rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Földközi-tengeri konfliktus: de kinek van igaza?

Görög hadihajók hadgyakorlata a Földközi-tengeren
Görög hadihajók hadgyakorlata a Földközi-tengeren   -   Szerzői jogok  A Görög Védelmi Minisztérium felvétele (via AP)
Betűméret Aa Aa

“Nevetséges, hogy egy olyan országot használnak csaléteknek, amely a saját katonai erejével egy papírzacskóból nem tudná kivágni magát, egy olyan regionális és globális hatalom ellen, mint Törökország” - ez az idézet Recep Tayyip Erdogan elnöktől elég jól mutatja, milyen mélyre jutottak a kapcsolatok két, ugyanazon védelmi szövetséghez tartozó ország, Törökország és Görögország között. Miközben a Földközi-tengeren szövetséges középhatalmakhoz tartozó hadiflották néznek farkasszemet, a NATO-tag Törökország jelenti be a NATO legfőbb ellenlábasának, Oroszországnak a hadgyakorlatát, amelynek a fő célja egy NATO-tagállam megfélemlítése. A Földközi-tenger földgázkincsének felosztásáról szóló konfliktusba belekeveredett a fél világ: hadihajókat küldött a térségbe Franciaország, az Egyesült Államok, beleszólt Ausztria, Egyiptom, Líbia mindjárt két kormánya, az Egyesült Arab Emírségek, mentené a menthetőt az Európai Unió – ami ebben az esetben Németországot jelenti – és ahogy mindenütt, ahol nemzetközi feszültség van, előkerültek az oroszok is.

Tengerjogi gyorstalpaló

Aki követi egy kicsit a világpolitikát, az tudja, hogy Törökország és Görögország tengeri területeken vitázik, azon belül is elsősorban az ásványkincsek kitermelési jogain. (A konfliktusról mi is rendszeresen írunk, ITT olvashat egy részletesebb összefoglalót.) Amikor ez a téma kerül szóba, egyetlen, mindenkit érdeklő kérdés szinte soha nem merül fel: kinek van igaza? Ez már csak azért is érdekes, mert a tengerjog a nemzetközi jog egyik legrégebbi és legalaposabban kimunkált területe, vagyis elvileg könnyűnek kellene lennie igazságot tenni.

A parti ország többféle jogot is formál a tengeri területekre. A parti tenger az alapvonaltól – vagyis a szárazföld és a tenger találkozásától – számított sáv, amelynek a szélessége folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedekben, jelenleg főszabály szerint 12 tengeri mérföld, de például Törökország és Görögország esetében csak 6. Ezt a legtöbb szempontból úgy lehet tekinteni, mintha a parti állam területe lenne, más országok hajói a békés áthaladás jogát gyakorolhatják.

A másik, parti államot megillető jog a kizárólagos gazdasági övezet, ami leegyszerűsítve a terület gazdasági kiaknázásának (itt elsősorban halászatra kell gondolni) a jogát jelenti, és a parttól 200 tengeri mérföldre terjed ki. Ehhez kapcsolódik a kontinentális talapzathoz fűződő jog, ami már az ásványkincsekről szól, de gyakorlatilag szintén 200 tengeri mérföldre terjed ki. Ha két parti állam szemben van egymással, és nincsen elég tengervíz a kettő között, hogy mindenkinek meglegyen a 6-12-200 tengeri mérföldnyi tengersávja, akkor jön a mediánvonal-szabály, vagyis a tenger közepén húznak egy vonalat, ami mindkét parttól egyenlő távolságra lesz.

Törökországnak is igaza van, de Görögország mellett a nemzetközi jog

Csakhogy az Égei-tengeren a török partok mellett számos görög sziget van. Ha ezek ugyanúgy a 200 tengeri mérföldes kizárólagos gazdasági övezet és a kontinentális talapzat kiindulópontjának számítanak, mint a szárazföld, akkor Törökországnak az egész Égei-tengerből nem jut szinte semmi. Ezért ők amellett érvelnek, hogy ezek a szigetek csak apró púpok a Törökországhoz tartozó kontinentális talapzaton, és Görögországot körülöttük csak a parti tengerhez fűződő jogok illetik meg, ami jelen állás szerint egy 6 tengeri mérföldes sáv.

A baj csak annyi ezzel az érveléssel, hogy az 1982-es ENSZ tengerjogi egyezmény világosan leírja, hogy a szigetek körül is létrejön a kizárólagos gazdasági övezet. Ezt az egyezményt 167 ország írta alá, vagyis szinte mindenki – kivéve persze Törökországot. Görögország azt mondja, hogy mivel a világon szinte minden ország ez alapján a szabály alapján rendezi a tengerjogi vitáit, ehhez Törökország is kénytelen alkalmazkodni, míg Törökország szerint, mivel nem írta alá az egyezményt, ezért az ő szempontjából az olyan, mintha nem is lenne. (Illetve a mediánvonal-szabályt szívesen alkalmazza belőle, de csak a szárazföld partjától kezdve.)

Hadihajók: kié a nagyobb?

A nemzetközi jog önmagában kevés, minden ország fölött ítélő bíróság és világkormány híján megvannak a maga korlátai, így általában a hasonló ügyek úgy dőlnek el, hogy az erősebb fél azt tesz, amit akar. Hogy ki az erősebb fél, annak a meghatározásánál nem csak a konfliktusban részt vevő ország ereje számít, hanem az is, hogy kik a szövetségesei. Ezért például nem jó ötlet NATO-tagállamokkal kötözködni, hiszen mögöttük ott áll a teljes nyugati világ hadereje, különös tekintettel az Egyesült Államokra. De mi van akkor, ha mindkét érintett fél NATO-tag? Pontosan az, ami most: mindenkinek ott van a saját hadserege, plusz még akit maga mellé bírt állítani.

Azt elképzelhetjük, hogy a majdnem nyolcvanmilliós Törökország és a tízmilliós Görögország hadereje összességében nincs egy súlycsoportban. A hajók, a haditengerészetnél szolgáló legénység, a hadi költségvetés és más számok alapján úgy látszik, hogy a török haditengerészet másfélszer akkora, mint a görög, de a valóságban az eltérés ennél is nagyobb lehet. Így aztán kulcsfontosságú, hogy Görögország milyen nemzetközi támogatást tud maga mellett felsorakoztatni, amikor Törökország épp erővel elveszi, amihez úgy gondolja, hogy joga van. És itt jön a bökkenő: bár Görögország és Törökország is NATO-tagállam, de Törökország fontosabb a szervezetet irányító Egyesült Államok szempontjából, mint Görögország. És bár Görögország az EU tagja, Törökország pedig egyre távolodik ennek a lehetőségétől is, bizonyos értelemben mégis legalább annyira fontos, ha nem fontosabb az EU-nak, mint Görögország. (Csak két dolgot mondjunk: Törökország az EU 5. legfontosabb kereskedelmi partnere, és több millió közel-keleti menekült és migráns átmeneti otthona.)

Görögország barátai

Bár diplomáciai téren Ausztria is határozottan kiállt Görögország mellett, igazi jelentősége mégis Franciaországnak van, mert ő a jegyzékek mellé hadihajókat is tud állítani, és állított is. Bár pusztán a hajók számát tekintve Törökország bőven partiban van Franciaországgal, de a francia haditengerészet négy repülőgép-anyahajóval büszkélkedhet, míg a török eggyel sem. Franciaország nem elsősorban azért állt Görögország mellé, mert őket annyira szereti, hanem azért, mert annyira rosszban vannak Törökországgal, ennek az oka pedig Líbiában keresendő. (Ennek hosszú, de nagyon izgalmas történetét ITT olvashatják el.)

A diplomáciai téren Görögország mellett sorakozott még fel több ország, amelyek érdekeit Törökország az elmúlt időszakban sértette. Egyiptom, – a jelenlegi vezetés az Erdogan barátainak számító Muzulmán Testvériség elleni puccsal került hatalomra – az Egyesült Arab Emírségek, illetve a Líbia kisebbik részét ellenőrzése alatt tartó Líbiai Nemzeti Hadsereg.

A tökös, a török és még egy fél ország

Törökország mellé pedig érdekes módon odaállt Oroszország, legalábbis nehéz másként értelmezni azt, hogy pont a vitatott területen tartanak tengeri hadgyakorlatot, ahol Törökország éppen földgáz után kutat. Külön pikáns, hogy Oroszország hadgyakorlatáról a NATO-tag Törökország adott ki hivatalos tengerészeti figyelmeztetést. (Oroszország egyébként bensőséges kapcsolatot ápol az EU-tag Ciprussal is, amely egyébként szemben áll Törökországgal.)

Elvi támogatás még egy helyről érkezett Törökországnak, méghozzá a Líbia egy részét ellenőrző Líbiai Egységkormánytól, amelyet pont Erdogan katonai beavatkozása védett meg a polgárháborúban a Líbiai Nemzeti Hadsereg offenzívájától. Messziről hunyorítva eléggé úgy látszik, mintha Erdogan gyorsan benyújtotta volna a számlát a katonai segítségnyújtásért, és olyan nemzetközi szerződést kötött az Egységkormánnyal, amely a két ország közötti tengeri területek kiaknázási jogait a török elvi álláspont alapján rendezi. Ezzel Törökország nemzetközi precedenst teremtett, amire a jogászai azóta is hivatkoznak. Más kérdés, hogy mindezt egy polgárháborúba süllyedt ország egyik frakciójával kötötte, amelyik kizárólag Erdogannak köszönheti, hogy még létezik. (Bár a Nemzeti Egységkormány Líbia ENSZ által elismert kormánya.)

De mit szólnak ehhez a nagyfiúk?

Azt már említettük, hogy Görögország a NATO és az EU tagja is, ez a két szövetség pedig megfelelő védelmet kellene, hogy biztosítson a számára. A NATO de facto vezetője az Egyesült Államok, amely láthatóan nem ambicionálja nagyon, hogy egyik legfontosabb közel-keleti szövetségesével, Törökországgal összerúgja a port. Bár Krétára küldte a USS Hershel Woody Williams-t, egy 230 méter hosszú csatahajót, de a tevékenysége ennyiben ki is merült.

Németország folyamatosan a felek békítésén igyekszik, ami idáig gyakorlatilag semmilyen eredménnyel nem járt azon kívül, hogy Recep Tayyip Erdogan megköszönte az erőfeszítést. A közvetítésre irányuló igyekezet hatásosságáról mindent elmond, hogy a görög diplomácia kénytelen volt meghazudtolni Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt, aki közhírré tette, hogy a felek beleegyeztek, hogy a NATO által szervezett tárgyalásokon rendezik a konfliktust. Mire a görög kormány közölte, hogy a NATO-főtitkár valamit félreértett, ők akkor tárgyalnak a törökökkel, amikor azok elhagyják a vitatott területeket a kutató- és hadihajóikkal. Ezt a törökök kategorikusan kizárják, ami egyértelművé teszi, hogy mikor lesz ebből tárgyalás: soha.

Asszertív vagy agresszív?

Törökország az utóbbi időben rendkívül határozottan képviseli érdekeit a külpolitikában. Szíriában megakadályozta egy erős kurd tartomány létrejöttét. Líbiában jó pozíciókat vívott ki magának azzal, hogy katonákat küldött a polgárháborúban vesztésre álló, ENSZ által elismert kormány megsegítésére, ennek az árát pedig már el is kezdte behajtani. Az Európai Uniót a menekültekkel igyekszik sakkban tartani. Erre az a diplomáciában elfogadott jelző, hogy Törökország “asszertív külpolitikát folytat”, de ha nem akarunk idegen szavakkal dobálózni, akkor azt kell mondanunk, hogy Törökország mindent megtesz a saját érdekében, amiben nem akadályozzák meg, tekintet nélkül más országok érdekeire, emberi jogokra, stb. Több uniós tagállam – Franciaország és Ausztria főleg – azt mondja, hogy előbb-utóbb megálljt kell parancsolni Törökországnak, akár szankciókkal is. Hogy a mindig egyezségre törekvő Németországot erről meg lehet-e győzni, az fölöttébb kétséges.