NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A német koalíció pártjainak "komoly kétségei" vannak Orbánék reformjait illetően

Scholz kancellár beszél a képviselőkhöz a Bundestagban
Scholz kancellár beszél a képviselőkhöz a Bundestagban Szerzői jogok AP Photo/Markus Schreiber
Szerzői jogok AP Photo/Markus Schreiber
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Magyarországnak járó 7,5 milliárd euróról szóló döntés előtt azt kérik Scholz kancellártól, legyen szigorú Budapesttel szemben.

HIRDETÉS

Németország kormánypártjai azt kérik Scholz kancellártól, hogy alaposan vizsgálja meg Magyarország jogállamisági reformjait, és csak akkor támogassa a visszatartott uniós források felszabadítását, ha Budapest bizonyítani tudja: komolyan veszi a demokrácia leépítésével kapcsolatos aggodalmakat.

Mint arról az Euronews is írt, november végén sorsdöntő tárgyalásra készülnek az Európai Bizottság és a magyar kormány vezetői. A Bloomberg úgy tudja, ekkor fog eldőlni, hogy Magyarország megkapja-e a régóta várt uniós alapokat, és hogy sikerül-e pontot tenni a jogállamisági vita végére, melytől az uniós pénzek érkezése is függ.

Az uniós országoknak arról kell dönteniük, hogy felfüggesztik-e a Magyarországnak szánt mintegy 7,5 milliárd eurós uniós támogatást egy jogállamisági feltételrendszer keretében, és hogy mi legyen a sorsa további 5,8 milliárd eurónak a helyreállítási alapból, amelynek feloldásához további igazságügyi reformokat követelnek Budapesttől.

A Politico emlékeztet arra, hogy antikorrupciós szakértők a héten óvtak attól, hogy Orbán Viktor átverje az EU-t elégtelen reformígéreteivel. Mint kiderült, a német kormánykoalíció pártjai osztják ezt az aggályt: a lap információi szerint a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek csütörtökön szavazásra akarnak bocsátani egy indítványt, amely felkérné a kormányt, hogy "alaposan mérje fel", van-e a magyarországi reformoknak "fenntartható hatása a gyakorlatban." 

Ha nem, akkor a kormánynak ki kell dolgoznia a megfelelő következményeket, és meg kell szavaznia a Budapestnek szánt kifizetések felfüggesztését. Az indítvány elsősorban a 7,5 milliárd eurós támogatásra vonatkozik, de egy negatív döntés kihatna az 5,8 milliárdos helyreállítási forrásra is.

Komoly kétségek merülnek fel a magyar kormány politikai akaratával kapcsolatban, hogy a szükséges reformokat ténylegesen is végrehajtja-e

- olvasható a Politico által látott indítványban. Tekintettel arra, hogy az indítványt a parlamenti többséggel rendelkező három kormánypárt támogatja, az valószínűleg átmegy, a kormány pedig aligha hagyhatná figyelmen kívül saját pártjai törvényhozóinak lépését - írja a lap.

Az indítvány az Európai Bizottságot is felszólítja, hogy biztosítsa, a Magyarország által javasolt reformok elegendőek a jogállamiság valamennyi hiányosságának orvoslására. Amíg a Bizottság ezt nem tudja garantálni, a szöveg utasítja a német kormányt, hogy szavazzon a 7,5 milliárd euró felfüggesztésére, és csak akkor változtasson álláspontján, ha Magyarország "megfelelő bizonyítékot" tud felmutatni arra, hogy "hatékony korrekciós intézkedéseket" hozott.

A legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely miniszter az uniós ügyekről azt mondta: "Magyarország az elmúlt hetekben sokat tett azért, hogy az uniós forrásokhoz végre hozzájuthassunk: 17 vállalást tettünk, a törvényeket elfogadtuk, létrejött az Integritás Hatóság. A tárgyalások során az EU újabb igényeket is támasztott, ezek közül azt tudjuk teljesíteni, ami nem ellentétes korábbi vállalásainkkal és ami az ország érdekeivel nem ellentétes."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brüsszelben tárgyal Navracsics a blokkolt helyreállítási alapokról, sokezer milliárd forint a tét

A magyar és lengyel helyreállítási alap elbírálását kérték számon a Bizottságon az EP-ben

A TikTokon is megpróbálja felvenni a harcot az AfD-vel Olaf Scholz német kancellár