Az első tavaszi napsugár már az orosz erdőkben találja azokat az embereket, akik a második világháborúban elesett katonák földi maradványai után
HIRDETÉSAz első tavaszi napsugár már az orosz erdőkben találja azokat az embereket, akik a második világháborúban elesett katonák földi maradványai után kutatnak a sárban.
- Először a gázálarcot láttam meg. Alatta volt a roncsolt koponya. Ott pedig a kulcscsont és a kéz csontjai – mondja egyikük.
A második világháborúban eltűnt négy és félmillió szovjet katona egyikének maradványait találták meg. Hetven év telt el a világégés óta, sokan azóta is ismeretlen helyen nyugszanak anélkül, hogy megkapták volna a végtisztességet.
Azok, akik megmentették Európát Hitlertől, valahol Moszkva és Berlin között, jelöletlen sírokban fekszenek. Az Obeliszk kutatócsoport az orosz fővárostól 300 kilométerre nyugatra, a szmolenszki régióban ás.
- Legalább ketten nyugszanak itt. Négy lábat találtunk. És eddig egyetlen érmét. Rajta írással. Nem szabványos írással. Úgy vélem, jó esélyeink vannak, hogy elolvashassuk, mi áll rajta – magyarázza Mikhail Poljakov, az Obeliszk csapat vezetője.
Medálok, sisakok, rothadó fegyverek, gránátok – mindet az erdők átkutatásakor, a talaj feltárásakor találták a keresőcsapat tagjai. Az egyik moszkvai iskola épületében amatőr múzeumot hoztak létre a tárgyaknak. Az igazi siker egy kutató számára, ha jó állapotban lévő medált talál, vagy egy kapszulát, amiben ott a papír, adatokkal a tulajdonosáról. Hiszen így azonosítani tudják az elhunyt katonát, és fel tudják kutatni a rokonait.
- Ez Andrej Ilsajev fotója. Megtaláltuk a medálját, amire rá volt írva, hogy Moszkva régióban született, Mitiscsi körzetben, Taraszovszkaja faluban. Ennek az információnak a birtokában szálltam fel a vonatra. A faluba érkezve megkerestem az utcát és a házszámot, amelyet az írás említ. Benyitottam a kertkapun és egy idős nénit láttam. Megkérdeztem tőle, hogy lakott-e itt valaha egy Andrej Ilsajev nevű férfi? Rámnézett mereven és azt mondta, hogy igen, ő a férje, aki 1942 februárjában ment a frontra, és akiről azóta nem kapott hírt.
Csak ritkán adatik meg, hogy épen marad a felirat a medálon, már ha van medál egyáltalán. A több mint kétezer katona maradványaiból, amelyeket az Obeliszk csoport talált meg, csupán 74-et sikerült azonosítani.
- Többnyire agyagos és savas talajjal van dolgunk, ezért van az, hogy a maradványok feloldódnak. Gyakran csupán a körvonalukat találjuk. És ha megpróbáljuk kiemelni őket, akkor elporladnak. Ha a talaj savas, nagyon kevés az esélye annak, hogy a szerves anyag épen maradjon benne. A kémiai reakció bekövetkezik és csupán egy kálcium-vázat találunk – mondta Dmitrij Klucsnikov, az Obeliszk csapat egyik tagja.
Az ismeretlen katonák maradványait kis temetőkben, gyakran az erdőben temetik el, katonai tiszteletadással, az ortodox egyház előírásainak megfelelően.
Miért dönt valaki úgy, hogy belép a kutatócsoportba? Minden önkéntesnek megvan a maga személyes története.
A 12 éves Nyikita és a 14 éves Mariana abba az iskolába járnak, ahol az Obeliszk múzeuma megnyílt. A két gyerek vett részt kutató-túrán. Nyikita kétszer is, sőt második világháborús tankok és kocsik makettjét is elkészítette a kiállításra.
- Én csak azt szeretném, hogy az emberek ne feledjék el ezeket a katonákat, akik az országért harcoltak – mondta Nyikita.
- A nagypapám egy tankon halt meg, és sok-sok évvel később egy kutatócsapat találta meg. Nagyon megnyugtató a tudat, hogy megtalálták és rendes sírba temették – tette hozzá Mariana.
“A háború mindaddig nem ér véget, amíg az utolsó katonát is tisztességesen el nem temetik” – mondják az oroszok. Így tehát sokak számára bizonyos értelemben még mindig tart a második világháború. Ezért járják az erdőket százak, elszántan. Hogy eltemessék katonáikat. Hogy eltemessék a háborút.