NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Aki Donald Trump mögött áll – Stephen Bannon „főideológus”

Aki Donald Trump mögött áll – Stephen Bannon „főideológus”
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy exfilmproducer, befektetési bankár, jobboldali véleményportál igazgató-tulajdonosból lett kampányfőnök, elnöki főtanácsadó, nemzetbiztonsági bizottsági állandó tag.

HIRDETÉS

Stephen Bannon a ”Breitbart News”:http://www.breitbart.com/ radikálisan jobboldali véleményportál igazgatójából lett Donald Trump kampányfőnöke, majd 2016 novemberében stratégiai főtanácsadója. Az új amerikai elnök vasárnap a 63 éves exfilmproducert és befektetési bankárt kinevezte a Nemzetbiztonsági Bizottság egyik állandó tagjának is.

Trump azzal indokolta a döntését, hogy a 21. századi új kihívások új megoldásokat igényelnek, ezért változtatni kell a nemzetbiztonsági tanács összetételén. Több helyen megjelent a hír, hogy Bannonnak nincsenek hírszerzési és katonai ismeretei, ez azonban nem fedi a valóságot. Bár Bannon valóban egy radikális ideológus Trump mellett, de korábban a haditengerészetnél szolgált és posztgraduális fokozatot is szerzett nemzetbiztonsági tanulmányokból a Georgetown Egyetemen.

A Szenátus katonai bizottságának elnöke, John McCain szerint Bannon szerepe radikális eltávolodás a Nemzetbiztonsági Tanács eddigi szerepfelfogásától. Belső körök is attól tartanak, Stephen Bannon aláássa Michael Flynn tábornok, egyben nemzetbiztonsági tanácsadó szerepét és befolyását. Korábbi elnökök elkerülték még a látszatát is annak, hogy politikai tanácsadók befolyásolják a nemzetbiztonsági ítéletalkotást.

Bannon a napokban azt mondta a New York Timesnak, a média fogja be a száját, mostantól ők az ellenzék, és nagy szerepe volt a menekültek és a hét muszlim országból érkezők kitiltásában is. A “Twitteren a hétvégén az egyik legjobban pörgő tag lett a #StopPresidentBannon”:http://time.com/4652785/steve-bannon-stoppresidentbannon-twitter-donald-trump/, vagyis az Állítsák meg Bannon elnököt!

Sokan úgy gondolják, Trump mögött valójában a tapasztalt manipulátor, Bannon mozgatja a szálakat. ”Kiszivárgott információk szerint”:http://www.politico.com/story/2017/01/donald-trump-steve-bannon-234347?cmpid=sfa főideológus azzal hipnotizálja Trumpot, hogy bármit megtehet, amit a kampányában megígért. Bannon tehát nem tárja fel, hogy mik a korlátai és csapdái egy adott tervezetnek, hanem inkább belelovalja az elnököt a korábbi populista ígéretek végrehajtásába.

Bannont nagyon sokan még a Republikánus Pártban is radikálisan jobboldalinak, fehér nacionalistának, sőt antiszemitának tartják.
A főtanácsadó barátja és bizalmasa volt a lapot (Breitbart) alapító, 2012-ben elhunyt “büszke zsidó” Andrew Breitbartnak.

Bannon 2004-ben találkozott először Breitbarttal, Ronald Reaganről készült dokumentumfilmje bemutatóján. “Nem foglalkoztam a politikával egészen addig, amíg nem láttam, Jimmy Carter milyen csúnyán elb…ta a dolgokat. Reagan hatalmas tisztelője lettem, és vagyok a mai napig” – mondta politikai ébredéséről. A film bemutatója után Breitbart odament hozzá, elkapta a vállát, és azt mondta, “csináljanak együtt kulturális forradalmat”.

A következő években a Breitbart News belefutott néhány komolyabb mellélövésbe. Miután egy New York-i újságíró viccből elterjesztette, hogy Chuck Hagel szenátor pénzt kapott “A Hamász barátai” nevű szervezettől, a Breitbart teljesen komolyan beleállt a sztoriba. Ilyen nevű szervezet nem is létezett. Amikor egy paródiaoldal közölte, hogy Paul Krugman közgazdász csődbe ment, a Breitbart komolyan megírta ezt.

A legnagyobb mellélövés mégis az volt, amikor 2014-ben az Obama által kinevezett szövetségi ügyészről, Loretta Lynchről írták meg, hogy érintett volt egy kilencvenes évekbeli botrányban – majd kiderült, hogy egyszerűen összekeverték egy másik Loretta Lynch-el. A cikket helyesbítették, majd levették az oldalról.

A hangvétel közben egyre keményebb lett. Egyre több lett a bevándorló-ellenes hír, célkeresztbe kerültek a fekete aktivisták, és otthonra talált itt a gamergate mozgalom is. A multikulturalizmus kritikája pedig egyre inkább összemosódott a nyílt rasszizmussal. Közben pedig minél több és minél nagyobb felháborodást igyekeztek felkorbácsolni a feministák és a progresszív baloldal körül – igaz, ehhez volt is elég alapanyaguk.

Komoly visszhangot váltott ki egy Bannon által alapított tényfeltáró nonprofit szervezet kiadványa, a ”Clinton Cash című könyv”:https://en.wikipedia.org/wiki/Clinton_Cash, ami tényszerűen beszámolt Clintonék korrupciós ügyeiről, és hetekre témát adott a médiának. A sztorik főleg arról szóltak, milyen pénzeket fogadott el Clintonék alapítványa külföldi kormányoktól és donoroktól. A New York Times is megírta a sztorijukat arról, hogy egy Frank Giustra nevű kanadai bányamágnás több tízmillió dollárt adott a Clinton Foundationnek, aztán Bill Clintonnal közösen elrepültek egy magángépen Kazahsztánba, hogy az ország autokrata vezetőjével, Nurszultán Nazarbajevvel vacsorázzanak. Guistra ezután értékes bányászati jogokat nyert Kazahsztánban.

Bannon meglátása szerint nem a szóbeszéd és a megmondás működik, hanem a kemény sztorik. És nemcsak a baloldalt, hanem a republikánus mainstreamet is egyre egyértelműbben támadták. Ahogy Bannon mondta: “hadd szabaduljon el a gyűlölet”. Sokszor mintha az “establishment konzervatívokat” jobban utálták volna a baloldalnál. Utóbbival egyszerűen csak nem értettek egyet, előbbit viszont árulónak tartották.

A Trump-indulás bejelentése után egyre látványosabb lett a jelölt nyílt támogatása. 2015 augusztusában Bannon egy emailben azt írta, “Trump-központot” csinál a Breitbartból, és ő volt a “titkos kampányfőnök”. A témák, azok tálalása alapján kívülről nézve is egyértelmű volt a kötődés, de sokan a stábban azt is biztosra vették, hogy formális együttműködés van közöttük. Bannon azt mondta egy kollégájának, Trump ugyan “tökéletlen jelölt”, de kezdésnek jó a politikai forradalomhoz. Bannon azt látja Trumpban, mint Reaganben: “az elfelejtett embereket” szólítja meg, és úgy küzd a radikális iszlám abszolút gonosza ellen, mint Reagan a kommunisták ellen.

2016 tavaszán a Breitbart egyik riportere kérdezni akart Trumptól egy rendezvényen. Trump akkori kampánymenedzsere, Corey Lewandowsky arrébb rángatta a riportert. A Breitbart News pedig ezek után nem saját dolgozója mellé állt, hanem a Trump-stáb oldalára. Ez törést jelentett a szerkesztőségen belül. A lap eredeti szellemiségét képviselő, addig meghatározó személy, Ben Shapiro távozott.
„Bannon egy Trump-Pravdát csinált a Breitbartból a saját hasznára. Andrew egy dologra építette az életét és a karrierjét: a bullyk elleni harcra. Ezt a harcot elárulták. Stephen Bannon maga is egy bully, és arra használja Andrew örökségét, hogy egy másik bullyt, Donald Trumpot támogassa vele. A Breitbart News éppen az ellenkezőjévé vált annak, amit Andrew akart volna.”
“Ez pontosan az a korrupt politika-média kapcsolat, amit Breitbart utált volna. Andrew Breitbart soha nem mondta magáról, hogy objektív, de az egészen más, mint egy politikus szócsövévé válni, közben letagadni ezt” – írta Shapiro.

Donald Trump elnöki kampányának végére gyakorlatilag a teljes média ellene fordult. Volt viszont egy oldal, a Breitbart News, ami végig hangosan támogatta.

Eközben a Breitbart nevét viselő site 300 millió oldalletöltést hozott össze egy hónap alatt, és az új amerikai jobboldal meghatározó hangjává vált. Volt olyan hónap idén, amikor a Breitbart posztjait osztották meg a legtöbbször a világ angol nyelvű politikai oldalai közül. A jelölt, akinek kampányát az oldal végig hangosan támogatta, akkor is, amikor már a republikánusok is elfordultak tőle, megnyerte a választást.

Trump a „győztes csapaton ne változtass” elv mentén vállalja nyíltan, hogy Bannon nélkülözhetetlen tagja közvetlen stábjának. A rá kiosztott pozíciók jól mutatják ezt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Csökkentették a Donald Trump büntetéséhez kapcsolódó biztosíték összegét

Veszélyben a Trump-ingatlanok - lefoglalási eljárásokat kezdeményez a New York-i ügyészség

Trump nem tudja kifizetni a 464 millió dolláros óvadékot a New York-i csalási ügyében