Az azeri légitársaság grozniji járata zuhant le Aktaunál tavaly december 25-én. A feltételezés szerint egy orosz légvédelmi rakéta találta el. Az eddigi hivatalos vizsgálatok arra jutottak, hogy a rakéta nem találta el a gépet, hanem csak annak közelében robbant fel.
Egy év telt el azóta, hogy lezuhant Kazahsztánban az Azerbaijan Airlines egyik repülőgépe, amely Bakuból tartott az oroszországi Groznijba. A katasztrófának 38 halottja és 29 sérültje volt. A gépet egy orosz légvédelmi rakéta roncsai találták el. Ezért az orosz elnök személyesen kért bocsánatot hónapokkal később, de a felelősséget nem vállalta.
Zulfugar Aszadov, aki 36 évig dolgozott légiutas-kísérőként, túlélte a tragédiát. Most földi szolgálaton van, ellenőrként dolgozik. Minden nap elhalad az emlékfal előtt, ahol az akkor elhunyt kollégái fényképe látható. "Nemrégiben Aktau városában jártunk, és elmentünk a baleset helyszínére" - mesélte. - "Mélyen megrázott, amikor viszontláttam azt a vidéket. Úgy éreztem, mintha újra átélném az akkori eseményeket" - mondta.
A baleset mély nyomot hagyott az életében. Még világosabb lett számára, milyen értékes az emberi élet. Sok mindent másképp lát azóta. Ami egykor hétköznapinak tűnt, most jelentős dolognak számít. A történtekről azt mondta, megpróbálta félretenni az érzelmeit, és arra koncentrált, hogy képes legyen megtenni minden tőle telhetőt a többiekért.
Még mindig tart a vizsgálat
A túlélő utasok arról számoltak be, hogy robbanást hallottak, majd a gépbe csapódó repesznek tűnő tárgyak megrongálták a gép törzsét. Egy évvel később a túlélők és a balesetben életüket vesztettek hozzátartozói továbbra is válaszokat keresnek, miközben a hatósági vizsgálat még mindig nem zárult le.
"A YouTube-on és más felületeken megjelent videók arra utalnak, hogy ezt a repülőgépet szándékosan lőtték le" - mondta az egyik áldozat apja. - "Egy év telt el az eset óta, és nagyon bízunk abban, hogy hamarosan azonosítják, és bíróság elé állítják a felelősöket. Az áldozatok hozzátartozói és a túlélők még mindig várják, hogy igazságot tegyenek ebben az ügyben" - tette hozzá.
Azt mesélte, hogy aznap halotta a hírt, talán az autómosóban az ottani alkalmazott mondta neki, de nem maradt meg benne igazán. Azt tudta, hogy a fiának Groznijba kellett mennie, de arról nem volt információja, hogy pontosan mikorra tervezi ezt az utat. Aztán mire a fiáék házához ért, már sokan összegyűltek ott. Amikor meglátta a sokadalmat, akkor hasított belé, hogy talán Iszmail is a gépen volt.
A fia nagyon nyíltszívű ember volt, aki becsben tartotta a családját és a barátait, így őrzi őt az emlékeiben. Mindenki, aki csak ismerte őket, kifejezte neki részvétét, ezt is hozzátette.
Az orosz repterek nem fogadták a sérült gépet
Az azeri hatóságok szakértői szerint a repülőgépet orosz légvédelmi rakéta roncsai találták el. Az orosz vezetés kezdetben tagadta, hogy bármi köze volna a tragédiához. Azt mondták, baleset lehetett, amit egy madárraj okozott.
Egy nappal a szerencsétlenség után azeri kormányforrások azt mondták az Euronewsnak, hogy bár a pilóták segítséget kértek, a sérült repülőgépet sehol sem hagyták leszállni Oroszországban.
Majdnem egy évvel később az orosz elnök ugyan bocsánatot kért a történtekért, de az orosz hadsereg felelősségét nem ismerte el mondván, hogy a rakéta nem találta el a repülőgépet, csak a közelében robbant fel.
Az azeri államfő, Ilham Alijev pert indított Oroszország ellen a repülőgép-szerencsétlenség miatt, és felszólította az orosz vezetést, hogy fizessen kártérítést az áldozatok családtagjainak és mindazoknak, akiket bármilyen formában érint ez a tragédia.