A Koh-i-Noor gyémánt használatának kerülésével a palota három legyet is ütött egy csapásra.
HIRDETÉSSzámos botrány övezi Károly király májusi koronázásának előkészületeit: a legnagyobb hullámokat minden bizonnyal Harry herceg könyve keltette, amelyben kitálalt róla, hogyan romlott meg a viszonya családtagjaival, ennek tetejében márciusban kiderült, hogy Károly kisebbik fiát és feleségét, Harry-t és Meghant kilakoltatják windsori otthonukból, mert már csak ritkán látogatnak Angliába, és egyelőre azt sem tudni, ott lesznek-e egyáltalán a koronázáson. De az is elég kínos, hogy több sztár – köztük Elton John, a Spice Girls és Adele – is visszamondta a szereplést a koronázást követő grandiózusnak szánt windsori koncerten. Egy botrányt azonban úgy tűnik, sikeresen előzött meg a palota: úgy döntöttek, hogy Camilla királyné koronázásához nem a Koh-i-Noor gyémántot magában foglaló fejéket, hanem egy másikat, Teck Mária királyné koronáját fogják használni.
Első alkalommal beszélt Károly uralkodóként a Nemzetközösségi Napon hétfőn, amióta édesanyja meghalt. Jelenleg III. Károly tölti be a Commonwealth vezetőjének tisztségét, amit 70 éven át előtte II. Erzsébet irányított. Az elhunyt királynőnek szívügye volt ez a szövetség, amelyet még édesapjától örökölt a Brit Birodalom széthullása után. A Commonwealth bírálói úgy gondolják, hogy ez a közösség, amelyet 56 ország – főleg egykori gyarmatok – alkot, a brit gazdasági érdekeket szolgálja, és bizonyos fokú függőségi viszonyban tartják az ott élőket. Dicsérői azonban úgy vélik, a harmadik világbeli országok állampolgárai a nemzetközösségi háttér nélkül nem jutnának olyan gazdasági és tanulási lehetőségekhez, mint annak részeként. Egy tény azonban elvitathatatlan: a múltban a leigázott gyarmatok népeit kizsákmányoltak, erőforrásaik jelentős részéből Britannia profitált.
Így történt ez a Koh-i-Noor gyémánt esetében is. A Fény Hegyének nevezett ékkő akkor került a brit korona birtokába, amikor Viktória királynőnek adták 1849-ben, miután a Brit Kelet-indiai Társaság elfoglalta Punjab régiót, amelyet akkoriban egy mindössze 11 éves maharadzsa, Duleep Singh vezetett. Az ékkő „átadásának” körülményei vitatottak. A brit kormány kitart amellett, hogy a gyémántot legálisan szerezték a Lahore-i Utolsó Egyezmény részeként. Anita Anand, a BBC egy újságírója, a téma ismert kutatója erről másként vélekedik. Azt mondta a The Telegraph című újságnak: „Nem tudok sok olyan ajándékról, amelyet szuronnyal fenyegetésre adtak volna át.”
Viktória királynő maga is lelkiismeret-furdalást érzett a gyémánt viselése miatt, amelyről levélben vallott az 1870-es években legidősebb lányának, a család által csak „Vicky”-nek becézett későbbi német császárnénak: „Senki nem szereti nálam jobban Indiát, és senki nem érez nagyobb ellenkezést az iránt, hogy elfoglaltuk azokat az országokat, és úgy gondolom, többet nem foglalnak majd el, mivel ez rossz cselekedet és nincs számunkra előnye. Tudod, mennyire nem szeretem viselni a Koh-i-Noort sem.”
De viselte, méghozzá brossként és karkötőként is. Angliába érkezését követően a királynő férje, Albert herceg kiállíttatta az ékkövet a londoni Nagy Kiállításon 1851-ben, de híre ellenére a kő nem nyerte el a publikum tetszését. A gyémántot először egy madárkalitkába tették, de furcsa csiszolása miatt nem ragyogott, ezért Albert herceg fekete bársonypárnára rakatta, és gázlámpásokkal világíttatta meg. Még így is fanyalgott a londoni közönség, mivel ekkoriban a Koh-i-Noor még aszimmetrikus volt és alig fénylett.
A kiállítás után Albert a kor egyik legismertebb gyémántcsiszolójához küldte a követ, aki ovális briliáns alakban kisebbre faragta azt, így nyerte el ma ismert formáját és került Viktória királynő ékszergyűjteményébe, majd halála után fia feleségének koronájába. Innen Mária, majd Erzsébet királyné koronájába foglalták 1911-ben és 1937-ben, és egyelőre ez utóbbit ékesíti. A londoni Towerben meg lehet tekinteni a többi koronaékszerrel együtt, de fotót nem lehet készíteni a 105 karátos ékkőről.
A tálibok is magukénak akarták a Koh-i-Noort
Amióta India függetlenedett a Brit Birodalomtól 1947-ben, a Koh-i-Noort több állam is magáénak követelte: maga India, de Irán, Pakisztán és Afganisztán is.
Irán azon az alapon kéri a kő „kiadását”, hogy még 1739-ben egy iráni sah, Nader elorozta az ékkövet Indiából.
1976-ban Pakisztán követelte a követ, mondván, hogy annak visszavitele "meggyőző bizonyítéka lenne annak, hogy Nagy-Britannia önkéntes szellemben szeretné felszámolni birodalmi bűneit és vezetni a dekolonizációs folyamatot”. Az akkori brit miniszterelnök, James Callaghan erre azt válaszolta a pakisztáni kormányfőnek, Zulfikar Ali Bhuttónak, hogy biztos emlékszik arra: a kő számos kezet megjárt az elmúlt két évszázadban, és hogy a lahore-i békeegyezmény alapján adták át Britanniának 1849-ben. „Nem tudnám azt javasolni Őfelségének, hogy átadja a követ”- tette hozzá.
2000-ben az akkori afgán vezetést alkotó tálibok is bejelentkeztek a kőre. Külügyi szóvivőjük, Faiz Ahmed Faiz azt mondta: a Koh-i-Noor Afganisztán legitim tulajdona, mivel azt eredetileg az ország területéről vitték Indiába, onnan pedig Nagy-Britanniába. „Alaposabb követelésünk van a kő tulajdonjogára, mint az indiaiaknak” - tette hozzá.
Több kompromisszumot is javasoltak a brit koronának az ügy rendezésére: az egyik ezek közül arról szólt, hogy vágják a követ négyfelé, és Iránnak, Indiának, valamint Afganisztánnak is juttassanak belőle egy darabot, a negyedik részt pedig őrizzék tovább Londonban.
A brit kormány azonban mereven elutasít mindenféle követelést, mondván: a kő tulajdonjogának kérdése elvitathatatlan.
Mivel II. Erzsébet halála után felerősödtek azok a hangok, amelyek visszakövetelik a brit gyarmatosítás idején zsákmányolt ékszereket és műtárgyakat, a palota kénytelen volt diplomatikus megoldást találni arra, hogy ne a kőről szóljanak a május 6-i tudósítások - így született a döntés, hogy Teck Mária királyné koronáját helyezik Camilla fejére, nem pedig az újabb koronát, Erzsébet Anyakirálynéét. Ezzel nem csak két, hanem három legyet ütnek egy csapásra: nem csináltattak új koronát Camillának a megélhetési válság közepette úgymond a költséghatékonyság jegyében, elkerülték a Koh-i-Noor körüli ellentmondásokat, egyben teljesítik Teck Mária királyné óhaját is, aki szerette volna, ha az utána következő generációk királynéi is viselik majd a számára készíttetett koronát…