A demokratikus rendszereket és intézményeket évtizedek óta nem fenyegették olyan világméretű veszélyek, mint mostanában. Az amerikai elnök nemzetközi demokrácia-fóruma eleve ellentmondásosan indult, és nem is volt célja bármilyen eredmény elérése, hanem inkább a helyzetfelmérés.
HIRDETÉSNem kísérte világméretű egyetértés az amerikai elnök által kezdeményezett, múlt héten rendezett virtuális nemzetközi demokrácia-csúcsértekezletet. Ellentmondásos lett a meghívottak listája és a kirekesztettek szerint a kezdeményezés csak képmutatás. Az viszont biztosnak látszik, hogy a demokratikus rendszerek helyzete egyre ingatagabb világszerte. A szankciós politikák tere beszűkült, és a demokráciák kevéssé képesek gyors válaszokat adni a fenyegetésekre.
Ki osztja a szerepeket, és kinek van joga bárkit kizárni?
Joe Biden elnök tulajdonképpen egyik választási kampányígéretét teljesítette az értekezlet megrendezésével, hiszen Donald Trumppal szembeni retorikájában az amerikai demokrácia visszaépítését vállalta. Beiktatásakor az mondta, hogy "a demokráciák nem véletlenül jönnek létre. Meg kell őket védeni, harcolni értük, erősíteni és megújítani". Az értekezletre meghívottak listája már első rátekintésre azt mutatta, hogy az elnök elsősorban nyugati partnerei és szövetségesei megerősítését várta, de fél szemmel hazai pozícióinak gyengülésére is figyelt.
Ezzel szemben a TIME magazin Joe Biden képmutatási rekordjának nevezte az eseményt. Nem csak azért, mert éppen ezekben a napokban zajlik egy 650 millió dolláros fegyvereladás a világ egyik elnyomó rendszerének (Szaúd-Arábia), hanem mert lehetőséget ad a hamis pózolásra a demokrácia ellenfeleinek is, akik így ingyen reklámot kapnak rendszerük népszerűsítéséhez. Nehezen képzelhető el, hogy egy 2 napos online értekezleten hirtelen magukba szállnak, letesznek a korrupcióról vagy az emberi jogok további sárba tiprásáról, véli a lap.
A POLITICO előre jelezte, hogy a demokratikus rendszereket fenyegető veszélyek olyan súlyúak lettek az elmúlt években, amiken egy hétvégi videókonferencia nem tud segíteni, de talán beindíthat egy párbeszédet. Figyelmeztet arra, hogy például a Bosznia-Hercegovinában kibontakozó bomlási folyamat rég látott drámai következményekkel járhat, nem csak a sok véráldozattal épített balkáni békére, de az európai demokratikus közegre is. Mégsem látszanak egyelőre komoly erőfeszítések a megakadályozására.
Nem világos az sem, hogy ha a meghívás érték-alapon történt, akkor már a brazil Bolsonaro, a Fülöp-szigeteki Duterte, az indiai Modi vagy a kenyai Uhuru Kenyatta mellé miért nem fért be a török Erdogan, ahol pedig a két legnagyobb város demokratikus választással került ellenzéki vezetés alá. Miközben aligha lehet vitás, hogy Törökország jelentősége a demokrácia problémakörében meghaladja Kenyáét.
Elvek helyett reálpolitikai szempontok
"Nem titok és nem is újdonság, hogy a demokráciák világszerte növekvő kihívásokkal és újszerű fenyegetésekkel néznek szembe. A visszaesést a világ minden régiójában tapasztaljuk, még a nyugati szférában is" - mondja Uzra Zeya, a polgári biztonságért, demokráciáért és emberi jogokért felelős helyettes amerikai államtitkár. A konferencia ezért egyben teszt is volt a Biden kormány számára, amely februárban az USA újjáépítendő világvezetői szerepéről beszélt, főként Oroszországgal és Kínával szembeállítva. Ehhez viszont szüksége van olyan kétséges partnerek 'átállítására', mint Malajzia, Szingapúr, de említhető Indonézia is, ahol tömegesek az emberi jogsértések.
A legtöbb elemzés a két fő mellőzöttet említette, de előkerültek más nevek is. Ashok Swain professzor szerint (aki a béke és a konfliktusok kutatásával foglalkozik a svédországi Uppsala egyetemen), az értekezlet egy vicc.
A professzor szerint a leszűkített vendéglista azt is sugallja, hogy nem csak az ENSZ tagállamai közül többen nem viszik át a lécet, de még NATO tagok is kiszorultak (Magyarország, Törökország). Az USA kormányzata saját szövetségeseivel szemben is szelektál a demokratikus magatartás alapján, és több vélemény szerint szubjektív szempontok is közrejátszottak a névsor összeállításakor, mind a meghívottak, mind a kizártak körében.
Nem lehet eltekinteni attól a ténytől sem, hogy jelenleg maga az Egyesült Államok is demokrácia-deficittel számol, főként a déli határszakaszon kialakult és rendezetlen menekültválság miatt, de például az egyes tagállamoknak a helyi választójogot korlátozó kísérletei folytán (Texas). Többen említik, hogy az USA legfelsőbb bírósága olyan mértékben egyensúlytalan (egypárti uralmú), ami veszélyes lehet több demokratikus elvre nézve is, és gyakran említik a még mindig legális halálbüntetést. Figyelmeztető az abortusz-vita kiéleződése is, ami felidézhet olyan konfliktusokat, amiket már rég rendezettnek hittek.
Biden elnök viszont meghívott három olyan országot is, akik a 'nem szabad' kategóriába esnek, mégpedig Angolát, Irakot és a Kongói Demokratikus Köztársaságot, valamint több olyan rezsimet, ahol az emberi jogokat súlyosan megsértik, szembeötlően Pakisztánban és a Fülöp-szigeteken. Érthetetlen regionális aránytalanságot mutat a Közel-Kelet, melyet mindössze két ország képviselt, noha épp ebben a körzetben jelentkezik a bajok és okok legtöbbje, különösen a migráció okozta demokratikus kihívások és a többszintű polgárháborúk terén (Szíria, Jemen). Ezért Egyiptom, Jordánia vagy Marokkó távoltartása az egyeztetéstől a Közel-Kelet veszélyeinek lekicsinylését vagy meg nem értését jelzi.
Feltűnő hiányosság volt Bolívia mellőzése, ahol pedig sikerült elérni Evo Morales nyomasztó rendszerének menesztését, és többpárti választásokat rendezni, Luis Arce volt pénzügyminiszter győzelmével. Ez az ország különösen rászorulna a demokratikus támogatásra, mivel egy merőben új felfogású, polgári jellegű rendszer létrehozásának feladata tornyosul előtte.
Ha viszont Bolívia nem lehetett ott, akkor nem világos Paraguay jelenléte sem, ahol az indián őslakosság elnyomásával, a rendőri korrupcióval és kínzásokkal, a megtorlatlan nemi erőszakkal és a COVID-19 örve alatt bevezetett súlyos jogsértésekkel kell számolni.
Bizarr szereplője volt az értekezletnek a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahonnan a konferencia előestéjén jelentette újra az ENSZ az emberi jogok romlását. 2021-ben több mint egymillió kongóit költöztettek át erőszakkal az ország keleti részére, de a befogadásra kötelezett családoknak semmilyen állami támogatást nem nyújtottak. A hatóságok által meggyilkolt civilek száma meghaladja a kétezret, a nemi erőszakokról pedig már nem is adnak le jelentéseket. A lakóhelyükre visszatérőket súlyos büntetések várják, és ők teszik ki a jogsértettek 65%-át.
Globális demokratikus recesszió
A több, mint száz országot tartalmazó végleges vendéglistát személyesen az elnök állította össze, Antony Blinken külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági főtanácsadó ajánlásai alapján. A kezdeményezést erősíti az a felmérés, amit több kutatóintézet együttesen közölt, és ami szerint 2015 óta a demokráciák létszáma 104-ről 98-ra csökkent, több más helyen pedig gyengült. A Freedom House legfrissebb demokráciaértékelése világszerte 15 éves hanyatlást dokumentált. A Fehér Ház ezt a tendenciát „globális demokratikus recessziónak” nevezi.
A demokrácia sikerei és kudarcai közti szakadék szélesedett, ami azt jelenti, hogy 2009 óta kevesebb helyen javultak a demokratikus feltételek (37), mint ahány helyen romlottak (64). A demokratikus rendszereket súlyosan megtépázták a korrupcióból eredő károk is, mivel ezek rontották a demokratikus átláthatóság követelményeit, és leértékelték a rendszerekbe vetett közbizalmat is.
Az a veszély (még) nem fenyeget, hogy a stabilan demokratikus berendezkedésű országok lakói lemondanának alapvető értékeikről, de a Pew Research Center felmérései szerint sok országban a lakosság nagy része elégedetlen a saját demokráciája működésével. A 2021-ben megkérdezett 17 fejlett gazdaság 56%-os mediánja szerint politikai rendszerük jelentős vagy teljes reformra szorul. Jelen állás szerint Ausztrália, Új-Zéland, Svédország és Kanada lakói jórészt elégedettek a politikai rendszerükkel, míg a spanyol, dél-koreai, amerikai, olasz és görög társadalom változásokat követel, értve a demokratikus keretek jelentős szélesítését és további garanciáit.
Új fenyegetések és új ijesztgetések
Széles körben terjed a szkepticizmus a változások lehetőségét illetően. A 17 közvéleménykutató által megkérdezettek fele (vagy több) azt mondja, hogy a rendszereket nem lehet hatékonyan megváltoztatni. A 20. századból átörökölt status quo-ból való kiábrándultság több tényezőhöz is kötődik, beleértve az instabil gazdasági teljesítményt, a kormányzati teljesítmények romlását, vagy a politikai és gazdasági igazságosság megkérdőjelezését. Több országban egy-egy gazdasági visszaesés alkalmával a demokráciába vetett bizalom is megrendül.
Az elmúlt másfél évtizedben a globális pénzügyi válság, újabban pedig a világjárvány okozta visszaesés rontotta a demokratikus érzelmeket. Sokan pesszimistává váltak saját hosszú távú gazdasági jövőjükkel kapcsolatban, és ez a gazdasági borúlátás is az autoriter rendszereknek kedvezett.
HIRDETÉSA demokratikus recesszióba beszámítanak újabb jelenségeket is. Egy jelentés szerint a koronavírusjárvány pusztító hatása még az Európai Unióban is befolyásolja a demokratikus kormányzást és az emberi jogokkal kapcsolatos közhangulatot. A másik tétel a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet színre lépésével megnőtt terrorista befolyás a világ egyre nagyobb körzeteiben. A terroristák elleni védekezés több helyen (Afganisztán, Szíria, Kolumbia) súlyos jogsértésekhez vezetett a polgári lakosság kárára is. A harmadik kockázati tömb az LMBTQ-csoportok és közösségek elleni súlyos támadássorozat a Föld több országában.
A konferenciával egyidőben hangzott el Kanada és az Egyesült Királyság bejelentése, hogy ők is csatlakoznak az USA-hoz és Ausztráliához a pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjában. (A kínai kormány reagálása erre az volt, hogy remélik, hogy Joe Biden és társai még megélik a pillanatot, amikor majd Peking bojkottálja a 2028-as Los Angeles-i játékokat.)
Eközben a washingtoni képviselőház elsöprő többséggel (428-1) tiltotta be olyan áruk importját Kínából, melyek az ott élő ujgur kisebbség kényszermunkájának a termékei. A szavazás előtt Nancy Pelosi képviselőházi elnök arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok nem tölti be felelősségét a népirtások elleni küzdelem terén, és reméli, hogy a jogszabály hatékony eszköz lesz a kényszermunka elleni küzdelemben. Jim McGovern Massachusettsi demokrata arra buzdította kollégáit, hogy álljanak egyöntetűen a szankciós szabály mögé, hogy azt már a pekingi téli olimpia előtt elfogadják. „Egyértelmű erkölcsi álláspontot kell képviselnünk, hogy kiálljunk azokkal, akik kényszermunkától szenvednek, nem pedig a kínai kormánnyal, a NOB-bal és a rabszolgamunka kizsákmányolásából profitáló nagyvállalatokkal kell kacérkodnunk” – mondta McGovern.
A demokráciahiány katonai veszélyeket is felszínre hoz
A nemzetközi közeg jelenleg semmilyen pozitív fejleménnyel nem szolgál egy ilyen konferencia demokrácia-lendítő sikeréhez, kivált, ha az orosz-ukrán határon kialakult katonai feszültséget is hozzáadjuk, mint potenciális veszélyforrást az emberi jogokra nézve. Nem véletlen, hogy az orosz elnök az értekezlet napján jelezte, hogy a Donbaszban zajló folyamatok a népirtást idézik fel.
Az egyes országok és régiók demokratikus állapotát vizsgáló intézetek és szervezetek egyöntetűen állítják, hogy a demokráciaérték világméretekben visszasüllyedt az 1995-ös szintre. Nemcsak a kifejezetten diktatórikus vagy autoriter rendszerekről van szó, hanem a szabadon választottakról is, amelyek vezetői gyakran szűkítik a demokratikus eszköztárat és a kontroll lehetőségét. Több olyan szabályosan megválasztott kormányzat lépett színre, amely a nemzeti érdekek védelmével magyarázza az intézményes biztosítékok gyöngítését, mint például az ebben jeleskedő India. Sok helyütt a populizmust vagy a külső fenyegetettséget használják politikai iránytűként az alkotmányosság helyett, a nép érdekeire vagy a választói többségre hivatkozva.
HIRDETÉSA fogalom definiálatlansága a demokratikus oldalon is gyakran zavart kelt. „A demokráciának nincs szilárd modellje vagy meghatározása, és bármely formában megjelenhet” – tudatta az értekezlet előtt a kínai Államtanács, megállapítva, hogy a Népköztársaság a demokrácia sajátos kínai válfaja, ami be is tölti feladatát, vagyis a népképviseletet. Vagyis nem utasítja el a demokráciát, csak másként érti és másként is műveli.
A legszembetűnőbb súlyos jogsértések a mianmari rohingya kisebbség még megmaradt tagjait érték, akiket továbbra is a kiirtás veszélye fenyeget. Általános jelenség a keresztény és iszlám kisebbségeket fenyegető gyűlölethullám, még olyan országokban is, melyeket 'részben szabadnak' minősítenek. Ezekben az esetekben is jellemző eszköz, hogy a hatalom a közvéleményre és a választók többségi akaratára hivatkozik, mint az elnyomás legitim alapjára.
A választói akarat, mint a demokrácia elméleti alapköve, világszerte és gyakran változik. Elég egyenesen az USA-ra mutatni, ahol a demokráciával kapcsolatos tömegfelfogás hatalmas változásokon ment át, és viszonylag rövid idő alatt. Jelenleg százból mindössze 36 amerikai tartja büntetendőnek a Capitolium elleni januári ostromot, míg 20 évvel korábban ez jóval magasabb lett volna. Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter szerint mai állapotában az Egyesült Államok nem is méltó egy ilyen értekezlet megtartására, és hasonló nézetet vall a világ több más országa is, akár meghívták a tanácskozásra, akár nem.
A The Guardian 5 olyan súlyos pontot sorol fel, amelyek az amerikai demokrácia komoly deficitjeire emlékeztetnek, főként a választási rendszerrel és az igazságszolgáltatással kapcsolatban. Maga az amerikai elnök, de az ausztrál miniszterelnök is visszacsúszásról és az újjáépítés fontosságáról beszélt. Ezzel szemben Kína azt jelezte, hogy számára a Covid19 kezelése legalább olyan fontos kérdés, mint egyes csoportok szólási lehetőségének biztosítása, és ebben sikeresebb is, mint az Egyesült Államok.
Annie Boyajian, a Freedom House érdekképviseleti igazgatója szerint bár az ilyen rendezvények, mint Bidené, talán alkalmasak lehetnek arra, hogy a küszködő demokráciákat ideig-óráig ösztönözzék, de „mélyebb eredmény nem várható mindaddig, amíg nem tudjuk, hogy milyen konkrét kötelezettségeket vállalnak a demokratikus rendszerek, és azokat hogyan kívánják keresztülvinni szerte a világon".
HIRDETÉSA civil szervezetek azt is hangsúlyozzák, hogy képtelenség hosszú távon katonai és biztonsági kapcsolatokat építeni olyan rezsimekkel, amelyek eközben semmibe veszik az emberi jogokat. Ezt elvtelenségnek és rövid távú politikai üzletelésnek tekintik, amit az autoriter partnerek bármikor fel is mondhatnak, vagy rendre megsérthetnek. Ebben a tekintetben Pakisztánt szokták az első helyen emlegetni, mint a Talibán egykori fő fészkét. Ott a minap égettek meg élve egy keresztény üzletembert, akire az istentagadás vádját ütötték, és nem számíthatott a hatóság védelmére a feldühített tömeggel szemben.
A legkeményebb dió az indiai rejtély
A világ legnépesebb demokratikus rendszerét vezető Modi-kormány új szintre emelte hindu nacionalista programját, ami együtt jár több kisebbség jogainak sérelmével, kivált, ami az igen népes muszlim lakosságot illeti. India példája azt mutatja, hogy a kisebbségi jogok fokozatos erodálása idővel az egész társadalmat érintő demokratikus válságot hozhat létre, és más szabadságjogok is veszélybe kerülhetnek. Mivel azonban India az egyik legfontosabb ázsiai katonai csoportosulás tagja (QUAD - India, Japán, Ausztrália, USA), aligha kell mélyebb bírálatokkal vagy szankciókkal számolnia, és ebben is rejlik a demokráciaharc ellentmondásossága.
Az indiai demokráciaszint süllyedése azért aggasztó, mert 1947 után az ország képesnek bizonyult a parlamentáris megoldásokra. Most viszont azt látjuk, hogy a felekezeti politikusok nyomása, az intézményesített gyűlöletkeltés és a nők elleni tömeges agressziók nagyon komoly veszélyt jelentenek a demokratikus rendszerre.
A demokráciaexport immár lejárt szavatosságú eszme
A Cato Intézet már 2008-ban jelezte, hogy más országok választásainak vagy politikai rendszerének befolyásolása nem lesz alkalmas a demokratikus értékek terjesztésére. A téma akkor az volt, hogy a Szaddám-rendszer megdöntését követően az USA építse-e újjá Irakot és avatkozzon-e be a választási és parlamenti rendszerbe (miként annak idején Japánban tette sikerrel). Azok az amerikaiak, akik kezdetben még támogatták az újjáépítést, mára véleményt váltottak, és már nem tartják ezt a munkát Amerika vezető feladatának, míg a gazdasági terjeszkedést továbbra is támogatják. Bár létrejött Irakban egy parlamentáris kormányzati rendszer, miközben az emberi jogok állapota nem javult.
A nyugati döntéshozók alapvető ismerethiányokkal küzdenek a világdemokrácia megítélésében. Egy nyugati politikus számára napi élmény és alaptétel a liberális demokrácia, aminek ismeri és gyakorolja a főbb értékeit, így a magántulajdon védelmét, a polgári jogok istápolását, a politikai jogok fenntartását, a jogállamiság feltételeit vagy a politikai szereplőkre nehezedő felelősségi formákat. De sokkal kevesebbet tudunk arról, hogyan lehet elérni ezeket a jellemzőket ott, ahol annak az alapjai sincsenek meg. Például ahol a magántulajdon fogalma a napi élet fenntartásához legszükségesebb tárgyakra terjed csak ki, vagy ahol egy helyi vallási vezető írja elő, hogy kire kell szavazni, már ha sor kerül választásra egyáltalán. (A sok európai politikus által támogatott palesztin önkormányzatban például 16 éve nem zajlott elnökválasztás.)
HIRDETÉSA demokrácia exportálásának alapvető problémája az lett, hogy az exportőrök nem voltak tisztában azzal, hogy politikai rendszerük nem ültethető át katonai kényszerrel vagy direkt politikai befolyással a tőlük sok tekintetben idegen, törékeny vagy ellenséges társadalmi rendszerekbe, vagy azokba, amelyek nem állnak még készen a változásokra (Arab tavasz, Majdan/Ukrajna, Afganisztán). Egy ideig még kecsegtetett esélyekkel az afganisztáni politikai átalakulás is, de a társadalom legmélyén olyan törékeny maradt, hogy végül meghökkentő sebességgel lehetett eltörölni, mert nem bizonyult önfenntartónak. Mindezt tetézte a választott afgán rezsimek mérhetetlen korrupciója, ami a honvédelmet is gyöngítette.
A demokrácia tartós exportja előtt más akadályok is tornyosulnak, például az, hogy a külföldi kormányzat, akivel a változásokban megállapodnak, időközben megbukhat és visszarendeződés áll be. Nem elegendő tehát a modern jogrendszerek átadása, ha ezek mögé nem helyeznek tartós és életképes politikai rendszereket, máskülönben előkerülhet az újbóli beavatkozások szükségessége, vagyis a visszaesés.
Irak példája ebben a tekintetben nagyon figyelmeztető. A kísérlet végül összességében 2 ezermilliárd dollárt, vagyis a 2003-ban tervezettnek a tízszeresét, és rengeteg emberéletet emésztett fel, de az ország demokratikus stabilitását nem sikerült elérni. Az idei októberi választások egyik riasztó jele volt, hogy csak egyetlen tartományban sikerült a választói részvételt 50% fölé tornászni, vagyis 20 év elteltével sem vert gyökeret a lakosságban a politikai tudatosság, sem a parlamentarizmus iránti igény.
Az autokratikus rendszerek ellenőrizhetetlen brutalitása és a demokratikus hatalmak erkölcsi válságai (legutóbb Ausztriában) bizalmatlanabbá tették a világot az úgy nevezett 'jó kormányzással' szemben. Ezt felismerve az autoriter rezsimek felbátorodtak, mert vissza tudnak mutogatni a demokratikus rendszerek fogyatékosságaira. Sőt, a köztük formálódó egyetértés és együttműködés olykor magasabb fokra emelkedett, mint a demokratikus tömbön belül. A demokráciák bár észlelik, hogy támadás alatt állnak, de a védekezés és a reakciók módját még nem dolgozták ki.
Ezeknek a rendszereknek a széles befolyására jellemző egy bizarr eset, ami magán az értekezleten történt. Az egyik panelbeszélgetésen a tajvani Audrey Tang digitális miniszter prezentációjában Kínát és a szigetországot eltérő színekkel jelölték, és ez olyan ijedelmet keltett az amerikai tisztviselők körében, hogy a Fehér Ház utasítására az esemény összefoglalójából kivágták. Vagyis cenzúrázták egyik legfontosabb távol-keleti demokratikus partnerük véleményét.
HIRDETÉSA legjobb eszköz a be nem avatkozás és a szabad kereskedelem?
Christopher J. Coyne, a Nyugat-Virginiai Egyetem tanára szerint a 21. század világrendszerében az Egyesült Államoknak tartózkodnia kell attól, hogy külföldön beavatkozzon a liberális demokratikus intézmények exportja vagy védelme érdekében, kivéve a népirtások megelőzését. A korábbi módszerek helyett kétoldalú szabad kereskedelmet kellene folytatnia minden országgal. A kutató az USA alapító atyáira is hivatkozva (George Washington, Thomas Jefferson, John Quincy Adams) azt állítja, hogy az amerikai magatartásnak a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra kell épülniük, a szövetségeket pedig inkább kerülni kell, mert azok olyan nemzetközi konfliktusokba is belekeverik az országot, amihez nincs is mindig közvetlen köze.
Ha az Egyesült Államok valóban elkötelezi magát a világ legszegényebb országainak megsegítése mellett, akkor ezt befektetésekkel, oktatással, és humanitárius segítséggel lehet a legjobban elérni, nem pedig katonai eszközökkel. Ez lenne az új békepolitika legfontosabb első lépése. A szabad kereskedelem kulturális előnye pedig az, hogy lebontja a félelem és előítélet falait a lehetséges partnerek között, amit fegyveres erővel nem lehet elérni, viszont vonzóbbá teszi a nyugati kultúra és életmód értékes elemeit.
Vannak persze olyan országok, akikkel az ilyen békekísérlet kevéssé reménykeltő (Irán, Észak-Korea). Velük szemben továbbra is a katonai elrettentés eszközét kell alkalmazni, bár abban egyre kevésbé érdemes reménykedni, hogy ezáltal demokratikussá alakulnak át.
A szankciós politika kudarcai
Az elmúlt 10-15 év tapasztalata az, hogy a gazdasági és diplomáciai szankciók okozhatnak kellemetlenségeket az autoriter rendszereknek, de azok képesek a terheket a lakosságra hárítani, vagy olyan szövetségest keresni, aki kompenzálja a veszteségeiket. Példa erre a Kína és Irán között márciusban létrejött olajvásárlási egyezmény, ami 25 évre biztosít garantált bevételt a szélsőségesen autoriter perzsa rezsimnek.
A szankciók gyakran csak ad hoc jellegűek, és nem rendszerszerűek. Többnyire egy adott állam valamely konkrét lépéséhez kapcsolódnak, de társadalmi változásokat nem érnek el. Jelenleg az Oroszország ellen fontolgatott esetleges válaszlépések vannak terítéken, Ukrajna megtámadásának esetére. A lehetséges intézkedések szinte mindegyike gazdasági-pénzügyi jellegű, és jórészt az amerikai elnök döntésétől függ. Nem létezik még olyan egységes nemzetközi rendszer, ami azonnali és világosan kalkulálható következményekkel fenyeget olyan krízishelyzetekben, mint amilyen a Krím annektálása is volt.
HIRDETÉSA szankciók gyakran és sokféle módon kijátszhatók, legtöbbször áttételes szereplők, vagy akár magánszemélyek beiktatásával. A büntetések következményei általában a lakosságra hárulnak, aki a rosszabbodó feltételekért a Nyugatot teszi felelőssé, és ez tovább rontja a demokrácia iránti rokonszenvet. Az elmúlt években a demokráciakutatók nem tudtak olyan jelentős eredményekről beszámolni, amelyek szankcióknak lettek volna köszönhetők (Kína, Irán, Venezuela, Oroszország). A korlátozások olykor kifejezetten kontraproduktívak, mert olyan népeket sújtanak, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a társadalmi és politikai változásokra.
A demokratikus fejlesztésektől még jó ideig nem várható robogás, mert még nem sikerült létrehozni egy olyan közös rendszert, ami egységesen és idővesztés nélkül lép fel, figyelmen kívül hagyva egyéni (nemzeti) érdekeit. Tulajdonképpen még az az értéktáblázat is hiányzik, amelyek alapján együttes intézkedéseket lehetne hozni, és ami alól nem bújik ki senki. Állandó vitatémának számít a Németország és Oroszország közti gázszállítások kényes ügye, a Kínával való kereskedés, vagy az Unió olykor követhetetlen magatartása a közel-keleti államokkal, Izraellel, a palesztinokkal és a különféle terrorszervezetekkel kapcsolatban.
Az elmúlt években szerte a demokratikus szférában sok új állampolgári tiltakozó mozgalom alakult ki, de nem mindegyikük a demokrácia védelmét célozta meg (QAnon, Antifa, Proud Boys, és sokféle egymással is viaskodó civil szerveződés). A 2019/20-as és az idei tüntetések és tömegrendezvények inkább az autoriter megoldásoknak kedveztek. Új jelenség ezért, hogy egy civil vagy jogvédő mozgalom megjelenése nem feltétlenül a demokratikus előrelépést támogatja, noha alapcéljuk a kormányzat ellenőrzése és a népi befolyás érvényesítése.