NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Angela Merkel legnagyobb riválisa lehet a CDU következő elnöke

Angela Merkel legnagyobb riválisa lehet a CDU következő elnöke
Szerzői jogok AP Photo/Markus Schreiber
Szerzői jogok AP Photo/Markus Schreiber
Írta: Magyar ÁdámAlexandra Leistner, Alessio Dell'Anna
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Friedrich Merz számos dologban eltérő álláspontot képvisel, mint a német kancellár, és mindenekelőtt sokkal konzervatívabb.

HIRDETÉS

Angela Merkel német kancellár kijelölt utóda, Annegret Kramp-Karrenbauer hétfői lemondásával megnyílt az út a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetéséhez az erre aspiráló politikusok számára. Ez pedig azért is kulcsfontosságú kérdés, mert Németország legerősebb pártjának éléről az ember könnyen a kancellári székben találhatja magát. Úgy néz ki azonban, hogy a hatalmi harc elmarad, a változást akaró párt tagságából ugyanis egy jelölt egyre esélyesebbnek tűnik. Ő pedig Friedrich Merz.

AKK bukása

Annegret Kramp-Karrenbauer 2018 decembere óta vezette a CDU-t, a tisztségben azt az Angela Merkelt váltotta, aki 18 évig volt pártelnök. AKK-t abszolút Merkel emberének tartják. A kancellár tavaly a védelmi tárcát is rábízta, és igyekezett úgy alakítani a karrierjét, hogy a következő választáson ő vehesse át tőle a stafétát. 

Kramp-Karrenbauer azonban nem tudta igazán kézben tartani a párt irányítását, ez pedig a múlt héten, Türingiában csúcsosodott ki: a tartományi parlamentben a kereszténydemokrata képviselők és a szélsőjobboldali AfD politikusai közösen segítették miniszterelnöki székhez a szabad demokraták jelöltjét, Thomas Kemmerichet, és ez hatalmas felháborodást váltott ki a CDU-n belül és kívül is. A korábban példátlan együttműködést Merkel is bírálta, és nemcsak az új tartományi miniszterelnök bukott bele megválasztása után egyetlen nappal, hanem AKK koporsójában is ez volt az utolsó szeg.

AP Photo/Markus Schreiber
Annegret Kramp-Karrenbauer röviddel a lemondása utánAP Photo/Markus Schreiber

A CDU gazdasági tanácsának alelnöke, a korábban frakcióvezetőként is dolgozó Friedrich Merz eleinte inkább nem kommentálta a történteket. A szóvivője is csak annyit mondott, hogy az ilyen helyzetekben jobb bölcsen, mint gyorsan cselekedni. Nagy riválisa távozásával azonban Merz előtt óriási lehetőség nyílt meg, hiszen már eddig is a párt egyik legerősebb embereként emlegették.

Nagyon más, mint Angela Merkel

A 64 éves politikus a CDU jobbszárnyához tartozik. Harminc éve házas, és három gyermek édesapja. 17 éves kora óta tagja a pártnak, és korábban öt évig az Európai Parlamentben is képviselte hazáját. Az elmúlt évtizedekben a párt egyik legsikeresebb politikusa, Angela Merkel talán legfőbb riválisának tartották, és többször is nyíltan kritizálta a kancellárt. Ő vezette az ellenzékben lévő CDU/SCU-frakciót 2000 és 2002 között, azelőtt, hogy Merkel átvette volna a helyét. A pénzügyi szakértő ezután némileg eltávolodott a politikától, üzleti karrierjére koncentrált, több cég igazgatótanácsában is megfordult. Az elmúlt években kezdett el ismét többet foglalkozni a politikával.

AP Photo/Markus Schreiber
Friedrich Merz a CDU kongresszusán 2018-ban, ahol Angela Merkel utódjáról döntöttekAP Photo/Markus Schreiber

Nézetei szerint konzervatívnak, és a nagyvállalatok barátjának tartják. Ez utóbbi többek között azt jelenti, hogy támogatja a privatizációt, a konzervativizmus pedig például a migrációhoz való hozzáállásában testesül meg. 2000-ben a bevándorlókkal kapcsolatban határozott álláspontot fogalmazott meg. Felszólította az országban élő külföldieket, hogy tanuljanak meg németül, és fogadják el a helyi szokásokat és hagyományokat. Jelenleg is a szigorú bevándorláspolitika pártján áll, a támogatói szerint ezért képes lehet arra, hogy a közelmúltban az AfD-hez vándorló szavazókat visszaszerezze a kereszténydemokraták számára.

Amikor AKK-t pártelnökké választották, a szavazáson Friedrich Merz végzett a második helyen. 517-482 arányban kapott ki, elemzők szerint azért, mert az egyébként kiváló szónoknak tartott politikus a pártkonferencián elég gyenge beszédet mondott. Ezek után nem kapott miniszteri posztot, bár a párton belül sokan azt szerették volna, hogy az általa képviselt, politikailag konzervatív és gazdaságilag liberális irány erősebb hangsúlyt kapjon a kormányban.

Friedrich Merz éppen a múlt héten, február 6-án adta fel a felügyelőbizottsági tagságát egy amerikai cégben, a Blackrockban. Döntését azzal magyarázta a Twitteren, hogy még inkább a hazai politikára akarja szánni az idejét a következő időszakban. Azt, hogy a tökéletes időzítés csak a szerencsének volt köszönhető, vagy Merz már akkor tudott valamit, amit még mi nem, egyelőre nem lehet megmondani.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Antifasiszta tüntetések Erfurtban és Drezdában

A CDU és az AfD között: új jobboldali párt alakult Németországban

Tovább erősödik a szélsőjobb Németországban