Bosznia-Hercegovina kettészakításával fenyegetőzött a boszniai szerbek vezetője

Szerb zászlót lenget a boszniai szerbek vezetője egy tavalyi nagygyűlésen
Szerb zászlót lenget a boszniai szerbek vezetője egy tavalyi nagygyűlésen Szerzői jogok AP Photo/Armin Durgut
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Minden olyan nyugati kísérletre, amely arra irányul, hogy nemzetközi nyomással tovább erősítsék Bosznia közös, többnemzetiségű intézményeit, a boszniai szerbek úgy fognak reagálni, hogy kilépnek belőlük - közölte Milorad Dodik.

HIRDETÉS

A boszniai szerbek szeparatista vezetője közölte, folytatja a korábban háború sújtotta ország gyengítését, egészen addig a pontig, amíg az ország ketté nem szakad, annak ellenére is, hogy az Egyesült Államok megígérete, hogy megakadályozza ezt a folyamatot.

"Nem vagyok irracionális, tudom, hogy Amerika válasza az erő alkalmazása lesz, de nincs okom arra, hogy ettől megijedjek, és feláldozzam a szerb nemzeti érdekeket" - nyilatkozta Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina szerbek által irányított részének elnöke az Associated Pressnek adott interjújában.

Szerinte minden olyan kísérlet, amely arra irányul, hogy nemzetközi nyomással tovább erősítsék Bosznia közös, többnemzetiségű intézményeit, azzal a boszniai szerb döntéssel fog járni, hogy kilépnek azokból, ez pedig visszavezeti az országot a széthúzás és a működési zavarok állapotába, amelyben az 1990-es évek háborújának végén volt.

Mivel a nyugati demokráciák ebbe nem fognak belemenni, "a következő szakaszban az ő reakciójuk miatt kénytelenek leszünk teljes függetlenséget hirdetni Bosznia szerbek által ellenőrzött régióinak" - jelentette ki Dodik, aki legutóbb december elején jelentette ki, hogy ha Donald Trump nyeri az amerikai választást, akkor kikiáltja a boszniai Szerb Köztársaság függetlenségét.

Az 1992-1995-ös háború óta Bosznia két félig autonóm részből áll: a szerb Szerb Köztársaságból és a főként bosnyákok lakta muszlim-horvát föderációból, az országnak gyenge központi kormánya van. A szerb nacionalista - nem mellesleg oroszbarát - Dodik évek óta hatalmas befolyással bír a boszniai szerbekre, gyakran szította az etnikai feszültségeket, és elszakadással, a szerb terület Szerbiához csatolásával fenyegetőzött.

"A szerbek körében egy dolog világos és egyértelmű, ez pedig az a felismerés, hogy az előttünk álló évek és évtizedek a szerb nemzeti egyesülés évei és évtizedei. Brüsszel az EU-csatlakozás ígéretét eszközként használja fel Bosznia egységesítésére" – állította Dodik,hozzátéve: "Elvileg továbbra is az a politikánk, hogy csatlakozni akarunk az EU-hoz, de nem már ezt tekintjük az egyetlen alternatívánknak."

Tíz nappal ezelőtt a bosznia-hercegovinai bíróság elhalasztotta a boszniai szerb köztársaság elnöke ügyének tárgyalását. Dodikot azzal vádolják, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit.

A boszniai szövetségi ügyészség augusztus 11-én emelt vádat Dodik ellen a büntető törvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit, emellett pedig eltiltják a hivatali tevékenységeitől is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Boszniai Szerb Köztársaság kikiáltásának 31. évfordulóját ünnepelték

Dodik már nem fenyegeti letartóztatással az ENSZ boszniai főképviselőjét

Milorad Dodik kikiáltaná a boszniai Szerb Köztársaság függetlenségét, ha Trump nyeri a választást