NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Felére csökkent Európában a légiszektor szén-dioxid kibocsátása 2019-hez képest

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció! Szerzői jogok Földi Imre/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A koronavírus miatti 2020-as csökkenést 2021-ben is sikerült tartani.

HIRDETÉS

Több mint felével csökkent a 2019-es szinthez képest a légiközlekedés szén-dioxid kibocsátása Európában - tette közzé az Eurocontrol.

A légiközlekedés nyáron tapasztalt feléledését és a kereskedelmi járatok ismételt munkába állását figyelembe véve az Eurocontrol szakemberei 2021 első nyolc hónapjának adatait hasonlították össze a 2019-es év ugyanezen időszakával. A szervezet adatai szerint a szén-dioxid kibocsátás az elemzett periódusban 56 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019 ugyanezen időszakában, míg a járatok száma 53 százalékkal volt kevesebb, mint akkor. (A nemzetközi szabályozás értelmében a szén-dioxid kibocsátást mindig annak az országnak a számlájára írják, ahonna a járat felszállt.)

Az országonkénti bontást alább mutatjuk:

Forrás: Eurocontrol
Szépen látszik, hol volt a legnagyobb a visszaesés és hol maradt szinte változatlan a kibocsátási szintForrás: Eurocontrol

Az adatok alapján 52,7 százalékkal kevesebb induló járat volt 2021-ben mint 2019 ugyanezen időszakában. A szén-dioxid kiboácsátás még a járatcsökkenésnél is nagyobb volt: 56,3 százalékkal januártól augusztus végéig. A minimális többlet annak köszönhető hogy a közép- és hosszútávú járatok még nem indultak újra teljes egészében. Ezt mutatja az is, hogy míg a középtávú (1500-4000 km közötti távot megtevő) járatok 57 százalékkal kisebb számban szálltak fel, addig a rövidtávú (500 km-nél kevesebb), főleg belföldi repülőjáratoknál ugyanez az arány csupán 40 százalék volt.

A térképről az is szépen olvasható, hogy jelentős különbségek vannak az egyes országok között. A két szélsőség: Finnország, ahol a legkevésbé állt helyre a légiközlekedés (69 százalékkal kevesebb a működő járat, mint 2019-ben) 74,7 százalékkal kevesebb szén-dioxid kibocsátásért felelős - miközben Luxemburgban az ország nemzetközi teherszállításban betöltött szerepe miatt nemhogy nem csökkent, de minimálisan (1,4 százalékkal) még nőtt is a kibocsátás a 2019-es szinthez képest.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A túlélésért küzd a légiközlekedési szektor

Kemény küzdelem a légiközlekedésben: ki fizeti a koronavírus-számlát?

Lehülyézte a francia pénzügyminisztert a Ryanair vezetője