EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több ezer katonát és drónokat vet be Izrael a ciszjordániai hadműveletben

Légitámadás után füst száll fel a dzsenini menekülttábor épületei közt
Légitámadás után füst száll fel a dzsenini menekülttábor épületei közt Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Tamas Fencsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Hangsúlyozzák: nem a palesztin népet támadják, rajtaütéseik a dzseníni menekülttábor militáns csoportjaira összpontosulnak.

HIRDETÉS

Hétfőn délelőtt az Euronews is megírta, hogy légicsapások sorozatát hajtotta végre a ciszjordániai Dzsenínben az izraeli hadsereg, így ez a második támadás egy hónapon belül, ami a városban lévő menekülttábor területét érinti. Délelőtt azt írtuk, hogy a bombázásoknak legalább négy palesztin halottja és egy súlyos sebesültje van, délután viszont palesztin tisztviselők közölték, hogy már legalább nyolc halottal és ötven sebesülttel kell számolni.

Fotó: AP
Palesztin sebesültFotó: AP

Izrael külügyminisztere közölte, hogy haderejük célpontja nem a palesztin nép, hanem a dzseníni táborban működő, Irán által támogatott militáns csoportok tagjai, mire Mohamed Stajeh palesztin miniszterelnök megjegyezte, hogy a hadművelet "a tábor lerombolására és az ott élők elüldözésére tett újabb kísérlet." Mahmúd Abbász palesztin elnök elmondta, hogy a palesztin vezetés hamarosan ülésezni fog. 

Délutánra kiderült, hogy a harcok miatt a menekülttábort lezárták, így a mentőautók nehezen jutnak be. A tűzharcokról több videó is megjelent a Twitteren. 

Tudósításában a BBC azt írja, hogy drónok zümmögnek a sűrűn lakott tábor felett, és több robbanás is hallatszott. Az izraeli hadsereg először egy lakást vett célba a levegőből, amit palesztin fegyveresek használtak. Egy izraeli katonai szóvivő közölte, hogy a tábor a terrorizmus "darázsfészkévé vált", amit részben igazolhat, hogy az eddig meggyilkolt palesztin fegyveresek (akik nagyrészt tizenéves koruk végén járó férfiak voltak) közül néhányról megerősítették, hogy militáns csoportokhoz tartoztak.

Pontos terv szerint haladnak

Az izraeli hadsereg eközben bejelentette, hogy "nem áll szándékában" elfoglalni a menekülttábort, egy magas rangú tiszt pedig hangsúlyozta, hogy "nem is szándékoznak hosszú ideig a területen maradni". 

Leszögezték: az izraeli haderő pontos hírszerzési adatok alapján üt rajta egyes célpontokon a táborban,  a bevetés során pedig különleges, lakott területre alkalmazott harci technikával haladnak előre, hogy csökkentsék a civil áldozatok számát. 

Fotó: AP
Az izraeli haderő konvoja tart Dzsenín feléFotó: AP

A BBC szerint az izraeli erők eddig 15-20 embert vettek őrizetbe.

Háborús bűn és gyarmatosítás

A palesztin elnök szóvivője az izraeli műveletet háborús bűnnek titulálta, és nemzetközi beavatkozást követelt. Közölték, hogy ez az ő szemszögükből egy civil terület elleni támadás, amire ráerősít a palesztin média is, mely nem tesz különbséget a katonai és a civil áldozatok között.

Egy palesztin diplomata azt mondta a BBC-nek, hogy Izrael megszállta Palesztinát, pontosabban: "Izrael inváziót hajt végre Ciszjordániában. Ez nem egy szimpla katonai művelet." 

Husam Zomlot, az Egyesült Királyságban működő palesztin képviselet vezetője szerint az izraeli hadsereg "évtizedek óta militáns hadműveletek ürügyén" támadja a palesztinokat. Hozzátette, hogy Izrael egyszerűen gyarmatosítani akar, "szét akarja zúzni a lelkünket, a népünket, a lakosságunkat, folytatni akarja a katonai megszállást és az illegális telepbővítést a megszállt területeken." Zomlot a nemzetközi közösségnek a szemére vetette, hogy azzal, hogy nem büntetik Izraelt az efféle akciók miatt, elismerik a cselekedeteit. 

Dzsenín már egy ideje a célkereszt középpontjában

Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfő reggel tartott biztonsági megbeszélést, melyen megvitatták a művelet további részleteit. A Fox News szerint Izrael már felkészült a Gázából induló esetleges rakétatűzre.

A megbeszélésen részt vett a védelmi miniszter, a Nemzetbiztonsági Tanács igazgatója, a miniszterelnök kabinetfőnöke, a miniszterelnök katonai titkára, a hírszerzés vezetője és műveleti részlegének vezetője is. 

Izrael szerint Dzsenín a palesztin terrorista tevékenység melegágya, ahol a milíciákat Irán támogatja, és úgy vélik: a táborból több fegyveres hajtott végre támadást Izrael területén. 

A városban és környékén 2023 folyamán több összecsapásra is sor került, az izraeli erők konkrét személyeket és erődítményeket célzó műveleteket hajtottak végre. Június végén az izraeli csapatok lerombolták egy palesztin házát, akit azzal gyanúsítottak, hogy tavaly megölt egy izraeli katonát. A ház Kamal Jourié volt, akit társával együtt azzal gyanúsítottak, hogy októberben Ciszjordánia északi részén autós lövöldözésben megölte Ido Baruch izraeli törzsőrmestert. A támadást a Den of Lions nevű palesztin fegyveres csoport vállalta magára.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Évtizedek óta a dzseníni volt a legpusztítóbb izraeli rajtaütés

Legalább hét ember sérült meg egy gázolásos támadásban Tel-Avivban

Netanjahu reméli, hogy tisztázzák a nézeteltéréseket Bidennel