de egész életedben zsidónak fogod magad érezni az ellened irányuló antiszemitizmus miatt

– idézte fel Gabriel Attal apja szavait 2019-ben, a Libération hírtelevízióban. Az iskolában valóban zaklatták, de nem zsidósága miatt, hanem homofób társai űztek gúnyt belőle. Az érettségi után a tekintélyes Sciences Po Egyetemen tanult, és közügyekből szerzett mesterfokozatot.

Politikai ambíciókkal akkor kezdett kacérkodni, amikor Jean-Marie Le Pen ellen tüntetett 2002-ben azok után, hogy a szélsőséges politikus Jacques Chirac mellett bekerült az elnökválasztás második fordulójába.

Gabriel Attal új kormánya, tőle balra Amélie Oudéa-Castéra oktatási miniszter
Gabriel Attal új kormánya, tőle balra Amélie Oudéa-Castéra oktatási miniszterAP Photo/Michel Euler, Pool

Egy nemrégi másik közvélemény-kutatás szerint a franciák 36 százaléka szerint Attal jó miniszterelnök lehet. Új kormányának megalakulása azonban szinte azonnal botránnyal kezdődött. Utódát az oktatási tárca élén, Amélie Oudéa-Castérát ugyanis azzal vádolták, hogy hazudott arról, miért íratta fiát magániskolába.

HIRDETÉS

Természetesen ettől függetlenül tette fel a kérdést a Le Monde szerkesztőségi vezércikkében: „Vajon nem volt elhamarkodott Attal kinevezése?”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nicolas Sarkozy egykori minisztere is tagja az új francia kormánynak

Kiemelten fogja kezelni a fiatal generációt- ígérte az új francia miniszterelnök

Gabriel Attal a modernkori francia történelem legfiatalabb miniszterelnöke lett