NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A vidám, boldog dalokból lesz sláger, mégis több a szomorú szám

A vidám, boldog dalokból lesz sláger, mégis több a szomorú szám
Szerzői jogok REUTERS/Bogdan Popescu
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Erre a következtetésre jutott egy kutatócsoport, akik az elmúlt 30 év zenéit és toplistáit tanulmányozták.

HIRDETÉS

A mai slágerek boldogabbak, vidámabbak, jellemzően jobban lehet rájuk táncolni és nagyobb valószínűséggel nő énekli őket, szemben azokkal a dalokkal, amelyek nem jutnak a listák élére – derült ki a Kaliforniai Irvine Egyetem kutatócsoportjának tanulmányából. A kutatás a Royal Society Open Science lapban jelent meg.

Általában kezd leáldozni a boldogságnak és a vidámságnak a zenében, míg a szomorúság egyre nagyobb teret hódít, legalábbis ezt mutatják az elmúlt 30 év trendjei a tanulmány szerint.

Ez az eredmény egyébként megegyezik kanadai és német kutatók korábbi eredményeivel, akik már 2012-ben megállapították, hogy a lassú, mollban íródott dalok száma megnövekedett az amerikai slágerlistákon.

Ezzel a trenddel dacolnak a slágerek, amik viszont inkább boldogabbak, mint a kisebb sikert elérő dalok, példáként Pharrell Williams Happy című dalát emelte ki ckkében az AFP francia hírügynökség. Szintén példaként hozzák egyébként az Eurovíziós Dalfesztivál idei győztes dalát, az izraeli Netta Barzilai Toy című számát, ami megfelel az összes felállított kritériumnak.

Éppen emiatt az ellentmondás miatt - hogy több a szomorú dal, és mégis a boldog számokból lesz nagyobb eséllyel sláger – jutottak a kutatók arra a következtetésre, amit előtte is elmondható volt, miszerint “a dalok sikere nehezen definiálható és általánosítható".

Ezért nem lenne helyes azt a következtetést levonni az elemzésből, hogy egy "vidám, bulizáshoz alkalmas, kevésbé nyugalmas és női énekes által előadott dal" automatikusan slágerré válhat. Egy dolog tudta csak előreláthatóbbá tenni az adott nóta sikerét: az előadójának a sztársága. Ezekben az esetekben a becslés pontossága megközelítette a 85 százalékot.

A tanulmány csak a zenei jellegzetességeit vizsgálta a daloknak, a szövegüket nem. A tanulmányhoz több mint félmillió dalt elemeztek, melyeket 1985 és 2015 között Nagy-Britanniában adtak ki. A vizsgálat nemcsak a dalok slágerlistán elért helyezését vette figyelembe, hanem olyan ingyenes zenei adatbankokat (Musicbrainz, Acousticbrainz) is, melyek akusztikai információkat gyűjtenek a dalokról - írta az MTI. Ilyen információ a dal hangszíne, hangneme, táncolhatósága, hangulata, valamint az énekes neme. Figyelembe vettek még olyan komplexebb szempontokat, mint a különböző műfaji és hangulati besorolások.

A zenei műfajok szerint is értékeltek: a klasszikus zenéből és a jazzből nehezen lesz sláger. A legnépszerűbb műfaj a pop és a dance. A rockdalok sikere folyamatosan csökken a 2000-es évek eleje óta.

Azokat a számokat minősítették sikeresnek, melyek feljutottak a top százas listára. Átlagosan egy évben megjelent számoknak a négy százalékának sikerül ez.

Konkrét példákat is felhoztak a vidámabb dalokra 1985-ből, az Opus "Live is Life" címűdalát, George Michael zenekarának a Wham!nek a Freedom című slágerét és Bruce Springsteen "Glory Days" című klasszikusát. A 2010-es évekből jellemzően kevésbé boldog dalként említették Sam Smith's "Stay with Me" című számát, illetve a Passenger "Whispers" című dalát 2014-ből.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Taylor Swift segítsége újra kellene Joe Bidennek - 2020-ban ez bevált

Újabb Kanye-botrány: fekete Ku Klux Klan-csuklyát vett fel lemezbemutatóján a rapper

Újabb adócsalással vádolják Shakirát Spanyolországban