Ridley Scott legújabb filmje bizonyítja, hogy a parázsló Jacob Elordi és hű kutyája nem ment meg minket a posztapokaliptikus pusztaságban, de Josh Brolin kecskeszakálla még némi reményt adhat.
Ridley Scottnak bőven jutottak sikerek és melléfogások is.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Minden Alien, Blade Runner, Gladiator és The Martian mellé jut egy Kingdom of Heaven, A Good Year, bármi is volt The Counselor, Napoleon, és egy erőtlen Glad-II-ator.
Az Alien: Covenantre vagy a House of Guccira egy rossz szót sem lehet mondani. Előbbi sokkal jobb, mint ahogyan emlékezni szokás rá, utóbbi pedig egy camp remekmű, pont.
Bosszantó módon legújabb filmje viszont kényelmesen a melléfogások kategóriájába esik.
Peter Heller 2012-es, azonos című regényén alapuló The Dog Stars főszereplője Jacob Elordi, aki Higet alakítja, azt az abszurd módon jóképű átlagembert és volt pilótát, aki egy posztpandémiás Amerikában próbál boldogulni. A víruskatasztrófa után, amely az emberiség nagy részét – a feleségét is – eltörölte, hősünk úgy marad életben, hogy kutyájával, Jasperrel portyázva szerez utánpótlást. Már maga a Jasper is remek kutyanév. Pirospont érte.
Ellentétben tengerészgyalogosból lett túlélő-bajtársával, Bangley-vel (Josh Brolin), Hig nem engedi el a reményt, hogy az emberiség még talál kiutat. Cessna kisgépével a levegőbe emelkedik, hogy az élet jeleit kutassa, és felkelti figyelmét egy titokzatos rádiójel, amely egy katonai támaszponthoz vezeti. Itt találkozik Cimával (Margaret Qualley) és annak mogorva apjával (Guy Pearce), és először kezdi el elképzelni, milyen lehet az élet a puszta túlélésen túl.
Csakhogy a „reapereknek” nevezett, elvadult bandák bármiféle jövőképet veszélybe sodornak...
Bármilyen impozáns is Ridley Scott eddigi rendezői múltja, és bármilyen lenyűgöző, hogy 88 évesen is a kamera mögött áll, semmi sem mentség arra, hogy valaki ennyire unalmassá és ennyire sablonossá tegye a posztapokalipszist.
Van egy kis 28 nappal / héttel / évvel később a The Dog Starsban, egy csipet I Am Legend, fel-felsejlenek a Mad Max visszhangjai, és még némi Fallout-hangulat is akad. Mind remek viszonyítási pont, de nem állnak össze semmilyen módon igazán izgalmas egésszé. Csak azt érik el, hogy az ember inkább egy olyan filmet nézne, amely elég félelmetes, izgalmas vagy mély ahhoz, hogy tényleg lekösse a figyelmét.
A helyzet az, hogy a The Dog Stars egyszerre akar befelé forduló karaktertanulmány és posztapokaliptikus akciófilm lenni, és mindkét fronton elbukik. Túl eseménytelen ahhoz, hogy izgalmas legyen, nem elég félelmetes, hogy igazán hasson, és olyan felszínes, mint egy pocsolya, így aligha nyújt bármiféle belátást. Ami még rosszabb: ez a film szinte semmit sem mond a világvégéről, a társadalmi összeomlásról vagy a közös gyászról. A forrásregénnyel ellentétben Mark L. Smith forgatókönyve sosem küzd meg igazán a saját témáival, helyette lépten-nyomon alulírja a karaktereket.
Erik Messerschmidt lenyűgöző operatőri munkáját leszámítva a végtelenül lassú tempó oda vezetett, hogy a The Dog Stars egy váratlan elemére kezdtem figyelni: az arcszőrzetre. Egészen pontosan Josh Brolin legendás kecskeszakállára.
Na, az az ember aztán tud arcszőrzetet növeszteni.
Kevesen tudnak. Idris Elba tud. Adam Driver nem. Ethan Hawke mesteri szintet képvisel. Orlando Bloom nem. Christian Bale vad szakállat tud növeszteni. Timothée Chalamet talán egyszer majd eljut odáig.
Finom művészet ez, és Brolin – nem először – most is fenséges darabot villant, amellyel azt az őszülő, mogorva nagybácsis energiát árasztja, amitől az jutott eszembe: ha tényleg eljön a világvége, megnyugvást lelek abban, hogy távol tartom magam a rádiójelekről, és inkább a maga borzas szakállának közelében maradok, mert az valahogy biztonságérzetet ad.
Szóval, hacsak nem kifejezetten arra vágyik, hogy egy parázslóan dögös Jacob Elordit nézzen Carhartt dzsekiben, amint a távolba réved – vagy nem szeretne, hozzám hasonlóan, komolyan elgondolkodni egy kecskeszakáll-rajongói kör megalapításán –, jobb, ha elkerüli ezt a túlnyújtott és furcsamód teljesen ízetlen próbálkozást attól a rendezőtől, akitől azért még remélhetjük, hogy a következő világjárvány előtt egyszer még igazán nagy filmet készít.
The Dog Stars már a mozikban látható.