A Telex információi szerint Z. Zsolt vállalkozónak alkut ajánlottak: enyhébb büntetésben részesül, ha csak a baloldali korrupciós kapcsolatairól tesz vallomást az ügyészségen, a fideszesekről nem.
Újabb részletek derültek ki a budapesti parkfenntartási szerződések körül kialakult korrupciós botrányról, miután a Telex megszerezte az ügy központi figurájának, Z. Zsoltnak a vallomását. A vállalkozó 2024 októberében azt mondta a hatóságoknak, hogy kedvezőbb büntetésért cserébe arra kérték őt fideszes politikai körökből, hogy ne tegyen terhelő vallomást az akkori kormányoldal politikusaira.
"Konkrétan megkaptam, hogy ha a baloldali politikusokkal kapcsolatos korrupciós együttműködéseim részleteit feltárom, ugyanakkor a jobboldali politikusokkal fennállt ugyanilyen jellegű kapcsolataimat teljes egészében rejtve hagyom, akkor konkrétan 3 év 2 hónap szabadságvesztést fogok kapni, nem lesz bűnszervezeti minősítés a költségvetési ügyemben, 2024 év pünkösdjére otthon leszek, és az egyezség el lesz intézve” - áll a vallomásban.
A vállalkozó azt állította, hogy az üzenetet egy országgyűlési képviselőtől kapta meg 2024 májusában egy közvetítőn keresztül, és a Legfőbb Ügyészség egyik vezetőjére hivatkoztak benne. Az üzenetben az is szerepelt, hogy Z. Zsoltnak melyik ügyvédet kell megbíznia a védelmével a siker érdekében. Ha a férfi állításai igaznak bizonyulnak, az komoly bizonyítékot jelentene arra nézve, hogy a Legfőbb Ügyészség a kormány befolyása alatt működött az előző rendszerben.
Pártokon átívelő korrupciós hálózat
Z. Zsolt állítólag azért döntött úgy 2024 októberében, hogy a fideszes kapcsolatait is felfedi, mert hónapok elteltével sem kötötte meg vele az ígért alkut az ügyészség. Az alku értelmében enyhébb büntetéssel úszhatta volna meg az ellene bűnszervezetben és üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indított eljárást (ami egyébként eredetileg egy Kecskemét környékén működő számlagyár miatt indult).
A pártokon átívelő korrupciós botrány friss fejezete a múlt héten robbant ki, amikor több politikust is letartóztattak: a volt MSZP-s Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert, elődjét, a fideszes Láng Zsoltot, Molnár Zsolt korábbi MSZP-s pártigazgatót, a momentumos Matisz Károly pártigazgatót és Szkaliczki Tünde képviselőt, valamint az óbudai Fidesz elnökét, Puskás Pétert.
A Telex információi szerint Z. Zsolt vallomása után a Központi Nyomozó Főügyészségen már 2024 végére összeállt a kép a korrupciós hálózat működéséről. Ebben segített az is, hogy Czeglédy Gergely óbudai alpolgármester, akit még 2024 nyarán tartóztattak le az ügyben, olyan vallomást tett, ami igazolta Z. Zsolt állításait.
Több milliárd forintnyi kenőpénzt fizettek ki
Czeglédy egyenesen odáig ment a saját vallomásában, hogy a korrupciós ügyletekben részt vevő vállalkozásoktól kapott kenőpénzeket az MSZP és a Fidesz is kampányfinanszírozásra használta fel. Mindezek ellenére az ügyészség még másfél évig, a kormányváltásig várt arra, hogy letartóztassák az ügy egyes szereplőit.
De mi is pontosan ez az ügy? Az ügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt nyomoz, közérthetően lefordítva azért, mert budapesti önkormányzatok túlárazott, valamint teljesen fiktív szerződéseket kötöttek magáncégekkel, majd az önkormányzatok egyes tisztviselői pénzt kértek vissza ezektől a cégektől a szerződésekért cserébe.
Az ügyészség szerint az ügyletek 2011 és 2024 között zajlottak, a vesztegetési céllal kifizetett pénz összege pedig meghaladta a 2 milliárd forintot. Az ügy középpontjában egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló cég áll, amelyet Z. Zsolt irányított.