Azt még nem tudják pontosan megmondani, hogy a bomba milyen mélyre képes lehatolni, mert az függ a talajviszonyokól (sziklák), a bunker erősségétől (betonfalak vastagsága), és az sem számítható ki pontosan, hogy a robbanóanyagnak mekkora földalatti területen kell a hatását kifejtenie.
Mi szükség van egy ilyen különleges eszközre?
HIRDETÉSAz Egyesült Államok a 2000-es években fejlesztette ki a Masszív Különleges Behatoló elnevezésű fegyvert (GBU-57), amikor egyre több hírszerzői jelzés kezdett csordogálni arról, hogy Irán a föld alá kezdi telepíteni nukleáris létesítményeit. A fegyver legújabb típusáról május elején közölt felvételeket a US Air Force montanai Whiteman támaszpontjának Facebook oldala, de onnan elég gyorsan el is tűnt.
A kapkodás oka az lehetett, hogy a felvételek túl sok mindent elárulhattak az eszköz tulajdonságairól, melyekkel egyéként az amerikai fejlesztők sincsenek még teljesen tisztában.
Vagyis még lehet pontosan megmondani, hogy a bomba milyen mélyre képes lehatolni, mert az függ a talajviszonyokól (sziklák, kőzetrétegek), a bunker erősségétől (betonfalak vastagsága), és az sem számítható ki pontosan, hogy a robbanóanyagnak mekkora földalatti területen kell a hatását kifejtenie.
Lehet gond magával a hordozó bombázóval is
További fejfájást okoz, hogy a bomba szállítására egyedül alkalmas B-2 Spirit lopakodó bombázó december óta javításra várakozik, miután egy kényszerleszállás során kigyulladt. Az Egyesült Államok továbbra is képes repülni a repülőgéppel, „ha működési igény van rá” – mondta erről Brus E. Vidal ezredes, a légierő globális csapásmérő parancsnokságának szóvivője.
Azt viszont még nem lehet tudni, hogy bevetés esetén egy vagy két bombázóra lenne-e szükség. Ennek alapján lehetne csak eldönteni, hogy a gépet kísérő F-35 lopakodó vadászgépekből hány századra volna szükség. (Minél többre, annál magasabb a támadás kockázati szintje, és romlik a meglepetés esélye.)
Nem ez az első alkalom, hogy a légierő kipróbálja a Behatolót. Az utolsó kísérlet 2019-ben zajlott, de annak eredményéről nem közöltek részleteket. Ez arra az időszakra esett, amikor Donald Trump elnök már felbontotta az Iránnal 2015-ben megkötött atomalkut, aminek végül Teherán egyetlen szavát sem tartotta be. Megakadályozta a nukleáris telepek ellenőrzését és messze az ipari dúsítás mértéke fölé lépett (5%), megközelítve a katonai szintet (93%). Izrael állítása szerint már el is érte.
Az már Trump előtt is tudható volt, hogy Irán fokozatosan telepíti kutatóintézményeit a föld alá, és nem csak a legnagyobbnak számító Natanzi bázist, hanem egyre több decentralizált üzemet. Emiatt támadt szükség egy föld alá mélyen behatolni és lefurakodni képes új fegyver kialakítására.
A Planet Labs PBC műholdfelvételeiből kiderül, hogy Teherán folyamatosan ás alagutakat a közép-iráni Natanz atomtelep közelében lévő hegyvonulatban. Az elemzések szerint a helyszínen található kitermelési anyagok, ásatási halmok és törmelékek arra utalnak, hogy a létesítmény 80-100 méter közötti mélységben lehet a földfelszín alatt.
Szakértők szerint az építési projekt mérete azt jelzi, hogy Irán valószínűleg fokozott urándúsításra használja a földalatti létesítményt. A cső alakú centrifugák, amelyek több tucat gépből álló nagy egységekben helyezkednek el, gyorsan pörgetik az urángázt, hogy dúsítsák azt. További ilyen gépek lehetővé tennék, hogy Irán tovább gyorsítsa a dúsító programot, immár teljesen a hegy védelme ala rejtve.
A légierő a bomba képességeinek korábbi leírása során két ilyen fegyver gyors egymás utáni alkalmazásáról beszélt, hogy biztosítsák a helyszín megsemmisítését. De a natanzi alagutak megnőtt mélysége így is komoly kihívást jelent, főleg mert földalatti elrendezésük és kiterjedtségük ismeretlen.
Izrael és az USA nem pendülnek ugyanazon a húron
Az amerikai és az izraeli stratégiai szemlélet némiképp eltérő abban, hogy Iránt milyen esetben és mikortól lehet nukleáris hatalomnak tekinteni. Március 23-án az amerikai Képviselőház védelmi albizottságának meghallgatásán Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök testületének elnöke kijelentette, hogy „az Egyesült Államok politikailag továbbra is elkötelezett amellett, hogy Irán nem fog atomfegyvert előállítani." De vajon a politikai elkötelezettség jelent egyben katonai kockázatvállalást is? Eltűri-e Washington, hogy Irán becsatlakozzon az olyan "kvázi atomhatalmak" közé, mint Kanada, Németország, Dél-Korea, Japán vagy Ausztrália, melyek már rendelkeznek atomfegyver gyártásának kapacitásával, de nem építik meg?
Izrael szerint a nevezett államok demokratikusak, politikájuk nem agresszív, ezért nem jelentenek biztonsági kockázatot senkire nézve. Ellentétben Iránnal, ahol az atomfegyver bevetésének lehetősége a legmagasabb szintű politikai napirendi pont.
Mindezt tovább bonyolítja Benjamin Netanjahu feszült kapcsolata a Biden-adminisztrációval, ami azt eredményezte, hogy az Iránnal kapcsolatos politikai koordináció gyengült. Az amerikaiak elvárják, hogy Izrael legyen nagyobb tekintettel az Egyesült Államok változó geopolitikai helyzetére és arra, hogy jelenleg éppen teljesen új egyensúlyi politikát kell kialakítania. Ezzel szemben az izraeli miniszterelnök azt várja, hogy Irán atomfegyverkezése legyen az első számú biztonsági szempont Amerika számára is.
Ez két megközelítés egyelőre inkább gyöngíti, mint erősíti egymást. Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az USA nem fog izraeli "megrendelésre" csapást mérni Iránra, hacsak az nem illeszkedik bele globális elképzeléseibe.