NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Áder szankcionálná, Szijjártó megbékítené az oroszokat

Áder János
Áder János Szerzői jogok Laszlo Balogh/Laszlo Balogh
Szerzői jogok Laszlo Balogh/Laszlo Balogh
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A köztársasági elnök elhivatott a NATO és az EU mellett, és hajlandó ezzel összhangban cselekedni. A külügyminiszter Budapesten ültetné asztalhoz a feleket.

HIRDETÉS

Magyarország határozottan elítéli az Ukrajna elleni orosz támadást - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a bukaresti kilencek megbeszélésén Varsóban.

A magyar államfő azt mondta: a mostani invázió egyike a második világháború óta Európában látott legnagyobb katonai fellépéseknek, de 1956-ban Magyarország is kénytelen volt hasonlót elszenvedni. A veszteség pedig sokkal átélhetőbb éppen ma, a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapján.

Magyar részről - hagyományos kapcsolataink révén - minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy józanságra és önmérsékletre sarkalljuk a moszkvai vezetést. Sajnos, nem járhattunk sikerrel, hiszen, mint az mostanra világossá vált, orosz részről egy előre eltervezett program végrehajtása zajlott, melyet a nemzetközi partnerek tudatos félrevezetése kísért.
Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Áder János azt is leszögezte, hogy a magyar kormány mindenben egyetért az EU és a NATO álláspontjával és tragikusnak tartja az orosz inváziót. Éppen ezért Magyarország kész szankciókat bevezetni Oroszország vezető tisztségviselőivel szemben.

Az orosz támadást mi is a nemzetközi jog súlyos megsértésének és a Moszkva által eddig vállalt nemzetközi kötelezettségek megcsúfolásának tekintjük.
Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Hozzátette, abszurdnak és elfogadhatatlannak tartják azt a moszkvai érvelést, amely nem csupán Ukrajna határait, hanem annak állami létjogosultságát is megkérdőjelezi. Egy olyan országét, amely az ENSZ alapító tagja, s amellyel az orosz fél maga is egész sor kétoldalú szerződést kötött.

Ukrajna most azonnali és komoly politikai és humanitárius támogatásra szorul, és - mint ahogy eddig - ebből Magyarország is kiveszi majd a részét - mondta.

Határainkat megnyitottuk az Ukrajnából távozni kényszerült békés polgárok előtt, őket könnyített és gyors eljárással befogadjuk, és igyekezünk gondoskodni róluk.
Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Szijjártó békítene

A külgazdasági és külügyminiszter az orosz és az ukrán fél számára is felajánlotta a béketárgyalások helyszínéül Budapestet. Szijjártó Péter a brüsszeli repülőtérről kissé fagyoskodva, élőben jelentkezett be a Facebook oldalán és azt mondta: az elmúlt hetekben sokan, köztük a világ legnagyobb országai is szinte mindent megpróbáltak, amit a diplomácia eszköztára felkínált annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a háború Magyarország szomszédságában, Ukrajnában.

Minél előbb ér véget a háború, annál kevesebb emberáldozatot követel, ezért fontos, hogy hamar meglegyen a béketárgyalások helyszíne. Mivel az eddig szóba került városok, Varsó és Minszk megosztók voltak, Szijjártó Péter Budapestet ajánlotta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek és Andrij Jermaknak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalvezetőjének. Az ötlettől a telefonbeszélgetések során egyik fél sem zárkózott el.

❗️Rendkívüli: orosz és ukrán vezetők voltak a vonalban

❗️Rendkívüli: orosz és ukrán vezetők voltak a vonalban

Posted by Szijjártó Péter on Friday, February 25, 2022

Szijjártó Péter az éjjel Brüsszelből New Yorkba utazik, ahol az ENSZ vezetőivel tárgyalnak a konfliktusról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A lengyel külügyminiszter szerint NATO-katonák már rég vannak Ukrajnában

A lengyel külügyminiszter nem tartja kizártnak NATO-csapatok bevetését Ukrajnában

Nagyobb hatótávolságú rakétak Ukrajnába küldését sürgeti a lengyel külügyminiszter