Ismerjék meg az eozin-krimit, egy Amerikán keresztül visszalopott magyar találmány történetét! Izgalmakkal teli az út a Zsolnay-féle eozin fényjátékáig.
Az eozin-krimi a valóságban megtörtént, izgalmas és regényes fordulatokkal teli ipari kémkedés története, a Zsolnay-máz születésének előzménye. A híres pécsi keramikus nem is sejtette, hogy egy korábbi magyar találmányt akar visszalopni, Tiffanyn keresztül. Az eozin-krimi a XIX. században kezdődik, vissza kell utaznunk az 1860-as évek második felébe, amikor kikísérletezi az íriszes üveg készítésének módját Pantocsek Valentin Leó.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Felvidéktől indulva Londonon és Párizson keresztül, Amerikán át kerül vissza Magyarországra a találmány. Munkások megvesztegetése, első osztályú üvegművesek elcsábítása, a titkos receptek megszerzése, és továbbfejlesztése vegyészmérnöki bravúrokkal ma is remek forgatókönyve lehetne egy kalandfilmnek.
A padlás rejtette a bezárásig az eozin-krimi műtárgyait:
Az eozin-krimi állomásainak korából eredeti műtárgyakat őriz az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye, ezek az épület felújításának megkezdéséig a padláson elhelyezett Üvegtárban bújtak meg. Az üvegek és kerámiák elhelyezéséhez ideális egy padlás, hiszen ami a legfontosabb: száraz.
Az ármányok sorában az csupán gyermeki csínynek tűnne, amikor – képzeljük csak el! – Zsolnay Tiffany üvegeket tör Wartha Vince egyetemi tanárral, hátha a szilánkok keresztmetszetéből sikerül kikövetkeztetni a technológiát: mi okozza a különleges fényhatást.
És ami a legfantasztikusabb az eozin-krimiben, hogy nemcsak részleteit ismerjük, de ha nyitva lenne Budapesten az Iparművészeti Múzeum, akkor az Üvegtárban szemünk elé is tárulna a teljes történet. Az eozin-krimi összes szereplőjétől szép számban sorakoznak az eredeti alkotások, amiből olyan tárlatot lehetne rendezni a múzeum várva várt újranyitásakor, ami európai viszonylatban is kiemelkedő lenne.
Ugorjunk a történet elejére, Pantocsek Valentin Leó zlatnói laboratóriumába, a XIX. század második felébe!
Pantocsek Valentin Leó (1812-1893) sok találmánya közül a legismertebbé az íriszes üveg vált: 1860 körül feltalálta a szivárványszínekben játszó irizáló üveget. Az üveg felületére egy különleges, vékony bevonatot vitt. Első nagy kollekcióját az 1862-es, második londoni világkiállításon már be is mutatta, óriási sikert aratott. Itt szükséges megjegyeznünk, hogy az Iparművészeti Múzeum üvegtára ilyen eredeti Pantocsek-üvegekből is őriz húszat.
A padláson elhelyezett vitrinszekrényekbe pillantva az embernek a lélegzete is eláll, amikor szép időben a napsütés életre kelti az üvegeket.
Ahogy az lenni szokott, idehaza nem volt különösebb visszhangja Pantocsek Valentin Leó londoni sikerének. Annál jobban megszerette a világkiállítás nemzetközi közönsége azt a puha effektust, amit Pantocsek irizáló üvegei keltenek. Ez még más, mint a későbbi eozin-hatás, itt irizálás közben még a rózsaszín keveredik az arannyal.
Ebbe a finom fényjátékba szeretett bele Londonban többek között a korszak legnagyobb üvegiparosa, Lobmeyr. A cég a mai napig működik, az egyik legjelentősebb üvegipari vállalkozás Ausztriában. Az üzlet portálja a bécsi Kärntner Straßén mindmáig az eredeti, az 1880-as évekből való.
Lobmeyr elismerte, hogy az eljárást Pantocsektől lopta
Lobmeyrrel indul – az egyik szálon – az eozin-krimi: egy üvegipari publikációjában maga ismeri el, hogy az ő sógora csábította át Pantocsek egyik munkását Ausztriába, hogy megtudják tőle az irizálás titkát. Sőt, nemcsak elárultatták vele, de el is készíttették általa az első darabokat!
Az ezzel egyidőben zajló másik szál ma már a homályba vész, mindössze annyi sejthető, hogy angol cégek is próbálkoztak fortélyosan megszerezni az irizálás receptjét. Végül is Lobmeyr volt a gyorsabb, ő mutatott be új irizáló üvegeket a bécsi világkiállításon, 1873-ban. Varga Vera, az Iparművészeti Múzeum üvegtárának korábbi vezetője egészen sarkosan fogalmazott egy 2006-os megszólalásában: “Lobmeyr elismerte, hogy az eljárást Pantocsektől lopta.”
Több angol cég is büszkélkedik az irizálás trükkjének ismeretével
Az eozin-krimi ezzel párhuzamosan futó, másik szálát igazolja vissza az a tény, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon már több angol cég is büszkélkedett irizáló üvegtárgyakkal.
1878-ban következett be egy újabb fordulat, és jutunk el Pantocsektől Tiffanyig. Louis Comfort Tiffany (1848-1933), az ötvös és ékszerész céget alapító Charles Lewis Tiffany fia, pont az 1878-as párizsi világkiállítás idején érkezett Európába.
Bizonyára nem puszta véletlen egybeesés, hogy ekkortájt, valamivel a kiállítást követően alapította iparművészeti üvegipari cégét. Az 1878-as világkiállításon keltette fel figyelmét ugyanis az üvegek irizálása, egy angol gyártó, a Thomas Webb & Sons termékein.
Amerikaiként cselekedett: minden pironkodás nélkül megkereste az angol cég egyik vezető üvegművesét, Arthur J. Nash-t, és egy visszautasíthatatlanul magas javadalmazással a tengerentúlra csábította. Amerikában Nash előállította neki az irizáló üveget.
A New York-i Metropolitan Múzeumban ma is megcsodálhatjuk Tiffany legkorábbi üvegeit. Láthatjuk, hogy azokon még nem a Zsolnay-mázra emlékeztető lüszteres irizálás érzékelhető, hanem az az árnyalatnyi vékony, finom effekt, ami a Pantocsek-üvegek jellemzője. Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, ehhez nem kell New Yorkba utazni.
Felesleges New Yorkba utazni, Európa legjelentősebb Tiffany-kollekcióját őrzi az Iparművészeti Múzeum
Itt, a budapesti padlás rejtette gyűjteményben is megcsodálható a hasonlóság! Mint említettük, Európa legjelentősebb, hatvan darabos Tiffany-kollekcióját őrzi az Iparművészeti Múzeum üvegtára, köszönhetően a korábbi intézményvezetők gondos gyűjtőmunkájának. A budapesti kollekció azért különleges, mert a Tiffany-műhely legelső üvegeiből is őriz 13-at, amelyek szinte a kísérleti fázisban készültek a cégnél.
A hozzánk látogató amerikai vendégek többször gyanakodva kérdezték, hogy honnan van nekünk ennyi korai Tiffany üvegünk. A tárgyak látványán túl a konkrét válasz lepte meg őket a legjobban: a múzeum akkori vezetője, Radisics Jenő rendezett egy kiállítást A modern művészet címmel. Ekkor a Tiffany műhely még csak 4-5 éve készített üvegtárgyakat. Radisics meghívta a tárlatra Tiffanyt, aki boldogan fogadta el a lehetőséget.
Tiffany európai forgalmazója nem kisebb ember volt, mint Siegfried Bing. Az ő párizsi boltjáról, a Salon de l’Art Nouveau-ról nevezték el franciául a szecessziót Art Nouveau-nak. Bing megírta Radisicsnak, hogy milyen kollekciót tervez küldeni a budapesti tárlatra: az összeállított anyag a bécsi iparművészeti múzeumból érkezett Budapestre. Radisics utánanézett, és kiderült, hogy mivel Bécsben már kiállították ezt a kollekciót, a jobb darabokat a bécsi gyűjtők már meg is vásárolták. A bécsi iparművészeti múzeum – ma már érthetetlen módon - csak néhány darabot vásárolt.
Radisics vette a bátorságot, és írt Bingnek, hogy ha nem küld másik kollekciót Tiffany, ezt nem állítja ki Budapest. Bing nem sértődött meg, és látva, hogy a magyar múzeumigazgató nagy szakértelemmel ítélkezett, elnézést kért, és a saját párizsi kollekciójából dúsította fel a „lefosztott” bécsi anyagot.
Szerencsénkre Bing baráti viszonyban volt Tiffanyval, így kerülhetett hozzánk már a legkorábbi, kísérleti darabokból is, és csodálhatók meg itt a mai napig. Ráadásul az első Tiffany-darabok nem pusztán iparművészeti gonddal elkészített műtárgyak, sokkal inkább használati tárgyak voltak.
Az üvegtárban őrzött hatszögletű, magasított, keskeny pohárkészlet két fennmaradt példánya a mai design versenyben is megállná a helyét. Arany színű lüszterbevonatuk ámulatba ejtő, félve nyúl hozzá a ma embere, pedig Tiffany egész egyszerűen pezsgőspoharaknak készítette őket.
Alatta, egy polccal lejjebb, sok-sok Tiffany alkotás közé zsúfolva tárolták azt a florális mintázatú vázát, amelynek alján még a piros szegélyű cimke is eredeti. Rajta egy 40-es szám. Az ember vesz egy nagy levegőt, amikor belegondol, hogy ez a valaha készített negyvenedik Tiffany díszüveg.
Sajnos pont e tárgy kapcsán kell visszatérni arra a már megszellőztetett kulisszatitokra, hogy az ilyen korai, kísérleti stádiumban készült üvegeknél Tiffany még nem fejlesztett ki minden technológiai fogást. Ilyen nagy méretet még nem tudott tökéletesen lehűteni. Később jött csak rá, hogy ha vastagfalú és nagy üveget készít, azt fokozatosan és nagyon hosszan kell hűteni. Ezekben a korai, nagyobb méretű tárgyakban – úgy mondják – feszültség van. Ez lehet, hogy száz év múlva, lehet, hogy holnap, szétvetheti az egész tárgyat. Reménykedünk, hogy ha az Iparművészeti Múzeumot újból megnyitják, a korai Tiffany-műremekeket is láthatjuk.
Az eozin-krimi utolsó fejezete
Az eozin-krimi utolsó fejezete, amikor Zsolnaynak tetszenek meg Tiffany irizáló üvegei, lüszteres dísztárgyai. Ekkor még valószínüleg nem sejtette, hogy Pantocsek találmányát “lopja vissza” Magyarországra. Ezt támasztja alá, hogy Zsolnay több felülettervét el is nevezte Tiffany-dekornak. Ezzel mutatta, hogy előképe volt Tiffany.
Zsolnaynak ahhoz, hogy kikísérletezze eozinját, Warta Vince műegyetemi tanár nyújtott nagyon sok segítséget. Ő hozta létre az egyetemen a kísérleti üveg- és kerámiagyűjteményt. Sőt, begyűjtött az 1862-es londoni világkiállításon bemutatott Pantocsek-üvegekből is. Wartha pontos ismeretében volt nemcsak a technikáknak, de a tárgyaknak is.
Pantocsek baráti szálakkal is kötődött Warthához. Zsolnayt érdekelte Tiffany és Pantocsek technikája is, így a kísérleteken túl nem riadtak vissza egy-egy üveg összetörésétől sem, hogy a szilánkok keresztmetszetéből következtethessenek az eljárásra. Pantocsek valamivel azelőtt halt meg, hogy a Zsolnay-kísérletek elkezdődtek, így mégfontosabb volt Wartha tudása. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében a Wartha-anyagot is szép számban őrzik. Az csak legenda, hogy Zsolnay a sírba vitte volna az eozin titkát.
Az eozinreceptek a mai napig megvannak. Sőt, annak a leiratát, amit Wartha Vince maga kísérletezett ki, letétbe helyezte a Magyar Tudományos Akadémián. A legenda alapja minden bizonnyal az lehet, hogy – hiába a fejlettebb technika – ma is újra ki kell kísérletezni a receptet, ha egy cég eozinhatású vagy irizáló üveget gyártana.
A régi receptúrát a jelenlegi eszközökhöz és az elérni kívánt színhatáshoz kell igazítani. Ezt illusztrálandó is mutatott példát a felújítás előtt egy 2009-es bejáráson az üvegtár felelőse, Kálosi Ildikó. A kortárs magyar üvegművészek közül két alkotó, Smetana Ágnes és Horváth Márton formavilágában is megmutatkozik a szecesszió hatása.
Fontos, hogy az Iparművészeti Múzeum a jelenben is folytassa azt a tudatos gyűjtőmunkát, amit még a szecesszió előtt, a historizmus idején kezdtek meg a korábbi főigazgatók. Az Iparművészeti Múzeum megalapításától napjainkig sikerült úgy gyarapítani az intézmény üvegtárát, hogy az eozin-krimi anyaga csak egy kis része a padláson őrzött 4500 darabnak.
Az antik római üvegtárgyaktól, a XVII. századi csavart üvegeken át a mai kortárs alkotásokig szinte befogadhatatlanul gazdag a gyűjtemény. Persze az ideális az lenne, ha most is olyan időket élnénk, mint az egykori főigazgatók, Ráth György vagy utóda Radisics Jenő idején, amikor nem okozott gondot az akkori vezető designer, Tiffany üvegeinek megszerzése.
Persze ez manapság túlzó álmodozás, az viszont megvalósítható lenne, hogy a múltból rendelkezésre álló, világszínvonalú kollekciót a nagyközönség számára is megtekinthető módon őrizzük. A muzeológus szakmában sem túlzás leírni, hogy Európa-szerte egyedülálló üveggyűjteménnyel büszkélkedhetünk. Erre példa az eozin-krimiben szóba került Tiffany-kollekciónk: míg a párizsi társintézmény, a Muséedes ArtsDécoratifs csak 20-25 darabbal rendelkezik, a londoni V&A pedig mindössze néhány darabot tudhat magáénak, a budapesti Iparművészeti Múzeumban több mint 60 darabos a Tiffany-gyűjtemény.