Spanyolországi vita az eutanáziáról: a méltóságteljes élet vagy halál kérdése

Miután az orvosok közölték Francisco Luzónnal, hogy meg fog halni, nem hitt nekik.
A tagadást azonban maró félelem, majd elkeseredés és végül kétségbeesett bánat váltotta fel. Luzón átadta magát a sorsnak.
Francisco Luzón – az egykor elismert közgazdász és bankár – ma már beszélni is képtelen.
Amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. A kór fokozatosan lebénítja az izmokat, miközben elméje ép.
Luzón már csak a szivárványhártyáját képes mozgatni. Ezzel kommunikál. A szemmozgást érzékeli egy táblagép speciálisan alkalmazása. Ha a páciens egy betűre összpontosít, az megjelenik a kijelzőn. A betűkből szavakat formál, amit a tablet akár ki is mondhat.
Francisco Luzón már lélegezni is képtelen. Egy gépet kapcsoltak légcsövére. Reggel egy emelővel ültetik át az ágyból egy heverőre, majd onnan ugyanígy tér vissza az ágyba.
Spanyolországban 4000-en szenvednek ALS-ben, az amiotrófiás laterálszklerózisban. Naponta három új beteget regisztrálnak, miközben naponta hárman halnak bele. És ők mindannyian az eredményes gyógyításban reménykednek.
A 72 éves Luzón „perverz” betegségként írja le.
Az első diagnózis után újabb szakvéleményekért az Egyesült Államokba utazott, ott azonban két kórházban is megerősítették az eredeti kórmegállapítást.
Alig két éve távozott jókora végkielégítéssel a Santander Bank vezetői posztjáról, ahol utolsó munkanapjáig lelkiismeretes tagja volt az igazgatóságnak, és nagy cégeknek adott tanácsot.
Feleségével, Maríával létrehozta a Luzón Alapítványt, amelynek neje az alelnöke és szóvivője. María áldásnak tartja, hogy legalább a pénzben nem szenvednek hiányt, miközben azokért aggódik, akiknek nincsenek ilyen helyzetben.
A megfelelő körülmények között ellátott beteg várható élettartama hosszabb.
– Megengedhetjük magunknak, hogy férjemmel a nap 24 órájában hivatásos ápolók törődjenek. Nem minden motoneuron-betegségben szenvedő van ilyen helyzetben – mondta María.
Célul tűzték ki, hogy alapítványuk azokat segítse, akik még élni akarnak.
Férjét is ilyennek írja le.
– Az én betegem mindig is élni akart, és ehhez adott az energiája is. Azt vallja: előbb beszéljünk a méltóságteljes életről, és csak utána a méltóságteljes halálról.
Franciscóban és Maríában sosem merült fel az eutanázia lehetősége, bár szerintük azok számára, akik ezt eldöntötték, a törvénynek lehetővé kellene tennie a „kegyes halált”.