Guaidó: Venezuelában ma is vérfürdő van

A venezuelai ellenzék vezetője, Juan Guaidó egyfajta nemzeti hős lett az utóbbi hetekben. Pedig egy hónapja még Venezuelában is kevesen ismerték a nevét. Mióta január 23.-án a parlament elnöke ideiglenes elnöknek nyilvánította magát, politikai sztár lett belőle.

Az elmúlt három hétben Juan Guaidó testesíti meg a venezuelai ellenzék vágyát Nicolás Maduro elmozdítására. Képes lesz erre a 35 éves volt diákvezér? Egy caracasi nagygyűlés után sikerült találkozni és beszélgetni vele Venezuela zaklatott jelenéről és bizonytalan jövőjéről.

euronews: Elnök úr, köszönjük, hogy időt szakít az euronewsra. Nicolás Maduro azt mondta, hogy az Ön politikai mozgalma, amit ő puccsnak tart, elbukott. Mi a válasza erre?

Juan Guaidó: Venezuelában évek óta épül a többség, egy egység felé mutató mozgalom. Ma az ország 90 százaléka szeretne kijutni a válságból. Abból a válságból, amit az elnöki palota bitorlója gerjesztett.

Példa nélküli humanitárius válság van, 3,3 millió venezuelai, a népesség 15 százaléka kényszerült elhagyni az országot. A venezuelai GDP 53 százalékponttal csökkent, tavaly kétmillió százalékos volt az infláció.

Egy civil politikusnak elég nehéz puccsot végrehajtani. Azt a katonaság szokott. Ha puccs van, akkor miért vagyok még szabadlábon? Miért adok interjúkat, mozgatok meg tömegeket, engedélyezem a humanitárius segélyek beengedését, nevezek ki nagyköveteket? Nem tudom.

Úgy tűnik, az elnöki palota jelenlegi, a funkciókat bitorló lakója teljesen elszakadt a valóságtól. Amikor olyan nagyszabású, Venezuelában precedens nélküli megmozdulásokat látunk, mint február 12-én országszerte 60 helyen; amikor önkéntesek csoportjai szerveződnek az országba érkező humanitárius segélyek fogadására… nem tudom.

Úgy tűnik, Maduro teljesen elszakadt a venezuelai valóságtól, ami aggasztó, mert az emberek fizetik meg az árát.

Ez a válság, melyben Venezuelának egyszerre két elnöke van, jobban elhúzódik, mint sok megfigyelő várta. Nem aggódik, hogy a mozgalma elveszíti a támogatást, a pillanat erejét?

Venezuelának van legitim elnöke. Sajnos tavaly volt egy választás, ami válaszúthoz sodorta az országot. Az alkotmány 233-as cikkelye felhatalmaz arra, hogy magamra vállaljam az átmeneti elnöki tisztséget és valóban szabad választásokat írjak ki.

Maduro egyre inkább elszigetelt, egyre kevesebbet mutatkozik, képtelen mozgósítani az embereket… korábban biztos támogatása elenyészik. Ott van például a még Hugo Chavez által kinevezett, most száműzetésben élő ügyész, Luisa Ortega Díaz. A korábbi belügyminiszter Miguel Rodríguez Torres börtönben ül. Minden nap ledől a chavizmus egy-egy ikonikus jelképe.

Mozgalmunk sikere biztos. A nemzetközi segélyek, az elismerések, a legitimáció, az egyre erősödő mozgalmak is támogatói bázisunk növekedését bizonyítják. Szakszervezeti csoportok, központok, fiatalok, diákok, önkéntesek… Venezuela jövője garantált.

Kezelnünk kell a jelenlegi súlyos helyzetet, amiben emberek éhen halnak; amiben a hatalmon lévők letagadnak egy (ezen a féltekén) példa nélküli humanitárius válságot. A jó hír az, hogy Venezuela jövője biztos, és hogy Maduro egyre elszigeteltebbé válik.

Azt mondja, erősödik a mozgalma, egyre többen támogatják. Ez a támogatás ugyanakkor semmit sem ér, ha a hadsereg nem az Ön oldalán áll. Jelenleg tárgyal a venezuelai katonasággal?

Minden közalkalmazottal tárgyalunk, civilekkel és katonákkal egyaránt, akik hajlandók megtenni azt a három lépést, ami előreviszi az országot: véget vetni a hatalom bitorlásának, átmeneti kormányt kinevezni és szabad választásokat tartani.

Bárki, aki hajlandó ebben részt venni, amnesztiában részesül és garanciákat kap, mert ezek hiánya a hadsereg egyik félelme. Megerősítem, hogy tárgyalunk a közszolgákkal minden szinten, civilekkel és nem civilekkel.

Mi a hadsereg álláspontja?

Három hete 27 katona lázadt fel a rendszer ellen Cotizában. Ma a katonai kémelhárítás igazgatóságán kínozzák őket. A légierő tábornoka támogatásáról biztosított.

Minden nap érkeznek üzenetek és telefonok, de van egy kifejezetten üldözött, megkínzott csoport és ez a fegyveres erőké. Ma Venezuelában 350 politikai és 160 katonai elítéltet kínoznak, és üldöznek családjukkal együtt. Venezuela még mindig diktatúrában él.

Ezért mondtam Önnek, nincs két elnök. Venezuelának van egy nagyon kegyetlen diktátora, mi pedig szabad választást szeretnénk, amire alkotmányos mandátumom felhatalmaz.

Ez az, ami most igazán fontos és a világ ezzel tisztában van. A hadsereggel folytatott tárgyalás kulcsfontosságú a békés átmenetben, márpedig a venezuelaiak ezt akarják.

Mi a rövid távú terve? Mi a következő lépése?

A legfontosabb, hogy a humanitárius segélyeket beengedjék az országba február 23-án. Ez segít majd fenntartani a szükségállapotot. Egyúttal kiderül az is, kinek az oldalán áll a hadsereg: az állampolgárok, az alkotmány oldalán, vagy olyasvalaki mellett, aki a hatalmat bitorolva a fegyveres erőket és a középvezetőket is éhezteti.

Ők is képtelenek megélni a fizetésükből. Ma a venezuelai minimálbér havi 6 dollár. Ebből képtelenség megélni, túlélni is alig. Nem gondolom, hogy egy katona, egy civil, egy nővér, vagy a közlekedési szakszervezet bármely tagja szeretné ezt a helyzetet.

A venezuelai helyzet nagyon feszült, mert egy kis csoport fogságban tartja a köztársaság egyes részeit, az állami bürokráciát, így az újjáépítés minden nappal drágább lesz.

Márpedig az olajipart, a törvényességet, a szólásszabadságot, a valódi szabad választásokat már rövid távon újra kell építeni. Miként a gyűlésen is mondtam, a hadszínteret az elnyomó választja meg. Rengeteg áldozatot hoztunk évek szenvedésével, a választói többség létrehozásával, az utcai többség felépítésével és mindent megteszünk, hogy kiszabaduljunk a diktatúrából.

Említette a venezuelai minimálbért. Beszédeiben sokat utal a válságra, hogy érti azt, Ön is átment rajta. Sokan azt mondják, a venezuelai hatóságok érinthetetlenek. Megkérdeztem Nicolás Madurót, szerinte mit lehet venni 2000 bolivárból. Nem tudott vagy nem akart válaszolni. Maga tudja, mit lehet ma 2000 bolivárból venni?

Még egy tejeskávét sem. De Venezuelában nem vehetsz egy kiló sajtot, nem vehetsz… úgy értem, ha egyáltalán kapható, mert néha nem is kapható. Egy doboz antibiotikumot sem lehet venni belőle.

Egy dollárt sem ér. 2000 bolivárból nem lehet egy dollárt venni. El tudja képzelni, mekkora lehet a vásárlóereje Spanyolországban vagy Franciaországban. Itt még rosszabb a helyzet, mert a gazdaság dollár alapú elszámolásra állt át.

Mivel az infláció 2 millió százalék, az emberek próbálták megvédeni a fizetésük, a kereskedők és a vállalkozók pedig átálltak a dollárra. Szóval mit vehetek 2000 bolivárból? Még egy tejeskávét sem, pedig a közösen elfogyasztott reggeli kis bögre kávé a venezuelai kultúra része. És ma ezt sem engedhetik meg maguknak az emberek.

A helyzet rendkívül nehéz, sokak szerint még soha nem volt ilyen rossz. Szövetségesei egy része azt mondja, bármi legyen, végig kitart Ön mellett, amibe egy katonai beavatkozás is beletartozik. Amiből vérfürdő, mészárlás is lehet. Ezt támogatná?

Venezuelában ma is vérfürdő van. Beszélgetésünk helyszíne, Caracas a világ legveszélyesebb fővárosa. A listán a következő város Valencia, innen két órányira, az ötödik pedig Puerto Ordaz alig öt óra távolságra. Már most is vérfürdő van.

A világon Venezuelában történik a legtöbb erőszak. A rendőrség és katonaság speciális egysége, a FAES hidegvérrel gyilkol, otthonukban keresi meg a tüntetőket és lemészárolja őket. Egy hét alatt 70 embert öltek meg.

A 2017-es tüntetések során 150 ember veszítette életét. Meglehetősen ellentmondásos dolog vérfürdőt emlegetni. Értem persze, hogy azért merül fel, mert polgárháborúhoz vezethet.

Csakhogy Venezuelában nem lesz polgárháború, mert senki sem kockáztatja az életét Maduróért. Senki sem vállal kockázatot olyasvalakiért, akinek nincs politikai jövője, akit a világ nem ismer el, akit még a beosztottai sem tisztelnek. Olyasvalakiért, akit meg sem választottak egy olyan posztra, aminek képtelen megfelelni.

A katonai beavatkozás lehetősége megrémiszti Madurót, ezért gyakorlatoztat, ezért jelenik meg a csapatok között, miközben mi önkéntesekkel tárgyalunk békésen, fehérben...

Szóval Venezuelában nem törhet ki polgárháború, mert már most is abban élünk, és senki nem kockáztat majd olyasvalakiért, akinek nincsenek elvei és aki a polgárok helyett magát mentené.

Butaság azt állítani, hogy egy ország, az Egyesült Államok, be akar avatkozni és meg akarja szerezni Venezuela természeti kincseit. Amerika történelmileg a legfontosabb ügyfelünk. Még Chavez és Maduro is kereskedett vele. A második egyébként India. Most is kereskedünk Amerikával. Még Maduro is!

Legfőbb partnere és szövetségese jelenleg Donald Trump amerikai elnök. Felhívta Önt. Mit mondott?

Trump elnök felhívott, de ugyanígy felhívott Iván Duque kolumbiai és pár perce a chilei elnök, de beszéltem már a francia államfővel is. Mindegyikkel beszéltünk. Donald Trumppal részben a demokrácia, az alkotmány támogatásáról beszéltem, arról, hogyan vezetjük ki ebből a helyzetből méltósággal és szuverén módon a venezuelaiakat.

Az elmúlt három hétben több mint 60 ország támogatását szereztük meg, ami egy Venezuelához hasonló ország számára hatalmas lehetőséget és komoly forrást jelent a gazdaság újjáépítésében.

Mennyire fontos Önnek a nemzetközi támogatás?

Alapvető fontosságú csakúgy, mint az emberek mozgósítása. Globális világban élünk. Az olajiparban Amerika a legfontosabb partnerünk, majd India, Oroszország, Kína, akivel több üzleti megállapodásunk is van. Ezek a kapcsolatok fontosak az országom és bármely ország jövője szempontjából.

Fontos a támogatás és a bizalom. Pár napja Venezuela 30 országtól 110 millió dollár értékű humanitárius támogatást kapott. Ezt a jelenlegi rezsim képtelen felmutatni, mert nincs meg benne az, ami minden társadalomban a legfontosabb: a bizalom.

Azért Nicolás Madurónak is vannak fontos külföldi barátai. Kínára és Oroszországra gondolok. Velük sikerült beszélnie? Mit mondtak?

Mindenkivel szeretnénk beszélni. Oroszország és Kína a venezuelai olajipar két fontos befektetője és vannak olyan építkezések, melyeket a kínai kormány a befektetési bankján keresztül finanszíroz. Ezeknek a fejlesztéseknek majdnem a 90 százaléka jelenleg áll: egyebek mellett vasutak, gyárak, cukorgyárak – 60 milliárd értékben.

Venezuela olajkitermelése a napi 3,5 millió hordóról egymillióra esett vissza. Gyakorlati, logikus, gazdasági, pénzügyi szempontból Oroszországnak vajon jó, ha egy üzleti partnere napi 3 millió hordó olaj helyett 1 milliót termel ki? Úgy gondolom, a válasz egyértelmű.

Vajon jó Kínának, hogy építőipari befektetései 90 százaléka megbénult? A válasz ismét egyértelmű. Miként az is az a venezuelaiak számára, hogy Maduro alatt nem jut étel az asztalra, nincs demokrácia, nem lesz bizalom, és nem lesznek kölcsönök a gazdaság újraindítására.

De e két ország vezetői felvették a telefont? Tudott beszélni valakivel arról, hogy esetleg változtassák meg a Maduróról alkotott véleményüket?

Biztosítjuk, hogy eljut hozzájuk az üzenet.

Nicolás Maduro komoly, példátlan nemzetközi nyomás alatt áll. De aligha túlzás azt állítani, hogy az Ön helyzete is nehéz. A venezuelai Legfelsőbb Bíróság utazási tilalmat rendelt el, zárolták a bankszámláit. Korábban beszélt arról, hogy a családtagjai nyomás alatt vannak, megfélemlítik őket. Aggódik saját maga vagy a családja sorsa miatt?

Venezuelában a politizálás, az ellenzéki különösen, az ember életébe kerülhet. Ez történt Fernando Albánnal, akit tavaly októberben öltek meg Caracasban. A szabadságodba kerülhet, miként történt az immár öt éve börtönben ülő Leopoldo Lopezzel vagy Juan Requesensszel, akit elraboltak.

Száműzhetnek, mint Carlos Vecchiót, José Manuel Olivarest, Gabi Arellanót. Természetesen Venezuelában kockázatos a politikusi lét.

Az ellenem folytatott bírósági üldöztetés a szakszervezetekkel is megtörténik. Rubén Gonzalez börtönben ül, ami azért vicces, mert egy elméletileg baloldali kormány csukja le a szakszervezeti vezetőket. Ez ennek a rezsimnek egy nagyon mély önellentmondása.

Én nem aggódom az életem vagy a szabadságom miatt. Ha kell, az életemmel szolgálom az embereket. Tisztában vagyunk a kockázatokkal. A legnagyobb félelmünk az, hogy a mostani események válnak normálissá Venezuelában. Hogy alultáplált vagy kiszáradt gyerekek halnak meg a kórházakban. Hogy nem lehet antibiotikumot kapni. Ma a kórházakban nincs antibiotikum.

Vannak sokkal súlyosabb esetek. Az egyik aktivistánk golyót kapott a combjába. Elveszítette a lábát, mert nem volt alkohol a kórházban. Az a félelmünk, hogy a gyermekeink úgy nőnek fel, hogy a hazájuk elhagyásáról, a kivándorlásról álmodoznak, mert itthon nem látnak maguk előtt lehetőséget. Ennek semmi köze a börtönhöz és ezért nem hagyjuk abba a fenyegetések ellenére sem.

Az olajról szeretnék beszélni, ami gyakorlatilag Venezuela számára az egyetlen keményvaluta-forrás. Nemrég új igazgatótanácsot nevezett ki az állami olajipari vállalat és annak amerikai leányvállalata élére. Ez pontosan hogyan történik majd, hiszen ezeknek a cégeknek már vannak igazgatóik? A bejelentésének jogi és pénzügyi vonzatai is vannak.

Mindenekelőtt jogi következményei. Eredetileg egy adhoc igazgatótanácsot neveztünk ki az állami olajvállalat élére, ami egyben az amerikai leány, a CITGO Holding Corporation tulajdonosa is. Azért döntöttünk így, hogy átvehessük az irányítást a cég vagyona felett. Ideiglenes elnökként meg kell felelnünk az államfői poszt támasztotta elvárásoknak.

A venezuelai és amerikai joghatóság alapján vesszük át az igazgatótanács irányítását. A CITGO egy olajfinomító, mely a venezuelai extra nehéz olajat dolgozza fel. Ezért ez évek óta stratégiai fontosságú üzlet nekünk és egyebek mellett ezért az Egyesült Államok a legfőbb kereskedelmi partnerünk az olajiparban.

A venezuelai olajat finomítóknak kell eladni, hogy azok feldolgozhassák. Ez jórészt az Egyesült Államokban, Kínában és Indiában történik. A következő napokban átvesszük a CITGO irányítását és folytatjuk a normál ügymenetet.

Mivel a napi 3,5 millió hordó olajról egymillióra esett vissza a venezuelai olajkitermelés, sajnos csak 100 ezer hordót tudunk küldeni, noha a finomító kapacitása 700 ezer hordó.

Nagyon csendes átmenet lesz. Ugyanígy teszünk majd akkor is, amikor átvesszük az állami olajvállalat irányítását, amit tönkretettek Venezuelában. A cég a harmadik legnagyobb volt a világon a maga területén, de a borzalmas menedzsment teljesen eladósította, tönkretette és szétverte.

Sokat beszél új, szabad választásról. Indul majd rajta? Szeretne ideiglenes elnökből Venezuela államfőjévé válni?

Ebben a pillanatban a szerepem a különböző területek összehangolása, egy nagyon összetett és példátlan folyamat koordinálása és vezetése. Diktatúrával, üldöztetéssel, politikai gyilkosságokkal, és drámai társadalmi válsággal nézünk szembe.

Azzal a kérdéssel, hogy ki lesz majd a jelölt, mert csak egyetlen jelöltünk lesz, ráérünk akkor foglalkozni, amikor véget ér a hatalom bitorlása és sikerül egyesíteni minden szektort. Ebben a pillanatban a jelöltség latolgatása csak megosztana, és a venezuelaiak nem ezt akarják.

Mi vár Venezuelára?

Boldogság, remény, az ipar feltámasztása, új munkahelyek, hogy ismét az az ország lehessünk, mely mindig is voltunk – egy ország tárt karokkal. Ebben az országban él a második legnagyobb olasz közösség, de élnek itt spanyolok, kolumbiaiak is.

Mindig olyan ország voltunk, ahová sokan érkeztek, mert voltak lehetőségek. Nagyszerű az éghajlat, az ásványkincsek, az alapanyag-ipar. Mi a jövő? A jövő rengeteg lehetőséget rejt, ha egyszer sikerül visszaállítani a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás biztonságát, és ismét vonzani tudjuk a befektetéseket a világ minden tájáról – egy szabad országba.