NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bepillanthatunk Nefertiti családjának mindennapjaiba háromezer év távlatából

Bepillanthatunk Nefertiti családjának mindennapjaiba háromezer év távlatából
Írta: Nóra Shenouda
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egyiptomi kalandozás az Óbirodalomtól az Újbirodalomig.

HIRDETÉS

**Mindig megnémulok néhány percre, amikor Egyiptomba érkezem. A repülőgépből kilépve azonnal megüt a meleg, sivatagi levegő és megérint a mindent belengő, ősi hangulat. Szállásunk - alig hisszük el- a repülőtértől két órányira van, Kairó másik végén, a piramisokhoz vezető úton. Hatalmas, elképesztő ez a város. Annyian élnek benne hivatalosan, mint ahányan Magyarországon: mintegy tízmillióan, nem hivatalosan valószínűleg ennél sokkal többen. **

Átsuhanunk al Káhirán, vagyis „A Győzedelmesen”. Ezt a nevet a 10. században adták Kairónak, amikor a Fátimidák hadvezére megalapította a már létező települések helyén a várost.

Másnap arra ébredek, hogy a Budapesten engem egy hete kísérő torokfájás - valószínűleg a száraz klíma hatására - eltűnt. Hamar összekészülök, hogy mielőbb indulhassunk Szakkarába, az egykori óbirodalmi fővároshoz, Memphiszhez tartozó halottak városába. Az Egyiptom egyik legelső piramisa körüli nekropolisz megbűvöli az embert, éppen úgy, ahogyan az egykori közel-keleti brit tudósítót, Noel Barbert is. A kairói nő című regényében az 1930-as évek brit aranyifjai még lóháton ügettek ki villáikból Dzsószer fáraó síremlékéhez, mi mikrobuszon tesszük meg a mintegy 30 kilométeres utat.

Dzsószer fáraó lépcsős piramisa

Ez a piramis az emberiség történetének egyik legrégebbi, ismert kőépítménye. Dzsószer fáraó építésze, Imhotep alkotta meg a korábban ismeretlen lépcsős formát Kr. e. mintegy 2700 évvel. Az Óbirodalom III. dinasztiájából származó fáraó egész családjával a piramisba temetkezett, ám ezt a szokását nem követték utódai: a későbbi piramisok kizárólag az uralkodó sírhelyéül szolgáltak.

Szakkarában akár rózsaszín nyergű lovat is lehet bérelni, sőt, szamárháton is felfedezhetjük a nekropoliszt

A nekropoliszban még 16 piramis található. Közülük Unisz fáraóé leginkább romhalmaznak tűnik a gyakorlatlan szem számára.

Unisz fáraó ellaposodott piramisa

Idegenvezetőnk felvilágosít bennünket, hogy a műemlék azért van ilyen állapotban, mert a fáraó két utóda, I. Amenemhát és I. Szenuszert részben elbontatták elődjük piramisát, hogy saját sírhelyeikhez használják fel a belőle kinyert követ. Az Unisz a legkisebb királyi piramis az Óbirodalom fáraóié közül, de belülről annál érdekesebb.

Ő volt ugyanis az első egyiptomi uralkodó, aki szövegeket vésetett piramisának falaira. Ezt a szokást később minden óbirodalmi utóda átvette egészen az első átmeneti periódusig.

Unisz fáraó volt az első egyiptomi uralkodó, aki szövegeket vésetett piramisának falaira

A szakkarai nekropoliszban mintegy 160 masztaba is található, amelyekbe egykor magas rangú nemeseket és tisztviselőket temettek. Falaikon lélegzetelállító domborművek mutatják be a több ezer évvel ezelőtti egyiptomi előkelők mindennapjait: csónakázást, vadászatot, ahogyan gémek röppennek fel a Nílus partján, sőt, még harcoló vízilovakat is. Míg az ókori egyiptomi művészek a nemeseket és az uralkodókat mereven, bizonyos, kőbe vésett szabályokat betartva ábrázolták, addig az állatokat és növényeket hihetetlen részletgazdagsággal elevenítették meg.

A Nílus völgyében egykor gazdag volt az élővilág
Az egyiptomiak tartottak a sokszor igen harcias vízilovaktól

Az ókori egyiptomiak így látták a világot 

A halottak városát elhagyva egy nagyon is élő, nyüzsgő Egyiptomban találjuk magunkat: a Szakkarából Gízába tartó hosszú, egyirányú utca mellett fekvő banán – és datolyaültetvényeken fellahok (parasztok) dolgoznak, fehér ruhájuk leng a szélben. Lefátyolozott asszonyaik gyerekeket visznek karjukon, az út mentén árusok kínálják portékájukat. Fejükön kenyerestálcát vivő emberek sietnek, előttünk vízibölényeket visznek egy platós autón, mellettünk egy 10 éves forma fiú lovon vágtat el. A gyümölcsárusok sokszor művészi kúpokba halmozzák árujukat. Egyiptomban egész évben mézédes narancsot, dinnyét és mangót lehet kapni, az ember szinte rá sem ismer a gyümölcsökre az otthon kapható sápadt és ízetlen változataik után.

Kairó számos pontjáról láthatóak a piramisok

Ahogy végighajtunk a végtelennek tetsző úton, arra gondolok, hogy az ókorban még szembetűnőbb lehetett a különbség a Nílus keleti és nyugati partja között. Az ókori egyiptomiak ugyanis a Nílus keleti oldalán éltek, amely szerintük Ré partja volt, ahol a Nap született. A Nílus nyugati oldalára, Ozirisz partjára pedig temetkeztek, hiszen úgy tartották, az az oldal az elmúlásé, a halálé – hiszen itt nyugodott le (halt meg) minden este Ré. A napisten végighaladt az égen keletről nyugatra, éjjel pedig az Alvilágon hajózott át esti bárkáján. Útján több isten kísérte, akik segítették és védelmezték az alvilág szörnyeivel szemben; így is minden éjjel megtámadta hajóját Apóphisz, a hatalmas kígyó, amely el akarta nyelni őket. Azonban a többnyire gonosz, de harcias istenségnek tartott Széth minden éjjel legyőzte Apóphiszt. Reggel, miután áthaladt az Alvilágon, Ré újjászületett keleten.

Az ókori egyiptomi nép a halálkultusz bűvöletében élt; sosem felejtették el, hogy életük véges, és nem is tudták volna, hiszen Egyiptom élő szimbóluma az elmúlásnak és a megújulásnak: a Nílus körüli zöld sáv az életet, az azt körülölelő sivatag az élettelent testesíti meg. A sivatag (Dezeret), amelynek istene Széth – aki az ókori egyiptomi vallásban a zűrzavar és a pusztítás istene is – minden nap megküzdött a feketeföld, vagyis a Kemet életet hozó istenével, Ozirisszel, mint a legendában. A fekete az ókori egyiptomiak számára az élet színe volt, hiszen a Nílus, amely minden évben kiöntött, termékeny, fekete iszappal borította el a földeket – ennek köszönhette létét Egyiptom.

Khefrén (Hefré) és Kheopsz (Hufu) fáraó piramisa

Az ókori egyiptomiak tehát egész életükben a halálukra készültek, fontos volt, hová és milyen módon temetkeznek. A fáraók természetesen egészen monumentális sírhelyeket is emeltethettek maguknak. A Nagy Piramisok építtetői, az óbirodalmi Hufu (Kheopsz), Hefré (Khefrén) és Menkauré (Mükerinosz) fáraók is a halál utáni feltámadásukra gondolva emeltették hatalmas, a világűrből is látható sírhelyeiket a Nílus nyugati partján, a gízai fennsíkon.

A piramisok mementói egy letűnt kornak: Egyiptom nagyságának, az emberi elme diadalának. Kairó számos pontjáról láthatóak az építmények, emlékeztetve a ma emberét arra, hogy kormányok jöhetnek-mehetnek, emberek születhetnek, meghalhatnak, modern épületek összedőlhetnek, de a három Nagy Piramis több ezer éve ott áll és őrködik Egyiptom felett.  Nem beszélve a Szfinxről, amelyet még a piramisoknál is régebbinek tartanak.

A leghíresebb királyi család  

Ugorjunk egy hatalmasat az időben, az Óbirodalomból az Újbirodalom korába! Az Egyiptomi Múzeumba feltétlenül el kell látogatnia a Kairóban először idéző turistának. A múzeumban látható számos csodálatos műtárgy közül kétségkívül Tutanhamon fáraó kincsei a leglenyűgözőbbek, de ha valaki nyitott szemmel jár, szívhez szóló, egészen egyedi tárgyakra is bukkanhat.

Tutanhamon fáraó trónja
A "gyermekfáraó" papucsára csodálkoznak rá mai egyiptomi iskoláslányok

Míg a fiatalon, 19 éves korában elhunyt király legértékesebb kincseit gondosan vigyázott, elszeparált teremben őrzik, ahol nem megengedett a fényképezés, addig édesapja, Ehnaton fáraó korszakának műremekei a múzeum egy félreeső, jelentéktelennek tűnő szegletében tekinthetőek meg.

Pedig milyen beszédesek! Az Amarna-korszak emlékei Egyiptom történelmének szépművészeti szempontból egyedülálló néhány évtizedének remekei.

Ehnaton fáraó vagy IV. Amenhotep

DNS-vizsgálatok igazolták, hogy Tutanhamon apja Ehnaton, vagyis IV. Amenhotep volt. Ő átfogó vallási-kulturális intézkedéseiről, az ún. Amarna-reformról ismert, mely során igyekezett bevezetni Egyiptomban az egyistenhitet, a napkorong, Aton kultuszát állítva a központba.

Ehnaton háttérbe szorította az addigra (Kr.e. 1353 – 1336) elképesztően nagy hatalommal rendelkező Amon-papokat és Amon kultuszát, lefoglalta vagyonukat, és új fővárost – Ahetaton, mai nevén Tell el-Amarna – építtetett. 

HIRDETÉS

Ha a reformer fáraó politikai intézkedései nem is voltak szerencsések – halála után káosz uralkodott el Egyiptomon –, az Amarna-korszak egyedülálló műalkotásokat hagyott az utókorra. Míg Ehnatont egyes könyvekben – mint például Mika Waltari Szinuhéjában – széplelkű ideologistának, másokban – mint Michelle Moran Nefertitijében – velejéig gonosz, nárcisztikus pszichopatának ábrázolták, addig a szobrokon és sztéléken csak egyféle módon. Hogy milyen lelki alkata volt a legendás királynak, azt ebből a korból visszatekintve már nehéz megítélni. Mindenesetre az ábrázolásokról egy hosszú, csúcsos koponyájú, vékony arcú, húsos ajkú, félelmetes mandulavágású szemű, széles csípőjű ember tekint vissza ránk. Nem tudni, azért ábrázolták-e így, mert valóban nőies csípője volt, vagy mert ezzel próbálták kifejezni, hogy ő egyben férfias és nőies jegyeket is hordoz, azaz teremtő tulajdonságokkal is rendelkezik.

Mivel a vallás az ókori egyiptomiak életének bázisát jelentette, Ehnaton reformjai az élet számtalan területére kiterjedtek, köztük a művészetre.

Több ezer éves hagyományokkal szakítottak

Az egyiptomi képeken és szobrokon az embereket évezredeken át egy bizonyos nézőpontból, egy meghatározott pillanatban ábrázolták. A sírfestményeken nem látszik, mikor készültek: hiszen nem a nézőnek szólnak, hanem az örökkévalóságnak. Nem jelenik meg rajtuk az idő, nem látszik rajtuk árnyék vagy perspektíva, az alakok kortalanok, fiatalok, hiszen - az egyiptomiak úgy tartották- a lélek kortalan. Az ábrák nem egyéniek, egy kimerevített, örökkévaló, sematikus pillanatot ragadnak meg. Ezek az alapvetések határozták meg az óegyiptomiak gondolkodását évezredeken keresztül. A nemeseket szigorú szabályok alapján ábrázolták, mereven, a közembereket azonban foglalkozásuk legjellemzőbb pillanatában. A hordárokat cipelés közben, a pékeket dagasztás során, és így tovább. 

Usébti, avagy szolgaszobrok a kairói Egyiptomi Múzeumban
Hordárt ábrázoló szobor

Ám az Amarna-korszak alkotói – szakítva a több ezer éves hagyományokkal – elkezdték az embereket naturalista módon, élőn, valóságosan ábrázolni. Még a királyi család tagjait is. 

Ez a mészkőszobor azt mutatja be, ahogyan a fáraó az ölében ülő, Nefertitivel közös gyermekének, az egyik hercegnőnek ad puszit. Korábban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy uralkodót ilyen intim helyzetben mutassanak be: 

HIRDETÉS

Ugyanebbe a körbe tartozik egy másik, meghitt jelenetet ábrázoló sztélé is. Ezen Ehnaton és felesége, Nefertiti gyermekeik társaságában élvezik Aton isten áldó napsugarait: 

Ez a dombormű is Tell el-Amarnából került elő, egy fiatal herceget vagy hercegnőt ábrázol, miközben az étellel megrakott asztalról eszeget:  

Az amarnai palota termeiből csodálatos padlórészletek kerültek elő. A színek ugyan már megfakultak, de az ábrázolásmód olyan élő, hogy szinte hallani a nád susogását, ahogyan a kacsák felröppennek a vízről: 

Az Egyiptomi Múzeumból kilépve azonnal kizökkent az ókori hangulatból a kairói forgalom: az utcákon szamaras kordék keverednek új autókkal és régi Ladákkal, mellettünk ütött-kopott motorok haladnak el, rajtuk egész családokkal. És persze mindenki folyamatosan dudál… Az egyirányú úton egyszercsak szembejön a forgalommal egy tuktuk. A sofőrök a fülük botját sem mozgatják, utat engednek neki, mi viszont nem tudjuk, hogy láttán sírjunk-e vagy nevessünk.  Hosszú volt a nap, hazatérünk. A müezzinek hangját sodorja a szél, lassan lenyugszik a nap „A Győzedelmes” felett…

Másnap magunk mögött hagyjuk a nyüzsgő és elképesztő metropoliszt, amelyről úgy tartják: aki nem látta Kairót, az nem látta a világot.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb afrikai országot von be Olaszország az illegális bevándorlás megfékezésébe

Ellenzi a palesztinok erőszakos kitelepítését az Európai Bizottság elnöke

Izraeli konfliktus: a civilekért emelt szót az Európai Tanács elnöke