Szöuli Zaha Hadid-ikonikus épülettől torontói rekordmagas kilátásig: ezeket a kalandokat írd fel bakancslistádra
Az idők kezdete óta vonzza az embert a magaslat. Míg régen ez elsősorban a települések védelmét szolgálta, ma már a kilátás élvezetéért kapaszkodunk fel a magasba.
Kilátókból Dunát lehet rekeszteni a világ legnépszerűbb turistacélpontjain, de ha legközelebbi külföldi utazásán valami kicsit másra vágyik, érdemes inkább egy tetősétára bejelentkeznie.
Az Egyesült Királyság legmagasabb tetősétája az Alexandra Palace-nál
„Ally Pally” már eddig is London egyik legjobb kilátóhelye volt, az idén februárban megnyílt Summit nevű tetőséta azonban még magasabb szintre emelte – szó szerint: 130 méterrel a tengerszint felett, ahonnan akár 40 kilométerre is ellátni.
A látogatók biztonsági hevedert húzva mászhatnak fel az ikonikus tetőre nappal, naplementekor vagy éjszaka, amikor a város fényei igazán ragyogni kezdenek.
Kilátás Tallinn, Észtország legmagasabb építményéről
Az 1980-as moszkvai nyári olimpia előtt épült, amikor a szovjet megszállás alatt álló Tallinn rendezte a vitorlásversenyeket; a tallinni tévétorony ma a legmagasabb, nem épület jellegű létesítmény az észt fővárosban.
Április és október között a torony Edge Walk élménye is elérhető, amelynek során körbesétálhatja az építmény tetejét.
175 méterrel a talaj fölött ez Észak-Európa legmagasabban fekvő szabadtéri kilátóterasza, ahonnan egyszerre tárul fel a város és a Finn-öböl panorámája.
Nem félelmetes UFO-élmény Pozsonyban, Szlovákiában
A pozsonyi SNP hídon álló UFO-kilátó 1972-ben nyitotta meg kapuit, és azóta is a város látképének ikonikus eleme.
Technikailag ez nem klasszikus tetőséta, hiszen az étterem külső ablakpárkányán halad körbe az ember, de 100 méteres magasságban az adrenalin így is garantált.
Rekorder kilátás a kanadai Torontóban
A torontói CN Tower ugyan elveszítette a világ legmagasabb, önállóan álló építménye Guinness-rekordját, amikor elkészült Dubajban a Burdzs Kalifa, de továbbra is övé a legmagasabban vezető, épületen kívüli séta címe.
Akik bevállalják az EdgeWalkot, 116 emeletnyi, azaz mintegy 356 méteres magasságban lépkednek majd egy mindössze másfél méter széles párkányon, amely körbefut a torony éttermének tetején.
A legzordabb hónapokban nem kell az időjárással dacolni, mert az EdgeWalk ilyenkor zárva tart; amikor pedig nyitva van és túl hidegre fordul az idő, overallt, illetve szükség esetén kabátot, kesztyűt és sapkát is adnak.
Új nézőpont egy városi ikonra Sydneyben, Ausztráliában
Az Operaház mellett a Sydney Harbour Bridge talán a legismertebb eleme az ausztrál város látképének.
A látogatók már szinte a híd, vagyis közel egy évszázada tartó fennállása óta felmehetnek a délkeleti pilonra a pazar kilátásért, az 1998-ban indult BridgeClimb program pedig a valódi adrenalinfüggőknek is adott egy újabb okot az érkezésre.
A teljes csúcsmászás nagyjából két órát vesz igénybe az indulástól a visszaérkezésig, és napkelte-, naplemente-, nappali vagy éjszakai időpontokra is foglalhat. Érdemes a Vivid Sydney idejére időzíteni az élményt: a minden év májusában és júniusában megrendezett fényfesztivál alatt különösen látványos a város.
Zaha Hadid építészete minden szögből, Szöulban, Dél-Koreában
A légies, ívelt homlokzatokról azonnal felismerhetők az iraki–brit építész, Zaha Hadid épületei, és azok is rácsodálkoznak a látványukra, akik a formatervezéshez mit sem értenek.
Szöulban az azóta elhunyt sztárépítész nevéhez fűződik a Dongdaemun Design Plaza (DDP), a város egykori keleti kapuja mellett álló ikonikus épület.
Egész évben szerveznek ide építészeti sétákat, bizonyos időszakokban pedig tetősétákra is lehet jelentkezni: ilyenkor a teljes, 652 méteres tetőszakaszon végigsétálva ismerheti meg a ház koncepcióját, a tágabb városképet és a helyszín történetét.
A következő tetőséta-sorozat május végén zárul, ezért ha nem akar lemaradni róla, érdemes mielőbb lefoglalni a helyét.
Az F1-rajongók álomélménye Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségekben
Megjegyzés: bár a USA–Izrael támadás Irán ellen miatt jelenleg nem javasolt a közel-keleti utazás, ezt az ikonikus tetősétát nem hagyhattuk említés nélkül arra az időre, amikor a térség ismét megnyílik a turizmus előtt.
Ha rajong a Ferrariért – márpedig négyszeres F1-világbajnok Sebastian Vettel szavaival élve valójában mindenki az, még ha nem is vallja be –, akkor az abu-dzabi Ferrari World kihagyhatatlan program.
Persze önmagában az is nagy élmény, hogy itt található a világ leggyorsabb hullámvasútja, és hogy Ferrarit is vezethet, de számunkra az igazi csemege mégiscsak a tetőséta.
A hűvösebb hónapokban elérhető program során testközelből szemlélheti a hatalmas Ferrari-logót, miközben egyszerre nyílik kilátás a közeli mangroveerdőkre és a Yas Marina versenypályára. Arról pedig jobb is kevesebbet beszélni, hogy a Ferrari versenyzője még soha nem állt a dobogó legfelső fokán ezen a helyszínen…