NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

ENSZ-jelentéstevő : börtönszerűek a körülmények a tranzitzónákban

A tompai tranzitzóna 2017-ban
A tompai tranzitzóna 2017-ban Szerzői jogok MTI Fotó: Ujvári Sándor
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Felipe González Morales szerint a menedékkérők automatikus fogva tartása sérti a nemzetközi emberi jogi normákat.

HIRDETÉS

Az ENSZ Magyarországra látogató szakértője aggályosnak nevezete a börtönszerű körülményeket a tranzitzónában, kifogásolta a migránsok bűnbakká tételét, és azt javasolta, hogy a gyermekeket és a családokat helyezzék át a Vámosszabadiban.

Nyolc napos hivatalos látogatáson volt Magyarországon Felipe González Morales, az ENSZ migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges jelentéstevője. Járt többek közt a röszkei és a tompai tranzitzónákban és a Vámosszabadi nyílt befogadó állomáson is.

A látogatását lezáró nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a bevándorlók emberi jogai kevés figyelmet kapnak Magyarországon a migrációs kormányzással kapcsolatos biztonsági célú megközelítés miatt. Hangsúlyozta, hogy számos elfogadott intézkedés aránytalannak tűnik a jelenlegi helyzethez képest, és túlzott hangsúlyt helyez a biztonsági megközelítésre.

Három és fél éve tart a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet

A válsághelyzetet 2015 szeptemberében hirdették ki először, akkor csak pár megyére. 2016 márciusában terjesztették ki az egész ország területére. Azóta folyamatosan meghosszabbítja a magyar kormány. A legutóbbi hosszabbításról szóló kormányrendeletet februárban hozták. Eszerint szeptember 7-ig van érvényben a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet.

Morales azt ajánlotta Magyarországnak, hogy értékelje újra a tényleges migrációs helyzetet, szüntesse meg a válsághelyzetet és az ahhoz kapcsolódó korlátozó intézkedéseket.

Menekültkérelmek Magyarországon

Magyarországon 2015-ben 177 ezer 135 menekültkérelmet adtak be Magyarországon. 2016-ban 29 430-et. 2017-re ez 3390 kérelmezőre csökkent. Tavaly 671 menekültkérelmet vizsgáltak - derül ki az Index cikkéből. Összehasonlításként, 2009-ben 4665 kérelmet fogadott az ország.

Az ENSZ jelentéstevője azt mondta, hogy egyetlen bevándorló sem volt a röszkei és a tompai tranzitzónákban tett látogatása idején, aki aznap lépett volna be Magyarországra a határ szerb oldaláról.

Körülbelül "280 embert tartanak fogva a tranzitzónákban"

Morales azt mondta, hogy a 280 ember több mint 60 százaléka gyerek, köztük csecsemők, kísérő nélküli menedékkérő kiskorúak és speciális szükségletű gyermekek. Sokakat több mint egy éve tartanak fogva a tranzitzónákban – fogalmazott.

Börtönszerű körülmények

A menedékkérőket fegyveres biztonsági őrök kísérik a tranzitzónákban belüli mozgásuk során, ez érvényes a 3 év alatti kisgyermekekre is. Egy várandó nő esetét említette, akit 17 őr kísért a kórházba vizsgálatra.

Nemcsak a tranzitzóna körül, hanem az egyes szektorok között is szögesdrót kerítések vannak, és szögesdrót van a kísérő nélküli menedékjogot kérő gyermekek, kisgyermekes menedékkérő családok és terhes nők szállásául szolgáló konténerek tetején is.

Az általános higiéniai körülmények kielégítőnek minősítette, viszont aggodalmát fejezte ki a megfelelő orvosi és pszichológiai ellátás és kezelés hiánya miatt. Súlyos krónikus betegségekben vagy rákban szenvedő nőket és gyermekeket hónapokig nem kezelnek, és korlátozott a szakorvosi vagy kórházi vizsgálatokhoz való hozzáférés.

Az egyik menedékkérő nőt a közelmúltban műtötték a helyi kórházban, ahol 5 napig az ágyhoz volt bilincselve elegendő táplálék nélkül – mondta Morales.

Szinte üres a a nyílt befogadó állomás

A menedékkérők szabad mozgásának szigorú korlátozása, valamint a tranzitzónákban tapasztalt börtönszerű környezet jellegében fogva tartásnak minősül – jelentette ki az ENSZ jelentéstevője.

Morales arra kérte a magyar kormányt, hogy vessen véget a gyermekek közigazgatási őrizetbe vételének, és vizsgálja meg a gyermekes családok és a kísérő nélküli kiskorúak fogva tartásának alternatíváit. Példaként a nyílt befogadó állomást említette Vámosszabadin. Az állomás kapacitása 200 és 300 fő között van, jelenleg mindössze 11 fő tartózkodik ott. A nyílt befogadó állomásnak nagy kertje van, játszótérrel a gyermekek számára, valamint jól felszerelt konyhája, osztályterme és egy orvosi rendelője is van.

Bevándorlás és terrorizmus

"A migráció kérdésének átpolitizálása bűnbakká tette a migránsokat" – jelentette ki sajtótájékoztatóján Morales, és felszólította a kormányt, hogy értékelje újra álláspontját, és "ne tegyen ismételten olyan kijelentéseket, hogy ‘válsághelyzettel’ áll szemben" – derül ki a hvg.hu beszámolójából.

Az ENSZ szakértője aggályosnak nevezte, hogy a kormány kampányaiban a migránsokat biztonsági fenyegetésekkel, többek között a terrorizmussal kapcsolták összeszámolt be a hvg.hu.

Láttunk az elmúlt években mintegy 30 terrortámadást, melyben több mint 300-an meghaltak, több mint 1300-an megsérültek – reagált Morales kritikájára Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

A terrorizmus és a bevándorlás ilyen összefüggésbe hozása vitatható. Az adatok inkább azt mutatják, hogy a bevándorlás nem következménye a terrorizmusnak, hanem oka.

HIRDETÉS

Éheztetések, civilek munkájának ellehetetlenítése

A kitoloncolási eljárás alatt állókat egy külön szektorban helyezik el, és itt a felnőtt férfiaktól időnként megtagadják az élelmezési ellátást. Sokakat azzal fenyegetnek, hogy a származási országukba fogják visszatoloncolni őket, ahol üldöztetéssel is szembesülhetnek – számolt be Morales.

A bevándorlók jogaiért küzdő civil szervezetek számos akadállyal szembesülnek, írja az ENSZ szakembere, példaként említve azt, hogy a Büntető Törvénykönyvbe került az „illegális migráció támogatása és elősegítése” tényállása, és az úgynevezett bevándorlási különadót is.

Varga: európai átlag felett van magyar tranzitzóna

Két héttel ezelőtt Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki többször járt a tranzitzónákban Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt bizottsági meghallgatásán kérdezte az ott tapasztalt állapotokról.

"Bárki bármikor szól, mehet Szerbia felé" - mondta válaszában Varga Judit, hozzátéve, hogy személyesen járt a tranzitzónában, és szerinte szerinte a higiénia, oktatás messze az átlag felett van, ahogy az ott dolgozókból a családok felé való szeretet is felülmúlja az európai átlagot.

"Európa sok menekült tábora örülne, ha ilyen körülmények lennének a a tranzitzónájukban, mint amilyen a magyarban van" – hangsúlyozta Varga.

HIRDETÉS

A zárónyilatkozatot ide kattintva olvashatja el.

További források • hvg.hu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megint elmarasztalta Magyarországot az Európai Unió Bírósága

Strasbourgi jelentés a magyar tranzitzónákról

Hoz-e változást a menedékkérőkkel való bánásmódban a strasbourgi ítélet? Interjú.