rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Milyen jogai vannak a haldokló vagy magatehetetlen kórházi betegek rokonainak?

Koronavírussal fertőzött beteg a Szent János kórházban
Koronavírussal fertőzött beteg a Szent János kórházban   -   Szerzői jogok  Zoltan Balogh/AP/MTI
Betűméret Aa Aa

Az ember értetlenül és teljes sokkban áll életéért küzdő, öntudatlan szerette ágya fölött. Az utóbbi napokban senki nem tárta fel előtte, hogy a számára fontos személy valószínűleg meg fog halni. Nem érti, miért nem szóltak róla, hogy ennyire rossz a helyzet, akkor, amikor még talán lehetett volna néhány szót mondani a haldoklónak, méltón elbúcsúzni tőle. Amióta látogatási tilalom van a kórházakban, rengeteg embert sújt az, hogy az esetek többségében nagyon nehezen lehet csak információt kapni az intézményektől a betegek állapotáról – ez pedig különösképp gyötrő lelkileg, ha olyan hozzátartozóról van szó, akivel közvetlenül nem is lehet kommunikálni, mert demens, öntudatlan vagy nagyon rossz állapotú, esetleg haldoklik.

Az Euronews hagyományaitól eltérően ez a cikk kivételesen az újságíró személyes tapasztalatait is megosztja.

Az ember órákon át hívja a nővérszobát, az ügyeletes orvost, de nem éri el őket. A telefon folyamatos újratárcsázásra van állítva. Amikor valaki nagy nehezen felveszi, annyit mond: most nincs ideje, különben is csak az orvos adhat felvilágosítást, akit mindjárt idehív. Aztán perceken át hallgatja, ahogy pakolásznak a félrerakott telefonkagyló közelében, de azt senki nem veszi fel. Megpróbálja délután, majd este. Rámegy az egész napja. Másnap elölről kezdődik az egész. Mostanában ez több száz, talán több ezer magyar közös tapasztalata.

Ha valakinek nagyon rossz állapotú szerette fekszik kórházban, akivel már nem lehet közvetlenül beszélni, akkor majd' megőrül. Nem alszik, folyamatosan gyötri az aggodalom. Annak ellenére, hogy szabálykövető állampolgár, már azon gondolkodik, hogy a szigorú zárlatot valahogy kijátszva beoson a kórházba, és megnézi, mi van vele. Hirtelen megérti, miért lehetett az utóbbi időben olyan híreket olvasni, hogy tomboló, rokonukat meglátogatni akaró hozzátartozókat kellett biztonsági őröknek lefogniuk.

Nyomozás a demens rokon után

Anyai nagymamám és édesapám is elhunyt az utóbbi két hónapban. Nagymamám 92 évesen Covidban, 72 éves édesapám egy másik betegségben. Idősebb rokonom a demencia miatt volt magatehetetlen, édesapám pedig a szervezetét megtámadó, gyors lefolyású kór miatt nem bírta már annyira sem a fejéhez emelni a kezét, hogy telefonálni tudjon. 92 éves szerettünkről először nem is tudtuk, hová vitték pontosan, és mivel demens volt és beszédképtelen, mobiltelefont pedig emiatt már rég nem tartott magánál, édesanyámnak először napokon át kellett nyomoznia, hová került. Csak nagy nehezen, hosszas utánajárás, több tucat telefonhívás révén, valamint úgy sikerült kiderítenie, hol fekszik, hogy végigjárta egy budapesti intézmény összes portáját. (Szándékosan nem említek a cikkben intézménynevet, mert a kialakult helyzet nem feltétlenül az egészségügyi személyzet hibája.) Végül ő Covid-osztályra került, amelynek a dolgozóit már könnyebben el lehetett érni, és édesanyámat elköszönni is beengedték hozzá védőruházatban, amikor már látszott, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Akadozó kommunikáció, késői búcsú

72 éves édesapám december végén került kórházba, és ekkor újrakezdődött a kálvária a napi több órás telefonálgatásokkal. Amikor napok óta elérhetetlen jelzést adott a telefonja, és nagy nehezen végre elértünk egy nővért az osztályról, akkor derült ki, hogy a mobilja szétesett, valószínűleg már nem tudta rendesen megfogni sem. A kedves ápoló segítségével édesanyám, 51 éve társa, egyetlen egyszer még tudott vele beszélni – a nővér a saját telefonját tette a füléhez, és fogta végig, hogy legalább néhány szót tudjanak váltani. Ezután átszállították máshová, és elvesztettük vele a kapcsolatot. Itt ugyan az ügyeletes orvost már könnyebben utol lehetett érni, viszont csak tőmondatokban kommunikáltak velünk, és mint utóbb kiderült, egészen a legutolsó pillanatig nem fedték fel előttünk teljesen a helyzet súlyosságát. Számunkra pedig – orvosok nem lévén – nem sokat jelentett az, amikor elmondták, milyen kór támadta meg a szervezetét, és azt sem tudtuk, annak mi a valószínű kimenetele.

Szenteste felhívtam az ügyeletes orvost, és megkérdeztem, megoldható-e, hogy valaki odavigyen neki egy telefont, hogy tudjunk vele beszélni. Azt mondta, neki erre nincs kapacitása. Éreztem a hangján, hogy hiába kérem, nem fog engedni. Megszeppenve letettem a telefont. Lehet, hogy valóban nem volt ideje erre, de nem esett jól, hogy semmiféle segítőkészséget nem mutatott. Az is lehet, hogy addigra édesapám már magatehetetlen volt, de akkor ezt közölnie kellett volna velem. Másnap, amikor édesanyám hívta őket, mondták, hogy édesapám kómába esett, és meglátogathatja. Elvileg csak egy ember mehetett volna be hozzá, de bennem akkor átszakadt valami, és én is odamentem, úgy éreztem, lesz, ami lesz, nem tarthatnak vissza. Senki nem állt elém, amikor felszaladtam a lépcsőházban, végig az osztályon, be a kórterembe. Két testvérem – nővérem és húgom – utánam. Amint megláttam, milyen állapotban van, tudtam, hogy hamarosan meg fog halni. Aznap éjjel elhunyt.

Úgy éreztem, a halála miatt érzett veszteségbe, fájdalomba más érzések is keverednek: a dühé, a tehetetlenségé, a megalázottságé, a sértett igazságérzeté. Hirtelen világossá vált számomra, hogy az a válasz, hogy „nem érünk rá”, „nincs kapacitásunk”, „nincs időnk” arculcsapás azoknak, akiknek szerettei haldokolnak tőlük elszakítva, egy kórházi ágyon. Habár érthető és felfogható, hogy az egészségügyi személyzet rendkívül túlterhelt, de mindez a haldokló, magatehetetlen személy hozzátartozóját nem kéne, hogy megzavarja abban, hogy láthassa őt, elbúcsúzzon tőle, lehetőleg akkor, amikor szerette még tudatánál van. Egy darabig magamat okoltam, hogy miért viselkedtem megszeppent, sokkolódott hozzátartozóként, és azon gyötrődtem, miért nem voltam határozottabb – olyan, amilyen általában szoktam lenni. Ennek is megvan az oka, mint azt megtudtam Kocsor Erika Gyászfeldolgozás Módszer specialistától. Arról, vajon jogsértőnek nevezhető-e egészségügyi válsághelyzet esetén az, hogy nem tudják a szokásos kommunikációs csatornákat fenntartani, és hogy milyen jogai vannak a betegeknek, illetve a hozzátartozóknak, Takács Ádámot, a TASZ jogi munkatársát kérdeztem.

A jogász szerint folyamatos jogsértések történnek

Müller Cecília országos tisztifőorvos november közepén körlevélben hívta fel a kórházak vezetőinek figyelmét arra, hogy a „betegek kapcsolattartási jogának korlátozása számos panaszt okozott”, és felszólította az intézményeket: a Covid-osztályokon is tegyék lehetővé, hogy a közvetlen hozzátartozó a haldokló beteg mellett legyen, biztosítsák a kapcsolattartást a látogatási tilalom ellenére is, és adjanak megfelelő tájékoztatást a beteg állapotáról. Levelében Müller Cecília arra is figyelmeztette a kórházak vezetőit, hogy az Alaptörvény is kimondja a családdal való kapcsolattartás jogát, másrészt az egészségügyi törvény szerint a beteg emberi méltósághoz való joga az egészségügyi válság idején sem korlátozható.

Takács Ádám jogász, a TASZ jogi munkatársa szerint Magyarországon ezeknek az egészségügyi jogoknak a kikényszerítésére jelenleg nincs hatékony és gyors lehetőség. „A jogalkotónak lenne a feladata, hogy megteremtse ezeket a feltételeket” – fogalmaz az Euronewsnak. „Most, a különleges jogrendben egyértelműen a kormánynak kéne lépnie. Tény, hogy iszonyatos a túlterheltség a kórházakban, ettől függetlenül ez nem menti fel az államot az alól, hogy elérje: érvényesüljenek a törvényben előírt jogaink. Az állam feladata a szolgáltatás feltételeinek a megteremtése, ezért az sem lehet mentség, ha nincs elég ápoló” – szögezi le.

AFP
Figyelmeztetések a Szent János kórház bejáratánálAFP

Mint azt megtudom Takács Ádámtól, a TASZ-nak is számos megkeresése van ebben a témában.

„Amióta a veszélyhelyzetet bevezették, azóta egészségügyi válsághelyzeti ellátás van érvényben, a fókusz a Covidon van, Covid-kórházakat, osztályokat hoznak létre. Csak azokat a műtéteket hajtják most végre, amelyeknek az elhalasztása súlyos hátránnyal járna. Mostanában, ilyen körülmények között sokszor sérül a kapcsolattartáshoz való jog. Mivel egészségügyi válsághelyzeti ellátás van érvényben, egyes betegjogokat akár jogszerű is korlátozni, de ezt mindig csak annyira lehet megtenni, hogy a jog gyakorlása ne veszélyeztesse a vészhelyzeti ellátást."

Véleménye szerint a veszélyhelyzet önmagában nem jogalap arra, hogy az összes egészségügyi jogunkat kiüresítsék, mert az alapjogok korlátozása csak kényes mérlegelés után lehetséges, még különleges jogrendben is.

"Az egészségügyi válsághelyzet tehát nem jelentheti betegjogok teljes kiüresítését. Különösen igaz ez a kapcsolattartáshoz való jogra, ami nem csak személyes találkozással gyakorolható. Az állam feladata lenne, hogy megteremtse az intézményekben a kapcsolattartás más módjait” – állítja. „Fontos lenne, hogy legyen lehetőség megbeszélni, hogy a nővér, az ápolók segítsenek kezelni a beteg telefonját, bekapcsolni, odatartani a fejéhez, ezt ők megtehetnék. Nem látom az indokát annak, hogy miért ne lehetne ezt alkalmazni egy kórházban lévő ember számára. Miért van az, hogy ez ebben az esetben nem érvényesül, ugyanakkor egy idősek otthonában élő beteg számára van erről állami iránymutatás?” – teszi fel a kérdést. „Szükség van arra, hogy ez megvalósuljon, mert folyamatos jogsértések történnek. Ha semmilyen módot nem biztosítanak arra, hogy a kapcsolattartási jog gyakorolható legyen, akkor az az Alaptörvénybe és az egészségügyi törvénybe foglalt kapcsolattartási jogba ütközik”- szögezi le.

Mihez van jogunk?

* Információhoz

Kórházban fekvő beteg állapotával kapcsolatban a hozzátartozók felvilágosítást kell, hogy kapjanak – az adatvédelmi intézkedések betartása mellett. Magyarán ne hagyjuk magunkat azzal elhessegetni, hogy erre nincs idő vagy lehetőség. Ha a kórház nem vállalja, hogy magától telefonál, állapodjunk meg olyan kódszóban, aminek az elhangzásával azonosítani tudnak, így a kórháznak sem kell attól tartania, hogy jogellenesen árul el személyes adatot, de a hozzátartozók is információ birtokába juthatnak.

* Csomagot beküldeni a hozzátartozónak

* A látogatás a következő esetekben engedélyezett:

• a Covid-osztályon és más osztályokon is a súlyos állapotú, végstádiumú beteg mellett ott lehet az általa megjelölt személy

• kiskorú beteg mellett a szülő vagy a törvényes képviselő, illetve az általa vagy törvényes képviselő által megjelölt személy a nap 24 órájában bent lehet a kórházban

• a szülő nő mellett az általa megjelölt nagykorú személy lehet bent a vajúdás és a szülés alatt

* Demens, magatehetetlen, kórházban vagy idősotthonban fekvő beteg esetén

Ha egy beteg demenciával vagy tudatzavarral küzd, akkor ott be kell vonni a hozzátartozót, akinek szükséges a hozzájárulása a kezeléséhez – olyan ellátásban a beteg nem részesülhet, amelyhez ő maga nem járul hozzá, de ha nincs tudatánál, akkor egy hozzátartozó hozzájárulására van szükség. A törvény meghatározza, hogy milyen helyzetben és ki jogosult helyette a döntések meghozatalára.

Zoltan Balogh/MTVA - Media Service Support and Asset Management Fund
Covidos beteg a Szent János kórházbanZoltan Balogh/MTVA - Media Service Support and Asset Management Fund

Így a törvény csupán egy darab papír

„Miközben fontos lenne, hogy a lakosságot értesítsék a megfelelő kommunikációs eszközökön, a kormány a jogtudatosító feladatát nem látja el megfelelően” – állítja Takács Ádám. „Ha valamit nagyon kommunikálni szeretne, akkor eddig a kormány megtalálta a módját, vagyis az, hogy ezekről a kérdésekről hallgat, azt jelenti, hogy nem tartja őket fontosnak. Sok mindenkit érdekelne például, hogyan mehet be jelenleg a kórházba látogatni, vagy milyen egyéb módon tarthatja a kapcsolatot a hozzátartozójával. Erre vannak lehetőségek, de hivatalos információ alig elérhető. Tehát vannak törvények, de azokat nem lehet kikényszeríteni, így gyakorlatilag nem létezőek a jogaink. Az egészségügyi ellátással kapcsolatos problémáknál arra törekszünk, hogy a gyakorlatba is átültessük a jogszabályokat, mert ha nem lehet, akkor a törvény csupán egy darab papírt jelent...”

A TASZ jogsegélyszolgálatához fordulhat az, akinek az egészségügyi önrendelkezési (különösen abortusz, otthonszülés, ellátás visszautasításának joga, intézmény elhagyásának joga), kapcsolattartási és egészségügyi dokumentáció megismerésével kapcsolatos jogai sérültek.

Méltó búcsú nélkül a gyászfolyamat is megnehezül

„Rendkívül megterhelő lehet az, hogy nem látogathatjuk meg a kórházba került szeretteinket, vagy csak rendkívül korlátozott formában” – magyarázza Kocsor Erika Gyászfeldolgozás Módszer specialista. „Ez fájdalmas a betegnek is, a hozzátartozók pedig tele vannak féltéssel, félelemmel, szorongással. Ha valaki úgy érzi, nem kap megfelelő információt a kórházban fekvő hozzátartozójáról, és esetleg még telefonon sem tudja vele tartani a kapcsolatot, akár azt is érezheti, hogy elveszít ezzel valami alapvetően emberit, sérül az emberi méltósághoz való joga. A beteg magányosan hal meg, a hozzátartozóban pedig gyászfolyamat indulhat el”– állítja.

„Ha valaki nem tud elbúcsúzni, az iszonyatos lelki teher lehet még „békeidőben” is, hiszen sokan ilyenkor azon gyötrődnek, hogy mit tehetettek, mondhattak még volna, vagy éppen mit mondtak, amit már nagyon megbántak” – hasonlítja össze a két helyzetet. „A járvány miatt bevezetett szigorú látogatási korlátozások óta az a hozzátartozó, aki mindent elkövetne azért, hogy láthassa nagybeteg szerettét, hogy elbúcsúzhasson tőle, nagyon nehéz helyzetben van. Most nem ülhet ott a haldokló ágya mellett, hogy támaszt nyújthasson számára ezen a nehéz az úton. Ha pedig valami miatt egyáltalán nem sikerül bejutni, ami most gyakran megtörténik, bizony sokan tehetetlen mérgükben a kórházat és pont azokat az ott dolgozókat hibáztatják, akik erőn felül küzdöttek szerettükért az utolsó percekig. Nehéz és összetett, mélyen megrázó helyzetek ezek, sok ellentmondással" – magyarázza a specialista.

Marton Monus/MTVA - Media Service Support and Asset Management Fund
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben az adventi és ünnepi időszak alatt a kórházban fekvő szívbetegek találkozhattak szeretteikkel a "Szívünk kamrája" révénMarton Monus/MTVA - Media Service Support and Asset Management Fund

„Amikor az ember úgy érzi, mindent megtett, hogy információt szerezzen, netalán eljusson a beteg ágyához, és mégsem sikerül neki, mert ebben megakadályozza a járvány miatt kialakult rendszer, akkor teljesen tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érezheti magát. Jól ismerjük a mostanában már szinte megszokottá vált választ, miszerint "nincs kapacitás", mire a gyászoló már a saját érzéseiben is elkezdhet kételkedni. Nem is tudja, mit érezzen, helyes-e, ahogy érez, egyáltalán lehet-e dühös vagy sem. A legalapvetőbb emberi érzelmi szükségletünk, hogy elbúcsúzhassunk szeretteinktől. Az, hogy ez most számos esetben nem tud megvalósulni, olyan extra lelki terhet ró mindenkire, amiről sem az egyébként is túlterhelt, egészségügyi dolgozók, sem az elcsigázott, gyásszal küszködő nem tehet. A mélyen megrendült gyászolónak kötelessége megértenie és elfogadnia ezt a magyarázatot?

A Covid előtti életünkre vonatkoztak bizonyos szabályok, jó lenne végre olyan megoldásokat kidolgozni, amelyek ebben az új helyzetben is emberségesek és emberiek tudnak lenni. Nincs elég munkatárs, hogy a kórház válaszoljon az aggódó hozzátartozó telefonhívására. Most olyan helyzeteket élhetnek meg emberek, amelyekben eszköztelennek és védtelennek érezhetik magukat. Szeretteink elvesztésének terhe mellett a járvány következtében átalakult rendszer hiányosságai újabb súlyos lelki sebeket okozhatnak. Mindez akadályozhatja a gyászfolyamatot is."

MTI/Balázs Attila
A befagyott Bujtosi-tó Nyíregyházán 2021. január 16-án.MTI/Balázs Attila