Oroszország azt tanácsolja polgárainak, hogy kerüljék el Kanadát

Diplomáciai konvoj Moszkvában (illusztráció)
Diplomáciai konvoj Moszkvában (illusztráció)   -  Szerzői jogok  Dmitrij Asztahov/MTI/MTI
Írta: Euronews

Moszkva szerint az oroszokat több esetben is diszkriminálták az észak-amerikai országban, és erőszakot is alkalmaztak velük szemben.

Az orosz külügyminisztérium azt tanácsolja az orosz állampolgároknak, hogy ne utazzanak Kanadába, mert veszélyeknek lehetnek kitéve.

A Telegramon publikált közleményében az orosz külügyminisztériumarra arra hívja fel az orosz állampolgárok figyelmét: ne utazzanak Kanadába turisztikai, oktatási vagy üzleti céllal, aki pedig már ott tartózkodik, az legyen körültekintő, különösen a nyilvános helyeken – írja a Reuters.

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy Kanada az egyik legelszántabb támogatója Ukrajnának. Az észak-amerikai ország a kereskedelmi korlátozások mellett több száz orosz hivatalos személyre és vállalatra vetett ki szankciókat az Ukrajna ellen tavaly februárban indított invázió miatt.

Németország után Spanyolország és Kanada is bejelentette januárban, hogy Leopard 2 típusú tankokat küld Ukrajnának.  

A háború kitörése után nem sokkal Kanada azt tanácsolta állampolgárainak, hogy ne utazzanak Oroszországba. 

Oroszország múlt héten 333 kanadai közszereplőre, köztük olimpikonokra vetett ki szankciókat. Ezt  ellenválasznak szánta az orosz kormány arra, hogy Ottawa szankciókat vetett ki oroszok ellen, és támogatja Ukrajnát.

kapcsolódó cikkek