NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A horvát közvélemény alkalmatlannak tartja a légvédelmet feladata ellátására

A horvát rendőrség lezárta a drónbecsapódás helyszínét
A horvát rendőrség lezárta a drónbecsapódás helyszínét Szerzői jogok AP Photo/Darko Bandic
Szerzői jogok AP Photo/Darko Bandic
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ukrajnából indult, majd 3 percet töltött a román légtérben, 40-et a magyarban az a robotrepülő, amely végül Zágráb mellett csapódott a földbe. A rejtélyt fokozza, hogy két ejtőernyőt találtak mellette.

HIRDETÉS

A magyar légtérből érkezett nagy sebességgel a horvátba március 10-én este az a vélhetően Ukrajnából indított robotrepülő, amely Zágráb külvárosában, Jarunban, egy diákotthon közelében zuhant le.

Az iszonyú robajjal járó, este 11 körül bekövetkezett becsapódást kezdetben földrengésnek hitték a horvát fővárosban. A környéken élők azonnal riasztották a rendőrséget. Különleges alakulatai hermetikusan lezárták a környéket, nyugalomra intették a lakosságot, és megkezdték a helyszínelést.

A rejtélyt fokozta, hogy a becsapódás helyszínén két ejtőernyőt találtak, miközben a robotrepülőgép pilóta nélküli, és személyek szállítására alkalmatlan.

Horvát katonai szakértők arra figyelmeztettek, hogy a horvát légvédelem ugyanolyan elhanyagolt állapotban van, mint a több mint három évtizede gyártott robotrepülő.

Egy ipari kamerával készült felvétel szerint a becsapódás előtt Zágráb felett egy nagy tűzcsóva villant fel.

„A repülő keletről nyugat felé tartott, a magyar légtérből 700 km/óra sebességgel lépett be a horvát légtérbe. Repülési magassága 1300 méter volt, és nagyjából 7 percig tartózkodott a horvát légtérben – jelentette az első vizsgálatok után a zágrábi kormány.

A zuhanás helyszínén a péntek kora esti tudósítások szerint több földkotró is megjelent.

Mindenütt észlelték

A robotrepülő átrepült a román légtéren is, ott azonban csupán 3 percet töltött, így nem volt idő a kiiktatására – idézték Zágrábban a bukaresti védelmi minisztérium közleményét:

„A repülőgép helyi idő szerint körülbelül 23 óra 23 perckor (közép-európai idő szerint 22 óra 23 perckor) lépett be a román légtérbe. Ukrajna felől érkezett, és helyi idő szerint 23 óra 26 perc körül hagyta el a nemzeti légteret Magyarország irányába.”

Horvátország szerint a robotrepülő 40 percig repült Magyarország felett. Szijjártó Péter külügyminiszter azt állítja, a gépet a Magyar Honvédség észlelte, de veszélytelennek tartotta.

A robotrepülő útvonalát a NATO integrált lég- és rakétavédelme nyomon követte – legalábbis ezt mondta a védelmi szövetség a zágrábi Večernji list tudósítójának.

Az Orosz Föderáció zágrábi nagykövetsége a sajtóból értesült az incidensről, de azt állították, hogy minden kérdéssel az ukrán nagykövetséghez kell fordulni, mert a drónt Ukrajna területén gyártották.

Az orosz erők arzenáljában 1991, vagyis a Szovjetunió összeomlása óta nem volt ilyen drón – közölte az orosz követség.

Ugyanakkor Ukrajna volt horvátországi nagykövete azt állítja, hogy az ukrán gépeknek más a felségjelzése, mint a Zágráb mellett lezuhant gépé.

Ejtőernyők a helyszínen

A helyszínelés előzetes eredményei alapján a becsapódás helyén talált két ejtőernyőt fékezőernyőnek tartják a szakértők.

Katonai szakértők és volt pilóták szerint megmagyarázhatatlan, hogy egy idegen robotrepülő miként hatolhatott be Horvátország légterébe, és juthatott el egészen a fővárosig.

Szégyenteljesnek nevezik a történteket, a horvát légvédelmet pedig alkalmatlannak feladata ellátására.

A horvát sajtó egyébként kiszúrta, hogy Ukrajnában, Kijevtől nyugatra szintén van egy Jarun nevű település. A Zágráb melletti Jarun tőle 1300 kilométerre fekszik délnyugatra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csapdának nevezte Moszkva ajánlatát az ukrán elnök

Drámaian megnőtt a gyilkosságért elítélt orosz katonák száma

Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?