NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Visszaszámlálás Washingtonban - Biden elnök és a republikánus házelnök személyesen egyeztettek

Nagyon szorít az idő
Nagyon szorít az idő Szerzői jogok AP
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A két vezető tegnap este egy órát szánt a találkozóra, de nem jelentettek be áttörést. McCarthy ismét konstruktív tárgyalásról beszélt, de eredményekről nem számolt be. Intelligens és megértő partnernek nevezte az elnököt, de a vörös vonalak megmaradtak, főként az adóemelés kérdése.

HIRDETÉS

A tárgyalások pénteken szüneteltek (az elnök távol volt a hirosimai G-7 csúcsértekezleten), majd újra kezdődtek, de nem haladtak. A két fél továbbra is távol áll egymástól a hitelfelvételi felső határ emelésének kérdésében. 

Biden és Kevin McCarthy vasárnap telefonbeszélgetést folytatott, amelyet a házelnök „produktívnak” minősített, noha nem mulasztotta el megjegyezni, hogy szerinte az elnök nem sokat értett abból, amit ő körvonalazott. (Ezt a megjegyzést betudhatjuk a Biden személyiségét romboló "demens vénember" már megszokott eszköztárába.)

A háttérben a Fehér Ház és a republikánus tárgyalópartnerek bőszen tárgyaltak hétfőn is, de a nap folyamán az ügy oda jutott, hogy a két vezető személyes alkudozása tovább nem volt halasztható. 

Ehhez hozzá kell tenni, hogy McCarthy csak a 15. szavazás után ugrotta meg nagy keservvel a házelnölki lécet, és támogatottsága a táborán belül erősen hullámzó. Ezt azzal próbálja gyakran kompenzálni, hogy szélső álláspontokat foglal el sok kérdésben, ami a párt radikálisa irányzatának jobban tetszik. Ezek viszont gyakran érzelmi vagy tisztán politikai kérdések, és kevésbé szakszerűek.

A republikánusok vérszagot szimatolnak, de a felelősségük is igen nagy, ha ebből baj lesz

A republikánus házelnök a falig fog menni, hogy rombolja Biden elnök mozgásterét és vezetői imázsát, de a történelmi gyakorlat mégiscsak az, hogy a felek meg szoktak egyezni, és ez Donald Trump idején is így történt. 2016-22 között a törvényben engedélyezett felső határt két ízben is átlépte a kormányzat, de végül sikerült megállapodni, noha a politikai feszültségek akkor még élesebbek voltak, mint jelenleg.

Egy szélesebb amerikai hitelválság beláthatatlan folyamatokat indíthat be, súlyos következményekkel az ország lassan kilábaló gazdaságára. Ezt a republikánusok nem áldozhatják fel egy átmeneti politikai siker kedvéért, de az utolsó cseppet is ki fogják sajtolni, amit a helyzet kínál számukra. 

Súlyos következmények is jöhetnek a világgazdaság egészére

A legvégső határidő június 1., amikor Janet Yellen pénzügyminiszternek be kell jelentenie, hogy az USA teljesíti vagy nem teljesíti államadósságát. Az óra egyre hangosabb ketyegése növeli a nyomást a Kongresszus és a Fehér Ház illetékeseire. 

Az esetleges bejelentés nem azt közölné, hogy az Egyesült Államok pénze elfogyott, hanem hogy a törvény nem engedi további hitelek felvételét, illetve korlátozza a törlesztéseket, avagy egyes partnerekkel szemben be is szüntetheti. 

Másik lövészárok az a kérdés, hogy a visszafogások meddig legyenek életben. A republikánusok 2024-et javasolják, amiről a demokraták azzal rántották le a leplet, hogy ellentábor célja az, hogy a nép szenvedése húzódjon át még jövőre, ami nagy hátrány volna választási évben a kormányzópártnak. 

Egy másik republikánus javaslat a 2022-es limitet állította volna vissza, amit a demokraták azzal kifogásoltak, hogy az megtartaná a járványon tovább gazdagodott szupervállalatok hasznát, ellenben visszatolnák a szegényebbeket a járvány legrosszabb időszakára. 

A republikánusok elleneznek minden kiadást, ami nem védelmi jellegő, de a demokraták szerint ezzel oktatási és kulturális programok tömegét kellene felszámolni. A repuiblikánusok szeretnének általában adót csökkenteni, de ezzel beleütköznek abba a demokrata követelésbe, hogy a csökkentések csak a szegényebb rétegeket érintsék, a gazdagok esetében pedig inkább emeléseket látnának. Ehhez viszont a republikánusoknak nem fűlik a foga.

A helyzet azért is ijesztő, mert ez volna az USA történetének első jegyzett államcsődje, azaz az első alkalom, amikor nem teljesíti adósságszolgálatait

A republikánusok vezető tárgyalója, Garret Graves képviselő (Louisiana) azt mondta, hogy a Fehér Ház „észszerűtlenül viselkedett” az egyeztetéseken, és emiatt a szombati tárgyalás inkább erős visszalépés volt, mintsem haladás. Ezt azért sajnálja, mert a két párt bakancslistája korábban közeledett és megértették egymás vörös vonalait, de hirtelen törés állt be a folyamatban.

IMF
Folyamatos adósságemelkedés az évtizedek soránIMF

A Fehér Ház szerint viszont a republikánusok álltak elő olyan új követelésekkel, amelyek megakasztották az egyezkedést.

A Hirosimából hazafelé tartó Joe Biden vasárnap azt mondta újságíróknak, hogy ha nem egyeznek meg, akkor végső esetben be fogja vetni az Alkotmány 14. módosítását. Ez több demokrata szerint lehetőséget kínál az adósságplafon kezelésére, de az elnök nem hallgatta el, hogy vannak ezzel  aggályai. 

„A kérdés most az, hogy meg lehet-e tenni még időben úgy, hogy ne fellebbezzenek ellene, és ezzel kitolják a megoldást a határidőn túlra. A kérdés egyelőre megválaszolatlan” - töprengett az elnök a szokatlan eszköz alkalmazásáról.

AP Photo
Az elnök jórészt bizakodó volt Hirosimában, de nem teljesenAP Photo

Jelen állás szerint a demokraták balszárnya, mintegy 66 képviselő kifejezetten abba az irányba akarja tolni az elnököt, hogy éljen az alkotmánymódosítás kínálta lehetőséggel. Az emlegetett módosítás (1866) a jogok egyenlő védelméről szól, és 4. pontja alapján alkotmányellenes volna az adósságok törlesztésének felfüggesztése.

A baloldali nagy befolyásoló csoport szerint az is fontos volna, hogy leszoktassák a republikánusokat arról, hogy politikai bunkóként forgassanak olyan közérdekű ügyeket, melyek leginkább a szegényebb amerikaiakat érintik, akiket egy pénzügyi válság első helyen sújtana.

HIRDETÉS

Ráadásul közben más frontvonalak is húzódnak, melyek rombolják a megegyezés lehetőségét

Az egyik téma - amiben akár elnöki vétó is érkezhet - a nehéz teherautókra kivetendő szigorúbb kibocsátási szabványok bevezetése. Ezt a nebraskai Debra Fischer szenátor támadta meg azzal, hogy az intézkedés „megnöveli a fogyasztók kiadásait, növeli a járművek költségeit, és károsítja a jól fizető munkahelyeket”. A javaslat visszakerült a Ház elé. 

A másik blokkoló republikánus lépés Biden diákhitel-elengedési tervét célozza meg, hogy megdöntse az elnök tervét a 20 000 dollárt is elérő diákhitelek elengedésére. Az intézkedés jelenleg a Legfelsőbb Bíróság asztalán hever, és életbe léptetése jelenleg szinte esélytelen.

A nagy kérdések mellett szinte eltörpül, hogy megszavazza-e a Kongresszus négy délkelet-ázsiai ország napenergia-exportjának kétéves vámfelfüggesztését. Az intézkedés Thaiföld, Malajzia, Kambodzsa és Vietnám érdekeit szolgálná, viszont Kína érdekeit sértené. Az ügyben benyújtott elnöki vétó egyelőre 2024-ig mentesítené a négy országot a vámkötelezettség alól.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A kongresszus kamaráit sürgette az amerikai elnök

Az USA megtiltotta az orosz adósság törlesztését amerikai számlákról

Jelenleg nincs alternatívája az adósságfelvételre épülő válságkezelésnek