
További cikkek a témában


Amerikai Egyesült Államok
Leiskolázta a Lavrov-csapat a tapasztalatlan amerikai tárgyalókat, mondja a vezető ukrán napilap
A Kyiv Post szerint Lavrov orosz külügyminiszter és kísérői "leckét adtak" Rijádban a külügyekben járatlan amerikai tárgyalóknak. Az első jelek az orosz érdekérvényesítés fölényét mutatják.

Ukrajna
Nem zárható ki a "horror-változat" sem, vagyis a NATO kivonulása Kelet-Európából
A béketárgyalások terítékén lehet, és részben vagy egészben meg is valósulhat, amit az orosz kormány követelt a Nyugattól, közvetlenül az ukrajnai invázió előtt. A nyugati titkosszolgálatok számolnak a lehetőséggel, hogy Moszkva erről az alapról akarja elkezdeni a tárgyalásokat.


Világ
Európa megosztott az ukrajnai békefenntartó csapatokkal kapcsolatban
A brit miniszterelnök megfontolná, hogy békefenntartókat küldjön Ukrajnába egy tartós béke esetén, a lengyel kormányfő elzárkózik, a német kancellárt pedig irritálják az ilyen megbeszélések, amikor még nincs is békemegállapodás.

Világ
Macronnak rossz hír lenne a kapitulációs béke, a britek szerint pedig csak Putyin nyerne vele
Egyes vezetők, mint Tokajev kazah elnök, üdvözölték a Washington és Moszkva közötti politikai párbeszédet, a brit miniszterelnök viszont aggódik, hogy soha nem látott lehetőségek pottyannak Moszkva ölébe.


Ukrajna
'Földet cserébe azonnali NATO-tagságért' - ez lehet Donald Trump béketeremtő ajánlata
Valószínűleg semmilyen varázspálca nincs a bűvész tarsolyában, mert a hadviselő felek egyelőre mereven ragaszkodnak álláspontjaikhoz. Az új amerikai elnök ezt a helyzetet örökli meg, miközben a világ tőle várja a csodaszert. Mégis létezhet egy elképzelhető megoldás.



Ukrajna
Ukrajna barátai közül is egyre többen vélik úgy, hogy fájdalmas kompromisszum lesz a háború vége
Az olasz sajtó szerint területek feladása van a német béketervben, a realitásokra figyelmeztet a volt NATO-tábornok cseh elnök. A török elnök szerint viszont visszajárnak a 2014 előtti ukrán területek. Béketerv-cunami zúdul az ukránokra, akik saját győzelmi tervükhöz keresnek támogatókat.




Oroszország
Szó sem lehet tűzszünetről, Medvegyev szerint a cél Ukrajna teljes elfoglalása
Az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, volt elnök és miniszterelnök teljes mértékben elutasítja bármilyen tűzszünet gondolatát. Moszkva a békeszerződés aláírása után a teljes ukrán kormányzat felszámolását helyezi kilátásba, és felkészül a Szülőföld további védelmére a NATO-val szemben.





Kína
Kína nem tárgyal a Nyugattal Ukrajnáról az oroszok nélkül
A kínai elnök franciaországi látogatása előtt jóelőre leszögezte, hogy nem látja értelmét olyan béketárgyalásnak, amelyben az egyik hadviselő fél nem vesz részt. Akár azért, mert nem hívják meg, akár azért, mert ő maga sem akar résztvenni.