Irán és Oroszország győzött, mindenki más veszített.
HIRDETÉS- A kétoldalú kapcsolatok Damaszkusszal a megfelelő irányba fejlődnek – a jordán kormányszóvivőnek ebből a távolságtartó mondatából a vég kezdetét olvashatja ki a szíriai ellenzék. Jordánia volt Aszad legelszántabb ellensége és a szíriai ellenzéki csoportok egyik legelszántabb támogatója a térségben. Hatmillió, Aszad rendszere elől elmenekült szíriainak adtak menedéket, rajtuk keresztül kaptak fegyvereket Aszad ellenségei szerte a világból. Csakhogy Jordánia most már mindennél inkább azt szeretné, ha béke lenne, legalább Szíria déli részén, és nem érkezne hozzájuk több menekült.
Ha Jordánia békét köt Aszaddal, azzal az általuk korábban támogatott ellenzéki csoportok sorsa tulajdonképpen megpecsételődik.
Basar al-Aszad szinte biztosan súlyos, az emberiség elleni bűncselekményeket követett el, börtöneiben kormányzati egyetértéssel embereket kínoznak, hadserege több kegyetlen gáztámadást hajtott végre, amelyeknek ártatlan civilek, köztük sok gyerek is áldozatul esett. A konfliktus során többször is úgy látszott, hogy mindezt nem úszhatja meg, és végül el fogják távolítani a hatalomból.
Az arabok most Katarral vannak elfoglalva
Szíria állt a globális nagyhatalmak és a regionális középhatalmak érdeklődésének középpontjában az elmúlt 6-7 évben. Ez idő alatt a kormányerőket támogató Iránon és Oroszországon kívül mindenki Aszad távozását akarta, miközben sokszor egymással is harcoló ellenzéki erőket támogattak vagy támadtak. Mára nem csak Jordánia látszik beletörődni abba, hogy a kormányerők maradnak hatalmon a háború után. 
Az Arab-öböl országai legfőképpen azért támogatták a szíriai ellenzéket, hogy ezzel is csökkentsék Irán befolyását az országban, másrészt az Iszlám Állam visszaszorítása is érdekük volt. Ugyanakkor a szaúdiak vezette blokk nem különösebben érdekelt egy demokratikus átmenetben, ezért jellemzően az iszlamista alapokon álló, de határon túli ambíciókkal nem rendelkező csoportokat preferálták. Csakhogy a szaúdiaknak most más problémájuk van, a renitens Katar megrendszabályozásával vannak elfoglalva. Szíriai ellenzékiek a Guardiannak arról számoltak be, hogy amikor a közelmúltban támogatásért Rijádban jártak, üres kézzel kellett távozniuk.
Az USA és a britek is feladták
Az Egyesült Államok visszafogja a fegyverszállításokat az ellenzéki csoportok felé. Az egymással is folyamatosan veszekedő, akcióikat összehangolni képtelen csoportok sikerében nem bíznak már különösebben. Inkább az iszlamista alapokon álló, de határon túli ambíciókat nem dédelgető alakulatok, mint az al-Kaida kapcsolatait állítólag megszakító Fatah Assam – az egykori an-Nuszra – további erősödése aggasztja őket. Azt sem akarják, hogy a fegyvereik iszlamista kézbe kerüljenek. A brit külügyminiszter, Boris Johnson is azt mondta, hogy számukra Aszad távozása “nem előfeltétele” a rendezésnek. A britek az ellenzéki csoportok által ellenőrzött területeken a civilek ellátásában segédkeztek – kérdés, hogy az Idlibnek ígért 200 millió fontos segélycsomag megérkezik-e végül. A briteket az aggasztja, hogy a többségbe került szélsőséges iszlamista ellenzéki csoportok tudják csak szétosztani a humanitárius segélyt. A britek attól tartanak, hogy a segélyszállítmányaikkal végső soron terrorszervezeteket támogatnak.
A törökök, bár Aszad ellenségei voltak, már nem látnak reményt a győzelemre. A veszteség minimalizálásaként azzal is elégedettek lesznek, ha az USA által támogatott szíriai kurdok nem kapnak túlzott önállóságot az újjáalakuló Szíriában, amiben érdekeik egybeesnek az Aszad mögött álló oroszokkal.
A háború utáni Szíriában azonban valószínűleg nem Aszad fog uralkodni, sokkal inkább azok az országok, amelyeknek a hatalma megtartását köszönheti. Ad abszurdum az is megtörténhet, hogy a kormányerők győzelme után Oroszország és Irán távolítja el a teherré vált elnököt, hogy egy nemzetközi közösség számára elfogadhatóbb figurát ültessenek a helyére.