Éppen huszonkét éve annak, hogy elkezdődött a második világháború utáni legszörnyűbb népirtás. 1994. április 7-én az afrikai Ruandában a hutu
Éppen huszonkét éve annak, hogy elkezdődött a második világháború utáni legszörnyűbb népirtás. 1994. április 7-én az afrikai Ruandában a hutu nemzetiséghez tartozó milíciák rárontottak a tuszikra.
A bozótvágó késekkel, puskákkal és nehézfegyverekkel felszerelt csoportok száz nap alatt csaknem egymillió tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le.
“Egy genocídium nem történik egyik napról a másikra” – mondja az ENSZ népirtások megelőzésével foglalkozó szervezetének tanácsadója. – A tervezés és felkészülés időbe telik, és jól látható jelei vannak. A világ vezetőinek sokkal többet kell tenniük annak érdekében, hogy Ruanda ne ismétlődhessen meg sehol a világban” – tette hozzá Adama Dieng.
Ruandában is voltak árulkodó jelek, ennek ellenére az ENSZ és a nagyhatalmak is tétlenek maradtak.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa két héttel a háború kirobbanása után békefenntartói 90%-át hazarendelte. Roméo Antonius Dallaire tábornok alig 275 katonával maradt, de parancsot kapott, hogy ne avatkozzon a konfliktusba. Az Egyesült Államok és Franciaország sem küldött csapatokat annak ellenére, hogy a szemtanúk elbeszéléseiből világossá vált: nem polgárháború, hanem népirtás folyik Ruandában.
A világszervezet később bekapcsolódott a véres eseményeket követő igazságszolgáltatásba. A Tanzániában ülésező nemzetközi törvényszék eddig több mint harminc ítéletet hozott. Több, egykori minisztert és magas rangú katonai vezetőt ítéltek életfogytig tartó börtönre emberiesség elleni bűnök miatt.
