rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Amerika szabadulna leghosszabb háborújától – úgy, hogy privatizálja

Afgánok afgánok ellen - ez lesz az új felállás
Afgánok afgánok ellen - ez lesz az új felállás   -   Szerzői jogok  AP
Betűméret Aa Aa

Joe Biden nem akarja egy negyedik elnökre hagyni az afganisztáni háborúskodást, de ez a vágya nem maradéktalanul kielégíthető. A szövetséges haderő kivonása légüres teret hozhat létre az országban, és megtörténhet, hogy a háborút újra kell indítani.

Afganisztán már nem prioritás?

A bejelentés másnapján Antony Blinken lóhalálában Kabulba látogatott, hogy megnyugtassa Gháni elnököt arról, hogy az Egyesült államok nem hagyja sorsára Afganisztánt, és a partnerség megmarad. Lesznek további gazdasági befektetések, és erőfeszítések a béketárgyalásokra, tehát nincs ok nagyobb aggodalomra.

Ez egy kötelező futam volt, mert muszáj ezt mondani. Korábban a NATO illetékesei – élükön Stoltenberg főtitkárral – azt hajtogatták, hogy akkor lehet kivonulni Afganisztánból, ha annak feltételei létrejönnek. Ehhez képest a bejelentés előtti napon a külügyminisztérium munkatársa azt mondta, hogy az elnök álláspontja immár nem feltételfüggő, hanem érték-alapú. Vagyis nem azért vonulnak ki, mert összeálltak a szükséges garanciák (nem álltak össze), hanem mert elege van a végeláthatatlan konfliktusból, a további emberveszteségekből és a semmibe elfolyt százmilliárdokból.

Emellett az amerikai stratégiai átszervezés medrében Kína, a Távol-Kelet (elsősorban Tajvan és a Dél-kínai-tenger) és Oroszország kiszorítani látszik az alacsonyabb stratégiai szintű területeket. Ez jórészt Európára, a Közel-Keletre és Afganisztánra is vonatkozik.

Az USA-t ráadásul köti a tálibokkal tavaly létrejött kivonási egyezmény is.

Mielőtt tovább haladunk, emlékezzünk meg a hősi halottakról!

A 20 éves konfliktus során a NATO és partnerei jelentős véráldozatokat szenvedtek. A koalícióban olyan országok is részt vettek, akik nem tagjai az Észak-atlanti szövetségnek (Svédország, Finnország, Ausztrália, Grúzia, Dél-Korea, Új-Zéland) és az ő katonáik vére is folyt.

A legnagyobb veszteségeket értelemszerűen az amerikai hadsereg szenvedte el, 2 355 fővel. Utánuk az Egyesült Királyság (456) és Kanada következik (157). Nagyon jelentősek a francia, német, olasz és lengyel emberveszteségek. Több ország esetében igaz, hogy veszteségük Afganisztánban nagyobb volt, mint a 2. világháború óta összesen.

Karoly Gyoeri/Hungarian News Agency LTD. MTI
Nemes Krisztián őrnagy temetése - a főtiszt 2008 július 12-én vesztette életét egy robbanószerkezet hatástalanítása soránKaroly Gyoeri/Hungarian News Agency LTD. MTI

Hazánk 2004 óta vesz részt a szövetséges koalícióban. Ez idő alatt a Magyar Honvédség 7 hősi halottal járult hozzá a közös erőfeszítésekhez. Közülük ketten improvizált robbanóeszközök áldozatai voltak, ketten egy konvojukat ért tálib támadás során estek el, ketten járműbalesetben hunytak el, és egy fő szívrohamban halt meg. 14 honvédünk szenvedett sebesülést harci műveletben.

Az elesett szövetséges katonák mintegy fele pokolgépes vagy öngyilkos merényletek áldozata lett, és ezzel a veszéllyel a jövőben fokozottan számolni kell.

A hírszerzés máris aggódik - és okkal

A bejelentés előtti napra időzítve született meg az amerikai hírszerző ügynökségek igazgatójának (ODNI) jelentése a globális fenyegetésekről. Ebben az áll, hogy az afgán kormány békeesélyei a következő évben „alacsonyak maradnak”. Figyelmeztetnek, hogy Kabul továbbra is számíthat kudarcokra a csatatereken, és a tálibok biztosak abban, hogy katonai győzelmet érhetnek el.

Ennek a lehetséges forgatókönyvnek a kimenetele az lenne, hogy 20 éves megszállás után sem sikerül úgy megerősíteni az afganisztáni rendszert, hogy egyedül is képes legyen állni a szélsőséges kisebbség nyomását. A hírszerzés aggodalmának alapja az, hogy a két évtizedes konfliktusban a katonai jelenlét szerepe folyamatosan csökkent, és a teher fokozatosan áttevődött a szemmel nem látható szereplőkre. Vagyis rájuk.

Az USA-nak hivatalosan már csak 2 500 katonája van az országban, a szövetséges haderőknek pedig összesítve mintegy 15 ezer. Ez a kontingens tényleg eltörpül az Afgán Nemzeti Hadsereg 180 ezres létszáma mellett, tehát lehet úgy gondolkodni, ahogy Donald Trump és most már Joe Biden is mondja, hogy nincs további értelme amerikai és szövetséges életeket kockáztatni.

Az elnök bejelentése szerint ezt a háborút amúgy sem tervezték sosem több nemzedékesnek – noha az ő alelnöksége idején volt jelen a legtöbb amerikai katona Afganisztánban. (Állítólag ő szembe ment a tábornokok követeléseivel, de Obama nem hallgatott rá).

A háború folytatódhat, de „másként”

Amikor a NATO és szövetségesei afgán földre léptek, a fegyveres erők súlyát a bakancsok szabták meg. A tartósult csapdahelyzet miatt az amerikai haderő létszáma folyamatosan növekedett, és Barack Obama második elnöksége alatt érte el csúcspontját, 100 ezer fővel. Elnökségének végére viszont ez a szám 20 ezer alá csökkent.

Miért történt ez? Legyőzték talán a Talibánt, felszámolták a terrormozgalmakat vagy annyira megerősítették a kabuli kormányzatot, hogy az már képes önmagát és népét megvédeni?

Julie Jacobson/AP2010
Amerikai katonák fejezik ki részvétüket egy afgán férfinak, akinek öccse privát zsoldosok hanyagsága miatt veszítette életét Kandahar közelébenJulie Jacobson/AP2010

Nem. Hanem az történt, hogy a hadviselést eltávolították a hagyományos katonaságtól, és folyamatosan helyezték át a légierő, a drónok és a kibertér világába. A csapatok fontossága zsugorodott, a tényleges hadviselés eszközei pedig láthatatlanná váltak.

Amikor Biden elnök azt mondja, hogy az országban megmaradt utolsó 2 500 amerikai katonát a szimbolikus szeptember 11-i határidőig kivonják, ezen a hadsereg és a tengerészgyalogság egységeit kell érteni. De – egészen biztosan – maradni fognak a titkos műveletek végrehajtói és a CIA „félkatonái”, akiknek számáról és felszereltségéről semmilyen nyilvános adat nem áll rendelkezésre. Ők nem szerepelnek a hivatalos névsorban, és azt sem tudni pontosan, hogy mekkora részük tevékenykedik magában az országban. A kérdések kérdése az, hogy ez az erő mire elég.

Privát háború lesz

A nemzeti hírszerzés mellett jelen vannak további nem katonai szereplők. Oktatók és technikusok segítik az afgánokat abban, hogy az USA által biztosított sokmilliárdos értékű felszerelést működtessék. Más kormányügynökségek, így a DEA és az FBI félkatonai egységei is jelen vannak, és intézik a kábítószerekkel, emberkereskedelemmel vagy az állami korrupcióval kapcsolatos ügyeket.

Olyan képességek jelentek meg és érlelődtek ki, amelyek a „9/11-szakaszban” még kevéssé léteztek, és amikhez nem szükséges a Pentagon rendszerébe betagozódni. Ez a láthatatlan gépezet már globális hálózattá nőtt, ami információhegyeket gyűjt és adatóceánokat dolgoz fel, működtet egy világméretű célkövetési rendszert, és önálló döntéshozásra is képes. Ez a hálózat már lefedi a Föld országainak felét.

A növekvő számú magánvállalkozók közül többen közvetlen katonai vagy rendészeti feladatokra is alkalmasak, és becslések szerint máris hétszer annyian vannak, mint a bakancsosok. Jelenleg ötvennél is több privát védelmi vállalat kínál állásajánlatot Afganisztánba. Az extrém kockázatokhoz extrém fizetés is jár: az afganisztáni privát szerződésesek havi jövedelme elérheti a 22 000 dollárt, vagyis az amerikai átlagbér hatszorosát. 2010-ben már több szerződéses halt meg Afganisztánban, mint amennyi katona, számuk mégis 65%-kal nőtt a Trump-kormányzat alatt.

A Kászem Szolejmani tábornok ellen végrehajtott halálos dróntámadás egyik indokaként is azt hozta fel a Fehér Ház, hogy az iráni generális volt felelős egy privát szerződéses meggyilkolásáért (aki amúgy iraki származású volt).

A privatizált háború egyik főszereplője (és haszonélvezője) a Blackwater katonai vállalat lesz, amely az ezredforduló óta a Föld legfontosabb válságövezeteiben végzett kiegészítő háttérmunkát, de gyakran nyílt katonai akciókban is részt vett. Könyvében a vállalat alapítója, Eric Prince teljes nyíltsággal számol be a Boszniától Irakon át Venezueláig elvégzett feladatokról „Civil lovagok” címmel. A vállalat mára globális magánhadseregnek tekinthető, amit a Pentagon illetve a válságokban érintett kormányok finanszíroznak. (Bizonyos tekintetben rokona az orosz Wagner-csoportnak, és van is köztük kapcsolat.)

„Oda megyünk, ahová mások nem mehetnek, és megtesszük, amit mások nem tehetnek"

– így szól a vállalat mottója, ma már Academi név alatt. A cég átlagban napi 1 000 dollárt fizet a zsoldosainak, ami azt jelenti, hogy ha valaki lehúz 4-5 évet a Blackwaternél, akkor milliomosként mehet nyugdíjba, ifjan.

A vállalatra zúdított pénzbőség oly hatalmas, hogy folyamatosan irritálja a hivatásos hadsereg tagjait. Még a tavalyi Doha-i egyezmény előtt többen feltételezték, hogy Donald Trump azért egyezett bele a kivonulásba, hogy egész Afganisztánt átengedje a Blackwaternek, és ezzel „privatizálja” a háborút. Maga Prince ezt nem is tagadta. Mit több, ráerősített azzal, hogy „ideje új megoldásokat keresni” a nemzetközi konfliktuskezelésre. Nos, Joe Biden láthatóan nem áll útjában ennek.

Viszont nem egyszerű megoldás ez sem

A kabuli kormány az elmúlt tíz évben többször is kifejezte aggodalmait és ellenérzéseit a felszaporodott civil szerződésesek miatt, mert nem szereti, hogy olyan állami feladatokba is beleütik az orrukat, mint a terrorelhárítás. Ám főként azért, mert egyes feladatokat kiadnak helyi afgán alvállalkozóknak, akik nem mindig vannak a kormány ínyére és biztonsági kockázatnak tekintik őket. Gyakoriak ezért a rajtaütések a civil cégek telephelyein és fegyverraktárain.

Ahmad Massoud/ASSOCIATED PRESS
Afgán biztonsági tiszt elkobzott privát fegyverraktárt szemlél KabulbanAhmad Massoud/ASSOCIATED PRESS

Az afgán kormány másik fejfájása az, hogy a privát katonaság nem nyilvános és nem ellenőrizhető eszköz, és még a legjobban tájékozott amerikai média is gyakran csak találgat róla. Ezért Washington olyan politikai játszmákra is felhasználhatja őket, amiket nem egyeztet Kabullal. Magyarán a diplomácia megkerülésére.

Ilyen megkerülési epizód volt számukra a tavaly februári Doha-i megállapodás az USA és a tálibok között a kivonulásról, amibe őket nem vonták be. Ashraf Ghani afgán elnök viszont többször jelezte, hogy nem fog belemenni abba, hogy privát háború folyjék országa területén. A két állam közti bizalomvesztés akadály lehet a következő sorsdöntő évben.

Az elnök (Ghani) helyzete kétségbeejtő. Egyre gyengül, a biztonsági szint is esik, a Talibán pedig folyamatos előnyökhöz jut.
Rahmatullah Nabil
az afgán hírszerzés korábbi vezetője

Legyen új egységkormány? Kikkel és hogyan?

Az afgán elnök számára súlyosbodó gond az is, hogy rendszerének belső támogatottsága gyöngül. Kabulban tucatnyi rendezési terv forog a politikai csoportok között, de ezek közül egyik sem javasolja Ghani elnök kormányának zavartalan további működését, hanem egy új nemzeti egységkormányt venne célba. De nem olyat, mint a jelenlegi, aminek tagjai állandó hatásköri vitákban pazarolták el az időt és a kapacitásokat.

Ghani elnök és kényszerű politikai partnere, Abdullah Abdullah többször kerültek konfliktusokba. Abdullah a hatáskörök teljes megosztását követeli, noha a főbb jogköröket az alkotmány az elnökre ruházza. Van logika abban, hogy Washington távol tartja magát a belharcoktól, és inkább az ENSZ-re bízná a nem-katonai kérdések megtárgyalását. (Nagy eséllyel akkor éppúgy nem történik semmi.)

AP Photo
Ghani elnök és Abullah Abdullah – mindkettő marad vagy mindkettő megy?AP Photo

Az ország színes etnikai és vallási összetétele is nehezíti egy új egység kialakítását. Az elnök a pastuk, Abdullah pedig a tádzsikok érdekeit képviseli inkább, míg a többi etnikumot, így a hazarát, az üzbéget, a türkmént és másokat kirekesztik a megállapodásokból. Ennek folytán nekik kevesebb fejlesztési forrás és kevesebb biztonság is dukál.

A hazarák nyíltan szervezik saját önvédelmi rendszerüket, ami növeli a várható káoszt, de ha fenn akarnak maradni, aligha tehetnek mást. Hazara nők például Pakisztánból hívnak Kung-fu oktatókat, hogy legalább a nemi erőszak ellen védekezhessenek. A hazara-tálib konfliktus új dimenziót ad a kivonulás utáni helyzetnek.

A politikai megosztottság kihat a fegyveres erők és a belbiztonság működésére is. A hadsereg eddig útját tudta állni a táliboknak abban, hogy nagyobb városokat is megszálljanak, de végzetesen ki is merült ebben a küzdelemben. Eközben viszont a rendőrségi és biztonsági erők (ANP) nem állnak a helyzet magaslatán. Soraikban gyakori a nepotizmus, a fölösleges erőszak, a szakszerűtlenség és a korrupció, és mindez sokat rontott a kormány megítélésén a lakosság körében. Ezek a gyöngeségek a tálibok kezére játszottak a vidéki terjeszkedésben, és kisebb tartományi települések megszerzésében

A Talibánnal egyezségre kellene jutni a hatalom kérdéséről, de ezzel nagyon elkéstek. Számolni kell azzal, hogy a táliboknak amúgy sem erőssége a megállapodások tisztelete. Az amerikaiakkal kötött szerződés egyetlen szavát sem tartották be az elmúlt évben, főként ami a fegyveres erőszak és a terrorcselekmények leállítására vonatkozott. Nem érkezett tőlük garanciális jelzés arra az igényre sem, hogy a szabadságjogokat, a nők jogait és a demokratikus parlamenti rendszert tiszteletben fogják tartani.

A jelen kabuli kormányzat ragaszkodik ahhoz – és ezt nem is lehet rossz néven venni tőle – hogy ne az USA, ne a NATO vagy az ENSZ döntse el, hogy ki kormányozza tovább az országot, hanem az afgán nép. Kivált, miután magára hagyják. Ebben a két meghatározó rivális csoport egyetért. Ha az afgán nép rendes választásokon úgy dönt, hogy a tálibok vegyenek részt a kormányzásban, akkor azt tudomásul fogják venni, de elutasítják a rájuk kényszerített külső paktumokat.

Márciusban Blinken amerikai külügyminiszter egy nemzetközi ENSZ-értekezlet törökországi megrendezésére tett javaslatot, ahová meghívnák Kínát, Oroszországot, Iránt, Pakisztánt, Indiát és az USA-t. Ezt előbb április elejére, majd 24-re javasolta, de azóta nem hallani felőle. Arról viszont igen, hogy Moszkva külön tárgyalt tálib vezetőkkel és Ghani elnök ellenlábasaival is, és volt kísérlet tálib-iráni kapcsolatfelvételre is. Jelen állás szerint ezek sem vezettek sehová.

A The Washington Postnak névtelenül nyilatkozó afgán kormánytisztviselők az állam gyors összeomlásától tartanak, és felfestik egy elhúzódó polgárháború rémét. „Ez megtörtént a múltban (1990-ben) és megtörténhet a közeli jövőben is” – mondja egyikük. Egy másik nyilatkozó az afgán haderő gyors meggyöngülésétől, dezintegrációjától tart. Fél attól is, hogy az öreg mudzsahedinek visszavétele a hatalomba, főként a biztonsági szervezetekbe teljesen szétzilálhatja az államrendet.

További aggodalom a lakosság fokozódó nyugtalansága, az értelmiség menekülése az országból, rettegés a fokozódó terror miatt és főként az, hogy „az emberek megint a tálibokban fogják látni a stabilitás képességét, nem pedig a kormányban. Ez 20 év kínkeserves munkáját tenné tönkre” – mondja egy kabuli külügyi munkatárs.

Mit mondanak a tálibok és mennyire kell félni tőlük?

Bevett szokásához híven a Talibán hivatalosan nem nyilatkozik, szóvivői a Twitteren szigorúan a Trump-egyezményre mutogatnak. „Az Egyesült Államok nyomásgyakorlása sosem működött” – mondja Mohammad Naeem, a Talibán politikai iroda szóvivője. „Ismerjük ezt, mert 20 éve próbálják ki rajtunk a presszió különféle formáit". Naeem hozzáteszi, hogy bármilyen külföldi katonai jelenlét megmaradása az országban súlyos problémákat fog okozni, és ezért az USA lesz a felelős.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy maga a Talibán sem monolitikus és megbonthatatlan egység. A belső megosztottságról és viszálykodásról egy márciusban napvilágra került beszéd is tanúskodik, amit Sirajuddin Hakkani, a legendás Talibán-alapító fia tartott ismeretlen helyen. Apjának fegyveres szektája, a Hakkani-hálózat ma is meghatározó ereje a laza szervezetnek. A 3 éve elhunyt apa, Dzsalaludin részt vett az Afganisztánt dúló összes háborúban, és az amerikai csapások öt fiának az életét oltották ki.

AP Photo
Hakkani és követőiAP Photo

A szöveg nehezményezi, hogy a Talibán nem minden csoportja kellően elkötelezett a Dzsihád mellett. Panaszkodik, hogy például télen nem hajlandók harcolni, pedig a szent harcnak 7/24-ben kellene folynia. Aggódik, hogy a csoportok belharcokat vívnak egy-egy terület adószedési jogáért, és gyakoriak köztük a fegyveres összetűzések, összeesküvések és a dezertálás. Történtek olyan merényletek is, melyek nem a nyugatiakat vagy az afgán kormányerőket vették célba, hanem egy másik tálib csoport vezetőjét vagy főhadiszállását pusztították el.

Fölemlegette, hogy a mártírok özvegyeit gyakran kisemmizik és az utcára lökik, vagy olyan mértékű adókkal sújtják a falusiakat, ami ellenszenvet kelt. Ebből senki nem profitál, csak a hitetlen külföldiek, teszi hozzá.

A beszéd lényege az, hogy az idő mindenképpen a Talibánnak dolgozik, ezért egységesnek kell maradni, hogy akár kormányra is kerülhessenek. Megnyugtatta hallgatóságát, hogy immár olyan katonai technikák birtokában vannak – drónokat és rakétákat emlegetett –, ami fölényt biztosít a magára maradó kormányhadsereggel szemben. (A Nemzetközi Válságkutató Csoport szerint ezek az állítások erősen túlzók.)

A hadúr végezetül menyasszonyonként 26 000 dolláros díjat ígért azoknak a katonai vezetőknek, akik hajlandók több feleséget tartani, mivel létkérdésnek tartja a dzsihádista eszmék demográfiai alátámasztását is. Való igaz, hogy az elmúlt években több mérsékelt csoport levált a Talibánról, és akadtak, akik még a fegyvereiket is beszolgáltatták a kabuli hatóságoknak és a rendes civil életet választották.

Vannak merőben ellentétes szakadárok is, például a fehér ruhás öngyilkos alakulat, a Mahaaz-e-Dadullah, akik 2016-ban váltak le a Talibánról, Emdadullah Manszúr mullah vezetésével. Ők még a radikalizmus eddigi fokát is keveslik, és erős törzsi támogatást tudnak maguk mögött.

Zavart okoznak az Erőben azok a csoportok is, melyek Iránnal keresnek kapcsolatokat (egyelőre hasztalanul), miként nem világos még, hogy a térségbe beáramló al-Kaida és ISIS utódszervezetek mekkora befolyást szereznek a hagyományos törzsi struktúrával szemben, ami a Talibán fő bázisa. Ha elszemtelenednek, abból további belharcok támadhatnak.

Mit szól az egészhez Washington?

A média – eddig – jórészt örvend és bátor lépésnek tartja a döntést.

A republikánusok már kevésbé, és köpönyegforgatást emlegetnek. McConnel szenátusi kisebbségi vezető szerint a Biden-kormány feladja a harcot Afganisztánban. Ez a megközelítés első látásra logikátlan, hiszen a Trump-féle kivonulási megállapodást éppen McConnel üdvözölte tavaly, és az afganisztáni veteránok 76%-a is támogatta.

A republikánus szenátusi vezető szerint súlyos hiba készül Afganisztánban

Viszont a demokraták körében is akad olyan vélemény, hogy a kivonulás fel fogja erősíteni a tálibokat, és lenullázza az eddigi erőfeszítéseket. Jeanne Shaheen mérsékelt szenátor csalódásának adott hangot, Adam Smith képviselő (nomen est omen) inkább a logisztika miatt aggódik. Erre jó oka is van, hiszen a kivonulás költségei és végrehajtási menetrendje még homályos. Egy biztos: nagyon sokba fog kerülni.

Gazdasági katasztrófa is lehetséges

A 2001-es költségvetési év óta az afganisztáni misszió 978 milliárd dollárba került az USA-nak. Ehhez hozzá kell adni a veteránokra és hadirokkantakra szánt 175 milliárdot. A Pentagon ennél jóval alacsonyabb adatokat közöl, de ő csak a közvetlen katonai kiadásokat veszi számba, amiket közvetlenül finanszíroz. Azon felül számolni kell az afgán államnak nyújtott sokféle támogatással, a humanitárius segélyekkel, infrastrukturális fejlesztésekkel és a nem katonai biztonsági költségekkel is.

A legdrágább év 2011 volt, 107 milliárdos csúcskiadással. Ezekkel a számokkal az afganisztáni háború az USA hadtörténetének nem csak leghosszabb, de egyben második legköltségesebb vállalkozása lett a 2. világháború kiadásai mögött, elérve annak negyedét, ami igen erős érv a befejezése mellett.

A kivonulás nem csak katonai és biztonsági, de gazdasági tekintetben is sokkhatás lesz Afganisztán számára. Azért, mert a megszállás időszaka fellendülést hozott az ország életében, átlagosan 8,7%-os GDP-növekedéssel és 3%-ot meghaladó népességszaporulattal. (A tálib uralom alatt a növekedés évi 0,72% volt.)

A megszállók körül iparágak és kisvállalkozások tömege jött létre, akikre most sivatag vár. Ez a mezőgazdaságra, a szolgáltatásokra, a kisiparra vagy a fuvarozókra egyaránt vonatkozik. 2010 óta például már amerikai egyenruhákat is varrattak helyben, ami 6 ezer embernek biztosított megélhetést. A támaszpontok karbantartásához mintegy 100 ezer helyi munkást alkalmaztak.

Mindezt meg kell szorozni azzal a tényezővel, hogy ezeket a szolgáltatásokat a nem amerikai haderők is igénybe vették, ezért a veszteség többszörös lesz. A megjósolható gazdasági visszaesés viszont a tálibok serpenyőjébe helyez súlyokat.

Muhammed Muheisen/AP2011
Aziza Shir (21) 3 hetes gyermekével, Kabul környékénMuhammed Muheisen/AP2011

A valódi realitások a következő hónapokban jönnek majd elő. Közben választás lesz Irakban, Iránban és a palesztin önkormányzatban, kiéleződhet az ukrajnai válság és az amerikai-orosz viszony, tehát felbukkanhatnak olyan tényezők, amik módosítják a képet, amit ma Afganisztánról látunk.