rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Ever Given: a tenger is beszállt a mentésbe

Írta: Anna Flori
euronews_icons_loading
Ever Given: a tenger is beszállt a mentésbe
Szerzői jogok  AHMAD HASSAN/AFP or licensors
Betűméret Aa Aa

Még pár nap, és helyreáll a forgalom a Szuezi-csatornán, amelyet a világ egyik legnagyobb teherhajója torlaszolt el majdnem egy héten át. Egyelőre nem tudni, hogy miért fordult keresztbe húszezer konténernyi rakományával, a világkereskedelemnek mindenesetre négyszázmillió dollárnyi forgalma bánta ezt minden egyes órában.

Több mint négyszáz hajó gyűlt össze a csatorna két végén, mire az Ever Givent kiszabadították, és elvontatták hétfőn délután. Az Ázsiát Európával összekötő 193 kilométer hosszú csatornának 2015 óta van egy olyan szakasza, amely egyszerre két irányból hajózható.

A Szuezi-csatornát felügyelő hatóság vezetője sajtótájékoztatót tartott nem sokkal azután, hogy az Ever Givent elvontatták. Azt mondta, hogy fel vannak készülve ilyen sok, pillanatnyilag majdnem 420 hajó befogadására.

"Most, hogy megint szabad az út, este hattól másnap este nyolc óráig 113 hajó szeli majd át a csatornát, úgyhogy 3-5 nap, mire ledolgozzák az elmaradást" - magyarázta Osama Rabie.

MTI/AP/Szuezi-csatornáért felelős hatóság
Egy hajó húzza ki az Ever Given nevű konténerhajót a Szuezi-csatornából 2021. március 29-énMTI/AP/Szuezi-csatornáért felelős hatóság

Az Ever Given alól harmincezer köbméternyi iszapot és homokot kotortak ki a mentőegységek, mire sikerült megmozdítaniuk. Most egy szomszédos tavon várja, hogy átvizsgálják.

A Szuezi-csatorna egyébként rutinos kapitányoknak sem veszélytelen. Az a szokás, hogy a hajók érkezéskor kapnak egy helyi embert, úgynevezett pilótát, aki úgy ismeri a csatornát, mint a tenyerét. Az Ever Given esetében ez sem volt elég. Hozzáértők szerint az arrafelé ilyenkor jellemző légáramlat, a khamszín szél kapta oldalba a hatalmas építményt.

Egy hajózási szakértő, John Konrad kapitány szerint remek munkát végeztek a mentők. Elég nagy volt a baj, hiszen a hajó mindkét vége partot ért, és ez azzal fenyegetett, hogy megroppan a hajótest valahol középtájékon.

Az igazán nagy fejtörést most az okozza, hogyan lehetne elkerülni, hogy ez megismétlődjön. Mert az egészen biztos, hogy ezeket a monstrumokat a cégek nem fogják kiállítani a forgalomból semmi pénzért. És arra sincs esély, hogy megkerültessék velük Afrikát, mert az plusz 25 ezer kilométer és tetemes időveszteség is.

A nemzetközi mentőszervezet alelnöke, Nicolas Sloane kapitány arra figyelmeztet, hogy az év végén megérkezik majd egy még nagyobb hajó 24 ezer konténerrel a fedélzetén, vagyis ezekkel a hajókkal számolni kell.

"Ha ilyenek kelnek át, ezeket vontatni kell, vagy ha nem, akkor a mostaninál több vontatóhajónak kell készenlétben lennie."

Az Ever Given mentésében egy holland cég 13 vontatóhajója vett részt, és a hétvégén már nagyon úgy nézett ki, hogy le kell hordani a rakomány egy részét, de aztán az erős hullámzás is beszállt a kotrásba, és ez eldöntötte a kérdést hétfőn délutánra.

MTI/AP/ Szuezi-csatorna Hatóság
Vontatóhajók kísérik a panamai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonban lévő Ever Given nevű konténerhajót a Szuezi-csatornán 2021. március 29-énMTI/AP/ Szuezi-csatorna Hatóság