Minden, amit mindig is tudni akartál, de sosem mertél megkérdezni az álhírekről
HIRDETÉSElőfordult már Önnel, hogy olyan hírrel találkozott a neten, ami szó szerint hihetetlen volt?
Mivel az internet és a közösségi média mára alaposan elmosta a különbséget a hagyományos újságírás és a kampányolás illetve blogolás között, nehéz dolga van azoknak a tájékoztatásra vágyó embereknek, akik rendet akarnak vágni az objektív tények és az “alternatív tények”, más néven hazugságok útvesztőjében. Egy nagyon jó cikk már született a témában, most megpróbáljuk mi is összeszedni, mire figyeljen.
A dezinformációk sűrűjében nem könnyű tájékozódni: itt semmi sem fekete-fehér, valódi szürke zónáról van szó. Ami egyeseknek álhír, az másoknak csupán “egyéni vélemény”. Hol a határ az álhír és az igazság közt? Hogy kerülhetjük el, hogy minket is palira vegyenek, mert belesétálunk a csapdába?
Sajátítsunk el pár alapszabályt
A tényellenőrzésre (fact check) szakosodott Eliot Higgins szerint egy pár egyszerű szabály betartásával magunk is kiszűrhetjük, mi az álhír és mi nem az. Elveit az egyszerű “két I- két P” szabályban foglalta össze vagyis minden, ami indulat, politika, propaganda, ingyenesség az gyanús (az angol eredetiben a “négy P” – Passion, Politics, Propaganda, Payment).
Indulat
Az oldal vagy a forrás, melyről a kérdéses hír származik, csak és kizárólag a “forró témákról” ír, mint amilyenek a migránsok, homoszexuálisok, vagy épp a kapitalizmus ördögei? Mennyire szakadnak el a valóságtól a kifejezett álláspontok? Mennyire egysíkú a nyelvezet? Mennyire durva a videó- és képtartalom? A fent felsoroltak intő jelei lehetnek annak, hogy az adott “cikk” indulatból született, és nem a pontosság, a tények közvetítése volt a fő célja.
Politika
A politika rendkívül sok mindent foglal magában, a napi belpolitikai csatározásoktól az emberiség nagy, megoldatlan konfliktusaiig, ám ide tartoznak a mindennapok apró-cseprő ügyei is, mint például a szemétszállítás, iskoláztatás, adózás. Az oldal, melyet gyanúsnak talál, foglalkozik ilyen apró-cseprő ügyekkel is, vagy csak a nagy, “forró” témákról ír, mint például terrorizmus, iszlám, feministák, Trump, az EU, kisebbségek, és az ezekről mgekérdezett szakértők véleményei? Ha ez utóbbi a helyzet, és a napi politikai hírekről vagy a helyi témákról semmit sem talál, szinte biztos, hogy álhírgyártó oldalra tévedt, akik a nagy hírek farvizén lévő zavarosban halászgatnak.
“If you don’t read the news, you’re uninformed. If you read the news, you’re mis-informed.” pic.twitter.com/UpRVjxCeHm
— Francesco Marconi (@fpmarconi) 14 décembre 2016
Popaganda
A propaganda olyan régi, mint az emberiség maga, de az utóbbi időben olyannyira a mindennapok részévé vált az örökös kampányolásnak köszönhetően, hogy mára a szó szoros értelmében átlépte a tér-idő határait. Szinte azonnal, már születése pillanatában milliókat ér el, nem áll meg az ország határainál, a vírusokhoz hasonlóan gyorsan terjed, gyűrűzik a társadalomban, és eddig soha nem látott mértékben tölti be a társadalmi osztályok közötti rést.
Sok államilag irányított hírgyártó költ vagyonokat arra, hogy erős internetes jelenlétet biztosítson magának, miközben sokszor ügyesen elfedi azt, hogy a háttérben az adott ország vezetője irányítja a híroldalt, saját érdekeinek megfelelően. Vannak országok, melyeknek elengendő pénz áll rendelkezésére ahhoz, hogy ne csak az országon belül, hanem határaikon kívül is hírügynökségeket állítsanak fel, és így a küföldi közvéleményre is hatással legyenek.
Jóval azelőtt, hogy az amerikai választási botrány egyáltalán megtörténhetett volna, Ukrajna saját bőrén tapasztalta meg, milyen is az, ha az orosz propagandagyár működésbe lép, és egyéni elképzelései szerint alakítja át a híreket vagy kreál “szemtanúkat” kitalált történetekhez. Az internet nagyszerű közvetítője ezeknek az álhíreknek, a Kreml pedig milliárd dolláros büdzsét hozott létre a digitális és médiahadviseléshez.
Az ukrán konfliktusban az orosz média hamis információterjesztése olyan durva méreteket öltött és a valóságtól annyira távol álló képet közvetített, hogy az ukránok szinte azonnal egy speciális egységet állítottak fel, hogy elejét vegyék az álhírek terjedésének.
Az EU-ellenes, orosz érdekeknek megfelelő, fokozódó álhírek megállítása érdekében a csehek is léptek: hivatalos álhírellenes csoportot hozva létre, melynek feladata az álhírek kiszűrése.
Ingyenesség
Ha más előnye nincs is az álhír-oldalaknak, legalább ingyen vannak és nem kérnek pénzt az olvasóktól, mondhatnánk. Nos, ez nem teljesen igaz, mivel az ingyenesség álcája mögött az olvasó “fizet” – még ha indirekt módon is. Minden egyes kattintás, amivel valaki az álhírgyártók cikkeiket megnyitja, vagy amikkel az oldalukon keresgél, pénzt hoz a kasszába a hirdetőkön keresztül. Az adathalászoknak eladott adatok, a vírusvideók kora ez, mikor a tömegek eléréséhez elég pár alulfizetett alkalmazott, akik hangzatos címekkel – “Elolvadsz, ha meglátod, hogyan fürdik mindennap a kismajom”, “Titokzatos, még soha nem látott lényt sodort patra a tenger”, stb – de valójában értéktelen tartalommal tömegeket vonzanak.
Így történhetett meg az a furcsaság is, hogy az Egyesült Államok közönségének híreket sugárzó több mint száz, Trump-támogató híroldalról derült ki, hogy azokat Macedóniában élő, olcsó munkaerőként alkalmazott, zsebpénzre vágyó tinédzserek üzemeltették, milliónyi kattintást hozva a jelenlegi amerikai elnök javára. Hogy motiválják őket a minél hajmeresztőbb sztorik kitalálására, teljesítmény-alapon bérezték őket: minél több kattintást hozott a cikked, annál több fizetést kaptál.
HIRDETÉSMindez természetesen nem működött volna a facebook és egyéb közösségi oldalak nélkül, melyek semmilyen szűrőt nem alkalmaznak, ezért bármilyen álhír könnyen elterjedhet a felhasználók között. A Google már korábban bevezette saját álhír-szűrő rendszerét, és nemrég a Facebook is bejelentette, hogy hamarosan hasonlót állít fel.
Magukért beszélő jelek
A négy fent említett aranyszabályon kívül van még néhány, magáért beszélő részlet, melyek szintén az álhíreket közlő oldalak sajátjai.
1/ Nézze meg a linket, melyen keresztül a cikket elérheti. Ha egy ismért “márka” valamilyen szótaggal megtoldott nevéről van szó, esetleg az oldal a .info, .eu, .com.co-ra végzőik, valószínűleg álhíroldalról van szó. Ha korábban még sosem hallott az adott hírforrásról, legyen szkeptikus.
2/ Amit olvas, szélsőséges indulatokat vált ki önből? A leírt történetet más, nagyobb híroldalak is átvették? Ha az első kérdésre a válasz igen, a másodikra viszont nem, valószínűleg álhíroldalla van dolga.
HIRDETÉS3/ Kattintson az oldal “Rólunk” vagy “Impresszum”, esetleg “Szerkesztőségünk” menüpontjára. Talál egyáltalán ilyen fület? A felsorolt személyek hiteles, képzett újságírónak tűnnek? Mi a szerkesztőségi alapelv? Kik a híroldal tulajdonosai? Egy valóban elismert cégnek nem szabad szégyenlősnek lennie ezen információk közlésében. Nézze meg, mióta léteznek, mióta publikálnak híreket!
4/ Aláírták a történetet, van szerzője? Van aláírás, de a szerzőt nem lehet emailben megkeresni? Milyen profil tartozik az adott névhez? Ki más dolgozik még nekik, valós emberekről van szó?