Elbontották az őslakosokat gyilkoló német parancsnok szobrát Namíbiában

WINDHOAK
WINDHOAK   -  Szerzői jogok  AP/AP
Írta: Zoltan Siposhegyi

Egyre több gyarmatosítás korabeli szobor jut erre a sorsra Afrikában.

Ledöntötték és elszállították az egyik leghírhedtebb német gyarmatosító szobrát a namíbiai fővárosban, Windhoekban.

Curt von Francois katonai egyenruhás, kardot szorongató képmása egy kormányzati épület előtt állt, és a civilszervezetek már évek óta követelték az elbontását. Namíbia 1884 és 1915 közt volt német gyarmat. Von Francois hadseregparancsnok nevéhez kötik a főváros megalapítása, a helyiek azonban nem emiatt emlékeznek rá. 

A tábornok 1904 és 1908 közt részt vett több tízezer Herero és Nama bennszülött kiirtásában. Berlin tavaly egymilliárd eurós jóvátételt ajánlott fel az áldozatok leszármazottainak, viszont a namíbiai ellenzék szerint ez fejlesztési támogatás és nem kárpótlás. A berlini kormány még nem írta alá hivatalosan azt az egyezményt, amiben elismerné, hogy a Német Birodalom népirtást követett el a nyugat-afrikai országban a 19.-20. század fordulóján. 

A vérontásért felelős másik német parancsnokról, Lothar von Trotha-ról elnevezett utcát idén tavasszal  nevezték át Windhoekben. Ez a tábornok korábban Kínában is 'jeleskedett' a boxer-lázadás véres leverésében.

A namíbiai kormány szerint a történelmi múlton való rágódás helyett most már ideje inkább a két ország együttműködésére összpontosítani.

kapcsolódó cikkek