NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A tüntető tömegbe lőtt a hadsereg a szudáni fővárosban, többen meghaltak

A tüntető tömegbe lőtt a hadsereg a szudáni fővárosban, többen meghaltak
Szerzői jogok -/AFP or licensors
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az országban hétfő hajnalban ismeretlen fegyveresek őrizetbe vették a miniszterelnököt és az átmeneti kormány több civil tagját.

HIRDETÉS

Tüntetők ezrei özönlötték el Szudán fővárosát, Kartúmot, és a Nílus másik partján, vele szemben elhelyezkedő Omdurmánt hétfő délután. Interneten megjelent felvételek szerint a tiltakozók utcákat barikádoztak el, gumiabroncsokat gyújtottak fel, miközben a biztonsági erők könnygázzal oszlatták a tömeget.

A polgári kormányzást támogató tüntetők közül a hírügynökségek szerint hárman meghaltak, és több mint nyolcvanan megsebesültek, amikor a hadsereg Kartúmban a tömegbe lőtt. Előzőleg egészségügyi források legalább 12 sebesültről számoltak be. Az AFP szerint ezrek szorgalmaztak polgári engedetlenséget és általános sztrájkot a puccs miatt.

A szudáni katonai-civil tanács vezetője Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok a tanács és az átmeneti kormány feloszlatását, valamint a rendkívüli állapot bevezetését jelentette be hétfőn tévébeszédében, nem sokkal azt követően, hogy katonák őrizetbe vették a kormány sok civil tagját, köztük a miniszterelnököt is.

Burháni egyúttal azt is közölte, hogy hamarosan új, "technokrata kormányt" alakítanak, szakértők részvételével, valamint új parlamentet fiatalok részvételével. Az új kabinet fogja irányítani az országot a választásokig - tette hozzá.

Szerinte azért volt szükség a hadsereg beavatkozására, mert a hivatalban lévő politikusok csak veszekedtek egymással.

Szudán tájékoztatási minisztériuma katonai puccsnak minősítette a történteket, amelyet szerinte a népnek kell megakadályoznia.

A minisztérium később azt is bejelentette, hogy az internetszolgáltatás akadozik, valamint hogy katonák foglalták el az állami rádiót és televíziót. A minisztérium egyúttal megerősítette: őrizetbe vették Abdullah Hamdok miniszterelnököt és a kormány több tagját. Hamdokot állítólag azért hurcolták el, mert nem akarta közleményben támogatásáról biztosítani a puccsistákat.

"Nem térhet vissza a régi rendszer, ez lehetetlen, bármi is legyen az ürügy rá. Ez az emberek, a nép véleménye. Nők és férfiak egyaránt határozottan elutasítják a demokrácia és a polgári élet bármiféle meggyalázását!" - mondta egy tüntető.

Az Európai Bizottság szóvivője közölte, Brüsszelt nagyon aggasztja, „hogy a szudáni hadsereg fogva tartja a kormányfőt és a polgári vezetés több tagját. Sürgetjük azonnali szabadon bocsátásukat. Olvastuk a telefon-, és internetkapcsolat megszakításáról szóló jelentéseket. A korlátlan kommunikációs összeköttetés helyreállítását követeljük a rászorulók elérése érdekében. Az erőszakot és a vérontást bármi áron meg kell akadályozni” - fogalmazott Nabila Massrali.

Az ENSZ főtitkára is elítélte a katonai puccsot és a szudáni miniszterelnök azonnali szabadon engedésére szólította fel Burháni tábornokot.

Az események miatt aggodalmát fejezte ki az Arab Liga, Emmanuel Macron francia államfő, Heiko Maas német külügyminiszter, Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, és Jeffrey Feltman, az amerikai kormány "Afrika szarvával" foglalkozó különmegbízottja, valamint Volker Perthes, az ENSZ szudáni különmegbízottja is.

Burháninak alig egy hónap múlva át kellett volna adnia az átmeneti tanács vezetését egy választott civil vezetőnek.

Legutóbb szeptemberben került sor egy sikertelen puccskísérletre. Azóta fokozódott a feszültség az úgynevezett demokráciapárti tábor, illetve azok között, akik nagyobb beleszólást engednének a hadseregnek az ország életébe.

Szudánt 30 éven át Omár el-Besír elnök irányította kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán a hadsereg 2019-ben buktatta meg. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.

Besír megbuktatása óta az országot úgynevezett szuverén tanács vezeti, amely a civilek és a hadsereg közötti törékeny hatalommegosztási egyezményen alapul. Terv szerint 2024-ben tartanának választásokat az országban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szudán: vízágyúval oszlatta a hadsereg a tanárok tiltakozását

Hazaengedték a szudáni miniszterelnököt

Elbukott a szudáni puccskísérlet