rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Elbukott a szudáni puccskísérlet

Access to the comments Kommentek
Írta: Károly Szilágyi
euronews_icons_loading
Elbukott a szudáni puccskísérlet
Szerzői jogok  مروان علي/أ ب
Betűméret Aa Aa

A katonai puccskísérletet követően is a helyén maradt a szudáni szuverén tanács és a honvédség is. A tanács vezetője, Abdel-Fattah Burhan tábornok egy katonai bázison arra biztatott, hogy őrizzék meg az ország egységét:

„Nem fogjuk átadni az ország vezetését ismeretlen pártoknak vagy erőknek. Olyan nemzeti pártoknak akarjuk átadni a hatalmat, amely törődik a nép biztonságával, és azon fáradozik, hogy javítson az emberek életkörülményein. Bízunk abban, hogy végül egyesülnek a polgári és katonai erők, és egy olyan Szudánt építhetünk fel, amilyenről a gyerekeink álmodna, ahol szabadság, béke és valódi igazság van” – mondta a főtiszt.

A megkérdezett szudániak nem kérnek a katonai vezetésből. A puccsot pedig a menesztett elnök, Omar al-Basír számlájára írják. A katonaság két évvel ezelőtt vetett véget az autokrata vezető harmincéves hatalmának.

„reggel a rádióból áradó katonai zenére ébredtünk. Meglepődtünk, hogy katonák akarták megszerezni a hatalmat, szudáni polgárként elutasítom az ilyesmit. Demokráciában akarunk élni, hogy az országban stabilitás legyen” - mondta Al-Tajib Abaidi.

„Ebben a gazdasági helyzetben és káoszban azt látni, hogy valaki egy törzs nevében megszerzi a hatalmat, a kormány meg semmire sem képes. Ilyenkor a polgárok tudják, bármi megtörténhet” – vélekedett egy férfi.

Helyi sajtóértesülések szerint szudáni nehézpáncélosok egy csoportja akarta megdönteni a hatalmat, de nem sikerült maguk mellé állítani sem a fegyveres erőket, sem a civileket.