Irán földi invázióval győzhető le, de ez egy politikai és katonai rémálom lenne. Miért nem opció a földi támadás az USA és Izrael számára?
HIRDETÉS
Izraelnek nincs más eszköze, mint a folyamatos figyelés, és alkalmanként néhány lassító csapás, diverzió elvégzése, amire továbbra is készen áll. Izrael úgy véli, hogy Irán magasan dúsított uránjának „legalább egy részét” az amerikai bunkerbombák eltemették a fordói és az iszfaháni létesítmény alatt, de messze nem a teljes készletet.
A bunkerromboló bombákkal támadott komplexumok most gyakorlatilag elérhetetlenek – mondta egy nemzetközi tisztviselő. Ezért Izrael továbbra is szorosan figyeli az eseményeket, és ha úgy véli, hogy Irán megpróbálja feltárni az anyagot, nem fog habozni újabb csapásokat végrehajtani, akár amerikai engedéllyel, akár anélkül.
Izrael nem lankadó figyelmének jele a volt védelmi miniszter, Yoav Gallant személyes üzenete Ali Khamenei vallási vezetőhöz, hogy Irán fejezze be a katonai készülődést Izrael ellen, máskülönben pusztulással kell számolnia.
Az nem vitatott, hogy több mint 800 font dúsított urán maradt valahol Iránban, és hogy a kritikus dúsító berendezések (gázcentrifugák, kaszkádszerkezetek, precíziós csapágyak) valószínűleg még mindig Teherán kezén vannak.
Vitathatatlanul tovább létezik az atomfegyver azoknak az iráni tudósoknak, mérnököknek és technológusoknak az elméjében, akik túlélték a csapásokat.
Messze a vég, de hogyan lehet eljutni odáig?
Azt feltételezni, hogy az Egyesült Államok elvégezhet egy irakihoz hasonló teljes körű megszálló műveletet az iráni nukleáris kapacitások teljes felszámolására, a képtelenségek világába tartozik.
A Fehér Ház szerint „ahogy Trump elnök mondta, az Éjféli Kalapács amerikai hadművelet teljesen megsemmisítette Irán nukleáris létesítményeit. Az egész világ biztonságosabb az ő határozott vezetésének köszönhetően”.
Sokan viszont erősen kételkednek a száz százalékos sikerben. Nagy a valószínűsége annak, hogy Irán még a támadás előtt eltávolította és ismeretlen helyekre szórta szét a 20 éves „nukleáris kuporgatás” termékeit a hatalmas országon belül, de Irakban és Jemenben, de akár még Észak-Koreában is.
Izrael ezért úgy gondolja, hogy az iráni atomfegyver előállításának kísérlete legfeljebb két évet csúszott, de nem ért véget. A teheráni rezsim nem adta fel a tervet legalább 1-3 taktikai bomba előállítására, és bevetésére Izrael ellen, amihez már nagyon közel került az elmúlt hónapokban.
Miután Teherán gyakorlatilag kiutasította területéről a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ), most már azok az információmorzsák sem állnak rendelkezésre, amelyek korábban valamilyen konkrét adattal tudtak szolgálni az iráni erőfeszítésekről.
Irán megmaradt nukleáris készletei jelenleg egy „sötét térben” léteznek, de azért nég léteznek.
A papi vezetés azt a fogadalmát sem vonta vissza, sőt inkább megerősítette, hogy halálos bosszút fog állni Naszrallah libanoni Hezbollah-vezér meggyilkolásáért. A megtorlás eszméjét Ali Khamenei fő vallási vezető azóta két nyilvános beszédében is megerősítette, és ismét meghirdette az USA és Izrael megsemmisítését.
Mi több, az iráni papi vezetés halálos parancsot (fatvát) is kiadott időközben Donald Trump amerikai elnök ellen.
Irán nem kapitulált és nem adta fel nukleáris készleteit, de amerikai bakancs mégsem lép a területére
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Trump múlt héten egyetértettek abban, hogy Iránnak soha nem engedélyezhetik atomfegyver birtoklását, de ettől a ponttól a nézetek már eltérnek. Izrael valószínűleg további csapásokat akar mérni az uránkészletek és a gépek megsemmisítése és vezető tudósok meggyilkolása érdekében.
Trump viszont szeretné elkerülni a további csapásokat, és olyan diplomáciai és gazdasági megoldást keres, amely nem rántja bele az Egyesült Államokat egy újabb közel-keleti háborúba. Annak ellenére is, hogy az ilyen jellegű kísérletek eddig semmilyen eredményt nem hoztak.
Az iráni rendszer megsemmisítéséhez egy teljeskörű földi offenzívára enne szükség, amire nézve még a mendemondák szintjén sem ismeretes semmilyen terv a Pentagon köreiből.
A Bloomberg szemleírója szerint egy ilyen vízió katonai és politikai akadályai olyan magasak, hogy nem érdemes velük érdemben foglalkozni. Ez nem zárja ki, hogy ne készülhessenek operatív vázlatok és számítások, de ilyesmikről még a legjobban értesült katonai szaklapok sem tudnak.
Az Egyesült Államok szeme előtt lebeg a 2003-as iraki invázió, de súlyos eltéréseket mutat
A jelenlegi helyzet az, hogy sem az izraeli, sem az amerikai megközelítés nem érné el azt a végső célt, hogy a teheráni rezsim soha ne hozhasson létre bevethető nukleáris arzenált. Irak esetében nem volt bizonyíték Szaddám nukleáris erejére, de paradox módon a megtalálására irányuló misszió katonai siker volt, Iránnal viszont egészen más a helyzet.
A teheráni vezetés biztosan maga mögött tudhatja a lakosság politikai támogatásának legalább a felét, valamint a magasan képzett és jól szervezett Iszlám Köztársasági Gárdát (IRGC), amely az elmúlt 20 évben aktív katonai jelenlétet mutatott az egész régióban.
Emellett természetesen rendelkezésére áll az iráni reguláris hadsereg is, mintegy 650 ezer fővel.
Az iráni haderő lengyöngébb láncszeme a légierő, amely fejletlensége miatt sem bombázásra, sem légiharcok megvívására (dogfight) alig vehető igénybe. Ennek köszönhető a gyakorlatilag teljes légifölény az USA és Izrael birtokában, ami leküzdhetetlen hátrány az iráni védelmi rendszernek.
Ezt a fogyatékosságot részben ellensúlyozza az ország robosztus föld-föld (SS) rakéta-arzenálja, amely június előtt mintegy 3,5-4,000 darabot számlált. A támadások során ballisztikus és cirkáló rakéták raktárainak mintegy 20%-át megsemmisítették vagy súlyosan károsították, ami körülbelül 500–600 rakétát jelenthet.
A Bavar-373 és Khordad-3 típusú légvédelmi radarok és indítóállások közül több tucatot leromboltak. Az elpusztított légvédelmi rakéták pontos száma nehezebben becsülhető, de kb. 300–500 darabot érinthet. Ezekhez hozzá kell adni azt a kontingenst, melyet Irán lövöldözött ki Izraelre bosszúként, gyakorlatilag jelentéktelen eredménnyel.
Mindezek együtt azt jelentik, hogy bár Irán rakéta-képességei súlyos károkat szenvedtek, de a jelentős részük még működőképes. Ezek többnyire mobil rendszerűek, de a teheráni hadvezetés most a rendszerek további széttelepítésén dolgozik, ami megnehezíti az újabb precíz csapásokat.
Irán területe majdnem négyszerese Irak méretének, lakossága pedig nagyjából kétszer akkora. A bagdadi esettel ellentétben az ország teljes megszállása és az állam szisztematikus leépítése csak több százezer szárazföldi katonával lenne megoldható.
Meg lehetne tenni? A veterán NATO-parancsnok szerint igen, de a költségek és a nemzetközi politikai veszteségek óriásiak lennének, és súlyosan ráfizetődők.
Jelentős sikerre csak akkor lehetne számítani, ha a művelet párosulna az iráni nép széleskörű felkelésével és együttműködésével. Ennek viszont feltétele, hogy az iráni nép felszabadítóként üdvözölje az amerikai haderőt és demokratikus jelzőfénnyé alakulna át a zavaros régióban, ám ez kevéssé valószínű.
Ez volt a cél Irakban is, de nem lett kimutatható eredménye. Ugyanakkor az is tény, hogy a bagdadi hatalom már nem számítható a Közel-Kelet legkockázatosabb szereplői közé, nem köthetők hozzá agresszív támadások, hanem beérték Irán kiszolgálójának szerepével.
A The New York Times szerint a vezető amerikai vélemények kizárnak egy földi inváziót Iránnal szemben, főként mert a korábbi évtizedekben a preventívnek szánt háborúk, elsősorban Afganisztánban, de Libanonban sem működtek.
Ellenben olyan nem számított következményekkel jártak, amelyek máig tartó hatással vannak Amerika nemzetbiztonságára, a Hezbollah, a Hamász, a Talibán és az ISIS megjelenésével.
Mi várható a közeli jövőben?
A következő időszakban ezért leginkább az valószínű, hogy Izrael alkalmi csapásokat mér Irán kritikus létesítményeire, és folytatja kísérleteit a politikailag vagy tudományosan fontos személyek likvidálására, miként majdnem sikerrel megtette Pezeskian elnök ellen is június közepén.
Akkor az elnök majdnem egy Hezbollah-ellenes támadás mintájára szervezett rajtaütés áldozata lett egy bunkerben, de lábsérülésekkel megúszta, és egy vészkijáraton el tudott menekülni.
Eközben az Egyesült Államok folytatni fogja a diplomácia, a szankciós nyomásgyakorlás és a fenyegetés eszközeivel, de a közvetlen és széleskörű katonai beavatkozástól tartózkodni fog.