„Az iskola a többi között a nyitottság és a tolerancia alapértékein alapul” – áll az osztrák alkotmánybíróság indoklásában.
Az osztrák alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte azt a törvényt, amely megtiltotta a fejkendők viselését az általános iskolákban.
A törvénnyel összhangban a lányok nem viselhettek „_ideológiai vagy vallási okokból fejet eltakaró ruhadarabot addig a tanévig, amelyben betöltötték tizedik életévüket_”.
Az alkotmánybíróság ezzel szemben azzal indokolta döntését, hogy az egyenjogúság, továbbá a véleményszabadság, a lelkiismeret és a vallási hovatartozás alapozza meg az állam vallási és ideológiai semlegességét.
Az alkotmánybíróság szerint a törvényhozóknak egyformán kell kezelniük minden vallási nézetet. A törvény mellesleg nem tér ki a zsidók kipájára vagy a szikhek turbánjára.
„_Az iskola a többi között a nyitottság és a tolerancia alapértékein alapul_” – áll az osztrák alkotmánybíróság indoklásában.
Az alkotmánybírósághoz két muszlim család fordult. Azt kifogásolták, hogy a törvény hátrányos a lányokra, „_mert azzal a kockázattal jár, hogy a muszlim lányok számára megnehezíti az oktatáshoz való hozzáférésüket_”.
Az osztrák parlament a 2019 májusában a konzervatív néppárt és a szélsőjobb szabadságpárt szavazataival elfogadott törvénnyel tiltotta meg a fejkendők viselését az általános iskolákban.
Az Osztrák Szabadságpárt a politikai iszlám elleni jelzésnek tartotta a törvényt, míg az Osztrák Néppárt szerint a szabályozás meghiúsítja a lányok „rabszolgaságát”.
Szinte már akkor biztos volt, hogy a törvényt megtámadják az alkotmánybíróságon.
Az alkotmánybíróság döntése arról tanúskodik, hogy megérte bíznunk a jogállamiságban, és türelmesen várnunk – így reagált az ítéletre az ausztriai iszlám szervezet (IGGÖ) a Facebookon.
„_A lányok és nők esélyegyenlősége és önrendelkezése közösségünkben nem érhető el tiltásokkal, hanem csak az emberi jogok erősítésével, és annak tudatosításával, hogy a kényszer sosem megengedett_” – közölte az IGGÖ szóvivője.