NewsletterHírlevélEventsEsemények

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
Loader
HIRDETÉS

Élet a terrortámadás után

Élet a terrortámadás után
Írta: Euronews és magyar változat: Tanács Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A testi sérüléseknél nehezebben gyógyul a psziché - áldozatok, hozzátartozók vallanak arról, hogyan lehet újrakezdeni az életet egy terrortámadás után.

- Még mindig várom, hogy újra hallom a hangot, ami utoljára azt mondta nekem: drágám, megyek a Charlie-ba – ezzel kezdi vallomását Maryse Wolinski, a Charlie Hebdo-támadásban meghalt karikaturista, George Wolinski felesége. Egyike annak a három embernek, aki hajlandó volt az Euronews kamerái elé állni, és mesélni arról, hogyan lehet feldolgozni a veszteséget -a fizikai sérülésektől az olykor szürreális adminisztratív eljárásokon át eljutni odáig, amikor a lélek is gyógyulni kezd.

Kötelező terrorbiztosítás

Az Euronews-nak Françoise Rudetzki segített a riport elkészítésében, aki 1983-ban egy bombamerényletben sebesült meg férjével együtt. Küzdenie kellett, hogy ne amputálják a lábát, majd azért, hogy a robbantást terrorakcióként ismerjék el. Ezután határozta el, hogy segíteni fog a terrorizmus áldozatain.

- Az első küzdelem 86-ban kezdődött – emlékszik vissza Rudetzki. – Létrehoztunk egy egyedülálló szolidaritási alapot, amely teljesen kártalanítja a terrorizmus áldozatait. A második küzdelem eredményére 1990-ig kellett várni, akkor született meg a törvény a civil háborús áldozat státusról, amely hivatalosan elismerte, hogy a terrorizmus a háború új formája.

Françoise Rudetzki az utóbbi időben azért tevékenykedett, hogy a legutóbbi terrortámadások túlélői és hozzátartozóik tisztában legyenek azzal, milyen jogokkal rendelkeznek.

- Létezik ez az alap, amelybe mindenki befizet Franciaországban egy kisebb összeget, kétezertizenhat január elsejétől 4,30 eurót, amelyet a biztosítási számláról vonnak le, tehát jelentős összeggel rendelkezünk. Teljes kártalanításról beszélünk, tehát a fizikai sérülések, maradandó egészségkárosodás, gyógykezelés, egyéb következmények, pszichológiai károk, kényszerű pályaváltoztatás, minden benne van. Persze néha vannak nehézségek, az áldozatoknak vizsgálatokon kell átesniük, hogy megállapítsák a tényleges károsodás mértékét, és a szakértők hajlanak arra, hogy miután az együttérzés első hulláma lecsengett, megpróbálják a lehető legkisebb fizikai vagy pszichológiai károsodást megállapítani.

Testrészek a katalógusból

Maryse Wolinski könyvet ír a Charlie Hebdo-támadásról – így próbálja feldolgozni férje halálát. Bár Maryse hálás a szolidaritási alap segítségéért, azt mondja, a kártalanítás nagyon lassan kezdett formát ölteni.

- Úgy látom, nagyon sok az ígéret, és keveset tartanak be – szögezi le az özvegy. – A garancia-alap azzal kezdte, hogy kapni fogok egy életjáradékot, ami lehetővé teszi, hogy ugyanolyan színvonalon éljek, mint korábban a férjemmel. Ennek egy éve, és az egész iszonyatosan bonyolult. Most éppen azt várják, hogyan veszik a könyveket a merénylet után, mert az így befolyó összeget levonják a kártalanításból. De hát a kettőnek semmi köze egymáshoz!

Daniel Biddle a 2005. július 5-i londoni terrortámadások túlélője, amelyben ötvenketten meghaltak, és több százan megsebesültek. Mindössze fél méterre állt az egyik öngyilkos merénylőtől, amikor az a levegőbe repítette magát a londoni metróban.
Daniel számára nem csak maga a támadás tűnt szürreálisnak, hanem az utána következő kártalanítási eljárás is.

- Most képzelje el, hogy az ember éppen próbálja felfogni, mi történt vele, próbálja elfogadni, hogy megrokkant, próbálja megemészteni a következményeket, az új testét. És akkor a kezébe adnak egy könyvet, körülbelül, mint egy Ikea-katalógus, amiben sérülésekből és hiányzó testrészekből lehet válogatni – meséli a toölószékbe kényszerült férfi. – Az ember végiglapozgatja, és kipipálja, amelyik testrészért a legtöbb pénzt lehet kapni. Számomra az volt a lesújtó, hogy száznál is több sérülésem volt, de a brit kompenzációs rendszerben csak háromért lehet kártalanítást kérni. Ráadásul miután az igénylést leadja az ember, minden sérülés értékéből levonnak. Így kaptam száztízezer fontot a lábaimért, de a fél szememért járó kártalanítás hetven százalékát már levonták, a lépemért járó összegnek meg a nyolcvan százalékát. Vagyis gyakorlatilag büntetnek azért, mert többféle sérülést szenvedtem el egy olyan helyzetben, amihez semmi közöm nem volt azon túl, hogy pont rossz helyen álltam.

Az irányítás elvesztése

Nem könnyű megbékélni azzal, hogy adott esetben semmiféle kontrollunk nincs az életünket alapvetően meghatározó események felett – Daniel Biddle a gyász, a fájdalom és a harag stációit említi a novemberi párizsi támadások kapcsán.

- Mivel én is túléltem egy terrortámadást, tudom, hogy min mennek keresztül ezek a családok. Tudom, hogy a túlélők mit élnek át az elkövetkező hónapokban és években. A saját esetemből azt egész biztosan megtanultam, hogy a fizikai sérülések egész gyorsan meggyógyulnak: a mentális sebek azok, amik hosszú ideig megmaradnak.

Maryse Wolinski számára ezek a hegek még egészen frissek.
Még mindig rengeteg kérdés merül fel benne arról, mi is történt pontosan a Charlie Hebdo szerkesztőségében. A könyvírás, a válaszok utáni kutatás a gyógyulási folyamat része.

- Azért írtam a könyvet, mert ez a mondat, hogy “Drágám, megyek a Charlieba”, annyira bennem maradt. Állandóan a fülemben csengett, innen indult minden, elképesztő, hogy az ember ezt a mondatot hallja, és utána nincs semmi.
Hogyan következhetett be egy ilyen támadás egy olyan szerkesztőségben amely ismert terrorista célpont volt, de mégsem állt védelem alatt. Így aztán egyfajta nyomozást kellett végeznem. Azt gondolom, hogy a könyv, amit a nyáron írtam, az események első rekonstrukciója.

“Sokáig tartott, mire megértettem, hogy az életemnek nincs vége”

Daniel számára a fordulópontot az jelentette, amikor két évvel ezelőtt találkozott későbbi feleségével. De segített az is, amikor sikerült újra munkába állnia. Jelenleg egy akadálymentesítési tanácsadással foglalkozó cég szakértőjeként dolgozik.

- Az ami történt velem, a legrosszabb volt, amit el tudtam képzelni, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Elég sokáig tartott, amíg megértettem, hogy az életemnek nincs vége. Ez egy új fejezet kezdete. Szerencsém van, hogy kaptam egy második esélyt az életben, hogy kaptam egy második esélyt a boldogságra. Vagyis a fő motiváció, ami engem és a cégemet mozgat, hogy azt mondjuk az embereknek: igen borzasztó dolgok történnek, és idő kell ahhoz, hogy megbirkózzunk velük, de megvan ennek a módja. Ha ezt az utazást egy kicsit könnyebbé tudjuk tenni, ha lehetővé tesszük, hogy ezeke az emberek elmehessenek az étterembe, szállodába, hogy megtehessék azt, amiről az előző életükben fel sem tűnt neki, hogy megtehetik, annyira természetes volt. Ha ennek a folyamatnak a részesei lehetünk, az egy remek dolog.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Charlie Hebdo: egy évvel a támadás után

Tanárok és szociális munkások a terroristák ellen

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül