Világ
Egy szövetségi bíró blokkolta Trump új kísérletét a születési állampolgárság korlátozására
A döntés már másodszor hiúsítja meg Trump nagyszabású tervét egy alkotmányos jog eltörlésére. Az amerikai legfelsőbb bíróság korábban megakadályozta, hogy rendelettel megvonják az állandó tartózkodási engedéllyel nem rendelkező szülők gyermekeinek jogait.
Európai hírek
Sonnevend Pált jelöli a TISZA alkotmánybírónak Hende Csaba helyére
Dr. Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja, alkotmány- és nemzetközi jogász. Dolgozott az Alkotmánybíróságon Sólyom László mellett, majd alkotmányjogi tanácsadóként szolgálta Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököket.
Magyarország
Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát - jelentette ki Orbán Viktor szerdán, a Fidesz-székház előtt tartott sajtótájékoztatón, a párt Ellenállási nyilatkozatát ismertetve.
Világ
Sulyok Tamás aláírta az alkotmánymódosítást, ezzel saját mandátuma is megszűnik
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton - közölte az államfő a Facebook-oldalán. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Európai hírek
Orbán Viktor nélkül tűntet a Fidesz a demokrácia védelmében
A „Stop önkény!” mottóval tartott megmozdulást a köztársasági elnök leváltása és a közmédia hírszolgáltatásának felfüggesztése elleni demonstrációnak szánták. Az eseményen Áder János volt államfő mondott beszédet, de Orbán Viktor nem jelent meg.
Európai hírek
Az alaptörvény újabb módosításáról vitáztak a parlamentben
Az igazságügyi miniszter szerint a 17. módosítás újabb fontos lépés a jogállamiság, az alkotmányos demokrácia helyreállítása érdekébe. A Fidesz és a KDNP szerint a javaslat tárgyalásra alkalmatlan, ezért csütörtökre tüntetést hívnak össze ellene, a Sándor-palota elé.
Európai hírek
Levették az Alkotmánybíróság napirendjéről Sulyok Tamás köztársasági elnök beadványát
A köztársasági elnök védelemért fordult az Alkotmánybírósághoz, miután a miniszterelnök kifejezte azt a szándékát, hogy alkotmánymódosítással elmozdítja a posztjáról. Az AB hétfőre napirendre tűzte a beadványt tárgyalását, de hét tagja kizáratta magát az eljárásból, ezzel ellehetetlenítették azt.