Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Erőszak nélkül értek véget a pénteki demonstrációk Szerbiában

Miloš Vučević  azt nyilatkozta, hogy a blokádban lévő diákok azért utasították vissza az államfő ajánlatát, mert „nincs még egy árva ’p’-jük sem a programból Szerbia számára,
Miloš Vučević azt nyilatkozta, hogy a blokádban lévő diákok azért utasították vissza az államfő ajánlatát, mert „nincs még egy árva ’p’-jük sem a programból Szerbia számára, Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Gábor Tanács
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Pénteken is folytatódtak a tüntetések Szerbia több városában, köztük a fővárosban, Belgrádban, de a hatóság ezúttal nem lépett fel erőszakosan. A kormányzó Szerb Haladó Párt szombat estére ellendemonstrációt hirdetett Belgrádba.

A pénteki belgrádi tüntetés, amelyen a helyi források szerint több százan vettek részt, a Vuk Karadžić-emlékműtől indult, és a Szerb Rádió és Televízió (RTS) épülete felé tartott. A tüntetők menetét azonban rendőrkordonok állították meg, így nem tudták megközelíteni a közintézményt. A demonstráció a Filozófiai Kar épülete előtt ért véget, ahol a résztvevők a szokásos módon 16 perc csenddel tisztelegtek a Novi Sad-i vasútállomáson történt tragédia áldozatai előtt, amely a tiltakozások egyik fő kiváltó oka.

Az eredetileg békés diáktüntetések kezdetben a Novi Sad-i tetőomlás okainak kivizsgálására és az eredmények nyilvánosságra hozatalára irányultak. Aleksandar Vucic szerb elnök pártja kezdetben nyilvánosságra is hozta a dokumentumok egy részét, illetve miniszterelnököt is cseréltek, de az egyetemeken szerveződő tüntetéshullám nem csitult, miután a tiltakozók úgy látták, hogy a valódi felelősöket nem lehet megállapítani a dokumentumokból, és a hangsúly egyre inkább az autoriter Vuicic-rezsim kritikájára terelődött.

A helyzet augusztus 15-e után kezdett újra elfajulni, amikor a kormány erőszakosan kezdett fellépni a nem csillapodó tüntetések ellen. A még független szerb média és a tüntetők rendőri brutalitásról, valamint maszkos, kormánypárti aktivisták és állítólagos futballhuligánok erőszakos fellépéséről számoltak be, akik megtámadták a békés demonstrálókat és újságírókat. Helyi oknyomozók több büntetett előéletű fociultrát vagy a szervezett bűnözéshez kapcsolódó alvilági figurát azonosítottak a tüntetőkre támadók között, illetve a közösségi médiában terjedő felvételek szerint többek között a mentőszolgálat autóival szállítottak botokat a diákokra támadó verőembereknek.

Az eseményekre reagálva több egyetem dékánja is felszólította a rendőrséget és a kormánypárti szereplőket a higgadtságra. Az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezet pedig az újságírók elleni erőszak beszüntetésére szólította fel a hatóságokat, miután több, az eseményekről tudósító újságírót indokolatlan rendőri támadás ért.

Aleksandar Vučić szerb elnök nyilvános vitára hívta a diákvezetőket. A hallgatók ragaszkodnak ahhoz, hogy csakis előrehozott választások kiírását követően, a kampány keretei között hajlandóak vitázni, és a vitára kizárólag egy választási kampány keretében kerülhet sor. Bár az elégedetlenség érezhető a 2012 óta kormányzó Vucic autoriter rezsimjével szemben, de nincs domináns ellenzéki párt, amely demokratikus keretek között átvehetné a hatalmat.

Vucic pártjának elnöke, Miloš Vučević  azt nyilatkozta, hogy a blokádban lévő diákok azért utasították vissza az államfő ajánlatát, mert „nincs még egy árva ’p’-jük sem a programból Szerbia számára, csak egy tervük van: üss, gyújts fel, helyezz blokád alá”.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Szerbia jövője az Európai Unióban van, nyilatkozta Aleksandar Vučić az Euronewsnak

Újabb hétvége telt zavargásokkal Szerbiában, tizedik hónapja tart a kormányellenes tüntetéshullám

A mosolygó tizenéves Szerbia jelképe – a karhatalom könyörtelen bevetésével vesztésre áll az elnök