Baráti hangvételű bírálói is jelzik, hogy amikor az elnök elszakad a megírt beszédektől, kijelentései közül több tucat bizonyult tévesnek vagy faragatlannak. Ezek nem égbekiáltó ügyek, de fel lehet őket fújni, mert a sajtó és a tényellenőrök azonnal rávetik magukat az elnök kijelentéseire.
A Fehér Ház magabiztos győzelmi gyorsjelentést tett közzé az elnöki páros első éves teljesítményéről. Választás utáni évben részben érthető is, hogy kizárólag eredményekről és történelmi csúcsokról adnak számot és ezt-azt elmulasztanak megemlíteni az évfordulós összefoglalóban, de azok attól még léteznek. Az első év elteltével Joe Biden elnöki magatartásának és harcmodorának változásairól számolunk be.
Van mire büszkének lenniük
HIRDETÉSA Biden-Harris jelentés egy diadalmenet vázlatos leírása, amiből nem olvashatók ki a mögöttük zajló folyamatok. A páros úgy tartja, hogy máris történelmet írt a gazdaság megóvásával, az éghajlati válság globális kezelésével, valamint az igazságszolgáltatás rendbe tételének megkezdésével. Eredményként említik, hogy több bírót neveztek ki egy év alatt, mint John Kennedy óta bármikor, és a szövetségi fellebbviteli bíróságokra több fekete nőt neveztek ki, mint valaha.
Az igazságszolgáltatás témája az évfordulón hirtelen újabb aktualitást nyert, mert a Bill Clinton által jelölt Stephen Breyer (1994) jelezte lemondási szándékát a Legfelsőbb Bíróságból. Azonnal felmerült a kérdés, hogy az elnök vajon áthelyezi-e alelnökét a megüresedő főbírói posztra.
A Fehér Ház egyelőre csak annyit mondott, hogy „még nincsenek forgatókönyveik”, bár az elnök már közölte, hogy választottja feltétlenül egy fekete nő lesz. A potenciális jelöltek száma hét plusz Harris, aki szintén képzett jogász.
A vita máris megindult arról, hogy egy ilyen döntés vajon nem faji diszkrimináció-e más alkalmas jelöltekkel szemben. Ha ez megtörténne, az új alelnököt az elnök jelölné, és a Kongresszusnak kellene jóváhagynia. Ennek politikai kockázata hatalmas. Ettől persze a főbírói testület politikai egyensúlya nem változna, mert demokratát váltana egy másik, viszont lakmuszpapír lenne arra nézve, hogy az elnök megbánta-e Harris alelnökké fogadását, és milyen karaktert tenne a helyére. Ebben az esetben Harris kizárná magát a 2024-es elnöki versenyből. A valószínű döntés ezért nem rá fog mutatni.
Magát az amerikai társadalmat közvetlenül érintő adatok jelenleg ezek: az első elnöki évben 6 millió új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 6,2%-ról 3,9%-ra esett, és csak 2 millióan szorulnak munkanélküli segélyezésre. Az év során átvitt bődületes pénzügyi csomagok fenntartották a gazdaság szilárdságát, és a 2022-es GDP meg fogja haladni a világjárvány előtti szintet (elérve a 22 ezermilliárd dolláros határt).
A jelentés kiemeli az etnikai és nemi megoszlás változásait az állam felsőbb szintjein. A kormányzati csúcson állók többsége immár nem fehér, először kapott pénzügyminiszteri megbízást egy nő, megjelent a kormányban az első indián és az első LMBT-személy, és a nemzeti hírszerző közösség élére is kinevezték az első nőt. (Ehhez illik hozzátenni, hogy a CIA első női igazgatóját Donald Trump nevezte ki.)
A páros büszke arra is, hogy a valaha volt legnagyobb beruházások zajlanak az elektromos hálózat korszerűsítésében, szigorították a gépjárművek emissziós szabványait és belevágtak a tengeri szélenergia-projektek beindításába.
Biden anekdotái és kommentárjai viszont nem mindig hajszálpontosan igazak
Az olykor szószátyár Biden tavaly egy sor kijelentést tett, amelyek nem voltak egyenes hazugságok, de igazolhatók sem. Egy ízben azt állította, hogy többször is letartóztatták a polgárjogi mozgalmak idején, de erre senki nem talált bizonyítékot. Gyakran megtörténik, hogy felszólalásaiba olyan megjegyzést csempész, vagy hozzáfűz egy sztorit, aminek állításait nem lehet igazolni. Például, hogy vezetett már 18 kerekű kamiont, ami pedig a legmagasabb képzettséget igényli, vagy hogy 17 ezer mérföldet utazott együtt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Egy alkalommal hivatkozott egy Amtrak mozdonyvezetővel való beszélgetésére, aki viszont a jelzett időben már halott volt. Ezek nem égbekiáltó ügyek, viszont fel lehet őket fújni, ami meg is történik, mert a sajtó és a tényellenőrök azonnal rávetik magukat az elnök melléfogásaira.
Még baráti hangvételű bírálói is jelzik, hogy amikor az elnök elszakadt a jól megírt beszédektől, kijelentései közül több tucat bizonyult tévesnek vagy faragatlannak. Olykor elveszíti a fejét, aminek példája a Fox News riporterére tett bárdolatlan megjegyzése (kib*sz*tt hülyegyerek), amire nem mentség, hogy a világ sok más politikusa sincs mindig tisztában a bekapcsolt mikrofon pusztító varázserejével.
Biden hamis vagy téves kijelentéseivel messze elmarad Donald Trump 3 ezerre becsült teljesítménye mögött, de némelyik kifejezetten zavaró, és elegendő ahhoz, hogy rombolja személyes szavahihetőségét, és hozzájáruljon elfogadottságának szívós eséséhez (41,4%), amiben nem is várható jelentős visszalendülés. (Elnöksége kezdetén elutasítottsága mindössze 38% volt, jelenleg 53.)
A zsidó közösség vezetői előtt azzal hencegett, hogy Golda Meir miniszterelnök őt kérte fel közvetítőnek Izrael és Egyiptom között a 67-es háborúban, pedig akkor még csak 25 éves egyetemista volt a Delaware-i Egyetemen. A helyzet az, hogy összekeverte az esetet a '73-as Jom Kippuri háborúval, és annak sincs nyoma, hogy valaha is kapott ilyen felkérést, vagy játszott bármilyen szerepet az elsöprő izraeli győzelemben.
Egyes tévedései meghökkentő történelmi ismerethiányt vagy emlékezetkiesést mutatnak, például amikor az elvesztett virginiai kormányzóválasztás sokkhatása alatt azzal vigasztalta közönségét, hogy abban az államban úgysem győzött még senki a regnáló elnök pártjából. Ez azért volt kínos, mert éppen ő és Barack Obama voltak hivatalban, amikor Virginia demokrata kormányzót választott. Nem tudta jól azt sem, hogy a 2. alkotmánykiegészítés korlátozná a polgárokat a náluk tartható fegyverek tekintetében. Nem korlátozza, és nem is mond róluk semmit.
Téves megállapítása volt – a migrációs nyomás hatása alatt –, hogy a déli határokra érkező családok döntő többségét visszaküldik Mexikóba, mint Donald Trump idején. Ezzel szemben a határvédelmi szervezet (Border Patrol) azt jelentette, hogy a családok többségét az USA beengedi, és saját területén folytatja le a menekültügyi eljárást. (Inkább az egyedül érkező férfiakat küldik vissza.) Az a kijelentése sem volt valós, hogy a dokumentumok nélkül érkező bevándorlók nagy többsége nem hispán.
Kellemetlen pillanat volt az is, amikor kiderült, hogy az elnök 'betegnek' nevezte Georgia állam új választási törvénytervezetét, de nem ismerte a szöveg tényleges tartalmát.
Afganisztán nagyon megzavarta a diadalmenetet
Biden mélyen el volt keseredve nyáron az amerikai csapatok kaotikus afganisztáni kivonulása láttán, ami elfogadottságát mélyen 50% alá taszította, és ezen azóta sem tudott javítani. Mellőzte annak magyarázatát, hogy miért várt három hónapot a döntéssel, és miért engedélyezett olyan rövid időt a végrehajtásra, hogy abba szinte bele volt kódolva a káosz.
Augusztusban azt mondta, hogy „mi érdekünk van Afganisztánban, amikor az al-Kaida megszűnt?" A Pentagon még aznap kénytelen volt közölni a valós tényt, hogy az al-Kaida egyáltalán nem szűnt meg. (Oszama bin-Láden egykori alvezére épp akkor tért vissza Afganisztánba, mint a győztes tálibok tartalék-partnere.) Az ENSZ is arról adott jelentést júniusban, hogy a terrorszervezet még 15 afgán tartományban működik. Az elnök azt is kijelentette, hogy az afganisztáni nemzetépítés koncepciójának „soha nem volt értelme számomra" – noha Obama alelnökeként még az afgán nemzeti megoldás szilárd híve volt, és afganisztáni látogatása során erre biztatta Hamid Kharzai afgán elnököt. Oszama likvidálása után (2011) például kijelentette, hogy a küldetés ezzel véget ért, mert ez volt az eredeti célja. („Bin Láden halott, a General Motors pedig megy tovább!" – mondta akkor.)
Gyakran hivatkozott arra, hogy az afgán haderő erős, és képes lenne megvédeni a kormányzatot, de érvelése során meghatszorozta az afgán katonaság valós számát. Annak ellenére, hogy a Fehér Ház saját afganisztáni főfelügyelője (SIGAR) jelezte, hogy az afgán hadsereg hatalmas része fantom-katonákból áll, és a kormányzat zsebre vágja ezek zsoldját és más költségeit, valamint hogy a véderő számába a rendőrséget és a titkosszolgálatot nem szabad beszámítani.
Tavaly júliusban, amikor a tálib előrenyomulás már megállíthatatlan volt, Biden nyomás alá került, hogy mielőbb gondoskodjék az amerikai csapatokat segítő afgánok (tolmácsok, beszállítók és családjaik) kimenekítéséről is. Ekkor úgy nyilatkozott, hogy a törvény nem teszi lehetővé a partnerek átszállítását az USA-ba, hogy ott várhassák meg vízumkérelmük feldolgozását. A bevándorlási jog szakértői nyomban jelezték, hogy ez téves állítás, de mire ennek érvényt szereztek, az érintettek kifutottak az időből, és ennek drámai következményeit a kabuli repülőtéren láthatta az egész világ. Még novemberben is nem csak helyi partnerek, de amerikai polgárok is Afganisztánban vesztegeltek.
HIRDETÉSNem mindig érti jól a gazdaságot
A gazdaság állapota kulcsfontosságú retorikai csatatér Biden és kritikusai között. Az elnök érvelése szerint az USA virágzást élvez, míg bírálói kudarcokat emlegetnek. (A valóság e kettő között van.) A szóváltások során az elnök szájából néhány hamis tétel is kicsúszott. Környezete szerint azért, mert olykor túlbecsül egy aznapi adatot, vagy leminősíti a problémákat. Jónéhány tételről kiderült, hogy nem ismeri őket pontosan, mint például a járvány hatását a használtautó-piacra, vagy a munkanélküliség számait. Tévedett akkor is, amikor az amerikai kisvállalkozások 30%-os növekedéséről számolt be a Covid19 megjelenése óta. Ezzel szemben például a start-up vállalkozások a tavalyi fellendülés után ismét visszaesést mutatnak.
Gyakori, hogy helyes adatokból téves következtetéseket von le, vagy pontatlanul interpretálja a hallgatóság felé. Hogy megpróbálja áterőltetni gigantikus költségű újjáépítési politikáját (BBB - Build Back Better), Biden többször is úgy hivatkozott szakértői véleményekre, mintha azok őt támogatnák. Megtévesztően állította, hogy a közgazdászok között konszenzus van az amerikai foglalkoztatási tervről, miközben harvardi és stanfordi professzorok figyelmeztettek a pénzromlás munkabéreket fenyegető veszélyeire. Jelentősen túlértékelte a Moody's Analytics előrejelzéseit, és hamisan idézett egy cikket a The Washington Postból, ahol az Adóhivatal öt korábbi vezetője vázolta az államháztartásra leselkedő kockázatokat.
Az elnök napirendjén szerepelt az országos minimál-órabér 15 dollárra emelése, ami jelenleg országos átlagban 7.25. Több államban januárban meg is kezdődtek az emelések, máshol az év végére fejeződnek be. Az időeltérések oka, hogy néhány államban alig kell emelni (New York, Kalifornia, New Jersey), sok helyen viszont duplázni-triplázni kell.
Ugyanakkor Biden tévesen állította, hogy ha a minimálbért az inflációhoz igazítanák, akkor azt 20 dollárban kellene megszabni. Saját illetékes kormányhivatala szerint is ilyen indexálás esetén a minimálbér csak kilenc dollár lenne, ami igen távol esik a húsztól. Eközben több foglalkozási ágban (tűzoltók, egészségügyi segédszemélyzet) az infláció keményen megtépázta a jövedelmeket. Legjobban a gyógyszerészek állnak.
Összességében és mindezek mellett is Biden teljesítményének legjobb része a gazdaság talpon tartása volt, amit legvehemensebb kritikusai – ha fanyalogva is – elfogadnak.
HIRDETÉSKijelentések a járványról
Biden első évében beszédeinek és nyilatkozatainak vezető témája a koronavírus világjárvány volt. Ebben a kérdésben pontosabbnak bizonyult elődjénél, szakítva azzal a kezdeti hozzáállással, hogy a járványadatok tévesek, vagy hogy a vírus majd magától eltűnik. Mégis, neki sem sikerült elkerülnie a félrevezető állításokat.
Ilyen megjegyzés volt, hogy szerinte Donald Trump nem gondoskodott az oltóanyag vásárlásokról. Az elnök csak december közepén jutott el odáig, hogy elismerje az előző kormányzat erőfeszítéseit, sőt még üdvözölte, hogy Trump felvette a harmadik (booster) oltást. Idevág az is, hogy január közepén az ex-elnök több vezető republikánus politikust is felhívott, hogy ne szólaljanak fel a megerősítő oltások ellen, illetve mondják azt, hogy felvették, még akkor is, ha valójában nem tették.
Az elnök 800 ezer oltóhelyről beszélt az Egyesült Államokban a valós 80 ezer helyett, és júliusban olyan ígéretet tett, hogy "nem fogsz Covidot kapni, ha beoltanak", noha már az omikron variáns megjelenése előtt is tudott volt, hogy a beoltott emberek is megfertőződhetnek. Ilyen esetek a saját stábjában is előfordultak. Az elnök azt is megígérte, hogy „ha be vagy oltva, nem kerülsz kórházba, nem leszel az intenzív osztályon, és nem fogsz meghalni", mely kijelentés csak részben igaz.
Egyben túl is becsülte az Egyesült Államok oltottsági arányát a világhoz mérve. A vezető startpozícióhoz képest a teljesen oltottak aránya az Egyesült Államokban jelenleg 64%, ami jócskán elmarad Kína, Kanada, Ausztrália, Franciaország vagy az Egyesült Királyság mögött. A booster-oltások tekintetében az amerikai arány 26%, ami rosszabb, mint például Olaszországé vagy Törökországé.
A hatalomváltás idején Biden azt is állította, hogy a világjárvány közepette "növekszik az öngyilkosságok száma", a szakértők szerint viszont ez az állítás csak egyes demográfiai vagy társadalmi csoportok esetében észlelhető, főként a fekete fiatalok körében, de ott sem kiugró mértékben.
HIRDETÉS"Istenemre mondom, fogalmam sincs, hogy meg tudjuk-e csinálni" - a 'Jófiú' harcmodort vált
James Carville és Will Marshall elemzők, akik két demokrata elnöki győzelmet (és egy 'döntetlent') segítettek elő a Reagan-Bush korszak után, de részük volt Obama két sikerében is, azt mondják, hogy az elnök túl sokat hallgat pártja szélső pólusaira (progresszivisták és centristák), pedig azok nem is túl nagyok, nincsenek is túl sokan. Viszont igen hangosak, mind a közösségi médiában, mind az akadémiai életben. Ha az elnök mindig csak nekik akar megfelelni, akkor nem fog tudni saját politikát építeni.
A szakértők szerint az elnöknek a demokrata tábor meghatározó tömegeire kellene alapoznia, és arra koncentrálni, hogy megnyerje az időközi választásokat, nem pedig arra, hogy megfeleljen egyesek ízlésének. Ennek feltétele viszont, hogy lépjen távolabb a szélsőbalos kultúrháború frontvonalától, és jobban összpontosítson az amerikaiakat elsősorban érintő kérdésekre. Ideje lenne felhagyni a kapitalizmus erkölcseinek állandó ostorozásával is, és helyette a gazdasági optimizmust kellene táplálni. Ehhez viszont jobban kellene támaszkodnia a gazdaságot valóban ismerő tudósok intelmeire.
Mindez a demokraták szempontjából lélektanilag is fontos, mert már Joe Biden mandátuma alatt beállhat a történelmi fordulat, amikor Kína beéri vagy akár megelőzi az USA éves termelését, és többé nem lehet elsütni a százéves szlogent, hogy 'miénk a világ legnagyobb gazdasága', ami pedig az amerikai öntudat fontos kelléke volt.
Elnöksége kezdetén Joe Biden sűrűn hangoztatta a kétpárti megegyezések fontosságát, és fogadalmat tett, hogy ezeket minden erejével segíteni fogja. A COVID-mentőcsomag megalkotásakor ez a törekvés sikeres volt. Más kérdés, hogy a hatalmas pénztömegből mintegy 100 milliárd dollárnak lába kelt. Például most bukott le két Long Islandi egészségügyi alkalmazott, akik másfél millió dollárért árusítottak hamis védettségi igazolásokat.
Az év során viszont – a többfrontos kudarcok nyomán – a Fehér Ház nyilatkozatai egyre harciasabbak lettek, és a kezdeti "Mr. Jófiú" képe halványul. Az elnök haragját most Donald Trump üzenete szítja egy texasi nagygyűlésről, mely szerint a Capitoliumra támadó tömeggel méltatlanul bánik az igazságszolgáltatás, és ha netán elnök lesz, kegyelemben fogja őket részesíteni. A felvetés ellen még Richard Nixon egykori jogtanácsosa, John Dean is tiltakozik, aki annak idején vállalta a büntetőjogi felelősséget a Watergate-ügy kapcsán. Dean azt állítja, hogy az ilyesmi a diktátorok módszere, ami semmibe veszi jogállamot, és „ha a gondolkodó amerikaiak nem veszik észre, hogy mit művel Trump és hogy mi a feladata az igazságszolgáltatásnak, akkor nagy bajban vagyunk!”
HIRDETÉSAz év során Biden frusztrációja a Kongresszussal szemben egyre jobban meglátszott. Nehezen dolgozza fel a capitoliumi vizsgálóbizottság cammogását, mert szerette volna a támadás évfordulóján megnevezni a fő felelőst. Ugyanígy a kongresszusi szavazási rend átalakításának ügye is idegtépő vita lett. A törvényhozásban a republikánus szenátorok rendre meggátolják az elnök előterjesztéseit, és ebben néhány demokrata is a segítségükre van. Ha ez így marad, akkor idén Joe Biden egyetlen jelentős belpolitikai döntést sem lesz képes meghozni, sőt megrendítő visszarendeződésekkel is számolnia kell, például az abortuszjogok vagy a választási szabályok ügyében. Az elnök eltökélt, hogy átviszi a változásokat, bár maga is azt mondja, hogy „Istenemre, fogalmam sincs, hogy hogyan".
Mark Shanahan a Reading Egyetem politikatudományi docense szerint Biden nyár végére ráébredt, hogy tévedés volt azt hinni, hogy „Trump után Amerikában mindenki meg akarja majd fogni mindenki kezét, és együtt énekelni a Kumbayát". A nemzeti egység ideálja romokban hever, és az elnök felfogta, hogy vékony kongresszusi többsége csak kisebb ügyekben ad lehetőséget megegyezésekre. Shanahan szerint Bident már annyira irritálja a Kongresszus viselkedése, beleértve saját pártjának kerékkötő tagjait is, „hogy abban lát módot a népszerűség visszaszerzésére, ha ő is becsmérelni kezdi ellenfeleit".
A Capitolium elleni támadás évfordulója óta Biden több nyilatkozatában is direkt támadásokat indított, nem csak Donald Trump, de általában a republikánus párt és politikusai ellen. Legridegebb megjegyzése január közepén hangzott el, amikor már megkérdőjelezte a republikánusok puszta létjogosultságát is.
„Gondolják csak meg: mire valók a republikánusok? Mire valók? Nevezzenek meg egy dolgot, amiért léteznek" – kérdezte az elnök, ami zavarba ejtő felvetés egy parlamentáris demokráciában, és teljesen eltér a kezdeti egységpárti hangvételtől.
David A. Bateman, a Cornell Egyetem tanára is azt jósolja, hogy Biden idén már nem számíthat több kétpárti alkura, miután elfogadták az 1,2 billió dolláros infrastrukturális csomagot. "Mandátumának első évével a háta mögött tudja, hogy a republikánusok legfeljebb november után lesznek hajlandók egyezkedni, függően a Kongresszus új összetételétől." Bateman szerint is a durvuló elnöki hang a demokrata szavazóknak szól, hogy "érezzék a húzást", és ne maradjanak otthon az őszi szavazáskor, mert jelenleg szavazóbázisuknak csak 42%-a mutat érdeklődést a sorsdöntő téma iránt. Ezért a korábbi békekötő szerepét most a harcos váltja fel.
HIRDETÉSFebruár nagyon húzós lesz Washingtonban
A szabadságról visszatérő képviselők jókora napirendi listával szembesülnek februárban, mert közeleg az elnök március 1-re tervezett éves jelentése az Unió helyzetéről. A Fehér Ház és a képviselőházi demokraták kétségbeesetten igyekeznek gyorsan átvinni egy újabb 250 milliárd dolláros csomagot, amelynek célja a termelés fellendítése és a kínálati oldali bedugulásának felszámolása. (Ez az a bizonyos ellátási lánc, ami súlyos csapásokat szenvedett el világszerte, és továbbra is jelentős akadálya a növekedésnek.) Fontos lenne, hogy az elnöki beszédben már győzelemként hangozhassék el ez a bejelentés, és ha ezt sikerülne még tetézni is a BBB-csomag teljes lezárásával, az zene volna füleiknek. Mások viszont már annak is örülnének, ha sikerülne a kormányzat részleges leállását elkerülni (shutdown), mivel a hiányplafon vészesen közeledik.
Ezekhez hozzá kell adni Nancy Pelosi házelnök kedvencét, a kínai versenytörvény megszavaztatását, amiről azt mondta Biden elnök, hogy szeretné azonnal az asztalán látni aláírásra. De ez nem ilyen egyszerű. Tavaly nyáron még sikerült 19 republikánus szenátusi támogatást szerezni hozzá, ami parádés teljesítmény volt, de azóta az ügy elakadt. Ezért a kétpárti eszközöket nem lehet teljesen sutba dobni. A baj viszont az, hogy a republikánusok többsége szerint a törvény olyan gyönge, hogy nem is Amerikát segítené, hanem inkább Kínát, vagy esetleg azokat az amerikai vállalatokat, akik szeretnének ott üzletelni.
Többfrontos lett nemzetközi helyzetkép
Az aktuálisan legsúlyosabb nemzetközi ügyben, vagyis Ukrajna kérdésében a meglepetés a meglepetés maga. Vlagyimir Putyin már a hatodik amerikai elnököt 'fogyasztja' (négy személyt), és most jutott arra, hogy ezek közül Joe Biden lehet a legkönnyebb vagy legbeszorultabb ellenfél. Maga a Putyin-doktrína nem újdonság, mert az orosz elnök hosszú ideje nem csak nyíltan hirdeti, de mutatja is Oroszország igényét a poszt-szovjet térség feletti befolyás (legalább részbeni) visszaszerzésére, vagy egyenjogúsítására a Nyugattal szemben. Grúzia, a Krím, Donyeck, Belarusz, a Kaukázus és Kazahsztán eseményei az elmúlt 15 évben egyértelműen jelezték ezt az akaratot, párosulva a balti államokra gyakorolt folyamatos nyomással, vagy a lengyel-orosz és az ukrán-orosz kapcsolatok romlásával.
Az, hogy az Egyesült Államok a korábbi kétpólusú rendszer után egy többszereplős és globálisan kiélezett helyzetben találta magát, nem varrható kizárólag Joe Biden nyakába, mivel ez több, egymást követő kormányzat produktuma is. Az a kérdés, hogy Biden alkalmas-e a főparancsnoki poszt betöltésére – ami az amerikai elnök kiemelt személyes felelőssége és hatásköre –, már a választási kampányban felmerült. Akkor a The Wall Street Journal azt írta, hogy az amerikai Kongresszusban és az obamai Fehér Házban eltöltött évtizedek nem jelentik feltétlenül a főparancsnoki alkalmasságot, még ha Biden azt is állítja magáról, hogy bőven tud annyit a nemzetközi politikáról és stratégiáról, mint Henry Kissinger.
Az afganisztáni kivonulás gyásza, az Iránnal szembeni lagymatag politika, vagy a Közel-Keleten mutatott tétovaság valóban sugallhat az orosz elnök felé olyan képet, hogy Joe Biden meghátrál majd a többoldalú nyomás elől, és továbbra is Kínára, és csakis Kínára összpontosít majd. Az idén 100 éves amerikai külpolitikai lap lényeglátó megállapításra jut ennek folytán.
HIRDETÉSAz orosz és az amerikai elnök júniusi genfi találkozója barátságos légkörben zajlott, de az sem hozott konkrét eredményeket. Utána maga Biden is úgy foglalta össze, hogy „egymásra néztünk, minden oké, de hogyan tovább?”
A felszaporodott új frontok arra intik Washingtont, hogy katonai erejét immár nem használhatja olyan szabadon és saját akarata szerint, mint korábban, például Kuvait, Afganisztán, Irak, de még Szíria esetében is. A világcsendőr egykori zubbonya már a jelmeztárban porosodik. Oroszország 'döntés-vezérelt' hadviselése eddig nem látott kihívást jelent Joe Biden számára, olyat, amivel a Gorbacsov-Jelcin vagy Putyin-Medvegyev korszakban Amerikának nem kellett számolnia.
A korábbi esetekben a nyers katonai erőfölény alkalmazása vagy a vele való fenyegetés még elegendő volt az amerikai érdekek érvényesítésére, mára viszont az ellenfél eszköztára sokkal szélesebb és komplexebb lett, például a kiber- vagy energiafronton. Washington már komolyan számol az orosz fedett műveletekkel és a magasan fejlett dezinformációs képességekkel, amelyekből néhányat Moszkva a kelet-ukrajnai és a krími válságok alkalmával már bemutatott. Figyelembe kell venni Oroszország rohamosan erősödő kapacitásait az űrhadviselés terén, valamint az utóbbi években kifejlesztett katonai robotokat, új drónokat és támadó eszközöket is. (Oroszország szilveszterkor tíz továbbfejlesztett hiperszonikus Cirkon-robotrepülőt tesztelt.)
Ázsia: lejátszás vagy szünet gomb?
Noha aktuálisan Ukrajna a lüktető válságpont, de ott a diplomáciai eszközöknek még széles tere van, ezért Amerika számára a fő stratégiai frontvonal továbbra is a Távol-Keleten húzódik, amihez még Észak-Korea megújult nukleáris aktivitását is hozzá kell számítani. Ezért az USA fő távlati érdeke nem változott abban, hogy Kína a szárazföldön, vagyis Közép-Ázsiában keresse inkább a terjeszkedés lehetőségeit (Mongólia, Irán, Afganisztán, Pakisztán) és kevésbé a tengereken, de legkevésbé a demokratikus Tajvan, Japán, Dél-Korea vagy Ausztrália felé.
Januári szenátusi jóváhagyása alkalmával Lloyd Austin védelmi miniszter egyedül Kínát nevesítette, mint ellenfelet, és ez a nézőpont továbbra is prioritásként fekszik a Pentagon tervezőasztalain. (Még akkor is, ha ez a stratégia olykor árthat az Egyesült Államok megbízhatóságának szövetségi kérdésekben, amit láthattunk tavaly ősszel a francia tengeralattjáró-válság idején.) Erre a következtetésre jut az a tajvani elemző is, aki szerint a stratégiai fegyelem ('egyszerre csak egy célpont') csökkentheti a szükségtelen háborúk esélyét, és inkább a gazdasági-technológiai viadal felé tolja az erőforrásokat. De még így se lesz könnyű.
HIRDETÉSNem sokkal halála előtt Szingapúr első miniszterelnöke arról panaszkodott, hogy az USA régebben úgy tekintett Ázsiára, mint valami videófelvételre. „Meg lehet nyomni a szünet gombot, lehet várakozni, lehet visszatekerni és újra indítani, pedig nem lehet” – mondta Li Kuang-jao. Ázsia szüntelen mozgásban van, és nem lehet csak úgy jönni-menni benne, tette hozzá.
Miután az USA Donald Trump alatt kivonult a térségi partnerségből (TPP) és helyette Kim elnökkel parolázott, helyi szövetségesei egyre nyugtalanabbak lettek, hogy mennyire bízhatnak a szilárd támogatásban. Ezt Joe Bidennek kell helyre billentenie és meg is nyomta a lejátszás gombot. Felújította az amerikai-indiai-japán-ausztrál szövetséget (QUAD). és rendezte Dél-Koreával a katonai jelenlét költségmegosztását. Az érintett országokban tekintélyes mértékben meg is nőtt az USA iránti bizalom – Ausztráliában 15 százalékponttal, Dél-Koreában 18, Japánban pedig 30 ponttal Donald Trump utolsó évéhez képest.
Nemcsak az amerikai diplomáciai súly nőtt, hanem a gazdasági befolyás is. A szingapúri Délkelet-Ázsiai Tanulmányok Intézete (ISEAS) megkérdezte a térség üzleti, tudományos és politikai elitjét, hogy az Egyesült Államokat vagy Kínát választanák-e, ha döntésre kényszerülnek, és az Egyesült Államokat választók aránya nagyot nőtt, a 2020-as 53,6 százalékról 61,5 százalékra. Az ázsiai partnerek most abban reménykednek, hogy Washingtonban nem nyomják meg újra a 'pause' gombot, de ennek egyelőre nincs jele.
Irán a harmadik kavics a cipőben - lehet, hogy egyben a legnagyobb is
Irán még nem front, de idén már azzá válhat. Közvetlenül a teheráni hatalomváltás után Izrael már augusztusban figyelmeztette a CIA igazgatóját, hogy az új iráni elnök, Ebrahim Raiszi mentálisan labilis és gyűlölködő ember, akitől nem várható békés megállapodás a nukleáris fejlesztés leállítására, még annyi sem, mint elődjétől, Rohani elnöktől. Az egy éve toporgó bécsi alkudozások eddig semmilyen konkrét eredményt nem hoztak, miközben Irán sebesen halad a katonai szintű urándúsítás felé. Nyugati hírszerzők január elején jelezték, hogy az ultra-khomeinista vezető heteken belül eljuthat abba a pozícióba, hogy számolni kell nukleáris katonai képességével, amivel szemben már semmilyen gazdasági szankció nem lesz visszariasztó, még annyira sem, mint Kína vagy Oroszország esetében.
Eközben Bécsben Irán olyan kérdésekkel húzza a drága időt, mint hogy az ENSZ elhelyezhessen-e kamerákat a nukleáris létesítményekben vagy sem, és azok felvételeit mennyi ideig kelljen tárolni, vagy ki lehet-e dobni.
HIRDETÉS
A kérdés itt is az, hogy az USA mekkora kockázatot vállal ebben az előre látható (Orrszarvú-típusú) válságnak a megelőzésében. Ezt fogalmazta meg év végén Jair Lapid izraeli külügyminiszter is, aki szerint Irán számára világossá kell tenni, hogy mire számíthat, ha átlépi a vörös vonalat. A politikus szerint ez csak akkor lehetséges, ha reális katonai opció is van az asztalon, de kérdés, hogy ezt megkapja-e a Közel-Keleten kissé elbizonytalanodott amerikai külpolitikától. Izrael úgy látja, hogy a helyzet már túllépett azon a ponton, hogy merényletekkel, szabotázsokkal vagy célzott likvidálásokkal meg lehessen fékezni. Nem lehet kizárólag védelemre sem berendezkedni, mert az sosem tökéletes, valamint rendkívül költséges. Erre is utalt minap Naftali Bennett miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy az Izraelre célzott támadó eszközök pár tízezer dollárba kerülnek, miközben a védekezés milliárdokat emészt fel, ezért Izrael 'lézer-fal' építésébe kezd a Vaskupola kiegészítésére.
Mi több, eljött a pillanat, amire 70 éve senki nem gondolt, hogy Izrael nem csak a saját, de új arab partnerei biztonsága miatt is aggódhat. Félti az Emirátusokat a fokozódó húti fenyegetésektől Jemen irányából, és tart attól, hogy Amerika tétlensége (más irányú elfoglaltsága) azoknak a javára lehet, akik szét akarják tördelni az izraeli-arab közeledés eddigi eredményeit. Ebbe illeszkedik Isaac Herzog izraeli elnök látogatása az emirátusi koronahercegnél (ahol először hangzott fel a zsidó állam himnusza).
Erre rá lehetne legyinteni, hogy csupán ceremoniális formaság, ha nem párosulna a hírhez, hogy az Emirátusok szeretné megszerezni az izraeli Green Pine antiballisztikus radarrendszert, hogy ezzel is bővítse Amerika-függő elhárító képességeit. Égető szükség is van erre, mert a hútik tömeges rakétatámadásokat ígérnek a következő hetekre (legutóbb az emirátusi Louvre-múzeumot is célba vették), és üzentek a lakosságnak, hogy költözzenek távolabb a stratégiai célpontoktól. Közben egyik vezetőjük azzal gyalázza az Emirátusokat, hogy az csak egy zsidó gyarmat, mert a beduinoknak nincs elég agyuk egy fejlett gazdasági és technikai rendszer működtetéséhez.
Joe Biden nézőpontjából az összefoglaló kérdés az, hogy mennyire tekinti még érvényesnek Kennedy elnök vállalását 1961-es beiktatási beszédében, mely szerint „Tudja meg minden nemzet, akár jót kíván nekünk, akár rosszat, hogy bármi árat megfizetünk, bármilyen terhet viselünk, minden nehézséggel megbirkózunk és támogatunk minden barátot, szembeszállunk minden ellenséggel, hogy biztosítsuk a szabadság fennmaradását és sikerét”?
2022-ben erre választ fogunk kapni. Ez feltehetően úgy szól, hogy nem lehet mindenkit megvédeni, viszont segíteni lehet, és ez vonatkozik majd Ukrajnára, Izraelre és Tajvanra egyaránt.
HIRDETÉS