Francois Hollande: Franciaország háborúban áll

Francois Hollande: Franciaország háborúban áll
Írta: Euronews

A francia elnök beszédének elemzése

A francia elnök szerint háborúban áll az ország. Az összes nagyvárosban razziázott a rendőrség, és átfogó hadművelet indult az Iszlám Állam ellen.

A szükségállapot meghosszabbították három hónappal, az utcákon pedig folyamatosan járőröznek a katonák.
Francois Hollande plusz ötezer rendőrt ígért a következő két évre, de kérdés, hogy mindez elég lesz-e arra, hogy a francia radikális muszlimok közül kiszűrjék a terroristákat, akiknek megvannak az eszközeik egy újabb támadáshoz.

Az Euronews Versailles-ban tartózkodó tudósítójával együtt elemezte az államfő hétfőibeszédét.

Megfeleltek a politikusok és a francia nemzet várakozásainak Francois Hollande szavai?

- Ahányszor csak beszédet mond egy államfő, a reakciók mindig sokfélék, és a politikai térkép kontúrjait követik. A baloldal üdvözölte Hollande szavait, különös tekintettel a rendőrök és vámosok számának drasztikus növelésére tett kijelentésekre. Ezenkívül vannak tervek a rendkívüli állapot három hónapos időtartamra való kiterjesztésére. A parlament minderről a hét végéig fog vitázni és szavazni. De természetesen voltak csalódott visszhangok is: például Hervé Marietton képviselő reakciója, aki csalódottságát fejezte ki az elnök által bejelentett, főleg a belső határokra vonatkozó intézkedéseket illetően. Azt is nehezményezte, hogy az államfő egyáltalán nem használta az “iszlamizmus” kifejezést beszédében.

Mi volt a legfontosabb, a leginkább kiemelendő pontja a beszédnek? Te egységet emlegettél. Az egység végül is nem teljesen sikerült, mert vannak kritikus hangok, főleg a jobboldalról.

- Igen, a nemzeti értelmeben vett egységben érezhetők szakadások. Több, az elnök által most bejelentett intézkedés esetében, mint például a munkahelyek teremtése, hatalmas költségek merülnek majd fel, ami további pénzügyi nyomást eredményez. Francois Hollande ezt tömören úgy fogalmazta meg, hogy “Franciaország szolidaritási paktuma ebben a pillanatban fontosabb, mint az európai stabilitási paktum”. A katonai beavatkozás szükségessége a jelenlegi körülmények között egyben több forrást is követel a védelmi minisztériumtól. Azt sem szabad elfelejteni, hogy tervben van az alkotmány reformja, egy sor bírói intézkedést kell elfogadni, egy csomó törvényt kell megszavazni, ami az elkövetkező hetekben fog megtörténni Franciaországban.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Párizsi terrortámadások